Dan Simmons: Hyperion bukása

A Hyperion első kötete nagyon megosztott engem. Sci- fit vártam, de úgy éreztem, kicsit becsaptak. Inkább egy novellákkal teli regényt kaptam, aminek elvétve volt köze ahhoz a science- fiction műfajhoz amit szeretek. Mégis azt gondoltam esélyt  kell adni neki, főleg, hogy most már tudtam mire számítsak. Legnagyobb baj az előző résszel is az lehetett, hogy én robotokat, űrcsatákat és hasonlókat vártam. Nem kaptam meg..... Csak a második kötetig kellett várnom rájuk.

Míg az első részt nagyon nyögvenyelősen olvastam ki, a kicsit hosszabb másodikat faltam, és nem kicsit nehezteltem rohanó életemre, és akadályaira. Hol tanulni, hol főzni, hol dolgozni, hol pedig suliba kellett járni, ezek mellett pedig vajmi kevés időm jutott szegény könyvre. Mégis öt nap alatt kiolvastam, a végső kétszáz oldalt nem tudtam letenni és inkább nem is aludtam, csakhogy olvashassam és megtudjam mi is fog történni. 

Ez a rész pontosan ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt. Ámbár hiába számítunk arra, hogy akkor most rögtön de azonnal mindent megtudunk a Shrike-ról, és a zarándokokról. Szerencsére Simmons jóval köntörfalazóbb ennél. Új szereplőket is bevon a történetbe, akik szemén keresztül láthatunk, így kicsit meglassítva a dolgok folyását, de egyszerűen tudnunk kell arról is, mi történik a Hyperion világán túl. 

A második kötet körülbelül a felétől indul be, addig is olvastatja magát, de nem fog a kezünkhöz nőni, utána viszont észrevesszük, hogy a Hyperiont visszük a konyhába, hátha egy fél pillanatra bele kukkanthatunk, visszük magunkkal fürödni, a buszra... mindenhová. Egyszerűen hozzánk nőtt, mint a keresztség szegény Hoyt atyához. Itt bizony vannak űrcsaták, ez a könyv már tényleg igazi science fiction,  ízig vérig. (Persze továbbra is robotok nélkül. )

A szereplőket továbbra sem tudtam jobban megkedvelni, úgy éreztem magam, mintha én is egy álmon keresztül nézném ezeknek az embereknek az életét. Mindenkit feláldozhatónak tartottam, egyedül a kisbabának szurkoltam, hogy sikerüljön leküzdenie a Merlin kórt. 

A könyv borítója nagyon szép. Letisztult, minőségi és a 640 oldalas nagysága ellenére sem törik. A színes betűkre viszont vigyázni kell az elején, mert én elkövettem azt a hibát, hogy a címlapjával előre letettem a parkettára, és sajnos ahogy felvettem megkarcolódtak, ami elég látványos. 

Míg a Hyperion előző kötete nem igazán győzött meg, a második szó szerint fejbe vágott, a végén már csak tátogni tudtam, olyan csavarokat, megdöbbentő párhuzamokat hoz elő, amivel egyszerűen lehetetlen számolni. Egy dolgot találtam csak ki a végére, de nem hiszem, hogy ez az én zsenialitásom érdeme lenne, hanem maga Simmons "engedte" hogy rájöjjünk. A Hyperiont ezelőtt is igazi filozofikus könyvnek tartottam. A Sci-fi burka alatt olyan teologikus kérdéseket boncolgat, hogy van-e Isten? A gépek teremthetnek-e Istent? Mi emberek magunk, teremthetünk-e Istent. És ami a legjobb, Simmons világában válaszokat is kapunk. Őszintén meg mondom, el sem tudom képzelni, mi várható a folytatásban, de az biztos, hogy elolvasom, ismét le fogok majd döbbenni, és ismét nagyon szeretni fogom. A pontszám nem kérdés, tízből tíz!

A könyvet nagyon köszönöm az Agave kiadónak és Lobo-nak!

Dan Simmons: Hyperion

A Hyperion könyv maga nagyon egyedi; a romantikától kezdve a tudós missziókig a valláson át a történelemig igazán minden benne van, egybe sűrítve egy hosszú, végtelen történet folyamba, aminek örülünk is, hiszen nem is akarjuk, hogy véget érjen.

A történet a jövőben játszódik, és hat különböző ember életét meséli el nekünk, és azt, hogy mi közük is van nekik a rejtélyes Hyperion nevezetű bolygóhoz. Nagyon sok mindent nem is lehet elmondani a fő szálról, ugyanis maga a regény, hat kissebb- nagyobb novellát foglal magába, és ezek is töltik ki az oldalak nagy részét.

Voltak történetek, amik hihetetlenül megfogtak, és faltam a sorokat, ellenben volt sajnos olyan is, szerencsére ebből a kevesebb, amit nagyon nehezen és nagyon lassan olvastam el.

Nagyon sok ellenérzés van bennem, a Hyperion kapcsán, ugyanis a könyv maga tetszett, mégsem az lett amit vártam. Amikor a kezembe vettem, nagyon szerettem volna egy vérbeli Science Fictiont olvasni, de sajnos csalódnom kellett. Ez egy nagyon izgalmas regény, egy igazi unikum, de mindent egybevetve sok köze nincs a sci-fi-hez, azon kívül persze, hogy az űrben és a jövőben játszódik.

Ez persze semmit nem von le a könyv értékéből, ami egy nagyon igényes kiadás, gyönyörű nyelvezettel, váratlan fordulatokkal, egy hatalmas fantáziával megáldott író tollából. Igazából egy szavam sem lehet rá, mégsem voltam maradéktalanul elégedett vele, és ezt csak az okozhatja, hogy mást vártam, és az is, hogy nem szeretem a novellákat. Sokkal inkább szeretek egy önálló történetet olvasni, amin átível a cselekmény és végig izgulhatom a szereplők sorsát. Ez megint az én ízlés hibám, nem a Hyperioné.

A borító nagyon szép, bár szerintem a történethez nem sok köze van, ennek ellenére nincs vele bajom, továbbra is az Agave borítói a legszebbek, ez sem kivétel, és ismét nem lehet panaszom a minőségére sem!

A történet nekem tízből nyolcas, pedig nagyon megérdemelné azt a tízből tizet, sőt vannak benne részek, ahol határozottan úgy éreztem, ez a könyv minden csillagot megér, de volt olyan is, ahol nagy bánatomra ez nem volt igaz. A vége a könyvnek ismét lázba hozott, és emiatt nagyon érdekel is a folytatás, semmiképp nem hagyom ki, és azt is gondolom, hogy ennek a kötetnek mindenki polcán ott lenne a helye. Most a nagymamám olvassa, Ő kifejezetten utálja a fantáziával, vagy paranormálissal megtöltött műveket, Ő imádja. Ez nekem mindent elmond. Főleg, hogy a hiba bennem van. Nagyon nagyon sajnálom ezt a végeredményt.