Suzanne Collins: Az Éhezők Viadala

Vallomás: ezt a könyvet csak azért vettem meg, mert fillérekbe került. Gondoltam, ha másnak nem is, majd gyújtósnak jó lesz. Igazából, ez egy nagyon jó önigazolás volt a gyűjtögető kis lelkemnek, hogy érdemes mindenféle – akár érdektelennek tűnő- könyveket is behörcsögösködni, mert kedvencek lapulhatnak a kirakodóvásár utolsó roskadozó bódéjában is!

Disztópikus társadalom képe tárul elénk: Észak-Amerika területén totális nyomor és elnyomás alatt élnek 12 elszigetelt körzet lakói, ó felettük hatalmaskodik a Kapitólium. 74 évvel ezelőtt a körzetek fellázadtak elnyomójuk ellen, sajnos kudarcot vallottak, büntetésük azóta is minden évben: az Éhezők Viadala. Tizenkét lány és tizenkét fiú – körzetenként egy pár- abban a „megtiszteltetésben” részesül, hogy megküzdhetnek egymással utolsó vérükig. A játékszabály nagyon egyszerű: ölsz vagy megölnek, csak egy maradhat életben.Tisztára mint a Hegylakóban, csak itt élőben nézheti Panem egész  akossága a showt.

A tizenkettedik körzetben találkozunk Katniss-szal, aki önként jelentkezőként kerül a Viadalba, mert nem hagyhatta alig 12 éves húgát a biztos halálba menetelni. A lánynak nem ismeretlen a túlélésért folytatott harc, mióta apja meghalt, minden nap azért kockáztatja az

életét orvvadászként, hogy legyen mit enni a családjának. A viadalon Katniss párja Peeta lesz, egy erős 17 éves srác, aki szinte nulla tapasztalattal rendelkezik gyilkolás téren (tegye fel a kezét, akinek több van…). Mentoruk az egyetlen korábbi győztes a 12. körzetből, egy Haymitch nevű folyamatos alkohol mámorban úszó fickó, elvileg neki kellene segíteni a srácoknak, már ha sikerülne eszméletnél maradnia. Szóval nem sok jót tartogat a jövő Katnissék számára, annyi szerencséjük van csupán, hogy briliáns sztájlisztot kapnak Cinna személyében, akinek emlékezetes jelmezekkel, és egy kis trükkel sikerül felhívnia a támogatók figyelmét a tizenkettedik körzet játékosaira, talán megkönnyítve így valamelyikük túlélését.

Ha túl tudunk lendülni azon az eszement baromságon, hogy egy  társadalom a legnagyobb kincseit, a jövő reménységeit, a gyerekeket ó küldi mészárszékre minden évben, akkor tetszeni fog a könyv. Én azért elég nagy agymenésnek tartom ezt az alapkoncepciót - hallja Mrs Collins? Persze bejött az írónőnek a dolog, hiszen kíméletlenül sokkol az első pillanattól kezdve, magától érthetődő természetességgel tolja az arcomba a brutális tényeket, és dobjatok meg egy zsák unlike-al, de nekem nagyon bejön a dolog (Gondolom másoknak is, mert készül az első részből a film, 2012 márciusában lesz a premier). 

Katniss nagyon szimpi, kidolgozott karakter: szívós, okos, vannak elvei és éppen olyan tökéletlen, mint a legtöbb földi halandó. Jól tudtam vele végig azonosulni, ami már csak azért is vicces, mert ha belegondolok, én már a tizenkettedik körzetben megdögöltem volna egy hét alatt…mert se térerő, se kaja, se kindli – nem Tittinek való vidék.

A könyvnek végig sötét a hangulata, de szerencsére ez nem párosul melankóliával, a remény aranyszárnyú fecsegő poszátája nem hagy minket sűrűn búsulni, inkább az idegeinket terheli meg sok-sok izgalommal. Katnissról beszélek még mindig különben Aki akarva akaratlanul is reményt ad a penemieknek a nagy vadászat közben, amivel nem is sejti mekkora bajt hoz magára.

Nem szoktam számokkal értékelni egy könyvet, de ha tenném, akkor azt mondanám, hogy az Éhezők Viadala kirobbant a skálámról, egy szokatlanul magas pontszámot követelve!

Harry Potter - Film kontra könyv

Szerintem sok bejegyzésben olvashattátok már, hogy mekkora rajongója vagyok a sorozatnak. Életem legmeghatározóbb könyvélménye. Annak a generációnak vagyok a tagja, aki együtt nőhetett fel Harry-vel, és voltam olyan szerencsés, hogy az első részt, még a nagy hype előtt kaptam meg. Különben magamat ismerve bele sem kezdtem volna. Mivel igencsak nem szeretek egy irányba haladni a tömeggel.

Sokat gondolkoztam azon, megírjam- e egyáltalán ezt a posztot. Leginkább azért, mert én sosem írok filmekről. Nem mondom, imádok moziba járni, de messze nem vagyok olyan napra kész a filmek terén, mint a könyveknél.  A Harry Potter filmeket először meg sem akartam nézni, mondván, hogy nem akarom, hogy úgy képzeljem el a szereplőket, ahogy a filmben megjelennek. Hiszen ez a veszély akaratlanul is fennállt. 

A Harry Potter könyvek egy olyan világba kalauzolnak minket, ami teljesen hihető, mégis tele vannak mágusokkal, boszorkákkal, leveleket hordozó baglyokkal, üstökkel, varászpálcákkal, és mindenféle varázslatos lénnyel. Mégis talán az egyik legjobb oldala az, - a frappáns és fantasztikus történet szövésen kívül - hogy igazán bele tudjuk élni magunkat a történetbe. Hiszen a mi világunkban játszódik, csak mi muglik, "nem látunk tovább a szemünktől és nem hallunk tovább a fülünktől", ahogy a varázslók mondanák. Nem beszélve arról a cselekmény szövésről, ami Rowlingot jellemezte. Ugyanis ez a sorozat nem jöhetett volna létre anélkül, hogy az írónő az első perctől ne tudta volna, hogy mit akar. Végig bújtatta a rejtélyeket és az utalásokat a könyveiben, itt minden mindennel összefügg, és egy titokra sem tudunk rájönni idő előtt. És itt elérkeztem ahhoz a ponthoz, hogy miért is nem rajongok a Harry Potter filmekért.

Először is, aki nem olvasta a könyveket, egy csomó rejtélyes és izgalmas nyomozásból kimarad. Semmi krimis, nyomozós jellege sem lesz az egésznek. Persze a filmek miatt elvette magától még a lehetőségét is annak, hogy a könyveket a rejtélyek miatt is végig izgulja. Minden poént lelövöldöz magának, ahelyett hogy venné a fáradságot, és neki látna egy olyan zseniális sorozatnak, mint a Potter könyvek. 

Persze nem mondom, amikor végül úgy döntöttem, hogy megnézem a Harry Pottert a moziban, nem bántam meg. Amikor megláttam a Roxfort kastélyt a vásznon, teljes nagyságában, olyannak amilyennek elképzeltem, könnybe lábadt a szemem, ahogy most a hetedik rész esetében is, mikor elkezdődött a Roxfort ostroma. De azt gondolom, a filmeket CSAK úgy szabadna megnézni, ha már olvastuk a könyvet. 

A két utolsó részen kívül, ahol végre volt ideje kibontakozni a cselekménynek. Minden rész túl rövid, és nem a lényegre helyezi a hangsúlyt. A negyedik résztől, mindből dupla részeket kellett volna, vagy kétszer ilyen hosszúakat csinálni, hogy egy olyan embernek is át tudjuk adni az élményt, amit a könyv nyújt. Persze a teljeset úgysem lehet, hiszen a film az film, de valamivel jobban megközelíthette volna. 

Így a harmadik részben egy csomó dolgot nem tudunk meg Siriusról, agyalágyult dolgokkal,- mint például egy madárka röpdösése a kastély fölött -, elvették az időt a komoly dolgokról. Nem beszélve arról, hogy csak a hetedik részben mutattak be egy igazi normális patrónust. A harmadik rész szó szerint röhejes volt filmen, míg a harmadik kötet messze az egyik legjobban eltalált Potter rész. 

A negyedik rész filmben egyenesen olyan volt, mintha kiragadtak volna a könyvből jeleneteket, és egymás után rakosgatták volna. Úgy érzem, azoknak, akik nem olvasták a könyveket, be kéne tiltani a filmeket, mert a könyv nélkül azt gondolják, hogy szuper, jobb esetben, vagy azt, "hogy mi ez a katyvasz, és te jó ég most akkor mi van?!". De ha elolvasnák a könyveket, meg értenék mi is az igazi varázsa az egésznek, mi az az atmoszféra, az a ragaszkodás a szereplőkhöz, amit a film nem igazán, sőt sehogy, nem tud visszaadni. Ha valaki valami csoda folytán nem látta volna a filmeket, és a könyvet sem olvasta, mégis tervezi, hogy megteszi, könyörögve kérem, ne rontsa el az élményt magának azzal, hogy megnézi a filmeket.

Nem mondom, hogy rosszak. Van jó pár színész, aki telitalálat a szerepére. (Alan Rickman, Daniel Radcliffe, Emma Watson.) De rengeteg szereplő nem jön át, sőt sokan nem is szerepelnek. Nem rosszak a filmek, de a zseniális regények mellett sekélyesek, szinte csak a látványra mennek, és elvették azt, ami talán a legjobb a Potter könyvekben, egy saját magunk által elképzelt fantasztikus és varázslatos világot. Ami akár létezhetne is... 

Kibeszélő: Górcső alatt a Szellemidéző

Ismerős a dolog, amikor egy olyan barátoddal találkozol, akivel közös hobbit űzöl, beültök egy vendéglátó egységbe, vagy akárhová, ahol elég jó kávét szolgálnak fel, és órák hosszat beszélgettek, annyira belemélyültök a diskurálásba, hogy észre sem veszitek, a tulaj mindjárt mentálisan megfojt titeket, ha nem távoztok?

Katamanóval és velem valami ilyesmi szokott történni, ha találkozunk. A téma általában a könyvek, és még könyvek, aztán pedig könyvek - a változatosság kedvéért. Többnyire hasonló az ízlésünk, így nagy biztonsággal ajánlunk egymásnak regényeket, de előfordul, hogy szög egyenest más a véleményünk. Na, ebből szoktak kialakulni a legjobb és legidőrablóbb dumálások, aminek a végén úgy is egyetértünk abban, hogy Jerrico Z. Barrons egy félisten:)

Azt gondoltuk megpróbálunk prezentálni nektek egy ilyen diskurzust, hátha valami érdekes jön ki belőle. Szóval ez egy próba, első áldozatunk, amit szétcincálunk: Kelley Armstrong Sötét Erők trilógiájának első része.

Kata már írt kritikát a könyvről, amit itt olvashattok: link.

Titti: Fogadjunk megint előbb belezúgtál a borítóba minthogy olvastad volna a fülszöveget.

Katamanó: Most mit mondjak? Hazudtoljam meg a gyengém? Neked nem szoktak tetszeni a pucér női állak és a piros kövecskék? Szerintem akkor is jól néz ki. Főleg a hátlapja. Az a sok kis virág, nagyon hangulatos. Egyébként egy másik könyvnél a lábakba zúgtam bele. Pedig komolyan nem vagyok leszbikus. Neked mi bajod a borítóval? "

T: A borítóval semmi! Tényleg gyönyörű, mint a legtöbb Könyvmolyos könyv. Bár a "kis hangulatos virágok" nekem fel sem tűntek :). A borítóhoz képest viszont a sztori irtó gyenge....Most mégis, mitől is olyan különleges az alaphelyzet?"

K: Az alaphelyzet talán semmitől, mégis nagyon jó hogy végre nem csak vámpírokkal és hasonló lényekkel találkozhatunk, hanem egy csomó X-man szerű tulajdonságokkal rendelkező gyerekkel. Ráadásul egy diliházban. Így még közelebb érzem magamhoz a szereplőket :)

T: Hát ez világos, tisztára mint otthon, nem? (*itt Kata alattomosan bokán rúg az asztal alatt*). De most mégis, adott egy átlagos lány, aki bekerül egy magán elmegyógyba, mert azt hiszi szellemeket lát, ott találkozik pár érdekes arccal, vagy nem is annyira érdekessel, és minden attól rejtélyes, mert "túl bonyolult" megmagyarázni. Nem bosszantott, hogy a könyv háromnegyed részéig semmi konkrétum nem derül ki?

K: Tudod, nálam vannak olyan periódusok, amikor abszolút nem izgat az ilyesmi. A könyv kifejezetten élvezetes. Csak úgy olvasatja magát. Te nem így láttad? Manapság nem igazán az a tendencia a sorozat kezdő részekben, hogy bármi is történne, sőt ebben legalább történt valami, tehát ez haladás. Sőt még Twilight klón sem volt, és nyálas andalgások sem voltak benne. De tudod mi bosszantott? A nyavajgós, menstruáció nélküli hősnő. Na engem aztán nem érdekel, hogy mikor jön meg neki, nem különösebben foglalkoztatnak az emberek menstruációs ciklusai."

T: Najah, elég gáz volt, én a "spontán hajfestés az iskolai lány budi mosdójában" résznél kaptam hülyét...Hagyjuk már! Különben, vagy legyen jól megírva a semmi történés, vagy ha közepesen van megírva, mint ez a könyv is, akkor legyen pörgős a sztori. Lehet, hogy kinőttem a young adult-ból

K: Hát figyelj, én még nem vagyok olyan öreg, mint Te.  (*Titti leönt kávéval*) De nem hiszem, hogy ez lenne a gond, mivel a Vámpírakadémiát közösen is nagyon szeretjük. Az is kőkemény YA. De nekem az a fura, hogy úgy érzed nem volt benne semmi történés, hiszen nyomoztak, izgultunk, szellemeket láttak, megtudtuk a főszereplő srác igazi kilétét, sorolhatnám. Te ebből egyiket sem tartottad elég izgalmasnak? A megírás szerintem nem az író hibája. Tele volt tipikus Könyvmolyos nüanszokkal.

T: Hát marha nagy nyomozás volt! Igazából, ha mindez nem 400 oldalon írják le, hanem 100-on semmi bajom nem lenne, de így hiába haladtam gyorsan a könyvvel, eléggé unatkoztam. Végig olyan érzésem volt, még az utolsó oldalon is, hogy egy rendes kötet 3 fejezetén vagyok túl. Annak teljesen rendben lett volna. Kicsit azaz érzésem, hogy gazdasági megfontolásokból lett a könyvből trilógia, így háromszor lehet eladni, és még trendi is.

K: Hát nehezen tudok vitatkozni a könyv hosszával. Biztos keményen benne van a marketing fogás is persze, hiszen miből élünk. De mégis én végigizgultam a könyvet. Persze mondhatnám, hogy a nyaraláson bármilyen könyv tetszene. De tavaly Gena Showalter könyvét a kukába kívántam, komolyan. Ez meg tetszett. Nem mondom, hogy a körmömet rágom a folytatásért de akkor sem volt rossz. Tudod mi volt a nagyobb gondom? A karakterek. Valahogy senki sem maradt meg jobban. Arra emlékszem, hogy volt egy langaléta és egy ferdeszemű. De azért ez nem sok, és jellemi tulajdonság sem maradt meg.

T: Hehe, valamiben végre egyetértünk! Nem izzadt le az írónő túlságosan, amikor a karaktereket kidolgozta. Nem mondom, alapirányok és ötletek elmentek ebben a kategóriában, de valamivel többet várnék, főleg ilyen hype után. Az volt a funny, hogy Simont, mint Korea és Svédország összetalálkozásának gyümölcsét, baromira nem bírtam vizualizálni, főleg nem mint jó pasit. Bezzeg Dereket, a mogorva csávót simán a helyes kategóriába állította az agyam, hiába minden leírás az ellenkezőjéről. :)

K: Na látod, nem tudunk mi igazán vitatkozni. :D Mert én is így éreztem. Derek volt az arrogáns szereplő, aki nekem mindig bejön. Míg a másik abszolúte semmilyen, nem is beszélve arról, hogy nem tetszenek nekem a ferde szeműek külsőre. Inkább a langaléta erős legények.
Különben mi a véleményed, a következő rész jobban fog neked tetszeni?

T: Azért figyeled, hogy megint HP-zünk és a pasikról beszélünk? :D Különben szépen lassan meggyőzlek, hogy ez a könyv firhangban sincs a 10ponttól, amit adtál neki :P De a folytatást elolvasnám további fikázásra, persze csak ha kölcsönadod:)

K: Nem HP-k vagyunk, csak végtelenül szerény, intellektusuk csúcsán lévő csodás lények:D :D :D Igazad van egyébként, szép lassan meggyőzöl. Tényleg nagyon jó hangulatban lehettem, ma már csak nyolc pontot adnék neki, de annyit akkor is megér. A könyv folytatása természetesen meglesz. Már csak azért is mert olyan szép a többi borító is.

Közös utóirat: Jerrico Barrons for President !:))))))

Szex Barrons szemszögén keresztül.

Az alábbiakat Karen Marie Moning írta, nem az én agyszüleményem. Kérlek, a fordításomat ne használd máshol. Az alábbi bejegyzés senkinek nem tartalmaz spoilert, mindenkinek érdemes elolvasni, aki kedveli Barrons-t. És olvasta, vagy megvan neki a Keserű Ébredés. Jó szórakozást!

JZB Sex: Amik zavartak és az írás nehézségei

Ne ugord át! Az előzmények mindig számítanak :)

Amikor egy ideig nem írtam – azon okokból, amik éppen most történnek az életemben (Moning éppen válik a férjétől, Neil Dovertől) – visszasüllyedni az írásba különösen nehéz feladatnak bizonyult.

Két jelenetet írtam: az egyiket úgy hívom AAKKL (Aminek A Kezdésnek Kéne Lennie) és a KJL (Kezdőjelenet Lényege.) 
    Néha az AAKKL és/vagy a KJL átváltozik egy használható jelenetté, de elég rég látogattam meg a világot, vagy a karaktereimet, talán újra kell egyesítenem a befejezéseket, tiszta lappal kezdeni, választani egy más KJL-t és megpróbálni újra, egészen addig, míg úgy nem látom, végre használható amim van.
    Az AAKKL- ben mindig annak a szereplőnek a hangja szólal meg, akit használni fogok. Barrons-szal az AAKKL nagyon egyszerű: az ő arrogáns életszemlélete a középső neve, Bazd meg pedig az utolsó. Szeret beszélni hozzám, bár általában csak fenyeget.
    De nagy különbség van a között, hogy Barrons szemétkedik velem és a között, hogy Barrons egyes szám első személyben osztja meg a gondolatait... Míg meztelen és csak önmaga. Barrons ellenállt az egyes szám első személynek, úgy mint eddig egyetlen személy sem, akit eddig valaha papírra vetettem. Nem akar semmit megosztani senkivel. Nem szavakban gondolkozik ahogy a karakterek nagy része. Nagyon más az ő fejében lenni. Azt a jelenséget, ami az fejében uralkodik, nehezen lehet gondolat halmaznak nevezni. Inkább irányvonalaknak. Ez az amivel élni tud. És ami nélkül nem élhet.

    Nem gondoltam igazán bele ezekbe a dolgokba, amikor megígértem nektek a szex jelenetet Barrons nézőpontjából.
    A jelenet, amit kaptok tőlem, egy igazi kemény dió volt. Barrons folyamatosan építgette a falakat előttem. De végeredményben azt kell mondjam, megnyertem a csatát. A helyzet azonban az, hogy a háborút elvesztettem.
    Minden írónak van olyan karaktere, akit nem tud uralni. Az én ilyenem JZB. Ezek után nem is fogom újra megpróbálni. Átadtam nektek Barronst. Soha többet nem ígérek meg jelenetet az ő szemszögén át, hacsak Ő nem adja nekem, és ha már megvan írva, és azt nem mondja, hogy a nagyvilág elé tárhatom.
Megpróbáltam négy különböző szex jelenetet írni Barrons szemszögéből. Mindegyik.... érdekes volt, de az egyetlen, amit be tudtam fejezni az az amit lentebb olvashattok. És amikor megírtam a végső szavakat, megalázkodtam.
    Ültem és gondolkodtam rajta pár napot.
   Ezen a reggelen, hajnal közelében, az alvás és ébrenlét közötti tökéletes állapotban, amikor a test önálló életet él, erkölcsök és felelősség nélkül, a törvényen kívül állónak éreztem magam ahogy Barrons, és akkor meghallottam a morgását: Te bolond írónő, te kérted. Én odaadtam. Mit ítélkezel? Használd. Vagy. Soha. Többé. Ne. Beszélj. Velem. Újra.
    Azt javaslom, most hagyd abba az olvasást, és kapd fel a Keserű Ébredést. Olvasd el az 52. oldaltól a 62.- ig. Innen kezd:
    „Arra ébredtem, hogy valaki kopog. Felültem, megdörzsöltem a fáradt, száraz szememet. Úgy éreztem alig egy másodpercre hunytam le. Beletelt pár másodpercbe, míg rájöttem, hol vagyok: egy hideg dublini szobában fekszem az ágyon, és az eső lágyan kopog az ablakon.”
    Amikor befejezted a jelenet olvasását, gyere vissza és kezd el olvasni.
    A Keserű Ébredésben megismerhetted Mac verzióját arról, mi is történt.
    Most megkapod Barrons-ét.
    Ezt az AAKKL-t erre az időre tartogattam. Normál esetekben ezeket a dolgokat sosem tárom a nagyközönség elé, de most az egyszer megteszem.


JZB Szex

       Azt hiszed, akarod ezt. Azt hiszed megkapni a gondolataimat a szexről kielégít majd téged. Erre vártál mióta megtudtad az összes borzalmas dolgot rólam, még mindig a hátad mögé engednél engem egy sötét kis sikátorban, ahol addig basználak, amíg végleg megtörnél, aztán eldobnálak, mint egy zsák zörgő csontot, ott hagynálak minden szó nélkül, eltűnnék a sötétségbe ami a második lényem. Azt hiszed ennyi pont elég ahhoz, hogy megértsd, milyen érzés amikor érintelek, elnyellek, kitöltelek, úgy viselkedem veled, mint valakivel akit nem ölök meg, ami egy olyan privilégium, amit nagyon kevesen ismerhetnek csak meg. Amikor azt hiszed, hogy elég öreg vagy már, és közel a halál, a szex velem abban a sikátorban mosolyt csal az arcodra, és különlegesnek érzed magad: ahogy annyi más gyáva féreg. Hiszen egyszer táncolhattál a Grand Kanyon felett, ez volt az igazi extázis, túlélted, és ezen pillanatok miatt voltál rohadtul élő.
    Azért akarsz szexet látni az én szemszögemből, mert azt hiszed, olyan válaszokat kapsz, amit már amúgy is kialakítottál a kis fejecskédben. Figyelmeztetlek! Minden alkalommal, amikor felteszel egy kérdést, vállalod a kockázatot: Fel kell légy készülve a válaszra. Az emberek sosem készülnek fel rá. Ne felejtsétek el amit mondtam a szavakról. Csak a cselekedetek beszélnek igazán. A szavak értéktelenek. Azt hittétek felfedeztek bennem egy csepp sebezhetőséget, egy apró kis érzékenységet felétek, mert különlegesek vagytok,  az- az kihirdethetitek, „ Nézd, Barrons borzalmakkal teli múltja egy igazi szörnyeteggé tette Őt, de csak azért, mert túl sokat szenvedett. Teljesen érthető, hogy szabályok nélkül él – egy erőszakos, véres,lelkiismeret nélküli törvény által- de a szeretetem gyógyító ereje majd vissza építi a lerombolt emberségét!” 
    A gyógyítás azt jelenti, hogy visszahozni valamit, ami elveszett. Az enyém nem veszett el. Kezd ezzel azt amit akarsz. És csak az igazság kedvéért (Bassza meg, Ms. Moning) Barrons nem az igazi nevem. De  talán hívhatsz így. Mostantól.

Pár egyszerű szón lovagolsz, amit valaha mondtam; „Ne hagyj el Szivárvány Lány!” Sokkal több értelmet adtál ennek,mint amit valaha jelentett. Emlékezz mit mondtam Fionak. A nők mindig ugyanazokat a hibákat követik el az idők kezdete óta: abba szeretnek bele ami az ember lehetne. Mi nagyon ritkán látjuk ezt ugyanígy, és még ritkábban teljesítjük az elvárást.

Szexet ígértél nekik az ÉN szemszögemből. Meg kéne öljelek most, vagy hagyjalak szenvedni még egy kicsit? Megengedem neked, de röviden teszem. Együttműködöm. Csak most.


 - Ki az?

    Hajnali két óra. Az emberek alszanak. A hangja álmos, édes, déli és fiatal. Kibaszottul fiatal. Ártatlan. Mackayla Lane egy igazi egzotikum az állatkertemben.
    - Jericho Barrons.
    - Mit akar? – Minden csepp álmosság eltűnt a hangjából. Akkor sem hangozhatna éberebbnek, ha egy csörgő kígyó tekeregne az ágyában.
    Csöndben, örömtelenül nevettem. Több mint amit kezelni tud. –Információt cserélni. Maga azt akarja tudni, amit én tudok, én meg azt amit maga.
    - Maga okos fickó nem? Erre már a boltban is rájöttem. Mi tartott ennyi ideig?
    A szarkazmus nem tudja eltakarni a rettegést a hangjában. Óvatosan választottam meg a következő szavaim. Azt akartam, hogy kinyissa az ajtót a saját akaratából, és behívjon. Az udvariasság talán jelentene valamit neki.
    - Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy kérjek, ha akarok valamit. És ahhoz sem, hogy egy nővel alkudozzam.
Egy pillanatig csöndben volt, tetszett neki a válaszom, hogy azt hitte Ő olyan típusú nő, akivel hajlandó vagyok az információ cserére. Ettől úgy érezte, van egy kis irányítás a kezében – mármint abban az esetben ha én vagyok a „szituáció”. Ami a küszöbén áll nem más mint egy világkatasztrófa. Szavak. Miért akarnak mindig szavakat? Miért hisznek mindig benne?

        - Hát akkor nálam szokj hozzá haver, mert nem tűröm, hogy parancsolgassanak nekem. És semmit sem adok ingyen.
    Havernek nevezett.... Talán megölöm, mielőtt befejezem a kérdezősködést.
- Szándékában áll kinyitni ezt az ajtót, Ms. Lane, vagy folytassuk így, hogy bárki meghallhatja?  - A formalitás miatt elmerengett vajon milyen öreg lehetek, és talán kevésbé veszélyes. Bármilyen külsőt magamra öltök, csak bemehessek végre.
    - Tényleg információt akar cserélni velem?
    - Igen.
    - Maga kezdi?
    - Én. – kibaszottul hiszékeny.
    - Csukott ajtón át is tudunk üzletet kötni.
    Az álmaiban. A farkam azért nem olyan hosszú. Két dologért jöttem. Nem megyek el nélkülük.
   - Nem.
   - Miért nem?
   - Nem szeretem nagydobra verni az ügyeimet Ms. Lane. És ebből nem engedek.
   - De én...
   - Nem.
   - Hogy talált meg?
    Megzörrent az ágyrugó. Farmer nadrág hangja, amit épp felhúznak.
  - Bérszállítást vett igénybe a vállalkozásom színhelyén.

    - Ahonnan én jövök ott Taxinak és könyvesboltnak hívják ezeket. 

    Csak nem tüskés a kicsike? Talán mégiscsak van valami tartása a sok pucc alatt? – Nálunk meg Jó modornak. Ms, Lane magának van?

    - Maga beszél! – hördült fel. – Nem az én hibám. Úgy tűnik a fenyegetés a legrosszabbat hozza ki belőlem. 

    Kinyitotta az ajtót. Körbenéz. Egy vékony apró lánc van csak köztünk. Egy pislantással kettétörhetném.

    Baszni...csak erre tudok gondolni. Csak erre tudok gondolni. Ezernyi különböző kúrás egyesítve egy marha nagy gigabaszásban. És basszam meg magam, ha akarom ezt az újszülött félkegyelműt. És baszódjon meg ő is ha megteszem. És bassza meg ha elsétálok. Éppen elég nagy hiba volt, hogy kiengedtem a boltomból. Kinyírhattam volna a taxist. Elvehettem volna akkor amit akarok. Ártatlan. Puha. Nagyon jó illata van. A haja, egy szőke tincs hív engem. Látom hogy bomlik a hátára, az alsó szálak a fenekét simogatják. Alatta vagyok. Mögötte. Épp beleélvezek. Mit csinálna? Mondana? Milyen hangot adhat amikor elmegy? Vajon ő is elveszti a lelke egy részét, mint más nők, szex közben? Ott hagyja, hogy egy óvatlan pillanatban elvegyék? Bassza meg. 

    - Bejöhetek? – Nem mosolyogtam. Az én mosolyomtól nem nyugszanak meg az emberek. 

    - Én, tuti, hogy nem engedtem volna fel idáig.   

    A szemei zöldek, haragosak. Mellbimbói megkeményedtek. Abszurd vágy. A legváratlanabb helyeken, legváratlanabb pillanatokban. Még csak rá sem jött, hogy érzi. Egy falat állított közénk. Azt hiszem ilyen erényes fajta nő lehet. Kívánom a puha, rózsaszín ártatlanságát. A testem egyetért. Vajon miért Ő? Miért ne, még egy utcalámpában is több a közös van, mint bennünk. Ő maga a selyem, a szatén szalag. Én a nyers hús és a tűhegyes penge. Sosem találkoztam az ellentétemmel. Szeretem ami vagyok. – Kemények a mellbimbói- mormoltam, megadva neki a lehetőséget, hogy hallani akarja vagy sem, vagy akár tettesse, hogy nem. 

    Pislantott, majd megrázta a fejét. – Hogy jött fel ide?

    Ahh, az emberi füleknek fantasztikus szűrői vannak. – Azt mondtam a bátyja vagyok. 

    - Persze, mert annyira hasonlítunk egymásra.

    A szegélye a hálóingének minden egyes levegő vételével megemelkedett. Remeg, de nagyon igyekszik elrejteni. Mögé pillantok, az apró szobára. Egy kicsit jobb, mint az „engedj be egy órára” bérelhető helyek . Nem fog olyan sokáig tartani, hogy megkapjam, amit akarok. De az üzlet az első. 

    - Nos, Ms. Lane?

    - Gondolkodom.

    - Csak nehogy megsérüljön.

    - Maga meg ne legyen seggfej.

    - Addig van ideje, míg háromig nem számolok, aztán elmegyek. Kettő.

    - Rendben, jöjjön be. – sziszegte.

    Mosolyogtam, de csak addig, ameddig bezárta az ajtót, hogy leakassza a láncot, így nem láthatott engem. Kinyitotta az ajtót, majd hátralépett. Találtam egy kis hasonlóságot a lánc és a nők lábai között. Mintha valaha is megállíthattak volna engem. Ezt a betegséget reménynek hívják. A nők rendkívül fertőzöttek.

    Szélesre tárta az ajtót. Azt hiszi ettől biztonságban van. Beléptem. Nem zárom be. Majd később. Berúg egy csipkés melltartót az ágy alá. Sokkal többet fogok látni mielőtt elmegyek.

    - Nos akkor halljam mi az? Illetve várjon csak! Hogy írják?

    Teszek egy kört körülötte. Folyamatosan fordul velem, nem engedi, hogy a háta mögé kerüljek. Amúgy is megkapom amit akarok. Mindenképp. – S-I-N-S-A-R.

    - Sinsar?

    - Si- sa. Si- sa- du. – folytattam. Tetszett ahogy mozog a teste. Ha lejjebb tekint láthatja, hogy a kabátom nyitva van, és az öltönyöm nem tudja elrejteni milyen kemény a farkam. De sosem néz el az arcomból. Kevesen ragadnak le pedig itt. 

    - Ó, ennek aztán sok értelme van, És a du?

    Abbahagytam a körözést, rátekintettem az ajtóra. Megállt háttal neki. Egy méterre sem állt tőlem. Éreztem őt. Éreztem az illatát.

    - D- U-B-H.

    - A dubh az dú? Akkor a pub helyett mondjam azt hogy pú?

    - A dubh szó gael nyelven van, Ms, Lane. A pub nem. 

    - Nehogy megszakadjon a nevetéstől.

    - A Sinsar Dubh-ban nincs semmi vicces. 

    - Köszönöm a helyre igazítást. Nos mi ez a nagyon komoly dolog?

   Hibbant. Semmi helye itt. Fionak igaza volt.

Légy kegyes vele Jericho. Öld meg gyorsan mielőtt valaki más kínozni foglya napokig majd elvágja a torkát.
A kegyelem marhára nem illik hozzám. 
Tedd meg értem Jericho. Nem tudnám elviselni a gondolatát sem, hogy mit tennének vele.
Valaki közülük? Vagy azt amit én Fio? Melyik gondolatot nem bírod? Láttam a tekintetét.
 – Jericho hogy akarhatod azt... azt... azt a bolond, üresfejű kislányt. Mit adhat ő neked? 

 - Túl régóta- Mondtam. Fiona túl régóta van velem.      

- Tessék? – Kérdezte értetlenül.   
   Hirtelen elönt a méreg, hogy Mackayla Lane az én városomba jött, azt hiszi hogy együtt játszhat velem és azzal ami az enyém ezen a terepen, az én problémámmá vált és az én felelősségemmé. – Menjen haza Ms. Lane. Legyen fiatal. Legyen csinos. Menjen férjhez. Szüljön gyerekeket. Öregedjen meg a jóképű férje oldalán.   
   - Ó, menjen a francba Jericho Barrons. Mondja meg mi az. Megígérte!   
   - Ha ragaszkodik hozzá. De ne tegye, ne legyen ostoba.   
   - De én ragaszkodom hozzá. Mi az?  
   - Ez az utolsó esélye, hogy meggondolja magát.      - Sajnálom, de nem akarok utolsó esélyt. Mondja meg!     Hazudtam. Az utolsó esélye az volt, amikor hagytam kisétálni az ajtómon. – A Sinsar Dubh egy könyv.

     - Egy könyv? Ez minden? Csak egy könyv?

    - Épp ellenkezőleg, Ms. Lane, sose essen ebbe a hibába. Soha ne higgye hogy ez csak egy könyv. Ez egy rendkívül ritka és ősi kézirat. Nagyon sokan készen lennének ölni érte.

     - Maga is? Gyilkolna érte?

    - Természetesen. Bárkit és bármit, ami az utamba áll. Mindig tettem és mindig fogok is. Fontolóra veszi, hogy távozik Ms. Lane?

    - Természetesen nem. 

    - Akkor dobozban fog hazamenni.

    - Megint fenyeget?

    - Nem én fogom odajuttatni.

    - Hát akkor ki?

    - Én már válaszoltam a kérdésére. Mit tud a Sinsar Dubh-ról Miss Lane? Mondja meg, de ne hazudjon, észre fogom venni. – Megigézhetném, kierőszakolhatnám belőle a választ az összes kérdésemre. De akkor hol lenne az élvezet?

    - A nővérem itt tanult Dublinban. Egy hónappal ezelőtt megölték. Közvetlenül a halála előtt hagyott egy telefon üzenetet, amiben azt mondta, hogy meg kell találnom a Sinsar Dubh-t. 

    - Miért?

    - Azt nem mondta. Csak azt, hogy ettől minden függ.

    - Hol az az üzenet? Nekem is hallanom kell!

    - Véletlenül letöröltem. – állta a tekintetem.

    - Hazudik, ha annyira szereti a testvérét, hogy képes meghalni, akkor ilyen hibát nem követne el. Hol van? Ha nem velem van Ms. Lane, akkor ellenem. És én nem könyörülök meg az ellenségeimen.

  - A felvétel másolatát átadtam a Dublini Rendőrségnek. Már dolgoznak azon, hogy megtalálják azt a férfit, akivel Alina találkozott. 

    - Adja ide a telefonját.

    - Nem adom. De kihangosítom a felvételt.

    Lejátszotta az üzenetet. Még mindig nem fordította el a tekintetét az arcomról. Azok a dolgok, amiket taníthatnék neki... már ha túl tudná élni.

    - Ismerte a testvéremet?

    Megráztam a fejemet. 

    - Mindketten ezt a „rendkívül ritka könyvet” keresték és mégsem találkoztak? 

       - Dublinban több mint egy millióan élnek, mindennap rengeteg ingázó árasztja el a várost, és a turisták véget nem érő hada ostromolja, Ms. Lane. Az lett volna a különös, ha találkozunk. Mit értett azon, hogy „azt sem tudod ki vagy”?

    - Ezen már én is gondolkodtam. Fogalmam sincs.

    - Semmi?

    - Semmi.

    - Hmm. Ez minden, amit magának hagyott? Egy üzenet?

    Bólintott.

    - Mást nem hagyott? Mondjuk egy feljegyzést, egy csomagot vagy valami hasonlót?

    Még egyszer csöndben megrázta a fejét. A szemeit vizslattam. Mélyen jártam, titkokat kutatva. Gúnyolódott rajtam. A farkam pedig egyre csak keményebb lett.

    - És magának fogalma sem volt arról, hogy mit akart a nővére a Sinhsar Dubh-val? Nem bízott magában?

    - Azt hittem, hogy bízott, de úgy látszik tévedtem. 

    - Kire gondolt amikor azt mondta „Ők”?

    - Azt hittem maga talán megmondja.

    - Nem tartozom ezek közé az „ők” közé ha erre célzott. Sokan keresik Sinhsar Dubht, egyének és csoportok egyaránt. Én is, de én egyedül dolgozom. 

    - Miért akarja azt a könyvet?

    - Felbecsülhetetlen az értéke. Könyvgyűjtő vagyok.
     - És ezért képes lenne ölni is érte? Mit akar vele? Eladja annak, aki a legtöbbet kínálja érte?

    - Ha nem tetszenek a módszereim, ne keresztezze az utamat.

    - Rendben.

    - Rendben. Mi más mondanivalója van még, Ms. Lane? 

    - Nincs semmi más. – Jeges tekintettel meredt rám az ajtóból.

    Nevetni kezdtem – Azt hiszem el lettem bocsájtva. Nem is emlékszem mikor történt ilyen velem utoljára. – hagytam, hogy azt higgye elmegyek. Itt az ideje, hogy bezárjuk azt az ajtót. 

    Már majdnem kint voltam, amikor elkaptam és neki préseltem a falnak a testét. A koponyája nekicsapódott a mellkasomnak. Összekoccantak a fogai. Értelmetlen hangot hallatott, tiltakozott, és még valami mély torokhangot, ami egyáltalán nem érződött ellenkezésnek. Átkaroltam az egyik kezemmel a mellei alatt.

    Ki tudom szagolni, ha egy nő szexet akar. Éreztem már a boltban is. Érzem most is. Még nem látja magát, sőt engem sem lát, azt se tudja mit akar. De a teste igen. A vágy a vérben születik. Nincs köze a lélekhez. A húsa puha és rózsaszín. A vére vörös és forró.

    - Mit a fenét csinál?

    - Na ne mondja hogy szüksége van használati utasításra!- keményen hozzá nyomtam magam a fenekéhez.

    - Maga csak viccel! Maga egyáltalán nem az én típusom és maga... maga... milyen öreg maga egyébként is? Fúúj!

    - Az illata nem ezt mondja- mélyet lélegeztem. Még édesebb közelebbről.

    - Az illatom? Úgy érti ki tudja szagolni a .... Maga azt gondolja.... Óóóó. Eresszen el! Most! Eresszen el! Sikítani fogok!

    - Igen minden bizonnyal sikítani fog. Biztosíthatom róla. – A kezeim között volt, a szíve gyors ütemben vert, szaporán vette a levegőt. A szexuális izgalom átjárta a testét, mintha lassan elolvadna a testemhez nyomódva. A nők gerinc vonala megváltozik, ha dugni akarnak, meghajlik, rugalmassá válik, élesebb ívben hajlik a fenéknél. A mell megkeményedik és felemelkedik, az áll is változik, ellazulnak az arcizmok. Egy örökkévalóság óta tanulmányozom az embereket, volt időm. A szándék elárulja őket, minden mozdulatukban. Térképeket lehetne írni a belső irányításukról, minden meglátszik a bőrükön. Igazi szolgáknak születtek.

    - Illúzióromboló. Nem akarom magát. Tűnjön el a szobámból!

   - És akkor mi lesz? Vissza mászik az ágyba, siratja tovább együgyűen az elveszett testvérét? Tervezgeti a bolondos terveit a bosszúról? Még csak azt sem tudja mit jelent igazából ez a szó. Ennyire siet, hogy egyedül szenvedhessen? Biztos jó társ az ágyban. Mikor érezte utoljára, hogy belefeledkezik egy fantasztikus, kemény dugásba, Ms. Lane? Érezte már egyáltalán? Azt gondolom mindig úgy érezte, hogy gyengédek, és kedvesek voltak magával, és amikor vége volt, azt kérdezte magától, hogy miért volt ez olyan nagy dolog? 

    - Maga őrült! Tudja, ugye? Maga elképesztően és nagyon bolond! Hogy merészel ide jönni fenyegetni, sértegetni, szemétkedni velem aztán meg ráadásként ágyba akarna vinni? Majd viccet csinálni a jó szexből?

    - Nem akarok magánál aludni. Csak meg akarom dugni. Nincs még egy olyan jó dolog, mint az igazán jó szex. Persze ha tökéletes. – gúnyosan mosolyogtam. – A szex felrobbantja a maga francos elméjét, vagy ha nem akkor nem elég jó. Akarja, hogy felrobbantsam a kibaszott elméjét Ms. Lane? Gyerünk. Csinálja. Legyen nagylány.

A teste összecsuklott a karjaimban- Még csak nem is kedvelem magát.

    - Én se magát, de kemény a farkam, maga pedig nedves...

    - Maga nem tudhatja!

    A kezem lecsúszott a nadrágja legfelső gombjához. – Akarja, hogy bebizonyítsam? Ha folytatja a hazudozást, nem hagy nekem más lehetőséget. – Kikapcsoltam az első gombot, majd a másodikat. A gerince meghajlott a hátamnak nyomódva, ívesebb lett. Az emberi test lenyűgöző.

    - Nedves maga, Ms. Lane? Igen vagy nem? - amikor nem válaszolt, kikapcsoltam a harmadik gombot is. –        Kössünk üzletet. Megnézem, és ha maga száraz, akkor elmegyek.

    Sziszegett valamit. 

    - Válaszoljon a kérdésre!.

    - Semmi köze hozzá!

    - Mondja, hogy hagyjam abba. – kicsatoltam a negyedik gombot is. Egyetlen egy volt hátra. 

    - Utálom magát!

    - Azt hiszem, együtt tudok élni ezzel. Dugott már azóta mióta megölték a testvérét? Gyerünk, Ms. Lane. Csak egyszer a maga kis tökéletesen kiszámított életében engedje el magát.

    Hirtelen vassá keményedett a kezeim között. Megpróbált eltolni magától a csípőjével, megfordult, hozzáütötte a kezeit a mellkasomnak, és tökön rúgott. Vagyis akarta. Egy másodperc alatt blokkoltam a térdét. 

    - Maga semmit sem tud rólam! – zihált, a pulzusa az egekbe szökött.

    - Jobban ismerem magát, mint azok, akik legjobb barátnak hívják magukat. Én látom Önt. 

    - Igen? – az állkapcsa megkeményedett. Valami felvillant a szemeiben. Mi lehetett az? Valami nagyon más, mint amit vártam volna. Váratlan volt. Érdekes – Mi a francot néz rajtam? – szó szerint vicsorgott.

    - Egy nőt aki egész életén át ketrecben élt. Utálta. Unatkozott benne, igazam van? Várt arra, hogy történjen valami. És amikor az bekövetkezett végre, elvette, amit a legjobban szeretett. Vegye vissza. Robbanjon fel. Őrjöngjön. Törjön ki.

    Felnézett rám és megnedvesítette az ajkait.

    - Kiáltson! Átkozódjon! Haragudjon! Verje le rajtam! – Előre léptem, erősen a lábaimhoz rántottam, majd lassan elkezdtem simogatni. Elképesztő az a forróság, ami sugárzik belőle. – Mondja, hogy hagyjam abba. 

    Egy pillanatra mozdulatlan volt. Majd alig észrevehetően megrázta a fejét.

    Nevetni kezdtem. 

    Becsúsztattam a kezem a bugyija alá, az ötödik gomb leszakadt és elgurult a padlón, egy ujjamat bele csúsztattam, ekkor a térdei megadták magukat nekem, és magukhoz rántottak, keményen. Kurvára nedves volt. Együtt estünk a földnek.

    - Utálom, hogy így érzek. – Sziszegte. – Utálom az életem. Mindent utálok benne.

    Közelebb rántotta a nyakkendőm, és ügyetlenül elkezdte kibontani. Még mindig abban a világban él, ahol a férfiak és a nők teljesen meztelenek. Csak két dolognak kell meztelennek lennie. 

    - Ne szarakodjon a nyakkendővel. Cipzárazza ki a nadrágomat. – Olyan gyorsan rántotta szét, hogy a tízezer dolláros öltönyöm cipzárja elszakadt. Kiemeltem őt a derekánál fogva a farmerjéből. Igyekezett eltolni magát a földtől és megfordulni. Visszalöktem a földre. – Maradj így. Így akarom. 

- De azt mondta én...

- Következőre ön jön.

- Ez rólam szól, emlékszik? Ezt mondta. És én most akarom, amit akarok!

- Csak próbálja meg Ms. Lane. Próbálja.

    Biztos voltam abban, hogy megteszi. De én erősebb vagyok nála. Úgy akarom megkapni, hogy én akarom, nem úgy ahogy ő követeli. Az öklöm a hajában van, szélesre feszítettem a lábait, és jövök. Rászorítottam a padlóra. Később felemelem, hogy térdeljen. Most nekem úgy kell, ahogy van, a lényeg hogy meg tudjam tartani. Beléhatoltam és olyan nedves volt, amilyennek nem kellett volna lennie. Mintha felrobbant volna körülöttünk a levegő. Megfeszítette a nyakát és üvöltött. Egy pillanatra megmerevedtem. A mozgás most túl fenségesnek tűnt.

Elkezdett morogni alattam. – Mozogjon, maga rohadék!

    - Amikor készen állok.

Megszorítottam a derekát. Küzdött. Lesz pár zúzódása reggelre. Szerzek neki pár gyűlölni való emléket. A vérem jég hideggé vált. Erősebben próbálkoztam. Elkezdtem mozogni és ezzel az időérzékemet is elvesztettem. A négy óra csak négy percnek tűnt. Ez a valami, ami olyan puha volt kívülről, igazából hihetetlenül kemény volt. Megízleltem őt. Élve megehettem volna. Rázárta a száját a farkamra. Összezártam a kezeim a feje körül. Talán nem engedem el. Szinte csúsztunk az izzadságtól.. és én behódoltam neki. Ez felér egy szentségtöréssel. Minden. Egyes. Centimétere. Annak. A. KIBASZOTT TESTÉNEK. Tetszett neki. Nincsenek határai ennek a nőnek. Sosem gondoltam volna róla. És üvöltött...

     Órákkal később a hátamra fordultam, kereszteztem a karjaim a fejem alatt, és hagytam, hogy teljesen rám másszon. Kiakadtam volna ha nem teszi. Elfelejtette a szabályokat, az erkölcsöt, a belső igényeire koncentrált. Csak hajnal előtt mentem el.

   Az ajtóban visszapillantottam rá. Megráztam a fejem. Háttal volt nekem. Magára húzta a lepedőt. 

    - Mac.

    Lassan megszólalt, én pedig csöndben elmormoltam egy káromkodást. Már most változik. Azonnal megtörtént, ahogy elkezdtem felöltözni. Már majdnem a régi. A tekintete viszont más. Óvatos, bezárkózott az emberi érzelmei mögé, amiket a legjobban gyűlölök: már megbánta. Tévedtem. Még nem állt készen. Még nem. 

    Délben már utálni fog engem. Este már úgy fogja érezni, hogy megerőszakoltam. Holnap pedig gyűlölni fogja saját magát.

    Átszeltem a szobát, rányomtam a kezem a szájára és megszorítottam a mellkasát, összeszorítva a tüdejét, hogy levegőt se tudjon venni. A kezeim között volt. Elvehetem a levegőt, de vissza is adhatom. 

    Azon gondolkoztam, - miközben a falhoz vágtam, megfosztva minden védelemtől, csak kíváncsi voltam a kitartására,  - vajon kivé fog válni MacKayla Lane?

    A számat a füléhez nyomtam. Csendben mondtam ki a szavakat: - Menjen haza, Ms. Lane. Maga nem tartozik ide. Hagyja ezt az ügyet a rendőrségre és ne kérdezősködjön. Ne keresse a Sinsar Dubht vagy itt hal meg Dublinban. Nem azért keresem azt a könyvet ilyen régóta, hogy valaki az utamba álljon. Két féle ember létezik a világon, Ms. Lane, azok akik mindenáron túlélik és a két lábon járó áldozatok. – végig nyaltam a lüktető vénáját a nyaka felém eső oldalán. A szíve olyan gyorsan vert, mint egy rémült nyúlé. A félelem nem érdekel engem. A farkam mégis már megint olyan kemény, hogy szinte fáj. Be kéne fejeznem. Feltépni a torkát, és itt hagyni holtan. Talán holnap megölöm. Talán leláncolom a könyves boltomba egy kis időre. – Maga Ms. Lane áldozat, bárány a farkasok között. Holnap este kilencig adok magának időt, hogy eltűnjön ebből az országból és az utamból.      

    Eleresztettem, és a földre rogyott.  

   Akkor fölé hajoltam, megérintettem az arcát, egy druida varázslat ősi szavait suttogtam, és mikor befejeztem, az egyetlen emléke az éjszakáról az volt, hogy megfenyegettem őt. Sosem fogja tudni, hogy ezen az éjjelen az enyém volt.

Nos, Ms. Moning, megkapta amit akart. Jó volt ez önnek? Maga idealista bolond. Megbízott bennem, hogy adjak szavakat. Most ugyanaz a problémája, mint mindenkinek, aki szavakat akart. 

Igaz volt ez?
Vagy hazugság?

Lektorálta Titti. Nagyon köszönöm neki!