Kendare Blake: Vérbe Öltözött Anna

Ez a könyv, ha itthon nem jelenik meg, akkor is a polcomat tarkította volna egy idő után, mert annyira szép. Persze lehet, kissé elfuserált elképzelésem van arról, milyen is egy szép könyv, de nekem ennek a borítója, olyan egyedi, különleges, és megkapó volt, hogy nem is érdekelt mi a lényeg, kell és kész. 

Cas egy kísértet vadász. Erre tette fel az életét. Az apja is az volt, és mivel ő már nem él, neki kell teljesítenie a feladatát. Figyel a hírekre, és begyűjti az információt, hogy épp melyik államban van veszélyes kísértet. Így akad rá Annára, aki már több, mint húsz embert ölt meg, és mégsem tűnt fel igazából senkinek. Egy rém mesének tartják a históriáját, amikor pedig az sajnos nagyon is igaz. Cas ráveszi a gimnáziumban a menő srácokat, hogy vigyék el abba a házba, ahol elvileg Anna lakik, sajnos előreláthatólag semmi jó nem sülhet ki ebből, ugyanis aki belép a házba, halál fia.... 

Engem az egész történet levett a lábamról, magába szippantott az eleje, úgy ahogy volt. Végig élveztem, bár sokszor úgy éreztem éppen Dean és Sam mellett ülök, egy öreg Impalában kísérteteket lesve, de végülis ezt elnéztem neki. A másik ami egyedi benne, hogy E/1- ben íródott a cselekmény, és ezúttal nem egy lány fejében vagyunk, hanem egy fiúéban. Aki ugyan néhol szerintem nem teljesen hiteles tini fiú, de mivel a könyv ha akarja, ha nem, csajos könyv, szépíteni kellett azokat a gondolatokat. 

Ami nekem nem kellett volna az egészbe, az a szerelmi szál. Kissé abszurdnak tartom, hogy valaki beleszeressen egy kísértetbe, amikor ott szaladgálnak körülötte a hús-vér emberek is. A karakterek egyébként elég gyengécskék és felejthetőek, kivéve Annát, akit azt gondolom kifejezetten jól eltaláltak. Főleg a kettős személyisége tetszett nagyon. 

Félelmetes, éjszaka nem merem típusú olvasmánynak semmiképpen sem nevezném. Nem voltak tőle rémálmaim, és nyugodtan aludtam, pedig hajnali kettő tájt fejeztem be. Se borzongást, semmit nem éreztem, csak elégedett voltam, hogy egy élvezetes olvasmány élménnyel lettem gazdagabb. 

Mint már említettem, a borító csodaszép, a magyar kiadás kemény kötésben jelenik meg, ami külön plusz pont, mert nagyon igényes az egész, úgy ahogy van. Jó kézbe fogni, jó olvasni, és ha többször elolvassuk, az sem fog látszódni rajta, ha kicsit is vigyázunk rá. 

Lényegében nem egy felejthetetlen olvasmány, de kimondottan élveztem. Nem egy tucat könyv, olyan értelemben, hogy sok egyedi gondolat volt benne, eléggé más, mint a mai divatban lévő tini történetek. Ha esetleg valaki eddig kételkedett volna benne, akkor elmondom, ez egy fiataloknak szóló regény, de ez ne riasszon vissza senkit. A stílus kifejezetten jó, a történet izgalmas, csak szex nincs benne, de azt hiszem, ez manapság már kezd üdítő, mint terhes tulajdonsága lenne egyes könyveknek. Tízből nyolc. 

B.M.Grapes: A Jóslatok Hálójában

Sokáig nem is tudtam a könyvről, hogy létezik. Nagyon hosszú időn át internetes regény volt, és Grapes-re így talált rá a Könyvmolyképző kiadó. Én kicsit elfogult vagyok a magyar írókkal, próbálok minél több könyvet olvasni tőlük, és őszintén remélem, hogy egyre többen nyitottak lesznek a honfitársainkra, ugyanis az ő művüket nem ronthatja el fordító, és nagyon gyakran sokkal szebb nyelvezetűek, mint a külföldi társaik. Grapest a molyon ismertem meg, és ott mesélt a könyvéről nekem először, ami azonnal felkeltette a figyelmemet. A legérdekesebb az volt az egészben, hogy az ő könyvében nem találkozunk vámpírokkal, vérfarkasokkal, semmi egyébbel a műfajból, mégis egy misztikus krimit vehetünk a kezünkbe. Ezek után nem volt megállás, tudtam, hogy nekem kell a könyv. Nagyon meghatódtam, amikor maga az írónő ajánlott fel nekem egy példányt ajándékba, mondhatni az egyik legszebb Karácsonyi ajándék volt. A fa alá is tettem és megfogadtam, ez lesz az első regény, amit elolvasok a Karácsonyi könyvek közül. És így is lett... 

A Hot Hill-i középiskola sokáig egy hétköznapi, szürke gimnázium volt, míg egy nap meg nem jelent a faliújságon egy öt pontból álló üzenet. Minden egyes pont elmesélt valamit, ami még nem történt meg. A diákok jót mosolyogtak az egészen míg be nem következtek egymás utána dolgok, amiket senki sem tudhatott előre. A fali újság mindenről beszámol, az új titokzatos jóképű fiú megjelenéséről. Szerelmek befejeződéséről, balesetekről.... Ez fel is kelti pár rátermett diáklány érdeklődését, hogy kinyomozzák, ki is áll a napi jóslatok mögött.... 

Az elején nagyon megijedtem. Rég volt már olyan könyv, amit nagyon szerettem volna szeretni, az első két fejezet mégsem tetszett igazán, nem értettem mi miért történik, és nem tartottam érdekesnek a szereplőket sem, sőt főhősnőnk sem volt szimpatikus az elején. De szerencsére nagyon hamar beindult a történet, és kaptunk itt aztán hideget meleget. Krimitől kezdve a szerelemen át egy csipetnyi fantasy-ig igazán mindent. Idővel sikerült megkedvelnem Adát is, Daniel pedig végig rokonszenves volt. Kimondottan minőségi, átgondolt regénnyel állunk szemben, amiben már az első fejezetekben kereshetünk utalásokat a végkifejletre. 

A könyv borítója fantasztikus, nagyon nagyon tetszett. Ennél jobban nehezen lehetett volna elkapni a regény hangulatát. De egy dolgot még mindig nem értek. Miért nem lehetett volna kisebb sorköz? Akkor egy ötven- száz oldallal kevesebb lett volna a regény... Szeretem a vaskos könyveket, nem azt mondom, de annyival több helyet foglal a polcon feleslegesen... 

Azt gondolom, hogy ez a könyv magasan kiemelkedik a mai kínálatból, és külföldön is gyönyörűen megállná a helyét. Az ötlet teljesen egyedi és új. A könyv egy egész, és ha jól tudom folytatás sincs tervbe véve, mert lezárul. Szuper kikapcsolódás lesz ez 14 éves kamaszoknak, de őszintén ajánlom bárkinek, aki szeretne egy jót szórakozni. Remélem minél több hasonló színvonalas könyvet kaphatunk még B.M. Grapes-től. Tízből nyolc. 

A könyvet nagyon köszönöm magának B.M.Grapes-nek, és nagyon nagyon örülök, hogy személyesen is megismerhettelek, és persze a Könyvmolyképző kiadónak! 

Nalini Singh- Meljean Brooks - Ilona Andrews- Sharon Shinn: A Sötétség Angyalai Antológia

Annyira de annyira boldog voltam, hogy az Egmont kiadó bevállalt egy ilyen novellás kötetet, ráadásul ennél minőségibb kiadásban már nehezebben kaphattuk volna meg. Amerikában az ilyen novellás köteteknek elsöprő sikere van, általában egy- két nagynevű író és egy- két kevésbé ismert mutatkozhat be a nagyközönségnek. Az ilyen kötetek szinte kivétel nélkül egy adott téma köré épülnek, és ezek a témák elég tágasak szoktak lenni ahhoz, hogy az íróknak nyugodtan szárnyalhasson a fantáziájuk. Egyértelmű, hogy itthon a könyv sikerét Nalini biztosítja, bár az USA-ban Ilona Andrews is igen ismert. 

Ez a könyv négy novellát tartalmaz, amiknek valahogy kapcsolódniuk kell az angyali lényekhez. Nem tudom egyben értékelni a könyvet így a novellákat külön fogom értékelni. Nem a könyvben megjelenő sorrendben haladok, hanem aszerint, hogy melyik hogyan tetszett nekem:

4. Meljean Brooks: Mennybemenetel

Marc egy Őrző, védi az emberiséget a démonoktól. Minden Őrzőnek saját körzete van, ahol a rendőrséggel is együttműködve végzik a dolgukat. Egy napon megjelenik Marc körzetében régi szerelme, Radha, látszólag minden ok nélkül, azonban megjelenésének hála, rendkívüli haláleseteket vesznek észre a városban. Valaki vagy valami vámpírokat öl... 

Ez a novella volt a leggyöngébb mind közül. Szerencsére a legrövidebb is. Kimondottan untam, érződött, hogy már egy kialakult világba és mitológiába akar minket az írónő betuszkolni, és egy olyan valaki, aki jártas is ezekben a körökben, biztos jobban élvezte volna az egészet, én mégis úgy érzem, megérte volna egy kicsivel több leírás, és nem csak arról, hogy Radha kék teste, mennyire kék, Marc pedig mennyire de jóképű. A történet és a krimi szál is kitalálható volt. Egyszer elolvastam, de többször biztosan nem venném a kezembe, és Meljean Brook sikeres sorozatához sem jött meg a kedvem...

10/4

3. Nalini Singh: Angyal és Farkasa

Nimrára, a fiatal nagyhatalmú angyalnak az életére törnek, éppen ezért odaküldenek egy tapasztalt, és okos vámpírt, hogy derítse ki, ki is állhat a kísérlet mögött. Senki sem gondolná, hogy a találkozásból mély érzelmek is szövődhetnek...

Igazából Nalini miatt érdekelt az egész könyv, és nem is kellett csalódnom. A novelláról sütött, hogy Nalini tollából származik. Egy nagyon kedves, kerek egész történetet kaptunk, erotikával és szerelemmel fűszerezve. A krimi szál jelen esetben sem volt kifejezetten jó, és a magyarázatánál nem igazán tudtam, mit is kéne szólnom, de megbocsájtottam neki, mert egyébként nagyon élveztem, örültem, hogy visszacsöppenhetek Raphael angyali világába. Még ha csak rövid időre is. 

10/8

2. Ilona Andrews: Alfák: A kezdetek

Egy anya és lánya tér le az országútról egy motelbe, és maguk sem sejtik, hogy nem lesz visszaút. A motelben elszabadul a pokol, megtámadják őket, és az anya mindent megtenne, hogy a kislánya élve túlélje az egészet. Így egy vad, és szenvedélyes férfinak kell hogy a szolgája legyen, ám cserébe a férfi garantálja a lánya biztonságát....

Lenyűgöző... Tényleg lenyűgöző! Ez egy bevezető történet, még Amerikában sem jelent meg folytatás, de az egész ötlet, a kivitelezés, a szereplők, a világ.... ZSENIÁLIS! Nem tudtam letenni, szó szerint azt nézegettem, hogy ne legyen már vége a novellának, és hogy mennyi is van még belőle hátra. Ilona Andrews-t nagyon szerettem eddig is, ismét bebizonyította, hogy remekül ír. Egy ilyen novellába is bele tudott sűríteni mindent ami kell egy izgalmas urban fantasy-hoz, és ami nem nélkülözi a szerelem, és erotika elemeit sem. Kíváncsian várom a folytatást. Az biztos, hogy ezek után nem hagyom ki...

10/10

1. Sharon Shinn: Éji Dal

És a nagy meglepetés. Kész bumm... Este olvastam, és szó szerint hajnali kettőig a könyv és én elválaszthatatlanok voltunk. Párom valamikor egykor felébredt, és álmosan megkérdezte, mi a gond, én pedig csak legyintettem, hogy olvasok. Ő nem is mondott inkább semmit, csak fordult egyet, hogy ne süssön a szemébe a lámpa. A történet igazából nem nagy szám, adott egy parasztlány, aki főz a konyhán, és megtudja, hogy egy angyal lakik az igazgató házában. Azonnal felkelti ez az esemény a kíváncsiságát, és addig nem nyugszik, amíg be nem sikerül lopakodnia az angyalhoz. 

Ez a mese annyira szép volt! Nem volt erotikus, nem történtek benne hatalmas csók csaták, mégis engem teljesen elvarázsolt. Egy beteg angyal, és egy nagy szájú szegény lány története. Egy történet egymás elfogadásáról, a bizalomról, és a szép, lassan kialakuló szerelemről. Engem annyira megfogott, hogy nem bírtam ki, és már olvasom Sharon Shinn Samaria sorozatának első kötetét. Mit ne mondjak, az is hasonlóan fantasztikus, pedig még csak az elején járok.

10/11

Úgy egyben nagyon meg vagyok elégedve a kötettel. A fordítások kifogástalanok, a minősége szuper, semmi nem látszik rajta abból, hogy olvastam, kivételesen nincs se nagy sorköz, se óriási betűk. Úgy ahogy van egy nagyon igényes könyvet vehetünk a kezünkbe egy gyönyörű borítóval. Igazán minden elismerésem, és remélem lesz akkora sikere, hogy minél több hasonló könyvvel találkozhatunk majd a kiadó jóvoltából! 

A könyvet nagyon köszönöm az Egmont Dark kiadónak! 

Jenna Black: Varázsütés

Amikor elolvastam az első részt, megfogadtam, hogy nem kezdek bele a másodikba. Az első nem tetszett, nehezen indult be és tele volt logikai bakikkal. Persze a bámulatos borítója miatt, most is itt csücsül a polcon, de csak ennek köszönhette, hogy nem ajándékoztam el. Mikor megláttam ennek a résznek a borítóját, szomorúan ültem a gép előtt, és töprengtem, hogy most mit is kezdjek én ezzel. Lassan már kezdem betegesnek tartani a szép borítókhoz fűződő végtelen vonzalmam. Úgy döntöttem a Good Reads-en utána olvasok, javult-e a sorozat minősége, vagy nem érdemes tovább vesződni vele. Határozottan csak jókat olvastam, így azt kell mondjam, bele mertem vágni, és amint megérkezett és a kezembe vettem, elfogultan és hatalmas csillogó szemekkel örültem neki. 

A történet ugyanott folytatódik ahol az előző abbamaradt, Dana csak testőrök kíséretében járhat kelhet Avalonban, Kimberrel továbbra is jó barátnők, Keane még mindig jól elagyabugyálja az edzések alatt és Ethan sem hagyta még abba a kitartó romantikus ostromlását. Az idilli képbe végül beleköp a Rémkirály, aki se nem unseelie se nem seelie, és az élete csupán a gyilkosságokból áll. Danának pedig valami igazán különleges dolgot tartogat.... 

Nekem megnyerte- e a tetszésemet a könyv? Abszolút. Le is döbbentem, mert nem gondoltam volna, hogy az előző részbeni elcsépelt gallyakból gyúrt szörnyek és nevetséges vizimanók után, az írónő tud egy olyan összetett szereplőt alkotni, mint a Rémkirály. Ő az a gonosz, akit annak ellenére, hogy tudjuk, utálnunk kéne, ez nem fog sikerülni. Szó szerint a bűbája alá von minket is, és csak úgy isszuk a méreggel átitatott szavait. Nem beszélve arról, hogy az előző részben még idegesítőnek tartott hősnő nagyon sokat fejlődött, a szereplőkkel megdöbbentő dolgok történnek, amik hol jó, hol rossz irányba vezetik őket.

Egyetlen dolog ami nem tetszett, hogy ebbe a részbe is beleerőltették a szerelmi háromszöget, és láthatóan Dana ahhoz a fiúhoz húz, aki becsapta, átverte ott ahol lehetett, és persze a tökéletes külleme mellett számomra semmi más csak egy üres porhüvely. Remélem ki fog nyílni a szeme, és nem ezt a srácot fogja bálványozni a sorozat végéig. 

Akinek nem tetszett az első rész, de szereti a műfajt, annak mindenképp ajánlom. Mintha nem is ugyanaz a nő írta volna. Még mindig vannak benne logikai bakik, de elenyészően, Farkas Veronika fordításait továbbra is nagyon szeretem, és ez külön feldobja a könyvet. A Varázsütés egy igaz könnyed, kedves, egy délután alatt elolvasható, agykikapcsoló tündéres mese. Tízből nyolc. És személy szerint nagyon várom a folytatást.... Annak is gyönyörű a borítója!

A könyvet nagyon köszönöm a Kelly kiadónak!

Ransom Riggs: Vándorsólyom Kisasszony Különleges Gyermekei

Azt a misztikus borító mindenit, és még a fülszövege is izgalmas, sőt még magyar nyelvű promója is van, ami alapján szintén zseniális a könyv. Hát ki lennék én, ha ellen tudnék állni a függőség végeláthatatlan veremének. Tehát kérem amint kaptam a kis e-mailecskét, - már szinte meg sem merem nézni a postafiókomat - hogy megérkezett a könyvesboltba az említett könyv, én azonnal, mámorosan kosárba is helyeztem, aminek eredménye az volt, hogy tegnap már a saját könyveim között büszkélkedhettem vele.

Jakob igazi hősnek tartja a nagyapját. Az ő nagypapája megküzdött szörnyek, gyilkosok ellen, és mindenféle csodálatos expedícióra indult. Büszkén hitte el ezeket a meséket korai gyermek éveiben, ám idővel, amikor elkezdünk felnőni, a mesék varázsa is halványul, és Jakob is szép lassan csak egy rozzant, habókos öreget látott a nagyapjában, aki végig kitartott a meséi mellett. Olyannyira, hogy bizonyítani is szerette volna az állításait egy maréknyi régi fényképpel, amin különböző gyerekek voltak láthatóak. Az egyik a föld felett lebegett, a másik egy hatalmas követ emelt meg fél kézzel stb... Jakob hitét egy darabig ismét megszerezte magának, ám ahogy idősödött a fiú, egyre szkeptikusabb lett. Sajnos egy komoly tragédiának kellett ahhoz történnie, hogy tisztán lásson. Talán mégis léteztek ezek a különleges gyerekek?

Kicsit zavarban vagyok, mert tetszett a könyv. Különleges volt, sosem találkoztam még ilyennel, ahol a képek ugyanúgy szerves részei egy regénynek, sőt ezek köré az ódon, hátborzongató képek köré épül minden. Mégis hiányérzetem van. Az eleje nagyon jól indult, este csak hajnali háromkor hagytam abba az olvasást, és bevallom semmi kedvem nem volt lekapcsolni a villanyt, inkább lámpafényél aludtam el. A történetet magát nem éreztem hátborzongatóak, ám a képek kimondottan azok. És sokkal nagyobb hatást gyakoroltak rám, mint az egész könyv együtt véve, ami nagy baj. Nem mondom, nem volt rossz a történet, és meglepően jól van megírva, de valahogy a könyv végére elsikkadt az egész. És míg a könyvek végén azt várom, hogy végtelenül izgalmas legyen, és sok titokra derüljön még fény, itt teljesen másról volt szó. Persze volt akció a végén, csak én kimondottan untam, ez volt az egész könyvnek a legunalmasabb, legfárasztóbb része, és a végén, az utolsó húsz oldal esetében már számoltam a perceket, hogy mikor is lesz már vége. 

A másik nagy csalódás az volt, hogy őszintén reméltem, ebből nem lesz sorozat. De megnyugtatok mindenkit, ez bizony sorozat, függővéggel. Viszont mint ecseteltem, a vége unalmas, kissé hollywoodi elemekkel tarkított befejezése nem győzött meg, és ez alapján abszolút nem várom a következő részt. De persze meglátjuk, mert van benne potenciál, csak ne ilyen maradjon, mert akkor nem lesz más, mint egy szimpla gyerekeknek szánt kaland regény, amikor magát a könyvet egy tizenkét éven aluli gyerek kezébe nem adnám, sőt eldugnám előlük nehogy rémálmaik legyenek a képektől. 

A szereplőket nem sikerült megkedvelnem, és ez ismét egy sarkalatos pont. A főszereplő srác, akinek a szemén át követjük a történetet abszolút semleges, de a többiek inkább ellenszenvesek. Persze van kivétel, de ők a legjelentéktelenebb mellékszereplők. A könyv egyik nagy csattanóját pedig már a legelején kitaláltam. Így igazán egy nagyobb rejtélyt meséltek csak el benne, ami számomra kicsit megdöbbentő volt, de semmi több. AZ sem ütött szíven. 

Még szerelmi szálat is sikerült beleerőltetni a könyvbe, ami ebben az esetben kimondottan zavart. Spoilereznék, ha leírnám miért, de valahogy nem életszerű az egész, persze tudom, a regényekben ritkán az. 

A borító és a kivitelezés viszont csillagos ötös, még posztert is kaptam hozzá, amivel nem sok mindent fogok tudni kezdeni, mert ha kitenném a szobánkba, valószínűleg aludni sem tudnék tőle. De ajándéknak persze jó. A könyv keménykötése kimondottan jó minőségű, nagyon igényes, a belső tartalom szintúgy, a papírok kimondottan vastagok, a fejezetet elválasztó oldalak egyszerűen csak gyönyörűek. 

Végeredményben nem volt ez rossz, kifejezetten örülök hogy megvettem, két nap alatt el is olvastam, úgyhogy  tetszett a könyv. Egyszerűen csak többet\mást vártam. Az alapötlet nagyon jó, az egész tele van fantáziával, és egy kezdő, elsőkönyves írótól gyönyörű teljesítmény is. De még van hova fejlődni. Tízből nyolc. 

Mary E. Pearson: Az Imádott Jenna Fox

Nagyon megtetszettek a Ciceró új kiadványai, tényleg úgy gondolom, hogy megtalálták a minőségi ifjúsági irodalmat, és ehhez a minőséghez foggal körömmel ragaszkodnak. Maga a történet is felkeltette az érdeklődésemet, a különleges borítóról nem is beszélve.

Jenna Fox másfél éven át volt kómában, mikor váratlanul felébredt, igazi orvosi csodaként. Ám semmire sem emlékszik az életéből, így szép lassan, filmekkel próbálják emlékeztetni arra, ki is Ő valójában. Fokozatosan térnek vissza az emlékei, de már egyáltalán nem biztos abban, hogy akire emlékezik, az tényleg önmaga. Ennek ellenére minden áron vissza akar illeszkedni a társadalomba, így elkezd iskolába járni, ahol új barátokra talál. Míg egyre jobban megismeri önmagát, olyan titkok tudója lesz, amiknek jobb lett volna rejtve maradniuk. 

A Jenna Fox egy igazi meglepetés a mai ifjúsági irodalomban. Általában ebben a műfajban könnyed történeteket várunk, annak meg már örülve tapsikolunk, ha valami mondanivalója is van egy ilyen regénynek, és nem csak beáll a sorba a sok klisével tűzdelt társai közé. A Jenna Fox egy megdöbbentően különleges könyv. Azt gondolom nyugodtan lehet felnőtt olvasóknak is ajánlani, és csak azért tartozik az ifjúsági irodalom műfajába, mert egy fiatal lány fejében vagyunk, és emiatt nagyon könnyű lesz az egészet olvasni. 

Ez a történet igazából minden eddig szabályt felrúg, merőben új, és nagyon más. Végig izgalomban tartja az olvasót, végig feszülten olvassuk a sorokat, hogy vajon milyen sötét titkok fognak még kiderülni? Persze nem akarok senkit félrevezetni, ez nem egy pörgős könyv. Nincs is benne igazán akció, inkább a lelki és erkölcsi kérdésekre támaszkodik. Meddig ember egy ember? Ugyanazok a személyek vagyunk akkor is, ha minden emlékünket elvesztettük? Meddig marad velünk a lélek, ha van egyáltalán? Ilyesmi kérdésekre keresünk választ a regényben, egy kétségbeesett lány szemein keresztül. 

Annak ellenére, hogy nagyon tetszett nekem, azért a végén kicsit csalódtam. Az egész könyv úgy volt felépítve, hogy robbanni fog, de nekem ez elmaradt. Jó volt, nagyon élveztem, és utólag, ha végig gondolom teljesen érthető és logikus vége volt, sőt még megdöbbentő is, mégsem éreztem a katarzist, amit vártam. 

A borító nagyon szép, kimondottan jó minőségű de sajnos a könyv, ha nem vigyázunk rá, megtörik, úgyhogy óvatosan kell olvasni. A borító képe hihetetlenül ötletes, nagyon visszaadja miről is szól igazán ez a könyv. Amit betettem angol borítót viszont picit jobban tetszik. Nem is tudom miért, mindenesetre jobban megfogott. 

Ha valaki egy különleges, nem csak szerelemmel és vámpírokkal tarkított ifjúsági könyvet szeretne olvasni, mindenképpen javaslom, az ennél a kategóriánál kissé komolyabb Jenna Black-et. Én kimondottan élveztem, egy nap alatt elolvastam, mindenkinek csak javasolni tudom, mivel ez nem egy kimondott csajos könyv.

Számomra tízből nyolc. Azért kap csak ennyit, mert kicsit többet vártam tőle. Néhány dolognál pedig úgy éreztem túlságosan elkapkodta a kifejtést az írónő. Ez a könyv nyugodtan lehetett volna száz oldallal hosszabb semmit nem ártott volna neki, sőt! Ennek ellenére aki minőségre vágyik, különlegességre, ki ne hagyja Jenna Black-et. Mert nagyon jó könyv, csak én kicsit szőrös szívű vagyok. 

A könyvet nagyon köszönöm a Ciceró kiadónak!

Kate Morton: Felszáll a Köd

Ez tipikusan az a könyv volt, amit megláttam és megszerettem. Annyira szép és igényes, plusz amikor elolvastam a tartalmát, hogy elvileg, ez egy gótikus regény, és századelős a történet, nem is haboztam, szépen tettem is be a kosárkámba a könyvet, amivel akár ölni is lehet. (féltégla)

A történetünk egy átlagos úri családról szól, valahol Anglia berkeiben, ahol még szolgák dolgoztak a nagy kúriákban, ahol mindig az első szülött fiú volt a család főbüszkesége, amikor még úgy gondoltak a háborúra, mint egy új kaland kezdetére, és csak akkor jöttek rá, hogy nem játék, amikor valakit elvesztettek.

A történetünk persze nem itt kezdődik, hanem a huszadik század végén, amikor is Grace- t, aki valaha szolgáló volt a Rivertoni házban, megkeresi egy rendezőnő, hogy a házban megesett tragikus történetről filmet szeretne forgatni. Grace elméje egyre inkább visszatér a múltba, és általa megismerhetjük az igazságot, amit majdnem egy évszázadig rejtegetett, és most végre napvilágra kerül. 

A regény nagyon furcsa, tényleg egy kissé szenilis idős hölgy fejében vagyunk, akinek úgymond kiesnek a gondolatok már a fejéből, és inkább a múltban él, amit úgy érzékel, mintha maga a múlt lenne a jelen. Közben persze, néha észhez tér, és rájön, hogy jelenleg éppen egy autóban ül, vagy már az ágyában fekszik.

Nagyon sokan dicsérték ezt a könyvet előttem, szinte szó szerint agyba főbe, különlegességét is többen hangsúlyozták, amihez kétség sem fér, mivel nagyon egyedi. Nekem olykor mégis egy kicsit bő lére eresztett volt. A hatszáz oldal helyett, szerintem négyszázba minden belefért volna, és akkor nem lettek volna unalmas részek.

A jellemrajzok egyszerűen fantasztikusak, Grace egy nagyon hihető, eleven karakter, és vele együtt a többiek is. A legapróbb cselekmény is közrejátszik a végkimenetelbe, ami olyan, mint maga az élet. Nagyon sok mindent gondolhatunk arról, hogy mi lesz végül a befejezés, a csattanó, de azt ami valójában történt, sosem találnánk ki.

Nem egy vidám regény ez, ó, csöppet sem. Kicsit szomorkás, kicsit misztikus, kicsit keserédes. Azt gondolom nagyon találó címe van, a Felszáll a Köd valahogy pontosan érezteti velünk a könyv hangulatát. Miközben olvasom, olyan mintha egy ködben állnék, ami csak a legvégén oszlik el. 

Riverton Kastély

A könyv mint már mondtam, hatalmas, hatszáz oldal. Ennek ellenére a gerince nem törik, szép állapotú maradt nálam a fedőlap is, nem beszélve arról, hogy mennyire igényes, és gyönyörű a kép van rá nyomtatva. A sortávolságot azonban túlzásnak tartom, ez a könyv majdnem fele ilyen vastag lehetett volna, ha egy kicsit lecsökkentik azt. Persze tudom, akkor nem lehet 3500 forintos áron eladni. De így viszont kényelmetlen olvasni. 

Lényeg a lényeg. Ez a könyv jó, érdekes, de nem hiszem, hogy akármikor szívesen újra neki látnék. Igazi hangulat könyv, és még így is kicsit túl lassú folyású nekem, ugyanakkor nagyon reális képet mutat az akkori világ szörnyűségeiről és szépségeiről egyaránt. Számomra tízből nyolc. De nem hinném, hogy több könyvét megvenném az írónőnek, nem nekem való. 

Pat Walsh: Crowfield Démona

Olykor olykor egy felnőttnek is jól esik egy olyan könyvhöz nyúlnia, ami minden bizonnyal nem neki íródott, mégis szeretne bele süppedni egy egyszerű, kedves és jóleső világba. Én pontosan így éreztem, amikor végre neki tudtam látni a Crowfield Démonának.

Szó sincs arról, hogy ne tetszett volna az első rész, mivel kifejezetten élveztem, de egyszerűen nem szerettem volna negatív kritikát írni egy olyan könyvről, ami igazából jó, csak nekem nincs hangulatom hozzá. Pontosan ezért került ennyi időbe, hogy végig olvassam. Amikor végre kedvem volt hozzá, nem tudtam letenni, és szinte nem is értettem, miért nem sikerült előbb végig olvasni ezt. 

Ismét visszatérünk a Crowfieldi apátságba, amin immár nem ül átok, nem is szakad folyamatosan a hó, hanem végre eljött a tavasz. Persze nem íródott volna ez a regény, ha minden ilyen egyszerű lenne, és Williamnek nem állnának új akadályok az útjába. 

Azt kell mondjam ez a rész kicsit komorabbra sikerült. Talán a folyamatos eső volt az oka, ami számomra furcsa is volt, hiszen számomra a tavasz nem a folytonos zivatart jelenti, hanem inkább a virágokat és a bimbózó napsütést. 

A könyv színvonala semmit sem változott, sőt inkább azt mondhatnám ez sokkal pörgősebb volt. Továbbra is élvezhetőek a leírások, és pontosan elegek ahhoz, hogy mindent tökéletesen el tudjunk képzleni, mégis elég egyszerűek, így a kisebb gyerekek sem fognak belefáradni. 

A borító szerintem tökéletesen visszaadja a könyv hangulatát. Nagyon tetszik bár az első jobban tetszett. Ez a borító is ugyanolyan jó minőségű mint az első részé. A betűk mérete sem változott, így a könyv igazából másfél óra alatt kiolvasható, de higgyétek el, megéri!

Nagyon szeretem Crowfield különleges atmoszféráját, Pat Walsh nyugodtan el tudott rántani engem a meleg nyárból, a hideg zimankós tavaszba. Ajánlom ezt a könyvet gyermek szívű felnőtteknek és persze kicsi gyerekeknek. Számomra tízből nyolc.

A könyvet nagyon köszönöm Bridge- nek és a Lybrium kiadónak!

Andrea Cremer: Wolfsbane- A Keresők

Mit is mondjak, a Nightshade után, - ami az egyik kedvencem lett a műfajban - , mindenképpen szerettem volna minél előbb elolvasni a Wolfsbane-t. Már tűkön ültem, hogy mikor hozza a postás, és amint megérkezett, minden könyvet ami tervbe volt, vagy amit épp olvastam, hagytam azonnal, és álltam neki ennek. Aki nem olvasta el az előző kötetet, annak azt javaslom, ne olvassa el a kritikát, ugyanis spoilert tartalmazhat. Aki azonban megtette, nyugodtan vágjon bele.

Calla Tor a keresők otthonában ébred, legnagyobb megdöbbenésére nem akarják megölni, hanem éppen ellenkezőleg, segíteni szeretnének; megismertetni az Őrzőket az igazi múltukkal és kiszabadítani Calla további falka társait Vailből, cserébe azt kérik, álljanak az oldalukra. Shayről is kiderülnek izgalmasnál izgalmasabb dolgok, és jobban megismerhetjük a Keresők világát. 

Amikor elkezdtem olvasni a regényt, nem hittem el, hogy ugyanaz írta, aki az első kötetet. Annyira szétszórt volt az eleje, rengeteg felesleges információval, zagyva párbeszédekkel, hogy nagyon megijedtem, hogy a könyv színvonala nem fog változni. Szerencsére a századik oldal elolvasása után végre történt is valami, és utána már visszatértünk a megszokott, izgalmas történethez. 

A könyv második fele nagyon jó, pörög, a Nighshade-tól megszokott izgalmakkal és romantikával fűszerezve. Ott igazán kalandból kalandba csöppenünk, de valami kis romantikus jelenetre mindig volt egy kis ideje az írónőnek, ami nagyon jól esett. Egyébként hihetetlen szépen tud egy csókjelenetet átadni, szinte mi is ott vagyunk, és átéljük Calla belső vívódásait, örömét, izgalmát stb...

A borító továbbra is gyönyörű. Nagyon jó minőségű, sokszor olvasós, aminek azért is örülök, mert a Nightshade sorozatot biztos nem most olvasom először, emiatt szükség is lesz bizony a jó minőségű kiadásra. Bár azt gondolom az Egmont könyvei miatt nem igazán kell aggódni, tudjuk mire számíthatunk, biztos minőséget kapunk, és ezt nem csak a borítóra értem. 

Ez a könyv szerintem olyan átkötő kötet féle, mint a Vámpírakadémiában a Véreskü, én legalábbis így éreztem. Szinte bizseregnek az ujjaim, annyira szeretném olvasni a következő részt, mert tudom, az robbanni fog. Ez sem volt rossz, de nem érte el az előző színvonalát. Ettől föggetlenül ne merjétek kihagyni ezt sem, ha tetszett a Nightshade. A Wolfsbane is szuper könyv, csak az előző rész nagyon magasra tette a mércét. És be kell valljam, kicsit hiányoltam belőle Rent is, és a farkasokat. De a következő részben erre sem lesz panasz.  Ez a rész csak nyolc pontot érdemel tőlem végül.

Külön kiemelném, hogy az Egmont kiadó úgy adta ki nálunk a könyvet, hogy külföldön még meg sem jelent, de nekünk már a polcunkon lehet, úgyhogy emiatt csak gratulálni tudok. Minden elismerésem, remélem ezen sorozat esetében tartani is fogják magukat ehhez a jó szokásukhoz. :) 

A könyvet nagyon köszönöm az Egmont Dark kiadónak. 

Diana Rowland: A Démon Jele

Kimondottan örülök, hogy egyre több és több urban fantasy sorozat indul kis hazánkban. Az olyan típusúaknak, mint ez a könyv, még jobban. Több dolog miatt is:

A: Nem kapunk minden részben új főhőst és főhősnőt, akik egymásba bolondulnak.

B: Végre igazi krimi szál van egy urban fantasy könyvben.

C: Van benne romantika és szex is, de ez nem megy a történet rovására.

D: E/1-ben van írva. (Tudom, ez az én dilim, de én akkor is jobban szeretem az ilyet!)

E: Felnőtteknek szól! Komolyan egy ilyen már nagyon hiányzott nekem.

Kara Gillian nyomozó és idéző is egyben. Életében először kap gyilkossági ügyet, ami az akták tologatása után, igazi felüdülés számára. Egy brutális sorozatgyilkos nyomába ered, aki hosszú, fájdalmas tortúrák után öli meg az áldozatait. A legrémisztőbb azonban az, hogy észreveszi a másik arkánumból jövő erőknek a nyomait is. A Jelfaragó gyilkosságok tehát sokkal bonyolultabbak annál, mint aminek látszanak, és pont Kara a tökéletes rendőr, aki megtalálhatja, ki is állhat a gyilkosságok mögött. Nem segít neki az sem, hogy egy igencsak különös FBI ügynök figyeli minden lépését...

Kimondottan jól szórakoztam a könyvön, kedveltem az írónő humorát is, nem egyszer széles mosolyra húzódott a szám. Kara kifejezetten jó karakter, nagyon hamar megszerettem. A rideg, hideg Ryzkhalt is, aki szintén egy jól megalkotott szereplő.

Nagyon tetszett a világ kidolgozása. Főleg mert hasonlóval még nem találkoztam, így igazán egyedire sikerült a regény. Igaz, hogy egyenlőre inkább kriminek mondanám, mint urban fantasy-nak, mert inkább volt ez nyomozós könyv, mint természetfeletti, de ez nem is zavaró.

A borító nagyon szépre sikeredett, a végére meg is értettem mik azok a dombornyomásos kis jelek rajta. Annak is nagyon örültem, hogy végre nem egy nagy sorközű, nagy betűs könyvvel van dolgunk. A gerincével azért vigyázni kell, mert ha erősen kinyitjuk akkor bizony törik, és a lapok sem olyan biztosan csücsülnek benne.

Egy nagyobb bajom volt csak a könyvvel. A szleng notórius fura fordítása. Tudom, hogy ez nagyon nehéz feladat. De mivel beleolvastam az angol verzióba, ott látom, hogy bizony agyba- főbe káromkodnak. Én megértem, hogy ezt nem akarják a magyar nyelvbe átültetni. Csak egy ici- picit legyen már életszerűbb az a káromkodás.

Összességében nagyon várom a folytatást. Ebből a történetből még nagyon sokat ki lehet hozni. Nagyon kíváncsi vagyok arra is, ki nyeri el a csaj szívét, akárhogy is ez nem központi téma. A végén sok kérdés nyitva marad, és szeretném jobban megismerni a démonokat. Számomra tízből nyolc. Jöhet a következő!

A könyvet nagyon köszönöm a Kelly Kiadónak!

Ta- mia Sansa: Sötét Hórusz

Nagyon szeretem a Sci- Fi műfajt. A legkedvencebb science- fiction műveim természetesen Asimovot munkásságát dicsérik, hozzá nagyon nehéz felérni, de ettől függetlenül igyekszem minél többet olvasni ezen műfajon belül is. Sansát olyanok dicsértek előttem, akikben nagyon bízom, éppen ezért alig vártam már a könyvét. 

A Sötét Hórusz Bubastis és a Terrai császárság világában játszódik. Bubastist a FirstCatek és a Ionecat-ek irányítják, ők szüzek, a világtól távol élnek, de mentális hatalmukkal meg tudják védeni Bubastis kicsiny birodalmát. A Császárság szöges ellentétben áll ezzel a békés, ritkán lakott világgal. Náluk nagyon szigorú Patriarchális társadalom uralkodik, a nőket nem is tekintik embernek, csak szolgáknak. Épp ezért a két világ nem is jön ki jól egymással. Bubastis hanyatlik, egyre többen lázonganak a Ionecat-ek uralma ellen, a császárság pedig épp ezt a gyenge pontjukat akarja kihasználni, hogy megszerezzék maguknak Bubastis gyümölcsöző földjeit.

Nehezen tudnék ennek a regénynek a tartalmáról anélkül beszélni, hogy spoilereznék, ezért inkább nem teszem. Lényeg a lényeg, hogy egy vérbeli sci- fi-vel állunk szemben. A világ, amit Sansa kitalált fantasztikus, ötletes és nagyon egyedi. Nagyon merész dolog volt a részéről bevállalni a szüzek, kasztrálásainak elemeit is, nem kicsit borzadtam el tőle, de azt hiszem a kívánt hatást elérte. 

A legnagyobb bajom az volt a regénnyel, hogy az elején nem igazán tudtam, ki kicsoda, a rövid különböző helyszíneken történt bekezdések miatt azt sem tudtam hol áll a fejem, és éppen mi történik. Idővel persze teljesen összeállt a kép, minden letisztult, de szerintem nem ártott volna egy kis név kalauz a könyv elejére, segítve az olvasót, ha már így bedobták a mély-vízbe. Az külön rontott a helyzeten, hogy az összes név olyan kiejthetetlen, hogy még megjegyezni sem bírtam őket. Hozzáteszem persze, hogy a név memóriám egyenesen borzalmas. Persze mindezeken a kis akadályokon megéri túllendülni, mert utána felejthetetlen élményekben lesz részünk.

A könyv legnagyobb erőssége a karakterek jellemében rejlett. Ugyanis annyira egyedi, jó szereplőket talált ki Sansa, hogy ha még nem is lett volna a történet maga olyan különleges, ők akkor is elvitték volna az egészet a hátukon. Már csak maga Nekhti alakja is megér egy misét. 

A könyv borítója nem rossz, de sokkal szebbet el tudtam volna képzelni helyette. A borítón lévő szürke emberről én sokáig azt sem tudtam kicsoda, annyira férfinak néz ki. De a kötés jó minőségű, nincsenek kilométeres sorközök a nagyobb méret eléréséért. Remélem a következő borítót Sansa rajzolja, hihetetlenül tehetséges a rajzolásban is, a bejegyzés mellett található kép Nekthiről az Ő munkáját dicséri. 

Összességében Sansa könyve szuper. Igazi Sci- Fi, megkaptam tőle azt, amit a Hyperiontól nem, pedig nagyon vágytam volna rá. Túlzásokba nem esnék, messze van még Asimovtól, de mindenkinek el kell kezdeni valahol. A Sötét Hóruszt mindezek ellenére nagyon érdemes elolvasni, és őszintén kívánok sok sikert Sansának a továbbiakban. Egy dolgot ígérhetek, Sansa összes a jövőben megjelenő könyve itt fog sorakozni a polcomon. Számomra tízből nyolc, de lesz ez még jobb is, alig várom a következő részt. 

A könyvet nagyon köszönöm a Főnix Könyvműhelynek és Sansának! 

Nalini Singh: Látomás

Imádom Nalinit! Komolyan! Az Angyalos Sorozatával annyira meg fogott és letaglózott engem, hogy nincs mese, minden könyvét akarom, de abban a szent minutumban, ahogy megjelenik. Szerencsére az Egmont kiadó nem késlekedik, és igen gyorsan ontja magából Nalini könyveit. (Az előző részről bővebben itt.)

 Faith Nightstar a legerősebb J-metál a mentálok között. Milliókat keres tökéletes jövendöléseivel, az üzleti világ berkeiben. Kondicionálták arra, hogy csak ilyen típusú dolgokat jelezzen előre, de mivel nagyon sérülékeny, és nagyon sok minden hatna rá a külvilágban, ezért teljesen izoláltan él, egy leopárd falka szomszédságában. Minden rendben is lenne unalmas, megszokott életében, egészen addig, amikor is érzi, hogy kezd eluralkodni rajta az őrület, sajnos ez a J-mentálok nagy részének a sorsa. Úgy érzi a sötétség teljes mértékben bekebelezi Őt. Elindul hát, hogy segítségen kérjen az egyetlen mentáltól, aki nem árulja el őt, Sacha-tól, a hibás, mentál hálóról levált lánytól. Nem gondolja azonban, hogy egy különleges nagy macska várja őt, a falka territóriumának határán. Azt sem sejtette, hogy ez a macska, életre kelti az érzékeit...

Jaguár

Nagyon érdekes volt ez a rész is, szeretem Nalini stílusát, ahogy leírja a szereplőket, és nagyon izgalmasnak találom a mentál vs. vadállat felállást is. Most is nagyon élveztem arról olvasni, hogyan olvad ki a mentál jég-bezárt szíve, és hogy tudja kezelni a jaguár a helyzetet, hogy bizony az Ő életre szóló párja, más fajhoz tartozik.

A címének kimondottam örültem, mert végre egy olyan könyvcím, aminek köze is van a történethez, nem csak hasra csaptak a kiadóban, hogy jól hangzik. 

A szereplőket nem szerettem meg annyira, mint az előző részben, vagyis pontosítva, Vaughn alakját nem kedveltem igazán. Valahogy Ő nem az a figura, akit el tudnék képzelni magamnak, Faith viszont nagyon emberi volt, de vele is akadtak problémáim. A könyv úgy akarta Őt beállítani, mint egy erős nőt, akinek vannak képzeletbeli karmai. Ez nem sikerült, Faith végig nagyon törékeny és sebezhető. 

Leopárd

Sajnos ebben a részben nem volt krimi szál. Volt ugyan gyilkosság, de semmi olyan, ami miatt egy percig is járatnunk kellett volna az agyunk. Ez a rész teljes mértékben a szerelemre koncentrált, a végén ugyan kaptunk egy kis akciót, de igazság szerint nekem nem hiányzott a könyvből. 

Ami nagyon pozitív, hogy végre látom azt, mi lesz a fő szál a sorozatban, a fő küldetés. Jobban megismerhettük a mentálok világát, még magát a Mentálhálót is.  

A borító minősége sokkal jobb, mint az előző résznek. Nem törik, nagyon jó fogni, és nagyon jó minőségű. Azt is megértem, miért néz olyan különlegesen ki a férfi a borítón. Ugyanis a főhősnek nem emberi szemei vannak. Ennek ellenére engem így is taszít kicsit, de még mindig ezt tartom a legszebb borítónak, és a színei is nagyon tetszenek. 

Érdekességképpen tettem be két képet, az egyik egy jaugár a másik pedig leopárd. Vaughn az egyszem Jaguár a DarkRiver falkában, így ő máshogy néz ki. A különbség első látásra nem annyira szembetűnő. Mindenesetre nekem a Leopárdok jobban tetszenek. A jaguárok egyébként a nagyobb méretűek.

Ez a rész kicsit gyengébb volt, mint az előző, de csalódni most sem fogunk. Nálam az volt a gond, hogy nem szeretem, amikor csak a romantika áll a teljes középpontjában a történetnek, itt ez történt, de ettől függetlenül nem tudtam letenni, és ez nagy szó. Be kell valljam imádtam ahogy vívódtak egymással, és ahogy sistergett körülöttük a levegő. Jöhet is a következő Nalini! Most! Azonnal!

A könyvet nagyon köszönöm az Egmont Dark kiadónak!

Steven Saylor: Róma

Gondolom a blogom alapján nem gondolnátok, hogy rajongom a történelmi könyvekért, nem csak az olyanokért, amik tele vannak szerelemmel, - (bár bevallom, néha az olyan típusú könyvek is nagyon tetszenek) - hanem a nagy csatás, családokat átívelő nagyszabású történelmi regényeket is. 

Saylor az első sorozatával, a Sub Rosá-val szerettette meg magát velem, minden kötete megvan, mindet szeretem, és mind gyönyörű. Mikor meghallottam, hogy megjelenik egy monumentális, tíz családon átívelő regénye, ami bemutatja Róma első ezer évét, tudtam ; Kell nekem! 

A regény a Pinarius és a Potitius családon át tárja elénk Róma legfantasztikusabb és híresebb pillanatait. A központjában pedig, egy különleges talizmán áll, ami mindig apáról fiúra (olykor lányra) száll. A könyvben találkozhatunk Julius Caesarral, Romolus-szal és Remus-szal, és még sok olyan különleges alakkal, akik miatt Róma az lett ami. 

Aki nem lenne tisztában a Római történelemmel, esetleg egy egy kifejezést, vagy címet, mint néptribunus, vagy lektor, elfelejtett volna, javaslom nézzen utána, ugyanis az író természetesnek veszi, hogy ismerjük ezen rangok fogalmát, és nem is magyarázza el őket.

A könyvben minden egyes fejezet elején egy térképet láthatunk, ami megmutatja, az adott időszak alatt mennyit nőtt és változott Róma. Szó szerint a semmiből épül fel a szemünk láttára a hatalmas Városállam. Emellett pedig több táblázatot is tartalmaz a könyv, hogy még könnyebben eligazodhassunk a cselekmények és korok útvesztőjében.

Saylor nagyon jól ír, ebben a regényben igazán minden volt, szerelem, könyörtelen sorozatgyilkosság, Vesta szűz stb... Minden történetre jut valami különlegesség, ami nagy szó egy tizenegy fejezeten át tartó regényben, ahol minden fejezet egy életet ölel fel.

A könyv borítója gyönyörű, messze a legszebb borító. A kötés több olvasást is kibír, de messze nem olyan jó minőségű, amit elvárnánk egy kemény kötéstől. A sarkok túl hegyesek a könyv gerincénél, ebből kifolyólag kimondottan érzékenyek, és hamar kopnak. Sőt, második olvasásra már el is kezdhet szakadni a gerinc. A betűk a mostani megszokott könyvekkel ellentétben bolhányi méretűek, és egy gyengébben látó embernek nehézséget okozhat az olvasásuk. 

A Róma jó könyv, de! nem az a típusú regény, amit az ember leül, és egy szuszra elolvas. Olyan, mintha tizenegy novellát olvasnánk, csak a  vérvonal ugyanaz. Néha ráadásul már az egyik fejezetből rögtön visszaemlékszik a másikra, a közvetlenül előtte lévőre, plusz oldalakat adva a regénynek teljesen feleslegesen. De ha úgy olvassuk, ahogy talán értelemszerű, fejezetenként, és utána félretesszük, akkor nagyon élvezetes könyvet kapunk. Ha egyszerre akarnánk elolvasni, akkor nagyon száraz és tömény, úgy semmiképp sem javaslom. 

Nekem nagy élmény volt más megvilágításból is látni Róma történelmét. Nem a "nagyok" szemén keresztül. Számomra tízből nyolc. Bárcsak ilyen stílusban lennének írva a történelem könyvek is. 

Bernard Werber: A Hangyák

Sosem akadtam volna rá erre a könyvre, ha a testvérem nem hívja fel rá a figyelmemet. Újabban sok könyvet csereberélünk, igyekszem minél több újdonsággal ellátni, míg Ő a nagy kedvenceit adja nekem, amikről én maximum csak hallottam. Így jártam a hangyákkal is, amint elolvastam a fülszöveget, és bele olvastam a könyvbe, rögtön éreztem, nekem ez nagyon fog tetszeni. Úgy is lett.

A történet két szálon fut. Az egyik világot a hangyák szemével látjuk, a másikat az emberekével. Természetesen az elején nem értjük, mi az összefüggés a két szál között, de minden kiderül majd. Kezdjük a hangyák történetével, adott ugyanis Belokan, a hatalmas vörös hangya főboly, amiben különös zavargások történnek, az úgy nevezett szikla szagú hangyák elteszik láb alól azokat a bolytársaikat, akik lemerészkednek a mínusz 50. szintre, emellett minden olyan hangyát kivégeznek, akik pánikot keltenek. Erre felfigyel három különböző hangya, egy nőstény harcos hangya, egy jövendőbeli királynő, és egy hím. Ők próbálnak utána járni annak, mi is lehet a szikla szagúak titka.

Eközben az emberek világában is különös dolgok történnek. Jonathan lakatos mester megörököl egy nagy házat, ami a nagybátyjáé, Edmundé volt, aki baktérium és rovar kutató tudós volt. Egy utolsó üzenetet hagyott Jonathanra, hogy semmi esetre se menjen le a pincébe. De sajnos az ember kíváncsi természetű, Jonathan le is ment a pincébe, és el is tűnik, úgy, hogy vissza se tér. Ezek után az egész családja követte Őt. Sosem jöttek ki onnan...

A hangyák egy hihetetlenül érdekes történet, nagyon szépen fogalmazott, rendkívül aprólékosan kidolgozott regény. A történet menete kimondottan érdekes, nem a megszokott, de azt hiszem, ez csak azt zavarhatja, aki egy amerikai megszokott klisés sztorit vár. Mert a Hangyák tényleg nem az.

A könyv tudományos alapokra épül, és általa nagyon sok mindent megtudhatunk ezeknek a rovaroknak az életéről, viselkedéséről, több alfajukat is megismerhetjük, és megcsodálhatjuk azt, hogyan is élnek ők a föld alatt, tökéletes harmóniában egymással, és miféle munka megosztásokat alkalmaznak. Persze a legérdekesebbet ki ne felejtsem; hogy a rovarok valóban képesek gondolkodni.

A könyvnek persze árnyoldala is van, számomra kifejezetten lassan indult be, eleinte nem értettem minek mi köze egymáshoz, és miért ilyen lassú folyású a történet. De ha az első ötven- hatvan oldalon túl jut az ember, onnantól kezdve már nagyon izgalmas, és érdekes mesét tarthatunk a kezünkben.

Persze azt gondolom, ez a történet nem fog mindenkinek tetszeni, aki nem szereti a biológiát, és a hangyák élete nem köti le, és kifejezetten zavarja ha kevés a párbeszéd egy könyvben, neki se kezdjen, ugyanis a könyv nyolcvan százaléka a hangyák világában játszódik, és hangyák azért teljesen máshogy kommunikálnak, mint mi, azt hiszem ez érthető is.

A könyv borítója igencsak szegényes, pontosan ez lehetett az egyik oka annak, hogy itthon teljesen megbukott a sorozat. Sokkal izgalmasabb, és érdekesebb a francia, és az angol borító is. Sajnos előre láthatólag nem fogják lefordítani magyarra a folytatást.

Mindent egybe vetve nekem tetszett a hangyák, érdekelne is mi történik a továbbiakban, de sajnos még angolul sem jelent meg, franciául pedig nem tudok. Úgyhogy most várhatok, és elképzelhetem, mi is lesz a folytatásban, és talán egyszer lesz lehetőségem arra, hogy elolvassam a következő részeket. Mert megéri. Számomra tízből nyolc.

John A. Lindqvist: Hívj Be!

Lassan több mint egy éve olvastam Linquist remekművét. Nagyon gyorsan végeztem vele, annak ellenére, hogy hatszáz akárhány oldal. /Hozzáteszem hatalmas sorközökkel./ Akkor még vörös pöttyös könyvként árulta a könyvmolyképző kiadó, amin kicsit ledöbbentem, de gondoltam akkor én olvashattam valamit félre a könyvről. Hát nem...

A történetnek igazából négy főszereplője van, és nagyon sok szálon fut a cselekmény. A négy szereplő nem más, mint egy kivénhedt iszákos férfi, egy szőke, szerencsétlen kisfiú, egy titokzatos nagyon fiatal ápolatlan kislány, és egy tömeg gyilkos. Hogy nekik mi közük mi közük egymáshoz? Ez majd a könyvben szép lassan összeáll.

Sok szót nem szeretnék elfecsérelni a történetre, ugyanis ez tipikusan az amit el kell olvasni; Blackberg falujába észrevétlenül beköltözik a gonosz. Egyik nap egy tizenhat éves fiú megcsapolt holttestére bukkannak a közeli erdőben. Senki sem tudja mi történhetett vele, ellenben a fiatal szőke kisfiúnak, Oskarnak nagyon felkelti az érdeklődését az eset. A gyilkosság előtt pár nappal új lakók is költöznek a szomszéd lakásba. Egy rendkívül különös fiatal lány, akivel Oskar csak este találkozik.

Figyelmeztetésül mondanám, hogy ez nem egy szerelmes regény, bár szerencsére erre közben a könyvmolyosok is rájöttek, ugyanis mostmár nem vörös pöttyös kategóriába van sorolva, hanem a sötét örvény könyvek közé. Ez rendben is van. Még egy dolgot mindenképp leszögeznék, akinek nincs gyomra a nagyon undorító és megrázó dolgokhoz, a pedofíliához, ne kezdjen bele. Nem fogja tudni végig olvasni.

Nem lövök le semmien poént, ha azt mondom, ez egy vámpíros könyv. Nem is ez a pláne, hanem az, ahogyan meg van írva, és ahogy megközelítették ezt a témát. A skandináv írók, mindent máshogy látnak, sokkal komorabban, és valóságosabban. Részletesen írnak le olyan történéseket is, amiket nem biztos, hogy szívesen olvasnánk. Ergo ha valaki romantikus vámpír maszlagra vágyik, ez nem az ő könyve.

A borító megegyezik a filmnek a poszterével, ami kifejezetten jól sikerült, nagyon visszaadja a történetet, a hangulatot, de! és nem is értem miért változtatták ezt meg. Az eredeti cím az hogy "Let the right one in." A filmnek címet helyesen is fordították le magyarra, az az "Engedj be!" lett. A könyv címének semmi értelme sincs. A vámpírokat alapvetően sosem hívjuk be.

Összességében ez egy jó könyv. Megrázó, vérfagyaztó, borzangató, határokat feszegető különlegesség. Nekem sosem lesz a kedvencem, szeretném hogy meglegyen, örülök, hogy megvettem, de soha többet az életben nem akarom elolvasni. Nekem sok volt. Biztosan vannak olyanok is, akiknek az ilyen meg sem kottyan, de az nem én vagyok. Számomra tízből nyolc. Köszönöm az élményt, de ennyi elég is volt belőle.

Kerstin Gier: Rubinvörös

Ha van téma, ami engem foglalkoztat, az az időutazás. Kicsinek imádtam a Vissza a Jövőbe minden egyes epizódját, nem beszélve az olyan könyvekről, amik arról szóltak, hogyan is lehet manipulálni az időt. De még ez sem lett volna elég a Rubinvöröshöz, de még Karácsony előtt egyik nap betértem a Libribe, hogy megvegyem a Méregnaplókat, és akkor megláttam a Rubinvöröst, gyönyörű, kemény kötéses borításban. Azt kell monjdam azonnal beleszerettem. Nem volt megállás, kívánság listára fel! Szerencsére meg is érkezett a Karácsony fa alá, épen és egészségben.

Gwendolyn egy tizenhat éves, kicsit szétszórt fruska, aki olyan családban nőtt fel, ahol az időutazáshoz szükséges gén, egyenes ágon öröklődik. Persze Ő teljesen nyugodt, hiszen biztos, hogy nem Ő, hanem Charlotte, az egyik rokona, a kiválasztott. Gwen persze nem sokáig örülhet, ugyanis kiderül, amikor valahol a 18. században találja magát, hogy bizony az előzőekből semmit sem igaz, és hogy Ő az aki örökölte a gént. A baj csak az, hogy Gwen a történelmet csak a filmekből ismeri, Charlotte-ot kicsi kora óta képezték arra, hogy időutazó lehessen. Ez így kicsit aggasztónak hangzik, de Gwen képes arra, hogy megoldja, sőt még ennél problémásabb helyzeteket is.

Nagyon rosszkor olvastam a könyvet, örültem volna, ha lett volna egyszem szabad délutánom mostanában, de sajnos nem volt ekkora szerencsém, így be kellett érnem azzal, hogy napi ötven oldallal sikerült végeznem. Ez egy igazi kellemes szórakoztató kis regény, amit akkor is tud olvasni bárki, ha már leesik a feje a fáradságtól.

Nem kell benne sokat gondolkodni, nagyon könnyed és kedves regény, azt kell mondjam talán pont ez adja a báját. Nekem nagyon bevezető könyvnek tűnt, amit viszont nem szívesen tolerálok egy három részes sorozat esetén, (egyébként a hosszabb sorozatoknál sem szeretem ha az első regényt egy szinte nulla sztorival megáldott, csak a világot bemutató történettel kezdik.), persze itt nem ilyen rossz a helyzet, sőt, bőven van itt történés, izgalom, de valahogy végig vártam valamit, ami nem jött el ebben a kötetben. Biztos vagyok benne, hogy a későbbiekben sokkal több izgalomnak nézhetünk elébe, hiszen az írónő nagyon sok rejtéllyel kecsegtet.

A könyv borítója és kivitelezése is gyönyörű. Nagyon találóak benne a piros betűk, a kis díszek. A borító tényleg semmi kivetnivalót nem hagy maga után, még az sem zavar, hogy bugyi rózsaszín, mert így jó. És úgy tűnik ezt lehet fokozni, mert a további kötetek talán még szebbek mint az első.

Végeredményben örülök, hogy olvastam, nem tartom egy nagy durranásnak, de kifejezetten jó könyv volt, szimpatikus és kidolgozott szereplőkkel, tele titkokkal és rejtélyekkel, és persze a múlt megismerésével. Azt gondolom aki szereti a műfajt, ne hagyja ki. Hozzátenném, hogy annak ellenére, hoyg ez egy ifjúsági könyv, nem éreztem annak, kimondottan jól szórakoztam minden apró részletén. Számomra tízből nyolc, de biztos vagyok abban, hogy a jövőben lesz ez még több is.

Benina: Bíborhajú- A Boszorka Fénye 1.

Kedves Blogtársam, FFG volt az, aki felhívta a figyelmem erre a könyvre, és az írójára is. Magamtól azt hiszem nem is nagyon vettem volna meg, de mikor mondta, hogy Benina nagyon jól ír, nagyon jól fogalmaz, és kifejezetten szerette olvasni, és pláne azt hogy magyar, azt gondoltam miért ne is adhatnék én egy esélyt, egy jónak ígérkező hazánkból származó urban fantasy könyvre.

Közben nagyon sok vegyes vissza jelzést kaptam, valaki az egekbe magasztalta, valaki pedig lehúzta, de olyan is volt aki azt mondta, nem rossz de azért nem az igazi. Én egyikkel sem értek egyet, ugyanis Benina könyve jó könyv, nem az az eget verően halálosan jó, de jónak nagyon jó. :)

Claire az utolsó tiszta vérű boszorkányok egyike, emiatt hihetetlenül kell rá vigyázni, meg kell óvni minden veszélytől, de legfőképpen a boszorkányok legnagyobb ellenségeitől, a Zsoldosoktól. A könyv azzal indít, hogy Claire mentorát megöli az egyik zsoldos, miközben Claire nem tehet ez ellen semmit, és végig kell hallgatnia hogy végzik ki azt az embert, aki apja helyett apja volt. Pár hónap elteltével találkozik az új mentorával, Kellan Black-kel, a félig démon, félig boszorkány fiúval, aki igyekszik Clairet megóvni minden bajtól, ami be kell vallani korántsem egyszerű.

Több dolog is zavart engem. Ami a legfőképpen az nem más, mint Claire White és Kellan Black. Na nem a karakterekről van szó, hanem arról a mérhetetlen fantáziátlanságról, ami ezeket a neveket jellemzi. A Kellan mint maga név nagyon tetszik nekem, de ez a black és a white, a sötét és a világos oldal... na ne nevettessük már ki magunkat, nem óvodásoknak készült mese ez.

A másik az, hogy nekem néha megdöccent a regény. Szó szerint. Úgy éreztem hogy áramlik áramlik a történet, aztán egyszer csak megakad és én elkezdem unni, majd lerakom. Fél óra múlva hozzányúlok, újra döcög döcög, majd mint egy jó Trabant, újra indul és végül átváltozik Ferrárivá, és nem is lehet letenni, hogy utána vissza fejlődjön. Nem is értettem néha miért kell olyan nevetségesen lelassítani a történetet.

Kedves molytársam FFG mondta nekem, hogy szerinte nagyon kiszámítható a történet. Én ezt az első ötven oldalnál nem így gondoltam, de a századiknál bizony már nagyon is egyet kellett értenem vele. Pontosan tudtam hogy ki lesz a titkos megbújt gonosz, hogy mi fog történni, és kinek mi a szerepe. Minden kiszámítható volt. Valamit pedig mégis tud ez a könyv. Mert kimondottan tetszett. És komolyan el kell gondolkodnom, hogy mi lehet az, hiszen minden szokásos klisé meg van benne, teljesen kiszámítható elemekre épül.

Talán az egyik dolog a világ volt, amit kitalált az írónő, örültem, hogy elvonatkoztat a mostani urban fantasyktól és mer valami mást alkotni, mert ez tényleg más, eleve már csak azért is, mert boszik vannak benne, a Zsoldosok ötlete külön tetszett.

A másik dolog, amiért én csak Beninát dicsérni tudom, az a stílus. Valami fantasztikus, el tudja kapni az olvasót, végre nem olvastam zagyva tini szlenget, csak olyan kifejezéseket amit szívesen látok egy könyvben. Nagyon frappánsan csűri csavarja a nyelvünket, köszönöm neki ezt az élményt!

A borító továbbra is csillagos ötös, már hozzá sem teszem, hogy Könyvmolyképző. A szereplők nagyon szerethetőek, Claire különösen, de Kellan is egy nagyon eltalált karakter. A többiekről nem is beszélve. Nagyon jól kidolgozottak, és szerethetőek, kifejezetten emberiek.

A könyv nekem tízből nyolcas, ne kérdezzétek miért. Nem tudom megmagyarázni. Az biztos, hogy ez a könyv megállná a külföldi piacon is a helyét, sőt szerintem messze menőkig jobb mint a mostanában megjelent a tini urban fantasyk. Remélem valahogy eljut ez a történet a külföldiekhez is.

Dan Simmons: Hyperion

A Hyperion könyv maga nagyon egyedi; a romantikától kezdve a tudós missziókig a valláson át a történelemig igazán minden benne van, egybe sűrítve egy hosszú, végtelen történet folyamba, aminek örülünk is, hiszen nem is akarjuk, hogy véget érjen.

A történet a jövőben játszódik, és hat különböző ember életét meséli el nekünk, és azt, hogy mi közük is van nekik a rejtélyes Hyperion nevezetű bolygóhoz. Nagyon sok mindent nem is lehet elmondani a fő szálról, ugyanis maga a regény, hat kissebb- nagyobb novellát foglal magába, és ezek is töltik ki az oldalak nagy részét.

Voltak történetek, amik hihetetlenül megfogtak, és faltam a sorokat, ellenben volt sajnos olyan is, szerencsére ebből a kevesebb, amit nagyon nehezen és nagyon lassan olvastam el.

Nagyon sok ellenérzés van bennem, a Hyperion kapcsán, ugyanis a könyv maga tetszett, mégsem az lett amit vártam. Amikor a kezembe vettem, nagyon szerettem volna egy vérbeli Science Fictiont olvasni, de sajnos csalódnom kellett. Ez egy nagyon izgalmas regény, egy igazi unikum, de mindent egybevetve sok köze nincs a sci-fi-hez, azon kívül persze, hogy az űrben és a jövőben játszódik.

Ez persze semmit nem von le a könyv értékéből, ami egy nagyon igényes kiadás, gyönyörű nyelvezettel, váratlan fordulatokkal, egy hatalmas fantáziával megáldott író tollából. Igazából egy szavam sem lehet rá, mégsem voltam maradéktalanul elégedett vele, és ezt csak az okozhatja, hogy mást vártam, és az is, hogy nem szeretem a novellákat. Sokkal inkább szeretek egy önálló történetet olvasni, amin átível a cselekmény és végig izgulhatom a szereplők sorsát. Ez megint az én ízlés hibám, nem a Hyperioné.

A borító nagyon szép, bár szerintem a történethez nem sok köze van, ennek ellenére nincs vele bajom, továbbra is az Agave borítói a legszebbek, ez sem kivétel, és ismét nem lehet panaszom a minőségére sem!

A történet nekem tízből nyolcas, pedig nagyon megérdemelné azt a tízből tizet, sőt vannak benne részek, ahol határozottan úgy éreztem, ez a könyv minden csillagot megér, de volt olyan is, ahol nagy bánatomra ez nem volt igaz. A vége a könyvnek ismét lázba hozott, és emiatt nagyon érdekel is a folytatás, semmiképp nem hagyom ki, és azt is gondolom, hogy ennek a kötetnek mindenki polcán ott lenne a helye. Most a nagymamám olvassa, Ő kifejezetten utálja a fantáziával, vagy paranormálissal megtöltött műveket, Ő imádja. Ez nekem mindent elmond. Főleg, hogy a hiba bennem van. Nagyon nagyon sajnálom ezt a végeredményt.

Richelle Mead: Last Sacrifice- Vámpírakadémia 6

Utolsó kötet. Ez az utolsó Roseról. Remek. Most mit mondjak erre? Nagyon vártam? Igen. Amint lehetett olvastam? Igen. Tetszett? Nagyon. Megvagyok elégedve? Nem. Ez nem befejező kötet. De kezdjük az elején.

Nagyon kedves barátnőmnek hála sikerült megszereznem ilyen hamar ezt a könyvet, mert még mindig nem merek rendelni külföldi oldalakról, bár a shadowfevert már meg fogom, mert arra egy percet sem fogok tudni várni :D

Na de visszatérve a vámpírakadémiához; aki nem olvasta el az ötödik részt, az csak a saját felelősségre olvasson tovább!! Rose börtönben csücsül, hiszen ugye letartóztatták Tatjana Ivashkov meggyilkolásáért. Persze ehhez semmi köze sincs, ellenben Őt kivégzik, ha nem találnak más ellen terhelő bizonyítékot. Rose apja; Abe eljön érte és a barátai segítségével kimentik, hogy Dimitrijjel együtt meneküljenek és rejtőzzenek el addig amíg nem sikerül kideríteni a rejtélyt.

A könyv megint csak két szálon fut, Rose-én és Lissáén. A Lissa szálakat kifejezetten untam néha, volt pár olyan rész, ami szerintem teljesen feleslegesen szerepelt róla a könyvben és csak növelte a lapszámot.

Rose történet szála sokkal jobban érdekelt, bár nagyon kíváncsi voltam a gyilkosra is, sokkal inkább érdekelt az, hogy mi történik Rose-al és Dimitrijjel és végül ki lesz az aki elnyeri Rose szívét.

A befejezése nekem kicsit erőltetett volt, persze igyekezett az írónő mindent lezárni, volt pár nagyon frappáns ötlete, és volt pár nagyon döcögős. Tudom, hogy lesz egy következő sorozat, ennek ellenére nagyon zavart, hogy pár szereplőp problémái igazából eltűntek a süllyesztőben. Nagyon nem voltam megelégedve ezzel, az meg hogy kit választott Rose az első oldaltól sejthető, sőt szerintem mindenki tudja a lelke mélyén.

Nekem tízből még mindig kilenc. Az egész sorozat ezt a besorolást kapja tőlem. Tetszett ... Tetszett... De nem ütött és nem is szólt a szívemhez. Lissát az utolsó pillanatig nem tudtam megkedvelni, ahogy eleve a Dhampyrok feláldozását sem tudom értékelni, és nagyon nem is tetszett, azt hittem, ez megoldódik valahogy. Ez a sorozat egyébként kifejezetten jó, vannak gyengébb részei, és vannak erősebbek is. Sokszor megütköztem egy- egy karakter logikátlan viselkedésén, és kitörésén, mégis mindig volt valami, amin megdöbbenhettünk, vagy vegyük a harmadik és az ötödik rész végét, ahol olyan függővéget hagyott nekünk az írónő, ami igazán álmatlan éjszakákat okozott azt hiszem sokunknak.

Végszónak legyen elég, hogy ez nem befejező kötet. Sorozat kötetnek nagyon jó és izgalmas. Befejezésnek nekem nem volt elég, de lehet túl sokat vártam.