Chloe Neill: A lányok olykor harapnak

Nekem minden urban fantasy sorozat kell. Kell! Kell! Kell!!! A vicc az, hogy Karácsonykor egyszer már belekezdtem a sorozatba. Elolvasta ma századik oldalig, és félre is tettem, hogy olvashatatlan. Aztán most újra elővettem, gondoltam még egy próbát megér. Jelentem a próbálkozás sikeres volt, már a harmadik részt olvasom. 

Merit-et, az egyetemista lányt megtámadták a campus udvarán. Bele is halt volna a sérüléseibe, ha Ethan, a nagy hatalmú Cadogan ház feje, nem jár épp arra, és változtatja át őt vámpírrá. Merit-et lesúlytja a hír, hiszen nem járhat többé egyetemre, nem láthatja a napot, - és ami a legfontosabb - senki sem kérdezte, hogy ő vámpírként akarja-e leélni az életét. Irtózik a vértől, még a gondolatától is, hogy igyon, a jóképű, de arrogáns vámpír nagyúrtól pedig kiveri a víz, jó és rossz értelemben egyaránt. De sajnos újabb gyilkosság történik, az áldozat pedig külsőre nagyon hasonlít Merit-re így a vámpírok nyomozni kezdenek a Chicago utcáin vérengző gyilkos után....

A történet nem kimondottan pörgős, nagyon látszik, hogy még csak egy bevezető kötetről van szó, de az egész mitológia, a szereplők, a történet, mind üdítő és kellemes. Jó beletemetkezni ebbe a világba. Bár néhol már elegem volt a vámpír politikából, de enélkül nem lenne hiteles a regény, beállhatna a többi, egy kaptafára menő urban fantasy közé. 

Meritet nagyon megkedveltem, igazi bele való csaj, aki tudja mit akar, csak akkor nem, ha a szerelemről van szó. A nagyúrt, Ethan-t imádtam. Bunkó, arrogáns, hideg rideg, mi kell még? Viszont a kötelező barátnővel és újdonsült pasijától a falra másztam. Borzalmasan idegesítettek. Eleve az a tény is zavart, hogy pont a barátnőből lesz boszorkány, milyen meglepő fordulat nem? Muszáj volt őt is valami lénnyé átfabrikálni. Na mindegy, ettől függetlenül még mindig szuper a könyv. 

A borítója borzalmas. Lefotóztak Budapesten egy házat, bekékítették, lefotóztak egy átlagos csajt és egy tíz perces Photoshopos megerőltettő egérkattintgatásokkal összerakták. Kiábrándító, a borító alapján szerintem hozzá sem érnék a könyvhöz, nem hogy megvegyem. Egy dolog miatt nézem el neki, kivételesen, mégpedig a könyv magyar ára miatt. Nagyon- nagyon jó vétel, mert egyébként minőségre teljesen jó, nem brutál sorközökkel van megnövelve a mérete. Ez a könyv ilyen, és 2700 forint az alapára. Egy ilyen könyv extra akciósan az Egmont Darktól 3200 forintba kerül, az Ulpiustól pedig 2800-ba. Még ha csak a boltban veszem is meg jobban járok, és az Ulpius-os borítók nem jobbak ennél egy kicsit sem. 

Lényeg a lényeg. A könyv jó, a sorozat jó, aki szereti az Urban Fantasy-t, a jól kialakított világokat, a kissé agresszív, de jólelkű hősnőket, nyugodtan vágjon bele. Külön öröm az is, hogy ez a sorozat nem akar Anita Blake-re hasonlítani, kicsit sem, így sok meglepetésben lesz részünk, aminek mindenki örül. Tízből tíz. 

Richelle Mead: Golden Lily - Vérvonalak 2.

 Ez a bejegyzés mindenkinek Spoileres, aki nem olvasta el a Vámpírakadémia sorozatot és a Vérvonalakat.  

Nagyon szeretem azt, ahogyan Mead ír. Olyan stílusa van, hogyha a semmiről írna, még azt is szívesen olvasnám. Persze félreértés ne essék, nem szépirodalmi magasságokról beszélek, de valahogy úgy ír, hogy bármiről is van szó, beszippant, és már nem is akarok szabadulni. 

Miután Sydney megoldotta a tetoválások rejtélyét, újabb furcsaságok történnek körülötte. Találkozik egy sráccal, aki olyan mint Ő, hihetetlenül intellektuális, és még érdeklődik is iránta. Eközben Adriannal is egyre többet találkoznak, Sydney segít neki egyengetni az útjait ámde a gondatlan idő nem tarthat sokáig, ugyanis Sonja-t megtámadják, méghozzá furcsán tetovált idegenek, akikről még Sydney sem tud semmit. Persze ezt nem hagyhatja annyiban és azonnali nyomozásba kezd...

Ez a rész még lassabban indul be, mint az előző. Gyakorolatilag az első felében semmi érdekfeszítő dolog nem történik, mégis kellemes olvasni. Megismerjük Sydney-t kicsit jobban, van egy kis időnk Adrianra, és a többiekre, mielőtt beindulna a történet, de ez nem is zavaró. Senki se várjon a Golden Lily-től olyn pörgős cselekményt, mint a Vámpírakadémiától, mégis én ezt valahogy jobban szeretem. A titok azt hiszem az apróságokban rejlik. Abban, hogy az ember hogyan képes változni, hogyan képes magán változtatni, milyen az, amikor még magunknak sem vallunk be dolgokat, és mi történik olyankor amikor rájövünk, de már késő. Nem lehet változtatni. Milyen, amikor a családunk zsarnokoskodik felettünk, és hiába erőlködünk, nem tudunk megfelelni. Ez a rész igazáőból számomra ezeket a kérdéseket boncolgatta, több szemszögből és sikeresen. Persze olyan köntösbe bújtatva, hogy bárki megtudja emészteni, akár anélkül, hogy végig gondolná az egészet. 

A borító gyönyörű. Egyszerűen csak gyönyörű. A könyv viszonylag nagy, jó nehéz, jó minőségű, normál betűkkel. Olvasni kifejezetten egyszerű, szerintem alapfokú angol tudással bárki bátran vágjon bele, lehet, ugyan, hogy szótárazásra néhol szükség lesz, de elenyészően. 

Mindent egybe vetve imádtam ezt a részt. Igaz, hogy kiszámítható volt, hogy egyszerű volt a történet, de nem akartam szabadulni. Amikor elolvastam, olyan érzésem volt, mintha kiszakítottak volna valahonnan, ahová nekem vissza kell jutnom. De nem tudtam, mert nincs tovább. Ráadásul azzal a hatásvadász befejezéssel, amit kaptunk, igencsak olvasni akarom azt a következő részt. Számomra tízből tíz, csillagos ötös. A sorozat következő részének megjelenése, az Indigo Spell jövő évben várható a tengerentúlon. 

Jeaniene Frost: Once Burned

Mostmár sírva fakadok, de komolyan. Úgy vártam ezt a könyvet. Meg is hozta a postás, kibontottam mint, egy félőrült, álmodozva simogattam, hogy jaj de szép, majd kinyitottam, neki kezdtem, felénél szüneteltettem és inkább mást olvastam, mert annyiran nem kötött le. Jó könyvet akarok olvasni végre, azt hittem ez az lesz, de nem... Nem is mondom, hogy rossz volt, mert nem volt az, de ott van az a hatalmas DE....

Aki ismeri a Cat and Bones sorozatot és a harmadik kötetig el is olvasta, annak nem lehet ismeretlen Vlad Tepes - és persze ugye a történelemből sem, ugye?. Imádom a Cat and Bones regényeket, egyszerűen csak oda vagyok értük. A bennük rejlő humorért, Cat és Bones közötti sistergő erotikáért, hogy képes vagyok hangosan felkacagni olvasás közben, hogy egy percig sem unatkozom, ja és hogy nagyon szeretem a karaktereket. 

Na és ekkor jön a bumm. Mert picinkét nagyok az elvárásaim. Ez a könyv úgy indul, hogy van egy csaj, akinek balesete volt gyerekkorában, és emiatt senkihez nem érhet hozzá sokáig, mert mindent megráz ami a közelében van. Ezen felül még egy különleges képességre tett szert, ha valakihez vagy valamihez hozzáér,  akkor látomása lesz, vagy a jövőről, vagy a múltról, vagy a jelenről. Sajnos ez a képessége kitudódik és egy vámpír banda elkapja. Egy olyan tárgyat adnak a kezébe, ami pontosan Vladhoz vezet, aki a gondolatolvasásának köszönhetően érzékeli a lányt, sőt még kommunikál is vele. 

Először elmesélem ami tetszett. A regényben volt egy magyar mondat! Az élet apró örömei. Tudom.:)  Emlékszem, hogy végigolvastam a mondatot, és csak az tűnt fel, hogy valami fura. Végigolvastam még egyszer, és akkor jöttem rá, hogy jé ez magyarul van. :) Nagyon tetszett, hogy valódi történelmi forrásból merített az írónő, és bizony a negatív főhős is magyar volt, méghozzá Szilágyi Mihály. Az már más kérdés, hogy csapnivaló egy gonosz volt, de mindegy. Ami még ezer plusz pontot érdemel az a borító. Mindig is így képzeltem Vladot, nagyon nagyon tetszik. Kár, hogy az én példányom ilyen kis apró kötésű, szürke lapos, mert ez elég rossz minőség, de a borító kárpótol. 

Na és most a fekete leves. Nagyon gyenge lábakon áll a történet. A főhősnő infantilis, antipatikus, és idegesítő. Gondolom hatalmas jellemfejlődést akar elénk tárni majd Frost, vagy én nem tudom, de egyenlőre úgy olvasni, hogy akinek a fejében csücsülök folyamatosan irritál, eléggé zavaró. Néha már pár pofont lekevertem volna a csajnak az biztos. Vlad olyan amilyen, de valahogy mégsem jött át annyira, mint a Night Huntress könyvekben. Túl gyorsan összejöttek, túl gyorsan dúl a l'amour. Az ilyet nem szeretem. A cselekmény szálat, az izgalmat a végén hihetetlenül összecsapta Frost, ez sem jellemző rá. Őszintén remélem, hogy a következő rész jobb lesz, mert Vlad az egyik kedvenc szereplőm. 

Sajnos innen a humor is hiányzott, csak akkor mosolyogtam a könyv olvasása alatt, amikor Bones és Cat megjelent, egyébként fásultan lapozgattam, és ahelyett, hogy azon izgultam volna, jaj hány oldal van még hátra, mert azt akarom, hogy több legyen, mindig azt néztem, mennyi kell még, hogy a végére érjek. 

Most azt gondoljátok, hogy ez a könyv siralmas. Nem az. Csak annyira lelkesen vártam, annyira akartam szeretni, és ez annyira nem ment, hogy mérhetetlenül csalódott vagyok. Ennek ellenére egy könnyen olvasható, szerethető történetet kapunk, amit sokan fognak rajongásig imádni, de én nem leszek köztük. Számomra tízből hat. 

Charlaine Harris: Deadlocked - True Blood 12.

Kevesen vannak azt hiszem, akik a sorozat végéig kísérik Sookie útját. Kezdem megérteni, miért is pártoltak el az egésztől. Ez után a regény után én sem tudom mit higgyek. Úgy érzem becsaptak, hitegettek, és a végén olyan dolgot kapok amit nem vártam, ami túl egyszerű és közröhej. Nem én nem ezt akarom! Előre szólok, hogy ez a bejegyzés bizony spolieres lesz, nem tudom máshogy írni, arra nézve is Spoileres, aki olvasta a Véres Leszámolást. Tehát csak saját felelősségre! 

Sookie és Erik között gondok vannak. Gondok, mert Erik-nek el kéne vennie egy nagy hatalmú vámpír királynőt, és erről az apró gondról nem is szólt Sookie-nak, Pam erőlködött, megpróbált mindent, hogy Sookie megtudja az igazságot. Emellett kitudódik, hogy egy elképesztő erejű tündér varázstárgy van a birtokában, amire túl sokan vadásznak, még Erik is megjegyzéseket tesz rá, hogy Sook esetleg alkamazhatná. 

Ez a rész már csak a vérbeli fanoknak lehet izgalmas, vagy talán nekik sem. Én elborzadva olvastam az egészet, folyamatosan azt kérdezgettem magamtól, hogy miért. Miért csinálja Harris ezt? Sookie-t összehozta több nagyszerű férfival, majd mindegyiket elcseszte. Igen. Elcseszte Bill-t, bár a vége felé ismét jobban kedveltem Őt, mint a hős szerelmes Eriket, elszúrta Alcide-ot, aki az én kedvencem volt, Quinn-t és végül Erikkel is megtette ugyanezt. Sookie-t minden férfi megcsalja, vagy ha ez ne történik meg, akkor mindig valami más fontosabb nekik nála. Eriknél a hatalom és a biztonság, Bill-nél ugye a teremtője, Alcide-nél a falka, Quinn-nél a család. Sookie sosem lehet valakinek első? Erre itt a pofon. De lehet..... És kinek? NA KINEK???? Egy skót juhászkutyának.... - aki megjegyzem az angolban border collie, ami nem egyenlő a collie rough fajtájú, Lassie kutyával, de ez már egy fordítói baki - Nagyon szeretem Sam-et, de na ne már.... Erre vártunk eddig? Ez így túl egyszerű, kb felrobbantam az utolsó oldalakon. 

Emellett az egész kötet nem halad sehová, sok a párbeszéd, kevés a  cselekmény, aztán a végén összecsapva kapunk valamit. Sookie is egyre idegesítőbb lesz, már egyáltalán nem zavarja ha megöl valakit, legalábbis emberi módon nem. Ha olyan sorozatot olvasok, ahol monjduk a hősnő egy démon vadász, akkor fejet hajtok, hogy egy ilyen karakterrel van dolgom, de ez esetben Sookie az első kötetekben egy naiv fiatal nő, aztán persze szép lassan megedződik, na de ennyire? Ráadásul ezzel szimpatizálni sem tudok, nem szívesen vagyok a fejében, ami nagy baj, hiszen az ő szemén át látok minden történést. Már nem kötnek le a felesleges monológjai, gondolatai, mert ebben a kötetben sajnos nagyon sok van belőlük. Úgyszólván túl sok is. 

A borító nem rossz, sőt, nagyon szeretem ezeket a rajzolt angol borítókat, mindig jól kifejezte, mi is történik éppen vámpírországban, sőt tetszett a róluk sütő irónia, de emiatt nem fogok megvenni egy könyvet. A jó karakterekkel alig találkoztam, mármint akiket kedvelek, Jasont továbbra is kinyírnám. Nekem nem kéne ebbe az egész maszlagba. A tv sorozatban is idegesít, és sokakkal ellentétben nem látok benne semmi rendkívülit. 

Lényeg a lényeg, szerintem jobb lett volna, ha Harris az eredeti szerződéshez, az- az a tíz könyvhöz tartja magát. Érződik már, hogy ez már csak időhúzás, rég le kellett volna zárni. Több filler könvy is van a sorozatban, azok kihagyásával egy zseniális sorozatot kaphattunk volna, de ezekkel úgy érzem, nem számíthatom ki mi is lesz, és kicsit aggódom, mi lesz az egésznek a vége. Aggódom, hogy Harris le tudja-e zárni rendesen, mert már sajnos ebben sem bízom, úgy érzem bele fáradt, mintha kötelező lett volna a film sorozat sikere miatt még írnia, akarata ellenére, mintha már nem lenne öröm az írásban. Persze biztosan tévedek, de már nem vidám szórakozást kaptam, hanem nyűgöt. Szó szerint szenvedtem míg olvastam. Gondolkozom azon, hogy a sorozatot a Véres Tavaszig tekintem egynek, ami utána van nem érdekel, mintha meg sem történt volna.... Pedig nekem egészen idáig az egyik kedvencem volt, és nagyon sok mindent elnéztem neki. Számomra tízből 4. 

Richelle Mead: Vérvonalak- Bloodlines 01.

Richelle Mead előző sorozatát, a Vámpírakadémiát is nagyon szerettem, bár azt gondolom, annyira nem fogott meg, mint sokakat. Az utolsó résszel sem voltam kimondottan elégedett, mert úgy éreztem, ez nem is egy igazi befejezés. Rengeteg elvarratlan szál, rengeteg szereplőről nem tudtunk meg eleget. Persze tudtam, hogy jön az új spin-off sorozat, a Bloodlines, de valahogy én akkor még a Vámpírakadémiától szerettem volna válaszokat kapni. 

A bejegyzés mindenki számára spoileres, aki nem olvasta el a Vámpírakadémia sorozatot!

Sydney-t minden alkimista megveti azért a tettéért, amiért segített Rose-nak. Mégis, amikor a testvérét akarják felkérni egy fontos feladatra, hajthatatlanná válik, és kierőszakolja, hogy ő menjen. Ez a feladat nem más, mint Jill folyamatos védelme, ami azzal jár, hogy egy normális, hétköznapi gimibe kell járnia szegény mora lánynak, és ott Sydney a testvérét fogja játszani. Velük tart még erre a küldetésre Eddie, aki Jill testőre lesz, és Sydney nagy meglepetésére Adrian is. Azt senki sem gondolná, hogy különös dolgok készülődnek a városban. Vámpírvadászokról suttognak...

Kicsit féltem ettől az új sorozattól. Valahogy úgy éreztem, hogy nekem Rose szemszögén kívül semmi sem lesz jó. Na erre sokkal jobban élveztem Sydney fejében lenni, egy olyan emberében, aki nem szuperhős, nincsenek szuperszónikus képességei, és persze aminek a legjobban örültem, hogy nem kellett Vaszilisza fejében lennem, azt kimondottan utáltam... 

A történet teljesen más irányba halad, mint azt gondoltuk volna, külön élveztem, hogy ebben a részben semmi szükség nem volt a világ és a szereplők bemutatására, hiszen mindkettőt már jól ismerjük. A regény nem volt túl bonyolítva és túlhúzva sem, pont annyit kaptunk mindenből, amennyit kellett. Se többet se kevesebbet. Az első oldaltól az utolsóig nagyon élveztem, nem mondhatnám, hogy kimondottan akció dús regény lett volna, de nem bántam. Sydney miatt teljesen más a hangulata a könyvnek, de ez nem zavaró, sőt. 

A borító viszont kivételesen nem nyerte el a tetszésemet, a rajongók által kreált már annál inkább. A fekete egyszerű elejével kiegyeztem volna, de az a piros hátsó borító egyszerűen förtelmes, nem is értem... Miért nem lehetett az is egyszerűen fekete? 

Egy szó mind száz, nekem a Bloodlines sokkal jobban tetszett, mint a Vámpírakadémia. Valahogy jobban magával ragadott az egész történet, a szereplők, és a sztori is különleges volt, hasonlót még nem olvastam sehol. Számomra 10-ből 10 pontos! 

Sajnos a sorozat következő részére elég sokat kell várnunk, de addig is itt egy kis borító ízelítő, szerintem egyszerűen csak gyönyörű, nem találok szavakat :)

A könyvet nagyon köszönöm az Agave kiadónak és Lobo-nak.

Az első bortóképet a Vámpírakadémia Fan Club rajongói készítették, nagyon szépen köszönöm az engedélyüket arra, hogy kitehettem a blogra. :)

Ellen Schreiber: Vámpírcsókok

Vannak olyan könyvek, amiket úgymond "utazó" könyvnek használok. Ezek a Kindle-n csücsülnek, és ezeket olvasom mindig, amikor a városba megyek valahová. ( Igazából sajnálom a könyveimet, nehogy megsérüljenek a táskámban, mániákus vagyok, csak akkor vagyok elégedett, ha a könyveim úgy néznek ki, mintha most vettem volna őket a boltból.) Ezek az olvasmányaim, révén a kindle-ről van szó, nagyrészt angolok, és igyekszem olyanokat válogatni, amikhez nem kell komolyabb agyi kapacitást igénybe vennem, elég ha csak olvasom, és kicsit kizökkenek a Bkv-n uralkodó nyomasztó hangulatból, vagy a morgó tömegből.

Raven egy különc, vámpír imádó lány, aki ugyan nem biztos abban, hogy ezek a lények valóban léteznek, mindenesetre, ha léteznének, neki az lenne élete egyetlen álma, hogy egy lehessen közülük. Így is éli minden napjait, fekete ruhákban jár, fekete rúzst ken a szájára és annyit szívatja az iskola ügyeletes szépfiúját, amennyire csak lehet. Egyszer csak a város fölé magasodó kúriába új család költözik, és ennek a családnak a tagja egy hihetetlenül jóképű, gótikus srác....

Nem sok újat tudok mondani a könyvről, tele van a szokásos klisékkel. Pontosabban a dögös sráccal, a dögös kemény csajjal, a kötelező kis barátnővel, az unalmas városkával... sorolhatnám. Még igazán azt sem értem, miért is lett ez fantasy. Sőt azt sem, hogy miért is lett ez sorozat??? Tudom persze, hogy a mai világban már nem lehet egyedülálló könyveket írni... 

A szereplők jelleme röhejes, sőt a főhősnő személyisége annyira irritált és olyan idegesítő, amivel már rég nem találkozta. Legszívesebben ha tehettem volna, néha jól pofon csaptam volna. Például amikor dühöngő rohamot kapott, hogy dolgoznia kell, hogy az apjának járó tartozását kifizesse. Vagy mert nem veszi emberszámba a testvérét, annyira, hogy még a nevét sem tudja. A főhős jóképű srác olyan mint egy porcelán figura. Egyszerűen nem hiteles és csöpög a nyáltól. Nekem nem fél bele a képbe egy félénk vámpír fiú, aki amiatt aggódik, hogy most telefonáljon-e vagy sem. De igazából sorolhatnám ezeket a nevetséges és gagyi elemeket, amik beleférnének a könyvbe akkor, ha nem vámpírokról lenne szó, csak egy egyszerű tini könyvről, egyszerű hétköznapi szereplőkkel... 

A történetről is keveset tudok mondani, mert igazából nincs. Van egy gonosz, rosszindulatú furcsa lány, egy gonosz rosszindulatú menő srác, és egy aranyszívű különc vámpír. Az aranyszívű beleszeret a boszorkányba, majd a boszi hibázik de végül megbocsájt neki. Persze a vége, az utolsó oldal szinte mindent megváltoztat, ami nagyon erőltetett, és nem kellett volna a könyvbe, de oda se neki. Ha ettől az író azt hitte, hogy várnám a folytatást, hát nagyon mellétrafált. 

Összességében egy pozitívuma van, és az a borítója. Egyébként egy gyenge, sokadszorra is megírt regény. Én legalábbis úgy érzem, minden egyes elemét olvastam már valahol. Bárki el tudja olvasni akár angolul is egy alapfokú nyelvvizsgával, mert a nyelvezete vetekszik egy általános iskoláséval. Ennek ellenére olvastatja magát, nem igazán untam, csak nem tudtam a jelenetek alatt, hogy most sírjak- e vagy nevessek. Tízből öt. 

Caris Roane: A Másik Föld

Megláttam az angyalszárnyakat.... Igen... Ez volt a vesztem. Megláttam és nekem egyszerűen kellett ez a könyv. Elég nagyok az elvárásaim, Nalini tökéletes angyalos románca ugyanis nagyon magasra állította a mércét. De az igazság az, hogy ebben nem is angyalok vannak. (Jól becsaptak. ) Persze utána olvashattam volna a könyvnek, de nem tettem, addig jutottam csak el, hogy angyalos a borító. Nekem kell. Kész.

Kerrick a harcos megszállottan küzd a vámpírok ellen a halandók Földjén. Szeretné megmenteni a világukat, de jelenleg vesztésre állnak. Egyik csata alkalmával találkozik Alisonnal, a bámulatosan gyönyörű szőkeséggel, aki legnagyobb megdöbbenésére látja a vámpírokat. De nem ez az egyetlen különleges tulajdonsága ám, minden olyan különleges képességgel rendelkezik, mint Ő. Görbíti a teret, (jaj itt már az agyamat dobáltam, Kerrick harcos úr például nem gyalog megy a lakása egyik pontjából a másikba, hanem teleportál, de azt is rém szexisen teszi... Hogy lehet szexisen teleportálni????? Persze tudom, ez nem teleportáció, hanem térgörbítés. Oké... Értem én.) Tárgyakat is tud térgörbítéssel bárhova hívni és küldeni. (Ez is mekkora hülyeség, fogja a kardját és gondol egyet és az hazarepül, de nem is akárhogy, pontosan a helyére... kész Harry Potter nem? ) Emellett pedig bárki gondolataiban tud olvasni, kivéve Alisonéban. Nem kérdés ezek után, hogy rögtön bele szeret a talpig levendula illatú nőbe. Aki később el is meséli, hogy milyen levendulás parfümöt hazsnál. ( Jaj nekem de megfájdult volna már a fejem.) És innen szerintem nem is kell folytatnom. Azt szép csöndben még hozzáteszem, hogy  a pasinak kardamom illata van. (Hehe, még a Google is kijavítja, hogy így írom :D a Könyvben bizony így van... m-el, ami nem hiba, de valahogy az emberek szájára jobban áll a kardamon szó. ) Különben nehezen tudom elképzelni, hogy a mézeskalács illat jól áll egy férfinak. De mindegy, ez a lúzer alfa hím engem biztos nem fog megborzongatni... 

Igazából a fél éjszakámat itt tölthetném, hogy kritizáljam ezt a sekélyes, nulla történettel megáldott könyvecskét. De igyekszem magam lerövidíteni. Kezdem a cselekménnyel. Unalmas, unalmas és unalmas, a romantika szál röhejes, elcsépelt párbeszédekből áll. A szex leírásáról ne is beszéljünk.Csak egy példa, (szex közben is mentálisan csevegnek ám, ezt úgy képzeljétek el):

Milyen türelmetlen vagy, küldte felé.

Kerrick, kérlek...

Mire?

Nyaljál be.

A férfi engedelmesen tolta be a nyelvét egyetlen hosszú lökéssel a forró húsba.

 Az írónő humorizálni is szeretett volna, de ez csak úgy tűnik fel, hogy a hőseink elkezdenek kacarászni. Olyankor visszaolvastam, de még mindig nem értettem a poén nyitját. Nem baj. 

A szereplők kidolgozása nevetséges, már az első száz oldalon annyi karakterrel ismertetnek meg minket, hogy én, aki a neveket is alig bírom megjegyezni, kissé zavartan csücsülök. Persze a legtöbb egyénnek fikarcnyi szerepe sincs. Csak azért van a könyvben, hogy a jövőben róla is lehessen könyvet írni, hiszen Ő is szexisten, hiszen ő is tökéletes, hiszen neki is fáj valamiért a piciny lelkecskéje. 

A másik csodabogár a főhősnőnk, akinek nem lehet gyereke, mert különleges képességei miatt túl kemény az ágyban, és emiatt pár csávót már majdnem kinyírt, olyan önző, hogy a pofám leszakad. Meg tudja a testvérétől, hogy gyereke lesz, és mi a reakciója? Sírva fakad, - na persze nem az örömtől - azért mert neki nem lehet. Persze ezt értem, de hogy a testvére retteg elmondani neki, a nőcike meg azért imádkozik, hogy csak ne ezt hallja.... Az írónő biztos nem hallott még arról, hogy a mai szép új világban, ha a nőnek van egészséges petesejtje, simán lehet gyereke.... 

Ezek után, hogy úgy megkedveltem a szereplőket, rájöttem, ebben a könyvben egy darab angyal sincs. Helyette szárnyas vámpírok vannak, akik kimehetnek a napra, a szárnyaikat vissza tudják dugni a hátukba, és ők élnek a másik Földön. Na itt már sikítani akartam. Szárnyas tollas vámpír... Ahogy öregszik egyre nagyobb szárnnyal... Na neeee!!!! De azt is tudnunk kell, hogy ehhez a szárnyas léthez, nem elég egy szimpla fürdőszoba, a vámpíroknak autómosójuk van (nem vicc!), ahol nyolc felől jön a vízsugár habtestükre, de még így is forogniuk kell, hogy mindenhol tiszták legyenek... 

Na de, ha amit az előbbiekben elsoroltam mind jó lenne, akkor is van még egy oltári nagy hibája a könyvnek, mégpedig a fordítása. Én komolyan mondom ennyi magyartalan mondattal még nem találkoztam. Persze abban is biztos vagyok, hogy ilyen műfajt kevés pasi tud rendesen lefordítani, mert a nőknek kicsit érzelem gazdagabban kell bizonyos kifejezéseket tálalni. Az angolban például az van, hogy magáévá tesz, a magyarban már bizony dönget az a vámpír. :D De ezek olyan apróságok, amin csak kicsit húztam a szám. De hogy minden oldalon minimum három abszolút magyartalan mondat legyen... Ezt a könyvet még én is át tudnám szerkeszteni, pedig elég távol állok ettől - teljesen lerontja az élményt. Azt már csak szőrözésből említem meg, hogy a férfi szóhoz a "nak"- rag társul és nem a "nek". Azt még tudnunk kell, hogy az egész könyv nyomdahibás. Sok helyen, ahol nem kéne ... van, és a föld szó teljesen kimaradt a könyvből. De ha csak ennyi lenne a baj, komolyan egy szót sem szólnék, van nekem szerencsére annyi fantáziám, hogy kitaláljam honnan hiányzik a szó, és beillesztem oda. 

A borító nagyon csúnya, egy Patrick Swayze hasonmás vámpír fog egy mámorban úszó szőke nőt. Olyan az egész, mintha félbehagyták volna. Kidolgozatlan, gagyi, és csúnya. A benne lévő lapok nevetségesen vékonyak, sosem gondolnánk, hogy ez egy ötszáz oldalas könyv. A betűméret egyébként normális, és a borító minőségére sem lehet panasz, a gerince sem fog megtörni. De összességében, jobbat is ki lehetett volna hozni belőle, bár elhiszem, hogy egy ilyen könyv miatt senki sem töri magát, hogy szép borítót szerezzenek rá.

Ez egy igazi ponyva. Nem mondom, hogy a többi műfajon belüli könyv nem az, de ez egy igazi, olcsó ponyva, olyan Ramona és hasonlók színvonalon, ami már a századik tömegterméke a vámpíros "irodalomnak", már nem tud újat mutatni, stílusban és történetmesélésben is nulla, élvezhetetlen, bugyuta könyv. Számomra tízből egy, örülök hogy vége, ne is lássam többet. 

Hideyuki Kikuchi - D, A Vámpírvadász - A halott város

Ez a manga a sorozat negyedik kötete.

Még sosem írtam mangáról, hogy miért? Mert azt gondoltam, hogy én igazából könyves blogot szeretnék vezetni, és sokat vaciláltam azon, hogy a manga vajon mégis beleillik-e ebbe a műfajba, de mivel annyira de annyira szeretem a mangákat, a képregényeket és a visual noveleket, hogy mostantól ilyesmikről is számíthattok tőlem bejegyzésre.

A Vámpírvadász D nekem régi kedvencem, először a mozfilmet láttam róla, majd miután megnéztem, és elkezdtem nyomozni, megtudtam, hogy manga sajnos akkor még nem volt belőle, de könyv viszont igen. Így hát külföldi internetes portálokról megrendeltem a több kötetes D sorozatot, és teljesen bele is feletkeztem. Sajnos a könyvekhez magyar nyelven nem lehet hozzáférni, ellenben a viszonylag új manga verzióhoz annál inkább.

D egy különleges repülő városhoz érkezik, ahol rögtön különös dolgok történnek. A polgármester lányának nyakán harapás nyomok vannak, tehát biztos vámpírok is garázdálkodnak a városban. Emellett a város lakosaiból egyre többen élőholttá változnak, és úgy tűnik, itt semmi sem az, aminek látszik, és ezt a rejtélyt is D-nek kell megoldania. 

Az utópisztikus és kissé horrorisztikus történet végig izgalomban tartja az olvasót, a rajzok gyönyörűek és igényesek, szinte borsódzik a hátunk bizonyos képektől, ahol szinte filmszerűen tárják elénk a cselekményeket. 

D a mozifilmből

A manga jó minőségű, hagyományos, japán manga olvasás irány szerint olvasandó, ( az- az jobbról balra) amit nagyon becsülök, csücsül itthon a polcomon nekem is pár eredeti japán, és azt kell mondjam, így az igazi. A borító nagyon szép, tökéletesen visszaadja a sorozat komor, sötét hangulatát.

A mozifilm plakátja

Nem igazán tudok rosszat mondani D-ről és a történetről. Nagyon szeretem most is, nagyon jó volt most manga formában elolvasni a regényt. D továbbra is egy megfoghatatlan, rejtélyes idegen a szememben, aki mindig ott van, ahol lennie kell. Számomra tízből tíz pontos. Remélem minél hamarabb olvashatom a következő kötetet. Annak akinek tetszett a manga, mindenképp javaslom a film megnézését, és a regények elolvasását is!

A mangát nagyon köszönöm a FUMAX kiadónak!

Karen Chance: Átölel az éjszaka

Ez a sorozat nagy utat tett meg, ugyanis az első résszel egyáltalán nem voltam elégedett, sőt... Azt gondoltam nem is folytatom a sorozatot, ám sokat győzködtek, hogy érdemes és ne hagyjam abba. Végül beadtam a derekamat, és nem is bántam meg, a második kötet ezerszer jobb volt mint az első. De a harmadik! Na ez eddig mindent vitt. 

Cassie Palmer ismét bajban van, ahogy már megszokhattuk tőle, a geiss még mindig rajta van, Mirceán egyre jobban eluralkodik az őrület, Pritkinről pedig még mindig nem lehet tudni, igazából kinek az oldalán áll. Arról nem is beszélve, hogy egyre többen szeretnék holtan látni, még a pokol démoni ura is ezután epekedik. 

Amint látjuk, a könyv pörgős felépítése mit sem változott. Továbbra sincs egy szusszanásnyi időnk sem, végig folyamatosan történnek az izgalmasabbnál izgalmasabb események. Olyan mintha egy igazi akció film kellős közepébe csöppentünk volna, nem is akarjuk abba hagyni a könyvet egy percre sem. Az elején persze megint nehéz volt belerázódni, mivel Chance mindig a történet kellős középbe rak minket, semmi bevezető, így gyorsan meg kell szokni fékevesztett tempóját. 

Ebben a részben már kis részt a romantika is szerepet kapott, most már végre látszik, ki az a két szereplő, akik között eldől vajon ki is lesz Cassie szíve csücske. Nem kérdéses én kinek drukkolok... (Naná, hogy Pritkinnek!:)) Egyre jobban megismerjük a világot és a szereplőket is. Minden elismerésem az írónőnek, ugyanis nagyon tájékozott a történelemben is, így a könyv hiteles is marad az utolsó betűig.

Azt szeretem még ebben a sorozatban, hogy ez nem csak egy szokásos urban fantasy, hanem itt megjelennek a tündérek, a mitológia, a vámpírok, varázslók.. stb.. Igazából minden olyan elem, amiért magát a fantasy műfaját olvasom és szeretem. Így megkockáztatom, hogy olyan embernek is tetszene a könyv, aki nem épp vámpírokról akar olvasni.

A borító sajnos nem tetszik. Az első kettő sokkal szebb volt. Az elmosódó város fények miatt kicsit olcsó, ponyvás hatást ért el nálam, pedig ez a könyv nem érdemli meg, hogy ilyet gondoljunk róla. A kötés sajnos nem a legjobb, hiába vigyáztam rá, a gerince megtört és egy- két lap ki is lazult, figyelni kell rá olvasás közben. 

Ritkán teszek ilyet, de külön kiemelném, hogy a fordítás most kifejezetten jó és ötletes volt. Csak gratulálni tudok a fordítónak, aki szép, összeszedett mondatokban tárta elénk Cassie történetét. Ez is nagyon sokat hozzá tett az élményhez.

Azt kell mondjam én magam sem hittem, hogy megérem azt, hogy a Cassandra Palmer sorozatot maximális ponttal jutalmazzam. Mégis megtörtént, sőt ha ez így folytatódik még kedvenc könyv is lesz belőle. Nagyon szeretném, ha minél több ilyen színvonalas könyv jelenne meg, a magyar piacon. Számomra tízből tíz!

A könyvet nagyon köszönöm a Kelly kiadónak!

Karen Chance: Átölel az éjszaka

Remélem mindenki számára triviális, és feleslegesen mondom, hogy fennáll a spoiler veszély, mivel ez a regény a Cassandra Palmer sorozat harmadik része.

A történet ugyan abban a felfokozott tempóban folytatódik, ahol abbamaradt az előző rész. Pritkin, az Ezüst Körből kiugrott mágus és a Pythiává avanzsált Cassie föld alatti alagutakban kutatnak a Codex után, közben természetesen megakarják ölni őket, mivel többen is keresik a könyvet, ki-ki más indokból.

Lényegét tekintve, az egész sztori ennyiből áll. Keresik a nagybetűs Codexet, és próbálnak életben maradni, nem valami bonyolult, ugye? Ez az ősöreg Merlin tollából származó nagyhatalmú varázskönyv tartalmazza annak a geis-nek az ellenvarázslatát, amely Mirceát és Cassie-t köti össze. Elég trükkös ez a geis dolog, mert az előző részben sikerült a főhősnőnek véletlenül megdupláznia az igézetet a mester vámpíron, aminek következtében 100 éven keresztül volt ideje a geisnek őrületbe kergetni Mirceát, aki szépen lassan annyira bedilizik ettől, hogy a Konzul fontolgatja végső kiiktatását.

Az első 150 oldalon nagyon szenvedtem, kifejezetten untatott a hajsza, csörtetés, menekülés, sebesülés, hahh! Már az előző részekkel is ez volt a problémán. Azután egyszer csak elkezdett beindulni a történet is, kiderülnek meglepő dolgok Pritkin származásával kapcsolatban, Mircea is mesél magáról, és érdekes flikk- flakkokat eszelnek ki az időben. Volt egy cuki kis ruhatervezős shoppingolós jelenet Francoise-zal - a boszorkánnyal -, ami kifejezetten tetszett valamiért, ezen kívül végig funny volt ahogy Pritkin és Cassie cseszegteti egymást (néha szóban néha másképp).

Élnék a gyanúperrel, hogy az írónőnek férfi testszőrzet fétise van, gyakran kitér rá, hogy a mágusnak milyen bársonyos dús és szőke, valamint a vámpírnak milyen fekete selymes és szamárvezetős. Kíváncsi lennék Ms. Chance melyiket preferálja, csajos bulikon mindig feljön ez a téma, én oda jutottam, hogy mindig az a kedvenc, ami éppen elérhető! Visszatérve a könyvhöz, talán majd a következő két részből (Curse the Dawn , Hunt the Moon) kiderül, hogy melyik fazon a nyerő Cassie-nél (bár én még mindig Thomas-ra szavazok). A borító szerintem kifejezetten jellegtelen, olyan mintha félbehagyták volna. Elég sokszor nyiffogok azon, hogy miért nem lehet megtartani a könyv eredeti borítóját, mert az mennyivel szebb, mint a magyar változat, itt sajnos fordított a helyzet, mert megtartották, ami nagy kár volt. A kötés minősége is hagy kívánni valót maga után, hiába vigyáztam rá, nem tártam szélesre, mégis végig betört a gerince. Mindent összevetve rosszul indult ez a rész (és különben sem nagy kedvencem a sorozat), de volt olyan izgalmas/érdekes a továbbiakban, hogy kíváncsi vagyok a folytatásra.

Charlaine Harris: Por és Hamu

Már lassan egy éve volt, mikor angolul megkaptam a sorozatot, a Hetedik Harapásig kibírtam, hogy magyarul olvasom, hiszen Sookie története alapvetően epizódokból áll, de valamiért ott, annak a kötetnek a végén elpattant bennem valami, és egyben kiolvastam az összes létező Sookie kötetet. Nem is akartam kritikát írni az angol verziókról, mert ez a három könyv nekem teljesen összeolvadt, kivéve talán az utolsót, aminek nagyon egyedi a története (arról írtam is kritikát itt megtalálhatjátok).

Sookie épkézláb hazakerült a szállodai robbantások után, Quinn, a pasija eltűnt, ráadásul a Shreveporti farkasfalkáknak is elkezdik irtani a női, tisztavérű farkasait. Ha ez még nem lenne elég, úgy néz ki vámpír háború is készülődik, és Sookie megismeri a legöregebb élő rokonát, aki több ezer éves és bizony, tündér.

Nagyon szeretem a magyar Sookie fordítások stílusát, így újraolvasva is élveztem a történetet, bár ennek a könyvnek, a Hetedik Harapás-hoz képest igencsak leült a története. Ismét azt érzem, hogy ez is egy átkötő könyv a nagy bumm előtt.

Ebben a részben romantika nincs is, egyszer kétszer van csak jelen Eric, akkor persze remekel, de egyébként itt inkább Sookie lelki vívódása van a középpontban, szerintem ez az oka annak, hogy annyian nem szeretik ezt a részt.

A történet végig izgalmas, bár már kezdem unni a mártír Sookie szerepét, ezen lehetne már változtatni, de most már legalább nem minden pasi belé szerelmes. Ebben a kötetben több krimi és rejtély szál is van, és a vége, a megszokottól eltérően, lezáratlan.

Nekem most egy darabig elég volt Sookie-ból, mindenki örüljön, ugyanis május 3.- án jelenik meg Amerikában a 11. rész. A megjelenés napján már meg is rendelem, és igyekszem minél hamarabb elolvasni, és tudósítani nektek róla.

A borító nem kiemelkedő, de végre nem is csúnya, nincs sok reklám a hátulján sem, és szerencsére nem is törik, nyugodtan lehet olvasni, nem kell alig kinyitva kukucskálni a betűket. Továbbra is sokallom az árát, de ez már nem lesz olcsóbb.

 A Por és Hamu cím ismét abszolút értelmetlen számomra, mint szinte a sorozat összes magyar címe, de sebaj, már megszoktam.

Számomra tízből hét, messze nem a legerősebb darabja Sookie világának, de élvezetes, dinamikus olvasmány. Tipikusan az a történet, amit akkor kell olvasni, ha fáradtak vagyunk, mert ez a rész nem különösen fogja leterhelni az agytekervényeinket.

John A. Lindqvist: Hívj Be!

Lassan több mint egy éve olvastam Linquist remekművét. Nagyon gyorsan végeztem vele, annak ellenére, hogy hatszáz akárhány oldal. /Hozzáteszem hatalmas sorközökkel./ Akkor még vörös pöttyös könyvként árulta a könyvmolyképző kiadó, amin kicsit ledöbbentem, de gondoltam akkor én olvashattam valamit félre a könyvről. Hát nem...

A történetnek igazából négy főszereplője van, és nagyon sok szálon fut a cselekmény. A négy szereplő nem más, mint egy kivénhedt iszákos férfi, egy szőke, szerencsétlen kisfiú, egy titokzatos nagyon fiatal ápolatlan kislány, és egy tömeg gyilkos. Hogy nekik mi közük mi közük egymáshoz? Ez majd a könyvben szép lassan összeáll.

Sok szót nem szeretnék elfecsérelni a történetre, ugyanis ez tipikusan az amit el kell olvasni; Blackberg falujába észrevétlenül beköltözik a gonosz. Egyik nap egy tizenhat éves fiú megcsapolt holttestére bukkannak a közeli erdőben. Senki sem tudja mi történhetett vele, ellenben a fiatal szőke kisfiúnak, Oskarnak nagyon felkelti az érdeklődését az eset. A gyilkosság előtt pár nappal új lakók is költöznek a szomszéd lakásba. Egy rendkívül különös fiatal lány, akivel Oskar csak este találkozik.

Figyelmeztetésül mondanám, hogy ez nem egy szerelmes regény, bár szerencsére erre közben a könyvmolyosok is rájöttek, ugyanis mostmár nem vörös pöttyös kategóriába van sorolva, hanem a sötét örvény könyvek közé. Ez rendben is van. Még egy dolgot mindenképp leszögeznék, akinek nincs gyomra a nagyon undorító és megrázó dolgokhoz, a pedofíliához, ne kezdjen bele. Nem fogja tudni végig olvasni.

Nem lövök le semmien poént, ha azt mondom, ez egy vámpíros könyv. Nem is ez a pláne, hanem az, ahogyan meg van írva, és ahogy megközelítették ezt a témát. A skandináv írók, mindent máshogy látnak, sokkal komorabban, és valóságosabban. Részletesen írnak le olyan történéseket is, amiket nem biztos, hogy szívesen olvasnánk. Ergo ha valaki romantikus vámpír maszlagra vágyik, ez nem az ő könyve.

A borító megegyezik a filmnek a poszterével, ami kifejezetten jól sikerült, nagyon visszaadja a történetet, a hangulatot, de! és nem is értem miért változtatták ezt meg. Az eredeti cím az hogy "Let the right one in." A filmnek címet helyesen is fordították le magyarra, az az "Engedj be!" lett. A könyv címének semmi értelme sincs. A vámpírokat alapvetően sosem hívjuk be.

Összességében ez egy jó könyv. Megrázó, vérfagyaztó, borzangató, határokat feszegető különlegesség. Nekem sosem lesz a kedvencem, szeretném hogy meglegyen, örülök, hogy megvettem, de soha többet az életben nem akarom elolvasni. Nekem sok volt. Biztosan vannak olyanok is, akiknek az ilyen meg sem kottyan, de az nem én vagyok. Számomra tízből nyolc. Köszönöm az élményt, de ennyi elég is volt belőle.

Charlaine Harris: Véres Tavasz

Azt kell mondjam, nekem különösen szívügyem ez a sorozat, mivel az első kötete volt a legeslegelső paranormális könyv, amit valaha olvastam. Nem bántam meg, ugyanis egy nagyon igényes és nagyon jól kidolgozott krimit kaptam, amiben minden volt, ami csak szem- szájnak ingere. A sorozatnak ez a jó tulajdonsága egész végig megmarad (kivéve a hatodik kötetet), mind izgalmas, tele nem várt fordulatokkal.

Véget ért a Tündérháború amiben Sookie súlyosan megsebesült. A Tündérvilág és a mi világunk közötti kapuk lezáródtak, ellenben maradt még egy két tündér, akik úgy döntöttek, inkább a Földön élnének tovább, és ezek között maradt egy olyan is, aki Sookie vérére szomjazik. Eközben, hogy ne legyen minden olyan egyszerű, Eric-et is meglátogatja az alkotója, és vele van egy rendkívül különleges és félelmetes társ is. Sookie ismét benne van a slamasztikában.

Még csak angolul olvastam, nagyon tetszett, mert egyre jobban megismerjük Eric igazi arcát. Bár persze látom én, ezzel sok ember nehezen barátkozik meg, főleg, hoyg a macho külső kedves szívet takar, legalábbis Sookie felé.

A történet nagyon pörgős, érdekes, a végén van egy nagyon erős csavar is, és ennek kifejezetten örültem, végig bizonytalanságban érezzük magunkat, és egyszerűen nem szeretnénk megválni a könyvtől. Sajnos mivel nagyon rövid, nem is nehéz kiolvasni egy délután alatt.

A címmel nagyon nem vagyok kiegyezve, az angol cím Dead in the Family - Halott a családban, sokkal jobban visszaadja a történetet, egyszerűen nem tudom hogyan adják ezeket a címeket az Ulpiusnál, hasukra csapnak és gondolnak egyet? Találjanak már ki valami olyat, aminek köze is van a történethez.

Jelenleg ez az utolsó Amerikában megjelent Sookie Stackhouse kötet, de nem szabad búsulni, ugyanis az írónő idénre még nagyon sok meglepetést tartogat számunkra. Először is májusban jön is a következő kötet angolul. Augusztusban pedig két novella is napvilágot lát, emellett pedig megjelenik a Sookie Stackhouse Companion című gyűjtemény, amiben Samről és családjáról is olvashatunk. Októberben pedig még egy új novella várható. Szóval nem szabad elkeseredni.

Ennek ellenére Harris kijelentette, hoyg látja már a végét a sorozatnak és már nincs sok hátra. Nagyon sajnálni fogom ha eljön ez az idő, de nem várnám meg, mire Anita Blake-esen ez is leromlik. Kíváncsi leszek, Sookie után mit tervez.

Az angol borító nagyon tetszett, nagyon kifejező, míg a magyar... Elnézést ha vulgáris vagyok, de engem konkrétan arra emlékeztet, amikor egy nőnek megjön a télapó, nem hiszem el ismét, hogy nem lehetett volna valami épkézlábat összehozni, már a végén egész szépek voltak a borítók. Persze meg sem közelítették az angolt, de akkor is.

Mindent egybe vetve ez is jó Sookie könyv volt, viszont nem borzongtam tőle halálra magam, inkább kellemes kikapcsolódást nyújtott, számomra tízből kilenc, mert azért ennél a résznél van sokkal jobb Sookie Stackhouse könyv is.

Charlaine Harris: Hetedik Harapás

A nagy csalódás után (hatodik kötet), nagyon féltem ettől a könyvtől. Mivel egészen az ötödik részig Sookie történetei abszolút kedvencemmé váltak, éppen ezért nehezen emésztettem meg a csalódásomat, és a felőli aggódásomat, hogy ha a következő is ennyire rossz valószínűleg mi búcsút intünk egymásnak.

Azt kell mondjam magam sem döbbenhettem volna jobban, hogy ez a kötet volt az, ami szó szerint robbant. Az egész sorozat magasan legjobb darabja idáig. Megdöbbentő, izgalmas, kicsit romantikus, és végre újra igazi krimi.

Sookie ismét belekerül a slamasztikába, ugyanis el kell kísérnie Sophie-Ann-t egy nagy vámpír gyűlésre, ahol sajnos elég hamar megtörténik egy gyilkosság, amivel bizony a királynőt vádolják, és csak Sookie tudja kideríteni, ki is állhat a dolgok hátterében. Természetesen eközben a hódolói folyamatosan zaklatják, Quinn, Eric és Bill nem nagyon akarnak Sookie-nak egy perc szabadságot sem adni.

A gyilkos kiléte szinte kitalálhatatlan, nagyon furfangosan oldotta meg Harris a dolgot. Ami nagyon tetszett, hogy a szállodából bizony nem léphettek ki a szereplők, és ezért be volt határolva elég szűkösen, hogy kik is lehetnek az elkövetők.

Az az igazság, hogy ezután a kötet után döntöttem úgy, hogy a fél éve megkapott angol díszdobozos Sookie könyveket bizony elkezdem tovább olvasni, mert ezután már azt mondtam nem várok tovább. Úgy érzem egyre többet elkövetem ezt a rossz szokásomat, lassan semmit sem fogok tudni kivárni. De azért igyekszem amennyire lehet.

A borító kifejezetten tetszett, de persze még mindig az angol borítókért rajongom. Sokkal jobban tetszenek a kicsit komikus rajzolt figurák. De mindenképpen fejlődik az Ulpius a sorozat esetében.

Sookie most megérdemli a 11 pontot. Remélem nem utoljára! Harrisben minden ott van, ne rontsa már el olyan borzalmakkal, mint a Halottnak a csók. Megnyugtathatom a további olvasókat, hogy bizony a további két kötet is nagyon szuper, tessék olvasni!

Karen Chance: Árnyak vonzásában

Ez tipikusan az a sorozat amiről az első rész alapján azt gondoltam, nem leszek annyira oda érte. Semmi más nincs benne csak akció, akció hátán, ami nem is lenne baj, csak azért én szeretek szusszanni. Ez a rész tipikusan az, amiben úgy tűnik tanult az írónő a hibáiból, és igyekszik változtatni azokon.

Cassie megtudja, hogy Mircea megjelölte őt, méghozzá egy olyan jellel, ami csak őt engedi közeledni hozzá, mint férfi. Ezzel a jellel könnyebben lehet irányítani Cassie-t, aki viszont mikor erről értesül Casanovatól, (igen, Tőle), nagyon dühbe gurul. Ám nem sok ideje van keseregni, ugyanis a mágusok úgy döntenek kivégzik, hogy egy saját Phythiát helyezzenek trónra. Ekkor fut be Pritkin, aki Cassie segítségét kéri, hogy kivégezzék a lány egy szem vetélytársát, Myrát. Bizony, most sem lesz egy perc nyugta sem hősnőnknek.

Míg ez előző könyvben meg kellett szokni Cassie elbeszélő stílusát, és amiatt kissé nehezen kezdett beindulni a történet, itt semmi problémám nem volt ilyesmivel. A sztori rögtön indult, pörgött mint a ringlispíl, mégis voltak olyan pillanatok, amikor volt időm sóhajtani egyet. A nyelvezet kifejezetten jobb lett, most már nem éreztem szakaszosnak a könyvet.

Cassie sokat nőtt a szememben, érezhetően javul a viselkedése, de még mindig nem sikerült megkedvelnem, ellenben végre lett akit szerethetek, Thomason kívül persze, miatta eléggé kiakadtam az előző kötetben. Úgy tűnik még maga az írónő is beismeri a bakit, ugyanis most igyekszik Thomast vissza varázsolni a jó fiúk közé. Lehet nem csak nekem volt problémám a történet alakulásával.

Kifejezetten tetszett, hogy voltak nem várt fordulatok. Nem is egy. A végére abszolút nem számítottam, és kicsit sajnáltam is, hogy úgy történt ahogy, de örültem, hogy Palmer asszony ilyenre is hajlandó.

A borító nagyon tetszik, örülök, hogy meghagyták az eredetit. Sajnos a kötet minősége már több kivetnivalót hagy maga után, mivel a gerinc nem épp a legjobb minőségű, és ha kicsit is nyitjuk, törik. Ez sajnos a Kaposvári nyomdában nyomott könyvek 90 százalékára jellemző.

Nagyon tetszett ez a rész. Nem nagyon tudok rá rosszat mondani, izgalmas, pörgős, csattanós történet. Frappáns befejezés, egyedi világ. Tízből kilenc. Remélem marad ez a javuló tendencia, és a következő kötet tízből tíz lesz.

J.R.Ward: Megbosszult Szerető

Nem igazán az én műfajom ez a sorozat, az volt a szerencséje az elején, hogy egy akciós hármas csomagban kaptam meg az első három kötetet a páromtól. Az első kötet kifejezetten nem tetszett, ellenben Rhage története nagyon megfogott, ezért azt gondoltam, mindenképp megér egy próbát ez a sorozat is.

Sajnos rendkívül eddig csak a második és a hatodik kötet tetszett nekem. A hatodikban az volt a jó, hogy végre nem a szexen volt a hangsúly, és a kimondott szerelmi szálon, hanem a történeten. Ugyanezt vártam volna a hetestől is, ami ráadásul a kedvenc szereplőmről íródott, de nem ezt kaptam.

Először is már túl sok szálon fut a cselekmény. Ez már sok, ennyi felé nem kell osztani egy történetet, még akkor sem, ha több szereplő életébe akar betekintést nyújtani az írónő. A másik, hogy figyelhetne arra, hogy egyes szálak hihetetlenül lelassítanak mindent. Gondolok én itt Wrath cselekményére a történetben, amiből körülbelül negyed ennyi elég lett volna.

Egyébként annak ellenére, hogy nem volt annyira sok ágyjelenet, egy majd ezer oldalas könyvhöz képest, ismét megszámoltam, az ezresből bizony 100 oldal sima, színtiszta sex. Nem beszélve itt a rengeteg utalásról, stb... Ez szerintem sok, nincs is a történetnek szüksége rá, és eleve már csak önmagát ismétli az írónő. Nem vagyok prűd egyébként, nem zavar a szex a könyvekben, ha oda való. Nem zavart az angyalvérben, és nem zavar Kenyonban és a legtöbb sorozatban.

Na de nem csak a rosszat láttam én meg ebben, ugyanis John-t és Rhev-et továbbra is nagyon kedveltem, kifejezetten jó volt róluk olvasni. Körülbelül a hatszázadik oldalnál tettem le a könyvet és pihentettem az olvasását, mert ott már túl sok Wrath volt nekem, nagyon untam.

Ezért talán megköveznek sokan, de ha ez a könyv csak kétszáz oldallal rövidebbre íródik, milliószor jobb lehetett volna az én szememben. Nem volt rossz, tetszett, érdekes volt, kíváncsi vagyok a folytatásra is, Payne-re is, de nagyon sok mindenbe bele tudok kötni. Persze Ward továbbra is nagyon jól ír, az ember hihetetlen gyorsan tudja olvasni a történetet, élvezetes, fordulatos, tetszett,hogy a vége lezáratlan. Nagyon sok jó pontot kap ezért.

Sőt végre tetszett a borító is! Jó minőségű volt, nem tört meg, pedig be kell valljam sajnos ezt a könyvet most nem kíméltem.És nagyon tetszett is, ugye eleve a kedvenc színem a lila, és Rhev is nagyon ott van az elején.

Számomra tízből hét ez a kötet, mivel a következő rövidebb, és tudván kiről szól, biztos vagyok benne, hogy az jobb lesz. Aki szereti Ward-ot persze egyáltalán nem fog csalódni, továbbra is imádni fogja, csak nekem nem tartozik a kedvenceim közé. Ezért még egyszer elnézést is kérek a Ward rajongóktól, de ez nem az én világom.

Karen Chance: Megérint a sötétség

Húsvétra kaptam ezt a könyvet, kettő másikkal karöltve, de azt kell mondjam, ezt vártam a legjobban. Azt olvastam róla az angol oldalakon, hogy rendkívül izgalmas, fordulatos és letehetetlen könyvről van szó. Azzal egyetértek teljesen, hogy nagyon izgalmas, de nekem néha igencsak le kellett tennem.

A főhős Cassandra Palmer, aki egy kis bárban tölti mindennapjait, menekülve a saját sorsa elől. Szobatársa Tomas az egyetlen biztos pont az életében, de folyamatosan retteg, hogy a vámpírok egyszer rátalálnak és visszaviszik oda, ahonnan megszökött. Ez természetesen igen hamar bekövetkezik, és Cassie rájön, hogy Ő sokkal több, mint egy egyszerű látó, Őt nevezte ki a Phythia örököséül. Cassie persze ebből semmit sem akar, ellenben Mircea, Cassie titokzatos vámpír jótevője, nagyon is hasznot akar húzni a lányból.

Na röviden- tömören- velősen ennyi. Ismét figyelmeztetném azokat az embereket, akik egy Kenyon, vagy Ward féle romantikus könyvet keresnének ebben, ne tegyék. Ez a könyv nem az, és persze ez nagyon nem is árt neki.

Agyon dicsérni persze nem akarom, mert nagyon sok ellentétes érzelem dúl bennem, ezzel kapcsolatban. Ugyanis a történet nagyon jó, Cassiet egyenlőre nem szeretem, de úgy tűnik én a sorozatok első részeiben ritkán kedvelem meg a főszereplőket. A könyv túl gyors volt, szó szerint azért kellett letennem, hogy tudjak szusszanni, két akció folyam között. Olyankor általában félre tettem egy napig a könyvet és utána folytattam. Hihetetlenül tömény.

Egyenlőre nincs olyan szereplő akit kedvelnék, kimondottan irritál, hogy a vámpírok most már az éterből is vehetnek vért, valahogy nem örülnék annak a ténynek, hogy ülök egy étteremben, két asztalnál arrébb egy pasi pedig táplálkozik belőlem. Ez nekem már nem kicsit volt túlzás, a vámpírok harapós vérszívók, elfogadtam, hogy a legtöbb könyvben már nyálas emberszerű lényekké váltak, vagy a napra mennek, de ezt nem nagyon sikerül egyenlőre.

Volt a könyvben egy kötelező szex jelenet is, szó szerint értsétek ezt, mert semmi szükség nem volt rá, szerintem kérte a kiadó Karen Chance-től, hogy tegye bele, mert enélkül már felnőtt urban fantasy-t ki sem adnak. Elég szánalmas. Eleve szerintem külön vicces amikor az írónők huszonakárhány éves nőket szűznek írnak meg. Hol élnek ezek? Miért jó ez? Tudom, tudom, még mindig a társadalmi előítéletek miatt, de az írók is nők, és könyörgöm ne legyenek már ennyire prűdek!

Hogy jót is mondjak, a történet tényleg nagyon jó, egyedi sztori, végre történelem ismerő író, aki mer gazdálkodni a történet nagyjaiból, teljesség igénye nélkül pár egyén; Hasfelmetsző Jack, Michelangelo :)

A könyv nekem tízből hét pont. Lesz ez még jobb is, de egyenlőre annyira nem kötött le, a második sokkal sokkal jobb, és abban van olyan is akivel szimpatizálni tudok, valahogy sokkal jobb stílusban van írva és fordítva is. Jó sorozat ez na! Tessék olvasni.

MaryJanice Davidson: Undead and Unwed

Azt gondoltam ideje lenne már olyan urban fantasy-kat is olvasni, amik nem jelentek meg itthon, kint viszont rajongva szeretik őket, jópofa borítójuk és címük van, és még a szereplő is ugyanaz az adott személy a sorozatban.

Így találtam én rá az undead and unwed című borzalmas könyvre, amire első körben azt hittem jó lesz, hiszen már a sorozat odakint a kilencedik résznél tart, nem egy kritikát elolvastam róla, és azt gondoltam pont jól fog esni nekem egy humoros, nem kifejezetten véres jelenetekkel tarkított vámpír romantika.

Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Adott a történetben ugyanis Betsy, a világ leghétköznapibb, legszemélytelenebb titkárnője, akit egy napon elüt az autó. Mikor magához tér a hulla házban van, és véletlenül sem azon kesereg, hogy halott, hanem azon, hogy a koporsóba micsoda csúnya ruhába öltöztették, a cipőjéről nem is beszélve. (Dolce- Gabbana cipői voltak, Amerikában komolyan ennyit keres egy egyedülálló titkárnő?????) Aztán megment valami fura oknál fogva egy kisgyereket, aki jaj megvágta magát, és jaj a mi kis Betsynknek megnőnek a fogai, mire az öt! éves kisgyerek elmagyarázza neki, hogy Ő egy vámpír, de ez nem baj, mert ő jó vámpír. Ezek után kiderül, hogy Betsyt nem zavarja a szentelt víz, a kereszt, sőt a napfény sem, de még vérszomja sincs. Ezért persze felfigyelnek rá a karmos fogúak, akik között ugye ott van a kötelező jóképű pasi is.

Őszinte legyek? Ez a könyvnek a FELÉT kiteszi. Ezen felül olyan borzalmasan pocsék stílusban van írva, hogy az valami rettenet. A szereplők embertelenek, benne van a szokásos homokos figura is, hihetetlen erőltetett módon. Benne van a kötelező mindig jelenlévő örök hűséges barátnő, na meg a jó pasi, aki valamiért csak a mi hősnőnket szereti, és csak az ő kegyeit keresi, sőt még arra is részletesen kitér a mi kedves írónőnk, hogy a pasinak centire pontosan mekkora a fütyköse.

A könyv szerkezete is sok kívánni valót hagy maga után. Ugyanis semmi átvezetés nincs a fejezetek között. Az új fejezetek kezdetén hirtelen azt sem tudjuk hol vagyunk, mi történik. Sőt jobbat mondok. A könyv háromnegyede zagyva párbeszéd. Na én ezek után már csak kínok kínja árán fejeztem be a könyvet. Remélem itthon nem tervezi senki sem kiadni.

A borítója különben ötletes, nekem tetszett, de kellett volna sejtenem belőle valamit... Ez egy Chiklit, kötelező vámpírokkal, amiknek nincs is igazán értelme benne. Minden hangulati elem hiányzik a regényből ami egy Urban Fantasyban benne van, még egy esélyt kap, mert nem hiszem el, hogy ennyien rajonganak ezért oda kint. Számomra tízből három. Jóindulattal.

Jeaniene Frost: Sírig Hű Szerelmed - Cat and Bones 4.

Ez a legnagyobb kedvencem idáig a sorozatból. Reggel kezdtem, este befejeztem, úgy faltam ahogyan csak lehet egy könyvet, igyekeztem nehogy akár egy apró részletet szem elől veszítsek. Nagyon jó volt. Egyszerűen csak csúcs szuper!

Cat és Bones a nászútjukat tervezgetik Párizsba, amikor kiderül, hogy egy másik vámpír szemet vetett Catre, de nem is akárhogyan, azt állítja, hogy Cat-tel Ők már összeházasodtak, tehát Bones által megkötött eskü nem érvényes. Nem mondanék el többet, mert nem akarok spoilerezni, semmi szükség nincs rá.

Ez az a rész, amiben olyan fordulatokat találunk, amit először el sem hiszünk. Csak tátjuk a szánk és csodálkozunk, vagy szomorkodunk az adott helyzetben. Ez volt az a könyv, ahol bizonyos pillanatokban úgy éreztem, innen van kiút? Persze Frost nem okozott csalódást, és nagyon hamar kiderült, mindenre van megoldás.

Az egyik nagy kedvenc karakterem, Vlad is többet szerepel, mit ne mondjak, nagyon örültem ennek a fordulatnak!

A kötet továbbra is hozza a szokásos humort, egyre több karaktert, sőt úgy néz ki egyre több bonyodalmat és izgalmat ígér. A történet továbbra is lezárt, de ennek a végén történt valami olyasmi, ami miatt azt hiszem sokkal izgalmasabb részeknek nézhetünk elébe.

Hiába, szeretem a sztori romantikus vonalát is, úgyhogy külön örültem, hogy ebben a könyvben két férfi is küzd Cat kegyeiért. Az ilyen helyzeteket úgyis külön nagyon szeretem a könyvekben :)

Egy újabb tízből tizenegyes könyv. Hiába... Cat and Bones a legeredetibb páros, ezt már Charlaine Harris is megmondta :)

Jeaniene Frost: Síri Csendben

Cat és Bones a legjobban kitalált páros, akikről valaha olvastam. Nem igazán tudtam, hogy vajon az előző kötet után, mihez kezd az írónő a történettel, féltem, hogy ellaposodik, és nem igazán lehet ezt a történetet húzni tovább, még akkor is hogyha csak két kötet jelent meg idáig.

Minél több sorozatot olvasok, annál inkább érzem, hogy ez kilóg a sorból. Vannak ugye azok a sorozatok, amiben minden kötetben más szereplőről olvashatunk, más szereplő szerelmi életébe nyerünk betekintést. A másik nagy típus, a paranormális romantikus irodalom világában az, amikor egy szereplő életét követhetjük nyomon a kötetekben, de ezen sorozatok vége általában nem záródik le, és van egy hosszan tartó fő szál is a történetben, ez jobb esetben persze igaz az előzőekben megemlítettekre is.

A Cat and Bones valahogy a kettő keveréke most már. Ugyanis nem látok benne fő szálat, ha csak Cat és Bones szerelmi életét nem vesszük annak. Viszont mindig Cat szemszögéből látjuk az eseményeket, csak róluk van szó a történetekben, mégis minden kötet egy külön álló epizód.

Ez az egy kötet nem lett különben a kedvencem a sorozatban. Nagyon akciódús volt, a történet frappáns és váratlanul meg tudott lepni, olyan fordulatokkal amikre nem is számítottam. Ellaposodásról pedig szó sem volt, sőt még nyugodt, langyos átkötő könyvvel sem találkoztam ezen sorozatban. Minden sornak jelentősége van, és sosem unatkozunk.

Amit én nagyon szeretek az Cat és Bones kapcsolata, amellett persze, hogy imádom a történetvezetést, a nyelvezetet továbbra is, ez mind csillagos ötös, mégis most nagyon kevés közös jelenete volt Catnek és Bonesnak. Már csak zárójelben tenném hozzá, hogy pont azt szeretem ezekben a könyvekben, hogy nem komor, végre egy olyan sorozat, ahol nem mindig a szenvedésekről hallok, persze itt sem volt leányálom a szereplők fiatalkora, de nem az a szájbarágósan tragikus. Szerintem. Na ez a rész komorabb volt jóval az előzőeknél, és ez engem nagyon kicsit zavart.

Ellenben továbbra is örülök, hogyha ugyan van is benne szexualitás, nem erre megy ki a hangsúly, nincs benne felesleges könyvhosszító szexjelenet. Minden könyvben így kéne hogy legyen.

Még egy utolsó szót a borítóról. Ismét nagyon pocsék! Semmi fantázia nincs benne, és mivel ez a könyv nem az a kifejezetten tipikus romantikus könyv, egyszerűen nem is tudom hova tenni. Csak a színe tetszik, de ettől a könyvtől továbbra sem csöpögős romantikát kell várni. És bizony a borítóról inkább az ordít, hogy "Hihetetlenül Romantikus vagyok!".

Ez a Cat and Bones nekem tízből kilenc. De a következő rész mindenért kárpótolt. Aki nem olvasta volna még angolul, azt kell mondjam, nem fog csalódni abban a kötetben. Érdemes rá várni, mert sokkal izgalmasabb lesz, mint az első három együtt véve. Aki szereti a vámpírokat, szeresse ezt a sorozatot is tovább, hiszen magasan kitűnik a többi közül! Köszönjük Frost!