Jonathan Stroud: Salamon Király Gyűrűje

Régesrég, egy messzi messzi városban..... ismét találkozhatunk Bartimaeus-szal. Nem is magyaráznám tovább, hogyan is találtam a könyvre, mert egyértelmű. Nekem minden olyan könyv kell, ami az én kedvenc, szórakozott dzsinemről szól.

Ne tévesszen meg minket az, hogy a borítón egy négyes szám virít, ugyanis ezt a kötetet úgy is olvashatjuk, hogy nem ismerjük a trilógiát. Minden fogalmat elmesél nekünk Bart, a szokásos mókás módján. Persze nem árt, ha ismerjük az eredeti könyveket, azáltal sokkal jobban megértjük a szereplőket és a világot is.

A jelenlegi kötet Salamon király uralkodása alatti Jeruzsálembe kalauzol minket. Salamon királynak óriási hatalma van, ugyanis a tulajdonában van az a Gyűrű, amivel minden másik világból származó lényt igába tud hajtani. Pontosan ezért van rengeteg imádója és gyűlölője is. Sötét felhők gyülekeznek Jeruzsálem felett, és persze Bartimaeus mindennek a közép pontjában áll, ahogy megszokhattuk...

A könyv hozza a színvonalát a sorozatnak, igazi színfolt volt az idei olvasmány élményeim között. Bartimaeus-on még mindig lehet kacagni, izgulni, hüledezni és megdöbbenni. A könyv az első sortól az utolsóig izgalmas, pörgős, igazi kézhez növős, letehetetlen olvasmány. 

Bartimaeus nem volt másmilyen ezer évvel az első sorozat előtt sem. Már akkor ő volt a legfurfangosabb, legnagyképűbb, leghumorosabb (Sose felejtsük el, hogy Ő találta fel a szarkazmust!), és legigazság szeretőbb dzsinn az egész világon és még azon is túl. A további szereplők is nagyon szerethetők, vagy épp utálhatók de meg kell hagyni,  messze nincs olyan jellemrajz ebben a részben, mint a trilógiában, ugyanis ez inkább olyan, mint egy felturbózott mese, az Ezeregy éjszaka történeteiből. Van a gonosz varázsló, a jó dzsinn, a jó lelkű, hazájáért mindent megtevő harcos stb... Persze itt is megdöbbenünk, mert nem mindenki az, aminek látszik, de alapvetően nincs bennem az az érzés, mikor Nathanielről olvastam - a trilógia egyik főszereplője - hogy nem tudtam eldönteni, hogy most szeressem-e vagy utáljam. (Inkább a második.) 

A kötés nagyon jó minőségű, bár kicsit bánom, hogy nem karton, de kárpótol, hogy a borítója gyönyörű és végre olyan, amilyet ez a sorozat megérdemel. Az előző köteteket is újra nyomták és immáron álomszép borítóval kerülhetnek mindenki polcára. Annak ellenére, hogy nem kemény borítósak, nem kell megijedni, a gerinc nem törik, kifejezetten jó anyagú a papírkötés, normális betű mérettel és sorközökkel. Abszolút megéri az árát. 

A sorozat negyedik része gyönyörűen hozza a színvonalat, bár a trilógiáét nem érte el. Ez persze engem egy cseppet sem zavart, hiszen egy újabb, és sokat emlegetett kalandját ismertem meg minden idők legmókásabb dzsinnjének - (Ha nem olvastátok volna, higgyetek nekem, nem az Aladdin - ban szereplő kék ürge a legviccesebb, ha pedig már olvastátok úgyis tudjátok ezt.). 

A tízből tíz pontot könnyen besöpri magának. Az idei év egyik nagy befutója nálam. Remélem Stroud még fog írni Bartemaeusról és kalandjairól. Életem végéig tudnám olvasgatni a történeteit. 

A könyvet nagyon köszönöm az Animus kiadónak!

Jonathan Stroud: Ptolemaiosz Kapuja

Hiába tudtam, hogy kötelességem mást olvasni, meg is beszéltem magammal a sorozat elején, hogy nem egybe olvasom el a köteteket, hanem mindig beszúrok egy teljesen más típusú regényt és utána folytatom. Az első rész után ez sikerült is. De a másodiknál már cserben hagyott a józan eszem.

A Harmadikat kicsit több, mint egy nap alatt végeztem ki. Volt egy nagy melóm, ami kettévágta a könyvet, pont a legizgalmasabb résznél, de amint éjjel hazaértem, folytatnom kellett. Mostanában minden könyvön elalszom, nem tudok rajtuk fenn maradni, de tudtam, hogy amíg nem érek a végére ennek, álom sem fog a szememre jönni.

A történetben ismét nagy ugrás következik be. Három év telt el az előző kötet óta. Komoly zavargások vannak Londonban, egyre több olyan gyermek születik, akik mind a hét síkon képesek látni a démonokat. Nathaniel nagyon magas posztot tölt be a minisztériumban, az egyik legelismertebb varázsló lett belőle. Kitty pedig új személyazonossággal egy varázsló segédje lett, így egyre inkább bele lát az Ő tudományukba is.

Bartimaeus Ptolemaiosz álcájában.

Tudom az előző kötetnél is azt mondtam, nem lehet fokozni azt az élményt amit a könyv ad. De Stroud ismét megtette a lehetetlent, ez a rész még jobban ütött, meglépett ismét olyan dolgokat, amiket egy árva gyermekkönyv író sem tett volna meg, és ettől számomra nagyon kiemelkedik most már a többi kortárs könyv közül.

Kitty Jones

A karakterek változása ismét lenyűgöző, ismét gyűlöljük és utáljuk Nathanielt, akit immár az író is Mandrake-nek nevez. Bartimaeus egyre gyengébb, de még így is megőrizte szarkasztikus humorát. Kitty- n is érződik, hogy immár egy fiatal felnőtt nővel állunk szemben, aki komoly, épkézláb terveket szövöget.
A könyv borítója ismét nem tetszik, unom már hogy ugyanaz az alap séma, csak színeket változtatnak rajta, és a medál a közepén más. Komolyan úgy érzem, a borító is hibás abban, hogy itthon nem lett olyan sikeres ez a sorozat. Ilyen külsővel ki figyel fel rá? Míg a külföldiek ontják a kreatívabbnál kreatívabb külsőket... Nagyon szép szerintem az összes angol borító.

Nathaniel

Aki elszomorodna, hogy vége a sorozatnak, annak sem kell búsulnia, ugyanis hamarosan kis hazánkban is megjelenik egy önálló kötet a mi kedvenc Bartimaeusunkról, Salamon Gyűrűje címmel, az Animus kiadó gondozásában.

Nem hiszem, hogy újat mondok azzal, hogy ez a sorozat úgy ahogy van fantasztikus volt, és a végén az utolsó kötetben érte el a katarzist. Ez a kötet is tízből tizenegy, de ha lehetne tízből száz lenne. Biztos nem most olvastam el utoljára.

Bart és Nat

Jonathan Stroud: A Gólem Szeme

Az első kötet is szuper volt, de a másodikra már nem igazán találok szavakat. Szó szerint alig bírtam megválni a könyvtől, mindenhova vittem magammal, hogy még a legapróbb szabadidőmben is olvashassam.

Két év telt el a Szamarkandi Amulett óta, Nathaniel nagyon bedolgozta magát a minisztériumba. Új mestere oldalán, az Ellenállást próbálják sarokba szorítani, sikertelenül. Eközben megismerhetjük Kitty-t is aki az Ellenállás oszlopos tagja, bele látunk az ő tevékenységükbe is, és megtudhatjuk azt is, pontosan mi hajtja őket.

Kimondottan elégedett voltam azzal, ahogy az író alakította Nathaniel személyiségét. Nem csomagolta cukormázba, hanem megmutatta, hogyan lehet egy rokonszenves szereplőt idővel ellenségessé változtatni. Ennek ellenére nem tudtam nem kedvelni Nathanielt, hiszen emlékszem még arra az időkre, amikor az igazságot kereste, nem is olyan régen.

Kitty karaktere szintén nagyon összetett, Ő az akivel nagyon könnyen azonosulunk, megértjük a tetteit, és ahol lehet körömrágva szorítunk érte. Persze Bartimaeus sem maradhat ki, aki nem változott semmit, csak mi ismerjük meg kicsit jobban.

A történet sokat fejlődött. Mostmár szószerint kettős személyiségnek éreztem magamat az olvasása közben. Ugyanis ahogy a különböző személyeken át látjuk a történteket, úgy akarunk mindig az adott karakternek szurkolni, és valahol úgy érezzük, bizony mind a két oldalnak igaza van, az- az itt nincs igazság.

A könyv az utolsó oldalig tartogatott nekünk meglepetéseket, és pont ez volt az amit az előző kötetből hiányoltam. Szerencsére ebben a részben már nagyon sok titokra kellett fényt deríteni, és nem csak egy amulett rejtélyét kellett kideríteni, amiről mindenki tudta ki áll a háttérében. Külön tetszett az is, hogy ennek a résznek nincs vége, rögtön jöhet a következő kötet, mégis nagyon szép kerek a történet. Azért nagyon megnyugtató, hogy most nem kell várnom a befejező kötetre.

A borító továbbra sem tetszik, de az ára és a minősége annál inkább. Persze a papírok továbbra is vékonyabbak mint egy klotyó papír, de megbocsájtom, mert nem sima kis puha kötésben olvasgathatjuk ezt az ötszáz oldalt. Az angol borító ismét sokkal szebb és jobban vissza is adja a történet hangulatát. Az angol borítókból leginkább a legfelső tetszik, de mindegyik jobb mint a magyar, lett volna választék azt hiszem :) Kár, hogy nem élt vele az Animus. 

Mindent összevetve szuper rész volt ez is, őszintén elgondolkodtam, hogy az előző kötetet le kéne pontozzam, ezek után, de úgy döntöttem nem teszem, hiszen az más, de attól még ugyanilyen jó. Biztos sokaknak nem fog tetszeni az iránya a történetnek, nekem nagyon tetszett, amint tehetem olvasom is a következő részt. Számomra tízből tizenegy. Továbbra is kedvenc. Sőt Bartimaeus mostmár kitörölhetetlen nyomokat hagyott az elmémben :D

Jonathan Stroud: A Szamarkandi Amulett

Nem is értem, én miért nem találtam rá erre a sorozatra korábban. Ez egy varázslós, pörgős, humoros sorozat, ami ráadásul az én szívem csücske; Angliában, Londonban játszódik, és fantasztikus hangulata van. Kedves Titti barátnőm könyvei között kutattam a molyon, a kedvenceit nézegettem valami miatt, amikor rákérdeztem, mi az a "Bartimaeus trilógia" köztük. Sosem hallottam róla. Nem kis fejmosás után megszereztem az első kötetet. Nem is bántam meg.

Bartimaeus egy dzsinn, nem is akármilyen, legalábbis Ő úgy gondolja. Ami biztos, humor terén igazán el van eresztve. Egyszer csak megidézi Őt egy 12! éves varázsló tanonc, Nathaniel, és megkéri, hogy lopja el a féltve Őrzött Szamarkadni Amulettet, ami egy nagy hatalmú mágusnál van, és nagyon sokan őrzik.Bartimaeus nem igazán örül a dolognak, de ez csak a jéghegy csúcsa.

A könyv telis- tele van nagyon jól megmunkált, fantasztikusan kitalált karakterekkel. Itt senki sem fekete vagy fehér, ahogy egy gyerek könyvtől megszokta az ember, még a két főhősre sem lehet azt mondani, hogy makulátlanul jók, és csak jót akarnak. Mindkettőnek vaj van a füle mögött.

A világ is nagyon egyedi, hihetetlenül jól felépített. A könyv elején azonnal bele csöppenünk minden magyarázat nélkül, mégis nagyon hamar otthon érezzük magunkat a dzsinnek, koboldok, mágusok, afriták és egyéb különleges lények között.

Külön nagyon tetszettek a lábjegyzetek, ahol Bartimaeus folyton mindent megmagyarázott, vagy éppen plusz információval járult hozzá a történet menetéhez, esetleg poénkodott egy jót, ami a legjobb szokása.

Képregény borítója

A borítótól sajnos nem estem hasra, sokkal szebb az eredeti, vagy egyéb más külföldi borítók, de sebaj, a lényeg, hogy a magyar olvasókhoz is eljuthatott. Nagyon örültem annak is, hogy kemény kötésben jelent meg a könyv, kimondottan jó minőségű fűzésben, egy darabig nem fog szétesni, az biztos. Ellenben a lapok WC papír minőségűek, rosszabbak mint a Harry Potter- nél.

Aki igazán nagy rajongója a sorozatnak, az külön örülhet, mivel nem rég megjelent a Bartimaeus trilógia első kötetének képregény változata is. Kissé Harry Potteresre sikerült a képen a címszereplő Nathaniel, de a könyvben köze sincs Potter alakjához úgyhogy inkább meg se szólalok.

Mindent össze vetve ez egy fantasztikus könyv, nagyon örülök, hogy rábeszéltek, abszolút kedvenc lett, megérdemli tőlem a tízből tizenegy pontot is. Hiányzott már nekem ez a mágusos varázslatos hangulat, amit legutóbb csak a Harry Potternél érezhettem. Persze ez a könyv nagyon más, ez nem Potter, de aki szereti Harry-t, az Bartimaeust, és Nathanielt is szeretni fogja.