Lissa Price: Testbérlők

Könyvhét. Rengeteg szép borító. Még több csodálatos könyv. Fix zsebpénz, amennyit el lehet költeni. - Több pénzt szigorúan tilos magammal hoznom. Amennyit viszek, annyi mindig el is fogy. -  Az Agave standjánál állva tudtam, hogy mi kell, persze az olcsó könyveket is átnéztem, de nem találtam semmi érdekeset. Valahogy ez a könyv elkerülte a figyelmemet az újdonságaik közül. Osztottam szoroztam, de végül belefért a keretbe így ezzel a plusz könyvecskével tértem haza. Ismét egy borító csábított el. Fene ezekbe a borítókba. A Könyvmolyképző kiadó standjánál céltudatosan csak egy könyvet vettem, ami tudtam, hogy kell. Nem is mertem körbe nézni, ennyire azért ismerem magam... 

Egy éve gigászi háború dúlt a Földön, ami elpusztította a felnőtt embereket. Csak gyerekek és idősek - úgynevezett szépkorúak - maradtak. Azok a gyerekek, akiknek nincsenek nagyszüleik, az utcán garázdálkodnak, fosztogatnak, vagy épp bujdosnak  hogy ne találják meg őket a járőr csapatok, és intézetbe dugják őket. A gyerekek nyomorognak, éheznek, és nem vállalhatnak munkát, mert ez a szabály. Callie, egy tizenhatéves elkeseredett tinédzser azonban talál kiutat. Úgy dönt illegálisan bérbe adja a testét a szépkorúaknak egy kis időre, hogy elegendő pénzt gyűjthessen ahhoz, hogy új életet kezdjen beteg öccsével. Minden rendben lenne, ha a program valami miatt nem hibásodott volna meg, ugyanis Callie egyszer csak ébren találja magát a saját testében, egy bár kellős közepén, milliomosként. A legfurcsább az egészben az, hogy az idős hölgy, aki elfoglalta a testét, ha nehezen is, de üzen neki, méghozzá azt, hogy nagy veszélyben van.... 

Az alapötlet zseniális. Hátborzongató. Nincs is annál rosszabb, hogy valaki testét felhasználják, önálló életet éljenek benne. Ez maga a prostitúció, csak még annál is sokkal kegyetlenebb. Mégis hiába a jó ötlet, ha a kivitelezés nem jó. A regény szereplői papírmasé figurák, semmi hátterük, semmi személyiségük nincs. Az idős szépkorúak úgy viselkednek mint egy tini, a karaktereknek nincs mélysége, igazi jelleme. Sőt ami a legjobban kiakasztott az- az, hogy igazából még csak semmi leírást sem kapunk éppen merre járunk. Egy mondatban megtudjuk, hogy egy bárban, és ezzel elégedjünk meg. Milyen is egy jövőbeli bár? Luxuslakás? Autó? Nem lényeg. Ezt bízzuk a fantáziánkra. Ez még talán elviselhető, de amikor már a világról sem tudunk igazából semmit, az már több mint bosszantó. Főleg ha érzem, hogy az írónő fejében teljes egészében ki van találva az egész, csak velünk, olvasókkal felejtette el megosztani. Tényleg... Végülis minek... 

Az oldalak nagy része semmit mondó párbeszédekből áll. Érzelem mentes mondatokból. Bizony, érzelem mentes, mint a könyv maga. Van benne szerelmi szál, talán háromszög is, de semmi értelme, nincs háttere, csak amolyan kötelező elem, egy YA könyvben, semmi egyéb. Mégis van valami ami ezek után megmentette a történetet, és kíváncsi leszek a második egyben befejező részre is. - Külön öröm, hogy csak két részes. Nem nyúlik a végtelenbe. - Ez pedig nem más, mint a vége. Ilyen befejezést! Én már azt hittem, hogy mindent tudok, mindent szépen kitaláltam, unalmasan lapozgattam a vége felé, és néztem az órámat, mégis mikor lesz vége már ennek a borzalomnak, és kezdhetek bele valami érdekesbe is, amikor is jött a bumm. És bizony az utolsó oldalakra odaragadtam. Az utolsó mondatnál pedig azon nyomban körbe néztem a neten, megjelent-e már a következő rész. Nem érdekelt mennyire sekélyes volt az egész sztori, akartam a folytatást. Most is nagyon akarom. Talán mégis van ebben az íróban potenciál, csak tanulni kell...

Lényeg a lényeg, így összességében nézve nem volt annyira rossz könyv. Olvasmányos volt, bár olykor nagyon unalmas és kiszámítható. A karakter ábrázolás konkrétan nulla, a főszereplő idegesítő, mégis az Öreg és a vége elvitte az egészet  hátán. Őszintén kíváncsi vagyok mi lesz a következő kötetben, és pont ezért megadom neki a 10-ből 6 pontot. De aztán Price néni... Ne okozzon csalódást! 

Lauren Oliver: Delírium

Mint már sokszor írtam, új divathullám hódít, elérkezett a disztópiás regények kora. Ez olyan szempontból jó, hogy engem mindig is vonzott a világ vége, a jövő, és az elvont világ, de olyan szempontból nem, hogy míg eddig csak a kiemelkedő ilyen témájú regényeket olvastuk el, mert csak azon maradtak talpon, most úgy özönli el a piacot a sok limonádé disztópia, ahogy a tenger a partokat dagály idején. Nehéz kiválogatni az igazán minőségi köteteket. Szerencsére van itthon egy kiadó, akinek eddig ez tökéletesen sikerült. Amit eddig tőlük olvastam a műfajból, mind hihetetlenül tetszett. 

Mi is az a Delírium? Más néven Amor Deliria Nervosa az- az maga a Szerelem. Ez egy nagyon- nagyon komoly betegség, amit ha valaki elkap, és nem kezelik, mindenképpen halált okoz. Éppen ezért, minden 18 éves kort betöltött fiatalt kikezelnek, hogy sohase kaphassa el ezt a förtelmes betegséget. Persze előfordul, hogy a tinik között megesik a baj, de általában a dolog kezelhető. Ebbe a világba csöppenünk bele Lena szemein keresztül, aki éli az átlagos életét, várja, hogy végre nagykorú lehessen, de azt várja a legjobban, hogy végre átessen a procedúrán, ami megmentheti a járványtól. Éppen egy kihallgatáson van, amikor is arról döntenek, hogy milyen sorszámot kap a későbbi életére. Ez a szám mindent meghatároz majd, de Lena szerencsétlenségére, egy kérdésre rossz felelettel válaszol. A bírák megrökönyödve hallgatják miért éppen a szürke Lena kedvenc színe, amikor egy felbődült marhacsorda ront be a terembe, megmentve Lénát a további faggatásoktól. Eközben azonban furcsa dolog történik, Lena egy fiút pillant meg aki rákacsint, és valami miatt nem tudja kiverni a fejéből ezt a jelenetet... 

Annak ellenére, hogy igazából csak jót hallottam Lauren Oliverről, most kicsit csalódnom kellett. Sokszor volt kimondottan élvezetes a könyv, nagyon- nagyon jó gondolatok vannak benne, a fejezetek elején lévő idézeteket pedig külön élveztem, mégis határozottan sokszor unatkoztam. Sokszor nem történt benne más, minthogy Lena szorongásait, elméleteit hallgattuk, vagy éppen rohantuk volna huszadszor a vakvilágba és izzadtunk izzadtunk a végtelenségig. A világ összetétele is kusza, nem sok mindent tudunk meg róla, maga az ötlet, hogy a szerelem betegség, szerintem zseniális, de anno sokkal de sokkal jobb, és érzelmesebb példát kaptam ebből a jelenségből az Emlékek Őrétől. Egyébként ezt a regényt mindenkinek ajánlom, kortól függetlenül.

A szereplők érdekesek voltak. Lenat ugyan nem kedveltem meg túlzottan, de szerencsére Alexet igen. - Ő volt a kacsintós srác.- És így a szereplőkön már nem fanyalogtam. Kimondottan érződik a regényben a jellemfejlődés is, ami mindig piros pont. A csattanót megint kitaláltam, azt hiszem túl sok tini könyvet olvasok, nehéz meglepni. 

A borítója nagyon szép lett. Sokkal szebb, mint az eredeti angol. Ugyan nem mond el semmit a könyvről, mégis vonzza a tekintetet, a könyvet magát jó kézbe venni, a betűk jó nagyok, így igazából panaszom erre sem lehet.

Egy dolgot szeretnék még nagyon kiemelni. A könyv hangulata egyszerűen bámulatos, szavakkal nem tudnám visszaadni, olyan képeket igyekeztem a kritikámba tenni, amik valahogy visszaadják azokat az érzéseket, és azokat a képeket, amiket a könyv kiváltott belőlem. 

A történet egyébként összességében nézve érdekes volt. Olvasatta magát, és annak ellenére, hogy sok negatívumot kiemeltem, nem volt ez ennyire rossz. Egyszerűen csak sok a hibája, és a fantasztikus Matched után valami hasonló élményt vártam. Biztos ez is volt a hiba, mert maga a regény, néhány döccenőn kívül lendületes, élvezetes olvasmány. Még annyira a klisék sem tobzódnak benne, hogy mindent kitaláljunk a végére, és szerintem a jövőben sok meglepetéssel fogunk találkozni. Ha csak azt várjuk tőle, hogy kikapcsoljon, arra a Delírium tökéletesen alkalmas, viszont ha katarzist várunk, csalódni fogunk.  Abban is biztos vagyok, hogyha száz oldallal kevesebb lenne, csillagos ötöst adnék rá. Az a plusz száz oldal, ami csak töltelék nem kellett volna bele egyszerűen, de még így is kitűnik a műfajból, és részemről nagyon érdekel a folytatás. Tízből 7.

A könyvet nagyon köszönöm a Ciceró kiadónak és Till Zsuzsának! 

Suzanne Collins: A Kiválasztott

A kritika spoilert nem tartalmaz! 

Amerikában ma a vámpírok mellett a disztópiás regényeké az uralom. Ha ennek a műfajnak van koronázatlan királya, az bizony nem más, mint az Éhezők Viadala sorozat! 

Pár perce tettem csak le a könyvet, még alig látom a képernyőt a könnyeimtől, de igazából úgy érzem, most annyi érzelem tobzódik bennem, hogy tudom., egy órával később már nem lennék képes úgy visszaadni a könyvről alkotott véleményemet, mint most. Azt, hogy hogyan is kezdtem neki a könyvnek nem akarom részletezni, ez már egy igen sikeres sorozat harmadik és egyben befejező része, és eddig minden részt fantasztikusnak tartottam, de kedvenc egyik sem lett. Mostanáig. 

Azt hiszem nem tudom külön, elemeiben nézni a sorozatot. Egyszerűen képtelenség csak az egyik könyvről vagy a másikról írni. Így kicsit együttesen áttekintve, zseniális volt úgy ahogy van. Az első betűtől az utolsóig. Érződik, hogy pontosan tudta az írónő, mi is fog történni a szereplőivel és mi lesz a befejezés. Hozzátenném, hogy enélkül ez a regény nem is születhetett volna meg, tipikusan nem az a történet, amit betűről betűre álmodik meg az ember. 

Az egész világ felépítése zseniális, a szereplők élnek a lapokon és a szívünkben egyaránt. Katniss a főszereplő olyan szinten emberi, hogy sokszor haragszunk rá, akár utáljuk is, hiszen nem úgy viselkedik, mint egy tökéletes művi hősnő, amit a mai regényektől az esetek kilencven százalékéban kapni szoktunk. Nekem azt hiszem különösen könnyen ment a Katnissal való azonosulás, nagyon közel éreztem őt magamhoz a forrófejűségével, a sokszori meggondolatlanságával, és azzal, hogy külsőleg sebezhetetlennek bizonyult ám belsőleg ugyanolyan érző lény mint bárki más. Ebben a részben olyan szinten reálisan ábrázolja a lelki vívódást, azt, hogy senki sem tud mindenen átsiklani, amire nem számítanánk a műfajban, de még a komolyabb könyveknél is csak elvétve. Az írónő még az utolsó fejezetekben sem csapta össze a történetet, hanem reálisan levezette, mi is játszódik le Katniss fejében. 

Külön örültem, hogy Katniss nem lett egy legyőzhetetlen, megtörhetetlen figura, ahogy az elenyésző szerelmi szál sem került előtérbe. Pontosan annyit kaptunk belőle, amennyire a történetnek szüksége volt, és a szerelmi háromszög végén is azt gondolom a legreálisabb befejezést választotta az írónő, ami nekem nagyon megmelengette a szívemet. Különösen Katniss utolsó gondolatai. 

A borító gyönyörűséges, nagyon tetszik, továbbra is örülök, hogy az eredeti borítót hagyták meg. A címért kissé haragszom, mert ugyan van értelme, és igaz is, de nem értem, hogy miért nem lehetett Fecsegőposzáta. 

Végezetül csak annyit, hogy ez a könyv méltó befejezése egy eddig is fantasztikus sorozatnak. Nincsenek igazán szavaim arra, amit jelenleg kiváltott belőlem. Ezt lehetetlen puszta mondatokkal, gondolatokkal kifejezni. Mindenki olvassa, szeresse vagy utálja, nekem teljesen mindegy, azt viszont bizton állíthatom, hogy senkit sem fog hidegen hagyni. Számomra Tízből Tizenegy! 

A könyvet nagyon köszönöm az Agave kiadónak és Lobonak! 

Ally Condie: Mathced - Egymáshoz rendelve

Már pár napja elolvastam ezt a könyvet, de szerettem volna, hogy ülepedjen egy kicsit. Nagyon vártam, és őszintén reménykedtem abban, hogy jó lesz, de hogy ennyire azt nem gondoltam volna. Őszintén tisztelem a Ciceró kiadót, aki megtalálja ezeket a gyöngyszemeket a műfaj sajnos igen gyakran előforduló ponyvái, és limonádéi között. 

Az új társadalomban minden úgy működik, ahogy működnie kell. Mindenkinek van munkája, képességei szerinti helyeken dolgozik, minden szabadidejük és hobbijuk be van osztva, sőt már párt sem maguknak választanak, hanem a Társadalom tökéletes gépezete és a Hivatalnokok segítségével dől  el, ki- kihez fog tartozni. Ez természetesen senkinek sem furcsa, sőt! A lányok és a fiúk türelmetlenül várják bált, amikor is megtudják kivel fogják leélni életüket. Cassia is pontosan a bálra készülődik, azt gondolná minden úgy fog működni, mint a karika csapás, azonban azt ő maga sem hitte volna, hogy miután megtudja, ki lesz a párja, a monitoron egy másik fiú arca jelenik meg. Ráadásul ezt a fiút ismeri is.... 

A társadalom felépítése, a világ kialakítása, a tragédia előszele mind szerepet kap ebben a könyvben. Számomra az volt érdekes, hogy mivel Cassie szemein keresztül láttam a világot, minden borzalmas dolgot el tudtam fogadni. Szép lassan kezdtem el lázadni a kormány és a hivatalnokok ellen. Az elején szinte észre sem vettem, mintha szemellenzőt viseltem volna, hogy mennyire mű és riasztó ez az egész.

Ha valaki egy akció dús véres dísztópiás regényre vágyik, az bizony rossz úton jár. A Matched cseppet sem véres könyv, ám annál jobban hat ránk, a benne lévő, és a családok ellen lévő lelki terror. A sok hazugság, a tabletták és sorolhatnám... riasztó, ijesztő és az a nagy baj, hogy mindez akár elképzelhető is lehet egyszer....

A szereplőket kivétel nélkül kedveltem, vagy utáltam. Cassia-t nagyon megkedveltem, így, tökéletesen meg tudtam érteni, hogy őrlődik a két fiú között, ami igazából, valahol a jelképe annak, hogy képes- e saját maga önálló döntéseket hozni az életéről, avagy sem. 

Nagyon örülök, hogy megmaradt az eredeti borító, mert ennél jobban visszaadni ezt a könyvet enyhén szólva is lehetetlenség lett volna. Nem mondom, hogy gyönyörű, mert ennél láttunk már szebbeket is, de amit ábrázol, az zseniális. A könyv minősége kimondottan jó, nem törik a gerince, a betűk mérete kényelmes és a borító jó minőségű papírból van, nem pödörődik. 

Én magam is megdöbbentem azon, mennyire imádtam ezt a könyvet. Kedvenc lett a szó minden értelmében. Nem tudok és nem is akarok belekötni. Csak ajánlani tudom, és ha hiszitek ha nem, nekem olyan érzésem volt, mint akkor amikor Orwell 1984-ét olvastam. Úgy is fogalmazhatnék, hogy ez a könyv Orwell egy könnyedebb, tiniknek készült verziója. - Azt gondolom emellett, hogy kimondottan nem tinikönyv, nyugodtan élvezhetik a felnőttek is, sőt! - Ezek után nem kérdés, a könyv tízből tizenegy pontot érdemel. Még több Ally Condiet akarok olvasni! Most!

A könyvet nagyon köszönöm a Ciceró könyvkiadónak és Till Zsuzsának! 

Ilsa J. Bick: Hamvak - Kegyetlen új világ

Kissé elgondolkodtam, hogy én valóban szeretem-e a gyilkolászós, zombis könyveket. Filmen képtelen vagyok nézni őket, egyszerűen rosszul leszek a zombik mozgásától, látványától és aludni sem bírok tőlük. Tudom nem vagyok már óvodás, de nekem akkor is vannak ilyen kissé infantilis félelmeim . Azt már ne is kérdezzétek, hogy a Körben szereplő morbid kislány látványa után, mennyi ideig voltak rémálmaim. Így egy idő után felhagytam a horrorok nézésével, és inkább neki láttam a zombis könyvek olvasásának. (Tudom a zombis filmek nem horrorok, sokan nevetnek rajtuk. Én nem ebbe a csoportba tartozom. :D )

Alex(andra) megszökött otthonról, mert nem akar továbbra is kemoterápiára, és mindenféle kísérleti stádiumban lévő kezelésre járni. Már elfogadta, hogy számára már nincs sok idő hátra, az agyában lévő tumor végül végez vele. Az utolsó pár hetét pedig a természetben szeretné eltölteni, miközben útban lesz nagynénje felé. Az erdőben bele botlik egy kisebb családba, Ellie-be, a kilenc éves kislányba, a nagypapájába, és Mina nevű kutyájukba. Éppen beszélgettek, amikor egy különös villanás következtében Alex rosszul lett, mire újra képes volt gondolkodni, már csak azt látta, hogy a nagypapa a saját vérében vergődik, az unokája pedig sírva rohan hozzá. Ami pedig a legfurcsább volt az egészben, hogy a villanás előtt már kezdte elveszíteni az érzékeit, a szaglása teljesen megszűnt, most azonban mindent meg tudott állapítani a körülötte lévő illatokból.... Azt is, hogy valami hulla szagú dög közeledik feléjük..... 

A Hamvak egy új, itthon még csak születendőben lévő divathullám terméke. Hogy pontosabb legyek, ez egy disztópiás regény. Ez a szó azt jelenti, hogy egy olyan alternatív jövőt kell elképzelnünk, amiben semmi pozitívum nincs, vagy majd azok próbálják megteremteni a jó dolgokat maguk körül, akik belecsöppentek ebbe az élethelyzetbe. Én még nem sok ilyen könyvet olvastam. A mérföldkő, és valahol a műfaj megalkotója természetesen a Battle Royale, és ennek amerikai leánya, az Éhezők Viadala volt. De nem akarok félre vezetni senkit, ennek a könyvnek semmi köze az előbbiekhez. Persze itt is éppen elég vérrel, hullával és hasonlókkal találkozhatunk, viszont itt a mai világ változik hirtelen pokollá. Alig marad élő ember, az élők nagy része pedig öreg, vagy agyatlan zombivá változott, akik természetesen emberekre vadásznak.... 

A könyv hátulján megemlítik a szerelmet. A műfajhoz és a mai tinik igényeihez ez is hozzátartozik természetesen, de a történet sokkal nagyobb hangsúlyban van, nem kapunk romantikus perceket, se nem komolyabb szexuális elemzéseket, vagy a csókok részletes, órákon át tartó leírásait. Ebben a világban ennek nincs helye, de persze ettől függetlenül lesz benne romantika, sőt a későbbiekben még szerelmi háromszög is.

A könyv eleje kimondottan vontatott volt, az első száz oldalon viszonylag nehezen rágtam át magam, ott igazán nem is történik semmi rendkívüli, csak sok- sok monológon át megismerkedünk Alex- el, és az ő lelki- testi problémáival. Ezzel nem is lenne baj, de itt kicsit megijedtem, hogy száz oldal/ nap lesz a könyv tematikája. Szerencsére nem így történt, és innentől igazából beindulnak az események. 

Nekem tetszett a könyv, az első fele kevésbé, a második viszont nagyon. Bevezető résznek nem rossz ez, és olyan függő véget és csattanót kapunk, amitől leesik az állunk, és amire egyszerűen nem lehet számítani. Én az ilyeneket mindig szeretem, és valahol vártam is ,hogy adjon nekem pár pofont a könyv. Tetszett a világ magyarázata is, mármint, hogy mitől változott meg hirtelen minden. Az írónő valaha az amerikai légierő egykori hadnagya volt, így érződött a könyvön, hogy ért a fegyverekhez, és tudja, mi hogy működik egy háborús helyzetben, és hitelesen vissza tudott adni még egy poszt-traumatikus stresszben szenvedő embert is. Ezek nálam mind piros pontok, de azért begyűjtött pár feketét is.

Kifejezetten nem tetszett a fejezetek végén rendszeresen visszaköszönő hatásvadász befejezés. Volt olyan mondat, amivel sokszor találkozhatunk. Például: "Ekkor nevettek utoljára." - "Nem is sejtették mekkorát tévednek." sorolhatnám.... Persze, így lehet nem hangzik rosszul, de amikor már huszadszorra is találkozunk vele, akkor már igencsak erőltetettnek hat. Szerintem ez tipikus kezdő írói hiba, viszont ami szuper, és minden elismerésem, az a működő, logikus világ. Sajnálom, hogy most nem lett jobban kidolgozva, és nem lett kicsit véresebb, de gondolom akkor már nem férne be a tini műfajba. 

Az Egmontban borító terén ismét nem kell csalódnunk. Az angol kiadásokkal ellentétben ennek kifejezetten hangulatos, a könyvhöz illő borítója van. Különben nekem a lány arca nélkül talán jobban is tetszett volna, de így is csillagos ötös. A betűméret nem apró, de nem is góliát, kellemes olvasni. A fogásra is kifejezetten jó, csak vigyázni kell a gerincére, ha túlságosan kinyitjuk, akkor sajnos törik. De egyébként nem egy potyogós lapú könyv.

Lényegében kifejezetten tetszett. A történet jó volt, olvasmányos, a szereplőket hamar meg lehetett kedvelni, vagy épp utálni. A kezdeti hosszú bevezető után pörögtek a cselekmények, de mindig volt időnk kicsit szusszanni, és egy kicsi időnk arra is, hogy megismerjük az újabb szereplőket. A könyv második felét kimondottan élveztem, le sem tudtam tenni. Összességében 7 pontot kap most tőlem, az első száz oldal nem ér ennyit, de mivel a vége a tíz pontot verdesi, ezért úgy gondoltam a hét az igazságos. :) Mindenkinek ajánlom, -nem  csak lányoknak! -, akik szeretik a zombis, világvégés történeteket. 

A könyvet nagyon köszönöm az Egmont Dark kiadónak!

Suzanne Collins: Az Éhezők Viadala

Vallomás: ezt a könyvet csak azért vettem meg, mert fillérekbe került. Gondoltam, ha másnak nem is, majd gyújtósnak jó lesz. Igazából, ez egy nagyon jó önigazolás volt a gyűjtögető kis lelkemnek, hogy érdemes mindenféle – akár érdektelennek tűnő- könyveket is behörcsögösködni, mert kedvencek lapulhatnak a kirakodóvásár utolsó roskadozó bódéjában is!

Disztópikus társadalom képe tárul elénk: Észak-Amerika területén totális nyomor és elnyomás alatt élnek 12 elszigetelt körzet lakói, ó felettük hatalmaskodik a Kapitólium. 74 évvel ezelőtt a körzetek fellázadtak elnyomójuk ellen, sajnos kudarcot vallottak, büntetésük azóta is minden évben: az Éhezők Viadala. Tizenkét lány és tizenkét fiú – körzetenként egy pár- abban a „megtiszteltetésben” részesül, hogy megküzdhetnek egymással utolsó vérükig. A játékszabály nagyon egyszerű: ölsz vagy megölnek, csak egy maradhat életben.Tisztára mint a Hegylakóban, csak itt élőben nézheti Panem egész  akossága a showt.

A tizenkettedik körzetben találkozunk Katniss-szal, aki önként jelentkezőként kerül a Viadalba, mert nem hagyhatta alig 12 éves húgát a biztos halálba menetelni. A lánynak nem ismeretlen a túlélésért folytatott harc, mióta apja meghalt, minden nap azért kockáztatja az

életét orvvadászként, hogy legyen mit enni a családjának. A viadalon Katniss párja Peeta lesz, egy erős 17 éves srác, aki szinte nulla tapasztalattal rendelkezik gyilkolás téren (tegye fel a kezét, akinek több van…). Mentoruk az egyetlen korábbi győztes a 12. körzetből, egy Haymitch nevű folyamatos alkohol mámorban úszó fickó, elvileg neki kellene segíteni a srácoknak, már ha sikerülne eszméletnél maradnia. Szóval nem sok jót tartogat a jövő Katnissék számára, annyi szerencséjük van csupán, hogy briliáns sztájlisztot kapnak Cinna személyében, akinek emlékezetes jelmezekkel, és egy kis trükkel sikerül felhívnia a támogatók figyelmét a tizenkettedik körzet játékosaira, talán megkönnyítve így valamelyikük túlélését.

Ha túl tudunk lendülni azon az eszement baromságon, hogy egy  társadalom a legnagyobb kincseit, a jövő reménységeit, a gyerekeket ó küldi mészárszékre minden évben, akkor tetszeni fog a könyv. Én azért elég nagy agymenésnek tartom ezt az alapkoncepciót - hallja Mrs Collins? Persze bejött az írónőnek a dolog, hiszen kíméletlenül sokkol az első pillanattól kezdve, magától érthetődő természetességgel tolja az arcomba a brutális tényeket, és dobjatok meg egy zsák unlike-al, de nekem nagyon bejön a dolog (Gondolom másoknak is, mert készül az első részből a film, 2012 márciusában lesz a premier). 

Katniss nagyon szimpi, kidolgozott karakter: szívós, okos, vannak elvei és éppen olyan tökéletlen, mint a legtöbb földi halandó. Jól tudtam vele végig azonosulni, ami már csak azért is vicces, mert ha belegondolok, én már a tizenkettedik körzetben megdögöltem volna egy hét alatt…mert se térerő, se kaja, se kindli – nem Tittinek való vidék.

A könyvnek végig sötét a hangulata, de szerencsére ez nem párosul melankóliával, a remény aranyszárnyú fecsegő poszátája nem hagy minket sűrűn búsulni, inkább az idegeinket terheli meg sok-sok izgalommal. Katnissról beszélek még mindig különben Aki akarva akaratlanul is reményt ad a penemieknek a nagy vadászat közben, amivel nem is sejti mekkora bajt hoz magára.

Nem szoktam számokkal értékelni egy könyvet, de ha tenném, akkor azt mondanám, hogy az Éhezők Viadala kirobbant a skálámról, egy szokatlanul magas pontszámot követelve!