Click Here For Free Blog Backgrounds!!!
Blogaholic Designs

2011. november 27., vasárnap

Ellen Schreiber: Vámpírcsókok

Vannak olyan könyvek, amiket úgymond "utazó" könyvnek használok. Ezek a Kindle-n csücsülnek, és ezeket olvasom mindig, amikor a városba megyek valahová. ( Igazából sajnálom a könyveimet, nehogy megsérüljenek a táskámban, mániákus vagyok, csak akkor vagyok elégedett, ha a könyveim úgy néznek ki, mintha most vettem volna őket a boltból.) Ezek az olvasmányaim, révén a kindle-ről van szó, nagyrészt angolok, és igyekszem olyanokat válogatni, amikhez nem kell komolyabb agyi kapacitást igénybe vennem, elég ha csak olvasom, és kicsit kizökkenek a Bkv-n uralkodó nyomasztó hangulatból, vagy a morgó tömegből.
Raven egy különc, vámpír imádó lány, aki ugyan nem biztos abban, hogy ezek a lények valóban léteznek, mindenesetre, ha léteznének, neki az lenne élete egyetlen álma, hogy egy lehessen közülük. Így is éli minden napjait, fekete ruhákban jár, fekete rúzst ken a szájára és annyit szívatja az iskola ügyeletes szépfiúját, amennyire csak lehet. Egyszer csak a város fölé magasodó kúriába új család költözik, és ennek a családnak a tagja egy hihetetlenül jóképű, gótikus srác....


Nem sok újat tudok mondani a könyvről, tele van a szokásos klisékkel. Pontosabban a dögös sráccal, a dögös kemény csajjal, a kötelező kis barátnővel, az unalmas városkával... sorolhatnám. Még igazán azt sem értem, miért is lett ez fantasy. Sőt azt sem, hogy miért is lett ez sorozat??? Tudom persze, hogy a mai világban már nem lehet egyedülálló könyveket írni... 

A szereplők jelleme röhejes, sőt a főhősnő személyisége annyira irritált és olyan idegesítő, amivel már rég nem találkozta. Legszívesebben ha tehettem volna, néha jól pofon csaptam volna. Például amikor dühöngő rohamot kapott, hogy dolgoznia kell, hogy az apjának járó tartozását kifizesse. Vagy mert nem veszi emberszámba a testvérét, annyira, hogy még a nevét sem tudja. A főhős jóképű srác olyan mint egy porcelán figura. Egyszerűen nem hiteles és csöpög a nyáltól. Nekem nem fél bele a képbe egy félénk vámpír fiú, aki amiatt aggódik, hogy most telefonáljon-e vagy sem. De igazából sorolhatnám ezeket a nevetséges és gagyi elemeket, amik beleférnének a könyvbe akkor, ha nem vámpírokról lenne szó, csak egy egyszerű tini könyvről, egyszerű hétköznapi szereplőkkel... 


A történetről is keveset tudok mondani, mert igazából nincs. Van egy gonosz, rosszindulatú furcsa lány, egy gonosz rosszindulatú menő srác, és egy aranyszívű különc vámpír. Az aranyszívű beleszeret a boszorkányba, majd a boszi hibázik de végül megbocsájt neki. Persze a vége, az utolsó oldal szinte mindent megváltoztat, ami nagyon erőltetett, és nem kellett volna a könyvbe, de oda se neki. Ha ettől az író azt hitte, hogy várnám a folytatást, hát nagyon mellétrafált. 

Összességében egy pozitívuma van, és az a borítója. Egyébként egy gyenge, sokadszorra is megírt regény. Én legalábbis úgy érzem, minden egyes elemét olvastam már valahol. Bárki el tudja olvasni akár angolul is egy alapfokú nyelvvizsgával, mert a nyelvezete vetekszik egy általános iskoláséval. Ennek ellenére olvastatja magát, nem igazán untam, csak nem tudtam a jelenetek alatt, hogy most sírjak- e vagy nevessek. Tízből öt. 

2011. november 24., csütörtök

Laurell K. Hamilton: Árnyak Csókja

Ez a kötet a sorozat 1. része.


Nevetni fogtok, de ez a könyv volt az első ajándék könyv a páromtól. - Tudni kell róla, hogy ez a jó szokása azóta is megmaradt, és Karácsonyra és szülinapomra embertelen mennyiségű könyvvel szokott elhalmozni, amiért továbbra, persze nem csak ezért, de nem tudom eléggé imádni. - Úgymond szinte a jövőbe látott, az urban fantasy-s szeretemet illetően,de amikor 19 évesen elkezdtem, biztos még nem voltam elég érett (vagy perverz), mert képtelen voltam elolvasni. Száz oldal után letettem és megdöbbenve ültem a tömény orgia halom felett. Mivel gyönyörű könyv volt, elszontyolodva tettem vissza a polcomra és egészen mostanáig hagytam porosodni. Titti barátnőm mindig is mondogatta nekem, amióta ismerem, hogy ez egy szuper sorozat, nem szabad kihagynom, de nagyon nehezen szántam rá magam.Végül sikerült. Így hát bele fogtam Merry Gentry sikamlós, és végtelenül erotikus történetébe.

Merry egy tündérhercegnő, teljes nevén Meredith, aki elhagyja otthonát, hogy mentse az életét. Három éven át sikeresen bujkál, nyomozóként dolgozik emberként Los Angelesben. Egy különös bűnügy megoldása ügyében keresik, amikor is elszabadul a pokol, és Merry tömérdek probléma és pasas között látja magát....

Igazából, hogy mennyi sztorija is van a könyvnek? Hát ez jó kérdés, szerintem ha nem lett volna az erotikus vonulat akkor csak kemény ötven oldalnyi történetet kaphattunk volna. Mégis van valami amit nem értek. Még pedig azt, hogy nekem TETSZETT ez a könyv. Annak ellenére, hogy jobban szeretem a történet központú regényeket, ezt az első pillanattól élveztem, mint afféle Guilty Pleasure-t. A szexjeleneteket sem lapoztam tovább, ahogy manapság szoktam, mert lekötöttek, mert hozzáadtak a történetekhez, tudtak újat nyújtani, és igen, marhára élveztem őket :D .

A másik hatalmas előnye a könyvnek, hogy nincs olcsó ponyvának írva. Nem kapunk hihetetlenül nyálas dolgokat, itt mindenki hihető karakter. A pasi tényleg csak puszta szexet akar, a másik krapeknak pedig van fontosabb a főhősnőnél így el is hagyja. Talán a szuper leírások, a jó fordítás és a fantasztikus stílus mellett a könyv legnagyobb erőssége a karakterek. (Akkor én most csápolnék is Doyleért. Ha választhatnék a pasi forgatagból nekem csak ő kell!!! ) Mindenki egyedi, amit szintén nem szokhattunk meg a műfajtól. Még a neveket is képes voltam megjegyezni. A világ pedig szintén kifejezetten jó, remélem jobban is meg fogjuk ismerni még.

A borítóról hallottam már hideget és meleget, nekem továbbra is nagyon tetszik. Nem utal semmi arra, hogy mi is rejtőzik a szolid fedél alatt, de ez végre egy olyan könyv, amit hajlandó vagyok a nappaliban is olvasni, mert a család többi része nem fog ferdén rám nézni a pucér férfi felsőtestek tömegének látványától.


Azt kell mondjam, hogy ez egy igényes pornó könyv. Ennél igényesebb nem is kell. Nem kell tőle irodalmi magaslatokat várni, mégis azok is élvezhetik, akik megőrülnek a manapság kiadott limonádéktól. Az biztos, hogy Merry Gentry egyedi. Ilyen nincs még egy... És most őszintén, hölgyeim. Ki ne lenne boldog ha több mint öt férfi lesné éhesen minden szexuális és egyéb kívánságát? Na ugye.... Tízből tíz.

2011. november 22., kedd

Neil Gaiman: Tükör és Füst


Gaimant imádom, szeretem, jóformán minden könyve tetszett, mindet olvastam, szerettem imádtam vagy éppen nehezteltem rá. De egy biztos. Mély nyomokat hagyott bennem. Ezek után nagyon szerettem volna tőle novellákat is olvasni, és amikor megtudtam, hogy a Tükör és Füst újra meg fog jelenni, tudtam, hogy nekem erre le kell csapni.

Őszinte leszek, teljesen lenyűgözött. Annyira, hogy mikor az első novellát olvastam a könyvből, szó szerint fent ragadtam a buszon, és csak egy megállóval később szálltam le. Ilyen kicsiny életem során eddig nem igazán fordult elő, révén, hogy nagyon lusta vagyok, és hideg is van, és szeretek inkább otthon a melegben egy bögre forró tea mellett olvasni. 

Persze voltak itt is olyan novellák, amiket néhol kicsit erőltetettnek és nyögvenyelősnek éreztem, sőt volt olyan, ahol azt gondolom én voltam "kevés" mert nem értettem, mit is akart tanulságként az író elmesélni nekünk. Két novellát szeretnék igazán kiemelni, amik nagyon- nagyon tetszettek. Az egyik az ominózus buszon olvasott novella, amivel indít a könyv. Ez egy házaspárról szól, akik éppen az esküvői ajándékokat bontogatják, amikor rátalálnak egy borítékra. A boríték róluk szól, csak kicsit máshogy. Olyan, mintha az ő házasságuk torz tükre lenne. A másik pedig egy fekete macska története,aki még az élete árán is megvéd minket minden rossztól. 


Gaiman minden egyes novellájában van valami varázslat, valami keserű derű. Nem tudom jobban elmagyarázni ezt. Az biztos, hogy ne a csilli- villi, romantikus és cukormázzal bekent amerikai történeteket várjuk, hanem inkább a zordon, esős angol táj jusson eszünkbe, ahol azért néha, mégis kisüt a nap. 


A regényt úgy olvastam, hogy minden nap csak egy Gaiman novellát engedtem meg magamnak. Hiába olvastam volna többet, inkább vártam, mert szó szerint bearanyozta a napomat a sok kicsi történet, ami hol kedves volt, hol rémisztő, hol pedig elgondolkodtató. Eme becses kötet után én is elgondolkodtam, hogy talán Gaiman bácsinak csak és kizárólag novellát lenne szabad írnia és punktum! Sőt olyan novellás kötetet szeretnék tőle, hogy tényleg minden nap kaphassak egy- egy újabb, megdöbbentő és kiszámíthatatlan kis mesét. 

A borítója is megér pár misét, ugyanis csodaszép. Sőt még a gerince is az, így még a könyvespolcon is nyíltan gyönyörködhetek benne - amit meg is teszek... 

Azt kell mondjam tényleg imádtam ezt a könyvet. Gaiman olyan varázslatosan tud bánni a szavakkal, hogy igazából mindenkinek kiutalnám az orvossal, a lélek betegségeire minden jó, de a legjobb egy kis Gaiman. Tízből tíz.

A könyvet nagyon köszönöm az Agave kiadónak és Lobonak!

2011. november 19., szombat

Suzanne Collins: A Kiválasztott

A kritika spoilert nem tartalmaz! 

Amerikában ma a vámpírok mellett a disztópiás regényeké az uralom. Ha ennek a műfajnak van koronázatlan királya, az bizony nem más, mint az Éhezők Viadala sorozat! 


Pár perce tettem csak le a könyvet, még alig látom a képernyőt a könnyeimtől, de igazából úgy érzem, most annyi érzelem tobzódik bennem, hogy tudom., egy órával később már nem lennék képes úgy visszaadni a könyvről alkotott véleményemet, mint most. Azt, hogy hogyan is kezdtem neki a könyvnek nem akarom részletezni, ez már egy igen sikeres sorozat harmadik és egyben befejező része, és eddig minden részt fantasztikusnak tartottam, de kedvenc egyik sem lett. Mostanáig. 

Azt hiszem nem tudom külön, elemeiben nézni a sorozatot. Egyszerűen képtelenség csak az egyik könyvről vagy a másikról írni. Így kicsit együttesen áttekintve, zseniális volt úgy ahogy van. Az első betűtől az utolsóig. Érződik, hogy pontosan tudta az írónő, mi is fog történni a szereplőivel és mi lesz a befejezés. Hozzátenném, hogy enélkül ez a regény nem is születhetett volna meg, tipikusan nem az a történet, amit betűről betűre álmodik meg az ember. 

Az egész világ felépítése zseniális, a szereplők élnek a lapokon és a szívünkben egyaránt. Katniss a főszereplő olyan szinten emberi, hogy sokszor haragszunk rá, akár utáljuk is, hiszen nem úgy viselkedik, mint egy tökéletes művi hősnő, amit a mai regényektől az esetek kilencven százalékéban kapni szoktunk. Nekem azt hiszem különösen könnyen ment a Katnissal való azonosulás, nagyon közel éreztem őt magamhoz a forrófejűségével, a sokszori meggondolatlanságával, és azzal, hogy külsőleg sebezhetetlennek bizonyult ám belsőleg ugyanolyan érző lény mint bárki más. Ebben a részben olyan szinten reálisan ábrázolja a lelki vívódást, azt, hogy senki sem tud mindenen átsiklani, amire nem számítanánk a műfajban, de még a komolyabb könyveknél is csak elvétve. Az írónő még az utolsó fejezetekben sem csapta össze a történetet, hanem reálisan levezette, mi is játszódik le Katniss fejében. 

Külön örültem, hogy Katniss nem lett egy legyőzhetetlen, megtörhetetlen figura, ahogy az elenyésző szerelmi szál sem került előtérbe. Pontosan annyit kaptunk belőle, amennyire a történetnek szüksége volt, és a szerelmi háromszög végén is azt gondolom a legreálisabb befejezést választotta az írónő, ami nekem nagyon megmelengette a szívemet. Különösen Katniss utolsó gondolatai. 

A borító gyönyörűséges, nagyon tetszik, továbbra is örülök, hogy az eredeti borítót hagyták meg. A címért kissé haragszom, mert ugyan van értelme, és igaz is, de nem értem, hogy miért nem lehetett Fecsegőposzáta. 

Végezetül csak annyit, hogy ez a könyv méltó befejezése egy eddig is fantasztikus sorozatnak. Nincsenek igazán szavaim arra, amit jelenleg kiváltott belőlem. Ezt lehetetlen puszta mondatokkal, gondolatokkal kifejezni. Mindenki olvassa, szeresse vagy utálja, nekem teljesen mindegy, azt viszont bizton állíthatom, hogy senkit sem fog hidegen hagyni. Számomra Tízből Tizenegy! 

A könyvet nagyon köszönöm az Agave kiadónak és Lobonak! 

2011. november 17., csütörtök

Nalini Singh: Angyaltánc

Nalini az- az írónő, akitől ha bármi bármikor megjelenik, akkor nekem az azonnal kell. Imádom ahogy ír, imádom a kicsit lassú de szövevényes történeteit, és azt az egyedi stílust is, amit az urban fantasy világban nekem eddig csak Moningtól sikerült megkapnom. Szeretem a Paranormális Románcokat különben, de kedvencek, olyan igazán nagyon ritkán lesznek. Egyedül Nalini képes arra, hogy ennyire elvarázsoljon egy valahol igazán egyszerű, bájos, romantikus történettel.


A harmadik kötet lényegében Raphael és Elena összetartozásáról, egymáshoz való alkalmazkodásáról és az összeszokásukról szól. Ez lehet persze unalmasan hangzik, de ne felejtsük el, ki is írta ezt a könyvet. A történet most is sok meglepetést tartogat számunkra, krimi szál is van benne bőven, de azért én ezt mégiscsak egy romantikus regénynek állítanám be.

A szereplők kidolgozása továbbra is fantasztikus, a jellemfejlődés szép lassú ámbár fokozatos alakulása is nagyon tetszik. Külön öröm számomra, hogy Elena, annak ellenére, hogy angyallá vált, nem lett egy harcos istennő, hanem neki is szépen mindent tanulnia kell, és jelen helyzetben sokkal sebezhetőbb, mint emberként valaha volt. Raphael pedig egyre kedvesebb, egyre jobban megérti a halandókat, így pedig eléri azt, hogy a mi szívünkhöz is közelebb férkőzzön. Persze nem mintha eddig nem imádtuk volna. :)

A borítóra nem tudok mást mondani, mint amit eddig. Csillagos ötös. Az itthoni legeslegszebb urban fantasy borító. Ismét ötletesen csak a tetejét változtatták meg, de ez cseppet sem von le az értékéből. Többször is abbahagytam az olvasását, csakhogy nézegethessem. Emellett a kötés is szuper, nem törik, úgy nyitjuk hajtjuk, húzzuk- vonjuk ahogy akarjuk.

Aki nagyon szerette Elenát és Raphaelt annak sem kell aggódnia, ugyanis Amerikában már megjelent a sorozat folytatása, Archangel's Blade címmel, aki nem másról szól, mint kedvenc és mogorva vámpírunkról, Dimitriről. Engem egyébként kimondottan érdekel még Illium és jópár angyal története a hetek közül, de a fantáziámat legjobban Illium mozgatja meg, az egész sorozatban ő a legnagyobb kedvencem. :) És a gyönyörű kék szárnyai.

Összességében ismét egy szuper Nalini könyvet kaptunk. Ami komoly fejtörést és álmatlan éjszakákat ugyan nem okoz, ellenben fantasztikus szórakozást nyújt. Nalini szuperül tud bánni a történettel és a műfajok keverésével. Élvezhetjük a krimit, a thrillert, egy kis drámát és természetesen a romantikát is. Mindenből pontosan annyit kapunk, amennyit szeretnénk, se többet, se kevesebbet. Tízből kilenc.

A könyvet nagyon köszönöm az Egmont Dark kiadónak! 

2011. november 11., péntek

Karen Rose: Érints Meg!

Úgy éreztem, a borzadályos Másik Föld és a csúcs szuper Matched után,  most valami egész más műfajt szeretnék olvasni. Nagyon tanácstalan voltam, szó szerint napokig nem olvastam semmit és folyamatosan variáltam mit is kéne, mindenbe belekezdtem, de nem jutottam egyről a kettőre. Pedig igazán sok jó könyv hever itthon. Aztán azt gondoltam, ideje lenne már a Kindle- ön is olvasni valamit, és azon kezdtem el böngészni milyen e-bookjaim is vannak nekem. Ekkor láttam meg Karen Rose-t a listában. Még sosem olvastam tőle semmit, de sokan dicsérték és kimondott krimi rajongó vagyok úgyhogy azt gondoltam pontosan egy könnyed krimire van szükségem.

Egy pszichopata gyilkos támadja meg a lelki sérült embereket, akik úgymond saját kezűleg végeznek önmagukkal, saját akaratukból, mert azt hiszik, teljesen megőrültek. Egy dolog közös a betegekben, méghozzá Dr. Ciccotelli, a pszichiáterük, akit valaki mindig felhív, mielőtt a haláleset bekövetkezne. A rendőrség persze azonnal nyomozni kezd, és nem kímélik még Ciccotellit sem. 

A sok magasztaló kritika után sokkal jobbat vártam tőle. A főszereplők nem nőttek a szívemhez, a bimbózó szerelem kicsit sem fogott meg, néha úgy éreztem semmi szükség nincs rá, sokkal érdekesebb lett volna, ha csak a krimire fókuszálunk. A szex leírások körülbelül annyira izgattak, mint egy káposztasaláta, mindig átlapoztam őket, - pedig esküszöm szeretem az ilyet a könyvekben, nem vagyok prűd, de ha semmi értelme, és csak töltelék anyagként jelentkezik, úgy nem szoktam szívlelni - de maga a krimi része kimondottan ötletes volt. Sajnos én kitaláltam azt, hogy ki a gyilkos, már a regény első harmadában, szerencsére annyira nem vett el az élményből, mert a gyilkosságok oka kitalálhatatlan. 

A könyv borítója szó szerint taszító. Ha az volt vele a célja a kiadónak, hogy mindenképp észrevegyék, akkor sikerült, de az biztos, hogy nem szeretném, hogy ilyen könyvek csücsüljenek a polcomon. Sokallom a négyezer forintos árát is, messze nem ér annyit, ez egy egyszerű ponyva- krimi, amit jó ha egyszer elolvas az ember. A szerkesztés pedig siralmas, a ragok egyeztetése, rengeteg magyartalan mondat.... Olyan, mintha az egész könyvet elkapkodták volna. (Miután nem hittem el, hogy a nyomtatásban megjelent példány is ennyire siralmas, mint az én e- bookom, utána néztem. Sajnos ugyanaz. Szomorú vagyok. ) 

Ami miatt még nagyon haragszom az- az, hogy az Ulpius nem sorrendben adja ki a sorozatot. Ez az első rész ugyan, és én azok között a szerencsések közé tartozom, akik ezt olvasták először, de itthon nem ez jelent meg elsőnek, hanem ez már az itthon kiadott negyedik Karen Rose könyv. Számomra ez abszurd. Hiszen egy sorozatról beszélünk könyörgöm! A másik nagy gondom a könyv címe, az angol cím "You Can't Hide" - az az nem bújhatsz el, mi köze van ennek az érintéshez? Az angol cím nagyon találó, teljesen jól ki lehetett volna hozni ebből a címből valamit. De nem... Nem is értem persze miért csodálkozom ezen. 

Azt hiszem a romantikus krimi nem lett az én műfajom. Sokkal jobban szeretem ha egy minimális fantasy elem is van a könyvben, vagy ha az nincs, akkor inkább szóljon a könyv a nyomozásról, és jussunk egyről a kettőre, ne pedig a szereplők lelki problémáin őrlődjünk. Ha ilyet akarok olvasni, akkor olvasok drámát, bár én nem vagyok igazán a lelki sérült emberek pártfogoltja, sokkal jobb vidám dolgokról olvasni. Vagy ha már dráma van, azt én elfogadom, de akkor legyen hihető. A mai könyvekkel ez a legnagyobb gond, nem tudom elhinni azt amit a főhős mond, vagy éppen nem tartom akkora tragédiának. De levontam a következtetést;  ha krimit akarnék olvasni, maradnék a jó öreg Blocknál és Agathánál. Karen Rosehoz akkor nyúlok, ha valami agykikapcsoló, könnyed chick- lit krimit akarnék olvasni... Már látom is a hibát. Utálom a Chick- lit-et. Tízből hat. 

2011. november 9., szerda

Ransom Riggs: Vándorsólyom Kisasszony Különleges Gyermekei

Azt a misztikus borító mindenit, és még a fülszövege is izgalmas, sőt még magyar nyelvű promója is van, ami alapján szintén zseniális a könyv. Hát ki lennék én, ha ellen tudnék állni a függőség végeláthatatlan veremének. Tehát kérem amint kaptam a kis e-mailecskét, - már szinte meg sem merem nézni a postafiókomat - hogy megérkezett a könyvesboltba az említett könyv, én azonnal, mámorosan kosárba is helyeztem, aminek eredménye az volt, hogy tegnap már a saját könyveim között büszkélkedhettem vele.

Jakob igazi hősnek tartja a nagyapját. Az ő nagypapája megküzdött szörnyek, gyilkosok ellen, és mindenféle csodálatos expedícióra indult. Büszkén hitte el ezeket a meséket korai gyermek éveiben, ám idővel, amikor elkezdünk felnőni, a mesék varázsa is halványul, és Jakob is szép lassan csak egy rozzant, habókos öreget látott a nagyapjában, aki végig kitartott a meséi mellett. Olyannyira, hogy bizonyítani is szerette volna az állításait egy maréknyi régi fényképpel, amin különböző gyerekek voltak láthatóak. Az egyik a föld felett lebegett, a másik egy hatalmas követ emelt meg fél kézzel stb... Jakob hitét egy darabig ismét megszerezte magának, ám ahogy idősödött a fiú, egyre szkeptikusabb lett. Sajnos egy komoly tragédiának kellett ahhoz történnie, hogy tisztán lásson. Talán mégis léteztek ezek a különleges gyerekek?

Kicsit zavarban vagyok, mert tetszett a könyv. Különleges volt, sosem találkoztam még ilyennel, ahol a képek ugyanúgy szerves részei egy regénynek, sőt ezek köré az ódon, hátborzongató képek köré épül minden. Mégis hiányérzetem van. Az eleje nagyon jól indult, este csak hajnali háromkor hagytam abba az olvasást, és bevallom semmi kedvem nem volt lekapcsolni a villanyt, inkább lámpafényél aludtam el. A történetet magát nem éreztem hátborzongatóak, ám a képek kimondottan azok. És sokkal nagyobb hatást gyakoroltak rám, mint az egész könyv együtt véve, ami nagy baj. Nem mondom, nem volt rossz a történet, és meglepően jól van megírva, de valahogy a könyv végére elsikkadt az egész. És míg a könyvek végén azt várom, hogy végtelenül izgalmas legyen, és sok titokra derüljön még fény, itt teljesen másról volt szó. Persze volt akció a végén, csak én kimondottan untam, ez volt az egész könyvnek a legunalmasabb, legfárasztóbb része, és a végén, az utolsó húsz oldal esetében már számoltam a perceket, hogy mikor is lesz már vége. 

A másik nagy csalódás az volt, hogy őszintén reméltem, ebből nem lesz sorozat. De megnyugtatok mindenkit, ez bizony sorozat, függővéggel. Viszont mint ecseteltem, a vége unalmas, kissé hollywoodi elemekkel tarkított befejezése nem győzött meg, és ez alapján abszolút nem várom a következő részt. De persze meglátjuk, mert van benne potenciál, csak ne ilyen maradjon, mert akkor nem lesz más, mint egy szimpla gyerekeknek szánt kaland regény, amikor magát a könyvet egy tizenkét éven aluli gyerek kezébe nem adnám, sőt eldugnám előlük nehogy rémálmaik legyenek a képektől. 

A szereplőket nem sikerült megkedvelnem, és ez ismét egy sarkalatos pont. A főszereplő srác, akinek a szemén át követjük a történetet abszolút semleges, de a többiek inkább ellenszenvesek. Persze van kivétel, de ők a legjelentéktelenebb mellékszereplők. A könyv egyik nagy csattanóját pedig már a legelején kitaláltam. Így igazán egy nagyobb rejtélyt meséltek csak el benne, ami számomra kicsit megdöbbentő volt, de semmi több. AZ sem ütött szíven. 

Még szerelmi szálat is sikerült beleerőltetni a könyvbe, ami ebben az esetben kimondottan zavart. Spoilereznék, ha leírnám miért, de valahogy nem életszerű az egész, persze tudom, a regényekben ritkán az. 

A borító és a kivitelezés viszont csillagos ötös, még posztert is kaptam hozzá, amivel nem sok mindent fogok tudni kezdeni, mert ha kitenném a szobánkba, valószínűleg aludni sem tudnék tőle. De ajándéknak persze jó. A könyv keménykötése kimondottan jó minőségű, nagyon igényes, a belső tartalom szintúgy, a papírok kimondottan vastagok, a fejezetet elválasztó oldalak egyszerűen csak gyönyörűek. 

Végeredményben nem volt ez rossz, kifejezetten örülök hogy megvettem, két nap alatt el is olvastam, úgyhogy  tetszett a könyv. Egyszerűen csak többet\mást vártam. Az alapötlet nagyon jó, az egész tele van fantáziával, és egy kezdő, elsőkönyves írótól gyönyörű teljesítmény is. De még van hova fejlődni. Tízből nyolc. 

2011. november 8., kedd

Ally Condie: Mathced - Egymáshoz rendelve

Már pár napja elolvastam ezt a könyvet, de szerettem volna, hogy ülepedjen egy kicsit. Nagyon vártam, és őszintén reménykedtem abban, hogy jó lesz, de hogy ennyire azt nem gondoltam volna. Őszintén tisztelem a Ciceró kiadót, aki megtalálja ezeket a gyöngyszemeket a műfaj sajnos igen gyakran előforduló ponyvái, és limonádéi között. 

Az új társadalomban minden úgy működik, ahogy működnie kell. Mindenkinek van munkája, képességei szerinti helyeken dolgozik, minden szabadidejük és hobbijuk be van osztva, sőt már párt sem maguknak választanak, hanem a Társadalom tökéletes gépezete és a Hivatalnokok segítségével dől  el, ki- kihez fog tartozni. Ez természetesen senkinek sem furcsa, sőt! A lányok és a fiúk türelmetlenül várják bált, amikor is megtudják kivel fogják leélni életüket. Cassia is pontosan a bálra készülődik, azt gondolná minden úgy fog működni, mint a karika csapás, azonban azt ő maga sem hitte volna, hogy miután megtudja, ki lesz a párja, a monitoron egy másik fiú arca jelenik meg. Ráadásul ezt a fiút ismeri is.... 

A társadalom felépítése, a világ kialakítása, a tragédia előszele mind szerepet kap ebben a könyvben. Számomra az volt érdekes, hogy mivel Cassie szemein keresztül láttam a világot, minden borzalmas dolgot el tudtam fogadni. Szép lassan kezdtem el lázadni a kormány és a hivatalnokok ellen. Az elején szinte észre sem vettem, mintha szemellenzőt viseltem volna, hogy mennyire mű és riasztó ez az egész.
Ha valaki egy akció dús véres dísztópiás regényre vágyik, az bizony rossz úton jár. A Matched cseppet sem véres könyv, ám annál jobban hat ránk, a benne lévő, és a családok ellen lévő lelki terror. A sok hazugság, a tabletták és sorolhatnám... riasztó, ijesztő és az a nagy baj, hogy mindez akár elképzelhető is lehet egyszer....

A szereplőket kivétel nélkül kedveltem, vagy utáltam. Cassia-t nagyon megkedveltem, így, tökéletesen meg tudtam érteni, hogy őrlődik a két fiú között, ami igazából, valahol a jelképe annak, hogy képes- e saját maga önálló döntéseket hozni az életéről, avagy sem. 

Nagyon örülök, hogy megmaradt az eredeti borító, mert ennél jobban visszaadni ezt a könyvet enyhén szólva is lehetetlenség lett volna. Nem mondom, hogy gyönyörű, mert ennél láttunk már szebbeket is, de amit ábrázol, az zseniális. A könyv minősége kimondottan jó, nem törik a gerince, a betűk mérete kényelmes és a borító jó minőségű papírból van, nem pödörődik. 

Én magam is megdöbbentem azon, mennyire imádtam ezt a könyvet. Kedvenc lett a szó minden értelmében. Nem tudok és nem is akarok belekötni. Csak ajánlani tudom, és ha hiszitek ha nem, nekem olyan érzésem volt, mint akkor amikor Orwell 1984-ét olvastam. Úgy is fogalmazhatnék, hogy ez a könyv Orwell egy könnyedebb, tiniknek készült verziója. - Azt gondolom emellett, hogy kimondottan nem tinikönyv, nyugodtan élvezhetik a felnőttek is, sőt! - Ezek után nem kérdés, a könyv tízből tizenegy pontot érdemel. Még több Ally Condiet akarok olvasni! Most!
A könyvet nagyon köszönöm a Ciceró könyvkiadónak és Till Zsuzsának! 

2011. november 4., péntek

Az Egmont kiadó Karácsonyi Ajándéka



Madarat lehet velem fogatni ma, ugyanis az Egmont kiadó Karácsonyig még egy fantasztikus könyvvel lep meg minket, amiben egy Nalini novella is található. (Titokban reménykedem, hogy Ilona Andrews-t sokan megszeretik és hamarosan itthon is lesz esélye a kiadásának.) Köszönjük Egmont! 



Nalini Singh, Ilona Andrews, Sharon Shinn, Meljean Brooks: A sötétség angyalai

A sötét ég leple alatt legendák földöntúli lényei szárnyalnak. Az urban fantasy és a paranormális romantika négy mestere kitárja előttünk a mennyei gyönyörök és a pokoli sötétség kapuit. 

A sötétség angyalai 

NALINI SINGH: Angyal és farkasa 
Az angyali vadászok lenyűgöző világában egy megtört vámpír a veszélyes és vonzó angyal nő udvarába kerül. Új megbízatása látszólag a pályája és élete végállomását jelenti, de Nimra birodalmában semmi sem az, aminek tűnik. A pusztulás helyett talán mégis a gyógyulás és a boldogság vár a vámpírra... 

ILONA ANDREWS: Alfák: kezdetek
A főhősnőt elrabolják egy emberfeletti lények küzdelme által megosztott világban. Egy ellenállhatatlanul veszélyes hím foglyaként két lehetőség áll előtte: vagy aláveti magát az uralmának, és bábu lesz belőle, vagy megpróbálja kezébe venni a sorsa irányítását…

SHARON SHINN: Éji dal
A félreeső iskola kitűnő menedék nemcsak egy múltja elől menekülő nő, de egy még nála is rejtélyesebb és meggyötörtebb angyal számára is. A sötét titkaik mindkettőjüket megbéklyózzák, de ha legyőzik a múltat, együtt fel tudnak emelkedni, egyenesen az ég felé. 

MELJEAN BROOK: Mennybemenetel
Mikor a vámpírok eltűnnek egy közösségből, amelyet védelmez, Marc, a küzdelembe belefáradt harcos nem tudja, miféle gonosz lénnyel áll szemben, de inkább egyedül vadászna rá, mint hogy segítséget fogadjon el egykori szerelmétől és őrző barátjától, Radhától. Radha azonban nem hajlandó a férfit magára hagyni, mert nemcsak a közösség megmentésében akar mellette küzdeni, hanem őt is meg akarja menteni.

2011. november 3., csütörtök

Melissa Marr: Veszélyes Álmok

Az első részt nagyon szerettem. Nagyon tetszett a világ hangulata, a szereplők, és örültem, hogy a főhős szereleme nem egy tökéletes, izomagyú hősszerelemes, hanem hús- vér szereplő. Olyan, aki tele van hibával, külsőleg sem épp álompasi, de pont emiatt szerethető. Magam is elcsodálkoztam, hogy ennyit tologattam a második rész elolvasását, amikor már megjelenéskor megvásároltam, de nagyon zavart, hogy most nem azokról a szereplőkről olvashatok, akiket idáig már megkedveltem, és érdekelt is a sorsuk a továbbiakban. 

Ebben a részben Leslie életébe kapunk betekintést, ami nem épp egy leányálom. Leslie apja szinte sosincs otthon, kemény alkoholista, bátyja pedig drogos. Leslie az egyetlen, aki megkeresi a betevő falatra és a számlákra a pénzt. Szeretne valahogy lázadni, kitörni ebből a világból, és úgy gondolja ezen csak egy tetoválás segíthet. A tetoválás majd megváltoztatja az életét, de azt még ő sem sejti, hogy mennyire...
Nem volt rossz ez a rész sem, de nem érte el az első színvonalát. Sokszor untam, letettem abbahagytam. Szó szerint félbehagytam egy hónapra, pedig rám ez egyáltalán nem jellemző. Valami hiányzott belőle. Kicsit lassú, kicsit vontatott, kicsit erőltetettnek éreztem. Sok sok elcsépelt, unalmas párbeszéddel és igazából sehova sem tartó történetmenettel. Sokszor Leslie gondolatait sem tudtam megérteni, néhány dologgal kapcsolatban pedig épp azt éreztem, hogy most mondja - gondolja - századszor. Nem elég még? Úgyhogy nem, egyáltalán nem voltam hasra esve tőle.

Leslie, Niall, Irial karaktere nem tetszett, sőt a régi kedvelt szereplőimben is csalódnom kellett, ugyanis itt kimondottan irritáltak  basáskodó uralkodók voltak, és nehéz volt Aislinnről elképzelnem hogy már most ő az érett uralkodók mintaképe, amikor még semmi bölcsességet nem szedett össze élete során. 

A könyv borítója gyönyörű. Sokkal jobban tetszik, mint az előző, pedig az is szemet gyönyörködtető volt. A Gerinc viszont a kis méret ellenére is törik, mindenképp vigyázni kell vele. 

Összességében csalódtam. Nem is kicsit. Mégis tisztelem az írónőt, hogy egy ilyen befejezést mert adni a könyvnek. Magam sem hittem szinte, hogy valaha találkozom ilyennel, de ezen felül nem igazán tudok pozitívumot mondani. Se nem hangulatában, se nem történet vezetésében nem ér az első rész nyomába. Mostmár kicsit félve fogok a harmadiknak nekilátni, remélem abban nem kell már csalódnom. 5 pont.