Jay Asher: Tizenhárom okom volt

Olvastam erről a könyvről hideget meleget, de annyira szerettem volna végre valami földhözragadt könyvet olvasni, - vámpírok, szellemek és mindenféle csodás teremtmény nélkül, - egy történetet a mai világból, hogy úgy döntöttem bele vágok ebbe. Valahogy most volt is hangulatom kicsit szomorkásat olvasni. Én egyébként is érdekesen működöm, ha minden rendben megy, és nagyon vidám és elégedett vagyok az élettel, akkor szívesen olvasok drámát is, de ha valami gond van, csak könnyed limonádékra vágyom.

Neki veselkedtem hát ennek a regénynek. A könyv arról szól, hogy Hannah-t, a tizenhat éves tini lányt mi avagy pontosabban ki(k) veszi(k) rá arra, hogy öngyilkos legyen. Ez az ok tizenhárom személy, és mind a tizenháromhoz szól, egy egy kazettán keresztül. A hallgató egy olyan fiú, aki szerelmes Hannah-ba, ez elég gyorsan le is jön, és elborzadva hallgatja végig a lány szenvedéseinek történetét.

Igen ám, de ezzel az egésszel nekem több dolog nem stimmel. Mondhatjátok, hogy szőrös szívű vagyok, de ez a regény nekem, így ahogy van, nem állja meg a helyét. Azok az okok, amiket Hannah felsorol egyszerűen nevetségesek, itt a zord Kelet- Európában meg sem kottyan senkinek az ilyesmi, persze van egy két nehezebb dolog is benne, de az sem olyan, amitől azt mondhatná valaki, hogy na akkor én most megölöm magam. Emellett nagyon zavart, hogy Hannah ráfogta a saját gyávaságát - mert igenis az öngyilkosság gyávaság, menekülés a gondok elől- arra a tizenhárom emberre, akikhez a kazettákon keresztül beszél. Ezzel megkeserítve az Ő életüket is? Hol tudom megszeretni én ezt a szereplőt? Hol tudok együtt érezni vele, amikor eleve ilyet követ el?




Ez szánalmassá változtatta az egész könyvet. Miért tenné tönkre a további tizenhárom embernek az életét? Pláne, hogy akadtak olyanok is, akik igazából semmi lényegeset nem tettek. Senki nem magyarázza be nekem, hogy amikor például Hannah megkapta a megtisztelő, iskola legjobb segge címet, azzal közelebb került ehhez a döntéshez. Nincs az a tini lány aki ezen kiakad!

Az is röhejes, hogy Amerikában ezt a könyvet már az is oktatásban használják. Én azt gondolom nagyon érdekes ez a téma. Az alapötlet egyszerűen remek. De lehettek volna sokkal keményebb indokok is. Persze mondhatnám, hogy itt jó magyar berkekben, ez semmi, de az a baj, hogy nem csak itt semmi, hanem ezek az indokok bizony az államokban is nevetségesek, ha bevalljuk ha nem.

A könyv felépítése ennek ellenére tetszett. Kifejezetten jónak tartottam a két narrátor keveredését, nem volt zavaró, inkább kiegészítette a történéseket.

A borító nekem nem adja vissza a könyvet, az angolt sokkal jobban szeretem, amin egy elárvult fiatal lány ül egy hintán. A magyaron nem értem a buborékokat sem, ennek ellenére nagyon szép a borító, nagyon hangulatos, csak nem ehhez a könyvhöz.

Selena Gomez

A könyvből még 2011-ben film is készül, Selena Gomez főszereplésével.

Nem sajnálom, hogy elolvastam, mert alapvetően élvezetes könyv volt, de végig vártam valamire, azért olvastam egyre gyorsabban, hogy az a valami megtörténjen. De nem így lett. A könyv tehát nálam tíz pontból ötöt érdemel. Mert nem volt rossz, értékelem az alapötletet, a szerkesztést. De történetileg nagyon kevéske. Inkább ha valaki megrázóbb dolgokról akar olvasni, kapjon a kezébe egy Hurley könyvet. Olcsóbb, hosszabb, jobb.

Nalini Singh: Archangel's Consort

Bemutatnám nektek kedves barátnőmet, Tittit, akit a molyról ismerhettek, és aki megtisztelte a blogot azzal, hogy mostantól Ő is néha, ha kedve szottyan megírhatja a könyvekről a véleményét. Remélem még sokszor láthatjuk viszont!

Nos, lássuk csak! Gyors bemutatkozás: Titti vagyok a Molyról, nem blogger, nem grafomán, csak olvastár, akinek néha kikívánkozó szösszeneteinek Katamanó volt olyan drága, hogy otthont adjon.

A Guild Hunter /Angyali Vadász sorozat harmadik része az Archangel’s Consort, Januárban jelent meg angolul, tűkön ülve vártam már, így nem volt kérdés, a gyors kivégzés.

Kifejezetten nem ajánlom a továbbolvasást azoknak, akik  spoiler érzékenyek és/vagy nem olvasták még az első két részt .

Miután Raphael és Elena megküzdenek az arkangyal tanács leghatalmasabb ám eszét vesztett tagjával, hazatérnek NewYork-ba, ahol nem marad sok idejük a mézeshetekre.

A különös gyilkosság sorozat egy lányiskolában veszi kezdetét, ahol egy vámpír kegyetlen módon kivéreztet két diákot. Elena és a rendőrség nyomozásba kezd, majd ezután erőszak hullám söpör végig a városon.  Mindezek mellett, Raphaelre  rájön egy indokolatlan dühroham, és az időjárás is érdekes dolgokat produkál: viharokat, szökőárt, földrengést tapasztalnak világszerte.

Nagyon úgy tűnik, hogy a Nagy Alma átfordul egy klimaxos-migrénes házisárkány rémálmába, aminek egyetlen oka, hogy egy őrült ősöreg arkangyal ébredezik évezredes álmából…

Tulajdonképpen a sztori elég egyszerű, nem esünk hasra a nagy csavaroktól és meglepetésektől, de mégis rendkívül szórakoztató, Nalini Singh okosan ír. Ügyesen teremti meg az akció, romantika és háttér információk közötti egyensúlyt.

A regény bája szerintem egyrészt az imádni valóan egyedi angyal világban van, másrészt a kidolgozott és szerethető karakterekben.

Külön mezei piros pont az írónőnek, amiért nem csinált szuper erejű megaharcost Elenából. Az angyallá avanzsált született vadász még mindig rettentő gyenge egy átlagos fajtársához képest, olyan egyszerű problémákkal küzd, mint a helyből felszállás, vagy a vertikális landolás elsajátítása.

Mindezek mellett nem csalódunk benne, mert még mindig nagyon tökös csaj, egyenrangú társa az Arkangyalnak, nem tűri, hogy tutujgassák, felvigyázzanak rá, még ha egy olyan über szexuális félisten is a gardedámja, mint Bluebell.

Végre mindent megtudhatunk a főszereplők múltbéli keresztjeiről, ráadásul még Illiumról is kiderül egy két érdekes dolog.

A kedvenc részem egy veszekedés utáni szexjelenet, nem kicsit megmozgatta a fantáziámat, pedig ritkán lehet meglepni engem.  Dög leszek, és nem írom le mi volt az, tessék elolvasni!:P

Kémeim azt jelentették, hogy még idén megjelenik magyarul a könyv, nem kell sokat várnotok az olvasásra, ámbár aki megteheti, annak ajánlanám, hogy olvassa eredeti nyelven, mert Nalini Singh nagyon érdekes és eredeti stílusban ír, furcsa szavakat és kifejezéseket használ, ami valószínűleg újzélandi mivoltából fakad.

Külön ezt a részt elég nehéz értékelnem, de mindent összevetve nekem  a sorozat 10 pontos, kis gyöngyszem a urban fantasy-s szalmakazalban

.

Torey Hayden: Szellemlány

Egy nagyon kedves barátnőm olvasta a könyvet, és ódákat zengett róla, ezzel olyan szinten felkeltette a figyelmemet rá, hogy négy nap múlva már itt pihent nálam. Az az már tegnap, ugyanis a könyv olyan szinten letehetetlen, hogy nem egészen két nap alatt végeztem is vele.

A történetet egy gyermek pszichológus írta, egy kislányról, aki nem beszélt. Soha egy szót nem ejtett ki az iskolában, ellenben otthon teljesen normális életet élt.

Torey egy nagymenő gyermek klinikán dolgozott, kifejezetten beteg gyerekekkel, amikor rálelt egy újság hirdetésre. Pecking kis városában lévő iskolába kerestek problémás osztállyal foglalkozó tanárt. Valami furcsa megérzés folytán Torey úgy döntött új kalandba fog, és elindult a nagyváros forgatagából, a poros Isten háta mögötti kis településre. Nem is sejtette, mi vár majd ott rá...

A könyv meglepően jól van írva és szerkesztve. Szó szerint faltam a sorokat. Nagyon szép nyelvezete van, pedig nem számítottam arra, hogy pont egy ilyen történet esetében leszek oda- vissza a fordításért. Annyira szépen van írva, gyönyörű kifejezésekkel tarkítva, hogy öröm olvasni.

De az öröm csak a magyar nyelv szépségeiről szól, maga könyv brutális, hátborzongató, és igyekszünk elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy ami le van írva, az mind megtörtént,  igaz, és hogy egyáltalán ilyen valóban van a mai világban.

Nekem nincs gyerekem, de van három testvérem, és az egyik pontosan egy korú Jadievel, - a szótlan kislánnyal -    ezért még inkább szívbemarkolónak éreztem az egész történetet. Vérfagyasztóbb és megrázóbb volt bármely kitalált thrillernél. Hiába mindig igaz az a mondás, hogy a valóság mindig rémisztőbb.

A könyv borítója kimondottan szép, letisztult és modern. Az angol borítóknál sokkal jobban tetszik. Nagyon megragadó Jadie ragyogó kék szeme is. Ellenben a borító alig vastagabb a benne lévő lapoknál, emiatt a könyv nagyon sérülékeny. Plusz pontot kap viszont azért, hogy a lapok fehérek, és nem a mostanság nagy divatba jött barna, nagyon gyorsan sárguló, félfamentes oldalak.

Azt kell mondjam Jadie története megrázó és nagyon tanulságos. Leginkább azért, mert rámutat arra, hogy mi, nagy felnőttek mennyire elzárkózunk a gyerekek képzeletétől, mennyire nem törődünk velük, és arra is, hogy mik történhetnek meg velük, itt és most, akár ma, akár a szomszédban, akárhol!

Számomra történet úgy ahogy van csillagos ötös! Nem tudok bele kötni, nem tudok vitatkozni vele. Még mindig a hatása alatt vagyok, szinte a fülembe csengenek a sérült kislány szavai. Még álmomban is Őt láttam. Ha valaki el tudja viselni, hogy egy könyv ekkora hatással legyen rá, olvassa, mert kell, mert tisztában kell lennünk az ilyen dolgokkal! De készüljön fel rá! Én nem tettem. Tanulságként had mondjam el! Ne feledjétek! A Pókok mindig figyelnek!

Nalini Singh: Vonzódás

Nalini Singh már meggyőzött engem, nagyon szeretem az írásait, angol és magyar nyelven egyaránt. Amint az Egmont a tudomásunkra hozta, hogy Nalini Psy- Challenging sorozatát lefordítják magyar nyelvre, rögtön kapva kaptam az alkalmon, és megjelenéskor már meg is szereztem.

Egy sorozatgyilkos garázdálkodik 2070-ben a Földön. Mindig alakváltókat szemel ki magának, és brutális módon végzi ki őket, hosszú tortúra által. Az alakváltók megtudják, hogy a gyilkosságok hátterében egy mentál áll. Ezt persze nem tűrhetik tétlenül. A mentálokról tudni kell, hogy kiöltek belőlük minden érzelmet, csak a tudatuk irányítja őket, és az elméjükben élnek leginkább. Emellett persze a hatalom számukra a legfontosabb. Az alakváltók a tökéletes ellentéteik, rendkívül szenvedélyes, hirtelen lények, és pont ez is a gyenge pontjuk.

A könyv főszereplője Lucas, az alakváltó leopárd, aki a mentálok hálózatát akarja jobban megismerni és ezáltal szerezni minél több információt a fajról, és közelebb kerülni a gyilkoshoz, és Sascha a mentál, akinek érzelmei vannak, és így az élete állandó veszélyben forog. 

Először is nehéz elhinnem, hogy az írónőnek ez az első könyve. A történet felépítése, a szereplők kidolgozottsága egyszerűen remek. A regény fantasztikusan van felépítve, mondhatom, hogy lényegesen jobban, mint az angyalvér. Egyenlőre a szex sincs nagyon előtérbe helyezve, és ez cseppet sem ártott a történetnek.

Nagyon tetszett az alap öltet is, a mentálok, -(érzéketlen, lélek nélküli lények)-, és az alakváltók, (szenvedélyes fenevadak),- találkozása. Nagyon sok olyan szereplő van, akinek el tudom képzelni a továbbiakban a történetét.

Én már nagyon unom, a minden részben új szerelem felállást, de azt hiszem ez lesz az a sorozat, ahol nem fog zavarni. Ugyanis maga a cselekmény nem volt csöpögős, nem csak a szerelemről volt szó, annak ellenére, hogy ez egy ízig vérig romantikus könyv, hanem a krimi szálról is.

Vannak persze most is problémáim, és ez alapvetően a kötet ára, 4000 forint! ami ugyanis nevetséges ezért. A könyv nem több mint 370 oldal, kilóméteres sorközökkel, hatalmas betűkkel. De a pláne az, hoyg a borító sem jó minőségű. Nagyon vigyáztam a gerincre mégis megtört, előre látom, hogyha újra szeretném olvasni, akkor a lapok is kiesnek majd belőle, ugyanis nincs jól ragasztva sem. De, hoyg jót is kapjon a külalak, a borító maga kifejezetten tetszett, még akkor is ha a rajta lévő férfi nem éppen az esetem, és aki készítette nem olvashatta a könyvet, ugyanis Lucas fekete leopárd. Nincsenek foltjai.

Nagyon kellemes kikapcsolódást nyújtott Nalini "legújabb" könyve. Biztos meglesznek a további kötetek is nekem, és hasonlóan szeretni fogom Őket. Kíváncsian várom a mentálok és alakváltók további kalandjait. Számomra tízből kilenc.

A könyvet köszönöm az Egmont kiadónak!

John A. Lindqvist: Hívj Be!

Lassan több mint egy éve olvastam Linquist remekművét. Nagyon gyorsan végeztem vele, annak ellenére, hogy hatszáz akárhány oldal. /Hozzáteszem hatalmas sorközökkel./ Akkor még vörös pöttyös könyvként árulta a könyvmolyképző kiadó, amin kicsit ledöbbentem, de gondoltam akkor én olvashattam valamit félre a könyvről. Hát nem...

A történetnek igazából négy főszereplője van, és nagyon sok szálon fut a cselekmény. A négy szereplő nem más, mint egy kivénhedt iszákos férfi, egy szőke, szerencsétlen kisfiú, egy titokzatos nagyon fiatal ápolatlan kislány, és egy tömeg gyilkos. Hogy nekik mi közük mi közük egymáshoz? Ez majd a könyvben szép lassan összeáll.

Sok szót nem szeretnék elfecsérelni a történetre, ugyanis ez tipikusan az amit el kell olvasni; Blackberg falujába észrevétlenül beköltözik a gonosz. Egyik nap egy tizenhat éves fiú megcsapolt holttestére bukkannak a közeli erdőben. Senki sem tudja mi történhetett vele, ellenben a fiatal szőke kisfiúnak, Oskarnak nagyon felkelti az érdeklődését az eset. A gyilkosság előtt pár nappal új lakók is költöznek a szomszéd lakásba. Egy rendkívül különös fiatal lány, akivel Oskar csak este találkozik.

Figyelmeztetésül mondanám, hogy ez nem egy szerelmes regény, bár szerencsére erre közben a könyvmolyosok is rájöttek, ugyanis mostmár nem vörös pöttyös kategóriába van sorolva, hanem a sötét örvény könyvek közé. Ez rendben is van. Még egy dolgot mindenképp leszögeznék, akinek nincs gyomra a nagyon undorító és megrázó dolgokhoz, a pedofíliához, ne kezdjen bele. Nem fogja tudni végig olvasni.

Nem lövök le semmien poént, ha azt mondom, ez egy vámpíros könyv. Nem is ez a pláne, hanem az, ahogyan meg van írva, és ahogy megközelítették ezt a témát. A skandináv írók, mindent máshogy látnak, sokkal komorabban, és valóságosabban. Részletesen írnak le olyan történéseket is, amiket nem biztos, hogy szívesen olvasnánk. Ergo ha valaki romantikus vámpír maszlagra vágyik, ez nem az ő könyve.

A borító megegyezik a filmnek a poszterével, ami kifejezetten jól sikerült, nagyon visszaadja a történetet, a hangulatot, de! és nem is értem miért változtatták ezt meg. Az eredeti cím az hogy "Let the right one in." A filmnek címet helyesen is fordították le magyarra, az az "Engedj be!" lett. A könyv címének semmi értelme sincs. A vámpírokat alapvetően sosem hívjuk be.

Összességében ez egy jó könyv. Megrázó, vérfagyaztó, borzangató, határokat feszegető különlegesség. Nekem sosem lesz a kedvencem, szeretném hogy meglegyen, örülök, hogy megvettem, de soha többet az életben nem akarom elolvasni. Nekem sok volt. Biztosan vannak olyanok is, akiknek az ilyen meg sem kottyan, de az nem én vagyok. Számomra tízből nyolc. Köszönöm az élményt, de ennyi elég is volt belőle.

Richelle Mead: Örök kötelék - Vámpírakadémia 5

Mead ismét nem hazudtolja meg magát. Ez a könyv fantasztikus volt, megérte rá várni, és bizony ebben a kötetben megérkezett minden, amire a Véreskü után vártam. Kaland izgalom az első perctől fogva.

Ez az első Mead amit angolul olvasok. Idáig ki bírtam várni a könyveit, most a negyedik kötet végén mégis azt mondtam, hogy na ne szórakozzunk egymással, nekem ezt bizony tovább kell olvasnom, mert a Véreskü nem volt más, csak egy nagy hosszú átkötő fejezet a nagy durranásig.

Nem mondom nagyon nagyon sok mindenre rájöttem, sokszor zavart Rosenak az önmegsemmisítő viselkedése, de alapvetően mostmár ismét sikerült őt megértenem, és ismét sikerült beleélnem magam az Ő szerepébe is. Vaszilisza továbbra sem szimpatikus, bármit is tesz, és próbál javítani a Rosehoz fűződő viszonyán, bárhogy is ragaszkodik Rose-hoz, én egyre inkább úgy érzem, hogy nincs közös jövőjük. Egyébként biztos van, csak ilyen módon nincs.

A történet rögtön csatával indul, ugyanis Rose vizsgájába csöppenünk bele, és Rose a vártnál is sokkal jobban teljesít. Minden szereplő jelen van a küzdelmen, valamilyen szinten Dimitrij is, úgyhogy az írónő igazán mindenkit összegyűjtött. Innentől kezdve nem tudok Spoiler mentesen írni a történtekről, még azoknak sem, akik olvasták a negyedik kötetet.

SPOILER SPOILER SPOILER

Dimitrij, akit én sosem kedveltem, levelekkel bombázza Roset, látszik, hogy valahogy figyeli, és hogy majd még eljön érte. Rose-t persze ez nagyon zavarja mégis meg akarja menteni. Lissa segítségét kéri, hogy menjenek el gonosz rokonukhoz, aki a börtönben csücsül, és szabadítsák ki, hogy elmesélje nekik azt, hogyan változtathat egy lélek mágus strigát vissza dampírrá. (Nagyon tetszett az angol Strigoy szó. Komolyan sokkal jobban mint a striga, ennek a szónak valahogy ereje van.:))

Persze ez sikerül is nekik, sőt Rosenak sikerül vissza változtatnia Dimitrijt. Aki sajnos annak ellenére hogy ismét emberi lény, most már nem tud tükörbe nézni, és gyáván hátat fordít Rosenak, és látni sem akarja. Lissa próbál mindent megtenni értük, de semmit tud. Adrian sem nézi jó szemmel Dimitrij vissza térését, hiszen Rose most vele jár, és végre megkapta a várva várt lehetőségét.

Dimitrij szerintem továbbra is egy borzalmas alak, sosem szerettem. De a mostani viselkedése egyszerűen szánalmas, sőt amikor lehetősége lett volna kijavítani a hibáit, még akkor sem tette meg. Nem értem miért kell ennyire kínoznia Rose-t!

SPOILER VÉGE SPOILER VÉGE SPOILER VÉGE

A könyv sokkal jobban felépített mint az előzőek, gyönyörűen fogalmazott, és tini könyvhöz képest nagyon választékos nyelvezetű. Angolul ezt is jobb volt olvasni, de ezen már nem lepődök meg, bár itt nem lehet panaszom a magyar fordítóra, ugyanis nagyon jól visszaadta a könyv hangulatát.

A kötet vége egyenesen hajmeresztő, még sokkal ütősebb mint a harmadiké. Ezek után garantáltan mindenki sikítozva fogja kaparni a falat. Mead nagyon ért ahhoz, hogyan kell jó cliffhangerrel befejezni egy részt. Néha azt kívánom bárcsak ne tenne ilyet.

A borító már egy fokkal jobb, mint az előző, de a német ebben az esetben sokkal jobban tetszik!

Ez a könyv nagyon jó volt, nem hagyott bennem annyi űrt és zavart mint az előző, nem volt benne röhejesen lehetetlen csatajelenet. Egyszerűen a a maga világán belül reális volt, pörgős és következetes. Őszintén várom a folytatást, szerencsére már itt van a polcomon, holnap el is kezdem! A könyv tízből kilenc. Egy mínusz a borítóért és azért, mert sosem lesz kedvencem bár nagyon szeretem.

Moning cikke a Tündérkrónikákkal kapcsolatosan - 2. rész

A szöveget én fordítottam, kérlek ha használni szeretnéd írj nekem, a Barrons-os képen kívül, minden kép Karen Marie Moning tulajdona. Ha ezeket szerenéd használni, írj az írónőnek. A szöveg spoiler tartalmáért felelősséget nem vállalok.A képekre kattintva meg tudjátok nézni őket hatalmas felbontásban is!

Barrons Könyvek és apróságok a 3. kötetben történtek után

Gondolom azt hiszitek, hogy azzal, hogy ismertem a történet minden apróbb részletét, a karaktereket, neveket, helyszíneket stb... könnyű dolgom volt. De sajnos korántsem. El kellett döntenem, hogyan fogom megírni és hogyan építem fel a történetet. Rengeteg jegyzetem van, amit fel sem használtam. Úgy veszem őket, mind egy épület alapköveit.

- A Tündérkrónikák világa egy sötét világ. Néha ugyan látni a fényt az alagút végén, de igen csak metaforikusan. Észben tartottam Kahlil Gibran mondását, amikor írtam: „A te örömöd tudja csak kitölteni azt a szomorúságot, ami mar téged.”

- Fel akartam fedezni két teljesen különböző karaktert: az ártatlant, aki sosem ismerte a szomorúság semmilyen formáját, és csak olyan szabályok szerint élt, amit egy csaposnak be kellett tartania, miközben mixelgetett a különböző partikra, és egy szociopatát, aki nem ismer határokat, de aki mégis a saját etikai szabályai szerint él. Mindkettejüknek szerettem volna valamit, ami az egész életüket és lényüket megváltoztatja, és szerettem volna végig nézni az ő átalakulásukat. Szerettem volna belépni egy urban fantasy világba, ahol nem a megszokott szereplőkkel találkozhatunk – nem vámpírok jönnek elő az eldugott sikátorokból, nem támadnak ránk vérfarkasok, boszorkányok és zombik, akiknek ráadásul emberi jogaik vannak. Szerettem volna egy saját krónikát, olyan karakterekkel, akik hihetőek, és látni hogy viselkednek akkor is, amikor a falak már leomlottak, és már nem a megszokott környezetükben kell élniük.



- Mikor minden regény, amit csak a könyvesboltokban látok azzal kezdődik, hogy:
Vámpírok, vérfarkasok,démonok vigyorognak a címlapon, és persze ezekkel a karakterekkel könnyen el is lehet adni bármilyen paranormális könyvet, én egy olyat akartam, amiben a férfi karakter végre nem az, akire számítunk. Azt akartam, hogy az olvasóknak legyen választásuk, hogy kedvelik-e avagy sem, és éppen ezért sosem mondtam el igazából ki is és mi is Ő, vagy akár azt, hogy jó karakter-e vagy sem. Hittem abban ugyanis, hogy jobban megfogják érteni és jobban fogják látni őt, a mindennapi viselkedése által, mintha minden titkot azonnal kiteregettem volna róla.

- Barrons azt mondja: „ A viselkedésem alapján értékelj!”- és pontosan ezt teszi az olvasó is. A sorozat végére, szeretném megválaszolni a kérdést: Ki és mi Barrons? - Erre mit mondd a végén Mac?; Kit érdekel, hiszen Ő Barrons. - Azt akarom, hogy Ti is ezt érezzétek.


- Mindenképpen azt akartam, hogy a szereplőim szeressék, vagy legalább kedveljék egymást, de ugyanakkor sosem osztják meg ezt egymással. A viselkedésükön át akartam bemutatni az érzelmeiket, választásaikat. A szavak egyszerűek: hazudni nagyon könnyű, jóformán csak kinyitod a szád, és levegőt lélegzel ki.

 

Jericho Barrons mellkasán lévő tetoválás

- Annak ellenére, hogy Mac ártatlan, nem mindig lesz az. A testvére brutális gyilkossága viszi el Őt Dublinba, hogy igazságot tegyen. Alina halálával, minden egyes nap rohamosan változtatja a csillogó napfényt sötét éjszakává, félelmetes árnyakkal, a gondtalan álmait rideg, mély valósággá szörnyekkel minden egyes pókhálós sarokban. Mac lelkén kívül is, belül is folyamatosan esik az eső. A legtöbb végzetes történés természetesen éjszaka történik, a város pusztulása következtében. Szerettem volna felerősíteni ezt az érzését: amikor egy tomboló, könyörtelen viharnak vége lesz, a nap sugár egyszer mindig átjut a felhőkön, vagy ha egy elkószált Fae felüti a fejét a lapokon, az mindig valami nagyobb történést és gyomorszorító érzést jelent hőseink számára.

- Szerettem volna ha a sorozat úgy működik, mint Janus két arca, különböző szinteken, szerettem volna kihangsúlyozni a különbségeket és bemutatni egy olyan vonzalmat, ami eközött a két különböző egyéniség között jön létre egy nagyon illékony valóságban. Jean Paul Sartre mutatott rá arra, hogy mi a legnagyobb kérdése a létezésnek, amikor felfedezte az abszolút szabadságot és erre rá is mutatott: az egyetlen dolog ami számít, az a lehetőség arra, mit válassz, vagy mit kövess el.Bármi megtörténhet bármely emberrel az élet legapróbb pillanataiban is. A viselkedésünk az, ami megkülönböztet minket egymástól.

Amikor először találkoztam Mac-kel a Keserű Ébredésben, az egyetlen dolog, amit valaha is megtapasztalt az volt, hogyan nyerje el a bálkirálynői koronát, miközben a tengerparton ténfereg, vagy éppen röplabdát játszik a homokban. Szerettem ezt benne. Olyan karakter lesz, akit nagyon könnyű megtörni. Gondolkodtam azon, hogy fog visszatérni. A testvére könyörtelen meggyilkolása után minden csak a hanyatlásával kezdődhetett. Barrons éppen az ellenkezője volt, nem lehetett csak egyszerűen az asztal alá söpörni.

Mac-en lévő tetoválás Jerichótól. 

- Jericho Barrons egyszer azt mondta, az egyetlen igazság az az, amivel még képes vagy szembe nézni – mégis ki akarni olyan valóságban élni, ahol más irányít? Ez egy börtön, teljesen mindegy hogy nézzük. Sarte hite a rosszban a legnagyobb álszentség, és abszurditás  számára. Minden ember hazugsága elindít egy folyamatot, amit nem lehet megállítani. Barronst viszont egyedül egy dolog érdekli: mennyi igazságot tudsz elviselni? Mennyire mersz szabad lenni? Ha a választás a tiéd – és a tiéd – nem küzdenél utolsó percedig a szabadságodért? Minél tisztábban látod, hogy nincs semmi benned, annál több erőt tudsz gyűjteni, ha akarsz, ha nem.

Barrons érti ezt, hiszen Ő ezt teszi. Ő igazán szabad Lélekben, akár az Unseelie király.

-Vlane is megérti ezt, hiszen Ő is egy újabb beárnyékolt hős. Aki szerint bármit is tesz a nagyobb jó érdekében vagy éppen a nagyobb gonoszért, az attól függ, ki szemszögéből látjuk a történéseket. Ahogy a király is mondta a Shadowfever végén; egy másik valóságban Vlane lehetne a király és Barrons lehetne Cruce, vagy Barrons válna királlyá, aki bebörtönzi Háborút, és talán Vlane maga lenne Barrons.... talán valahol azt gondolja  Ő az... de ebben a valóságban nem sikerült neki megszerezni az áhított lányt. Hármójuknak; Barronsnak, Vlane-nek és a királynak nincs esélye ebben a történetben másnak lenni, mint amik Ők maguk.

- Mac még nem is ismeri, mi az a szorongás, amikor két rendkívül domináns, gyönyörű és veszedelmes férfi figyelme középpontjába kerül, akik ráadásul ellenségek is. Egy nő sem kaphat meg egy olyan férfit, mint Barrons vagy Vlane, anélkül, hogy rendkívül magas árat ne fizessen érte. Mac 1.0 olyan mint egy páva, megpróbálja felkelteni a vadon királyának a figyelmét, de ahhoz, hogy túlélje Barrons ágyában,  ki kell hullatnia a tollait és karmokat kell növesztenie helyettük. A félig páva, félig oroszlán Mac 5.0 nem tudja mi és ki ő, de már nem is érdekli, hiszen tudja, hogy legyőzhetetlen és neki ez kifejezetten tetszik.

- Mac, Barrons és Vlane elég bonyolult, öntudatos karakterek. Mind kicsit sérült.

Azt kell mondjam, minden ellenvetés nélkül, hogy ennek a sorozatnak nincs hőse. Ha valaki nagyon görbe tükröt tart maga elé, a kedvenceit talán hiheti hősnek, de nem a szokásos módon, hiszen ebben a regényben valahol minden hős gazember. Teljesen attól függ ki szemszögén át látjuk az adott világot. Ha más szemén át mesélném el a történetet, talán Mac lenne a gonosz. Ez mind csak néző pont kérdése.

Jegyzetek a szereplőkről:

Jericho Z. Barrons:
Barrons egy kemény, rideg, brutálisan végzetes gyilkoló gép, de egyben briliáns, dörzsölt és mindig csak azzal törődik, hogy mit akar, és persze azt minden helyzetben megszerzi magának. Nagyon ritkán mosolyog és ha mégis, akkor rögtön ellágyul,  és a szája szélei egy kicsit felkunkorodnak – de sosem teljes ez a mosoly. De mióta Mac-kel találkozott, sokkal többet alkalmazza ezt a jó szokását. Egyszer még hangosan nevetett is. JZB nem az az ember, aki kimutatná az érzelmeit, pláne ha boldog. A legjobb esetben is csak nyugton marad, mint egy lusta nagy macska.  Harsány, tiltó, kontrollált, fegyelmezett, az az ember, akit a harag ural, kicsit gúnyolódós, kihívó, ironikus, tele nyers szexualitással és állati dühvel és semmi gyöngédséggel. Ő egy kemény ember. Nincsenek repedések a falban, amit felállított maga köré, de van egy rés, ahol Mac át tud csusszanni – Kifejezetten utálja ezt, de elfogadja, mert ez az igazság, és ha nem fogadná el, akkor is hiába küzdene ellene. Ha tetszik neki, ha nem, Mac bevette magát a bőre alá, és ettől kőkemény lesz a farka, keményebb, mint bármelyik nő esetében akivel valaha találkozott. Nem fecsérel időt arra, hogy végig gondolja miért is van ez, vagy arra, hogy visszafogja a vágyat magában. Az energiáit egy felé irányította, akár egy gyilkos lézer sugár, vágott és szeletelt, átrendezte a valóságot annak érdekében, hogy megkapja amit akar. És mindig megkapja amit akar. Attól a pillanattól kezdve, hogy találkozott Mac-kel és elfogadta, hogy akarja Őt, kíméletlenül megváltoztatta, olyanná tette hogy hozzáillő legyen amennyire csak lehet. Az egyetlen kérdés foglalkoztatta csak: túl fogja élni azt amit érte tesz?

Jericho ahogy én képzelem, persze tollak nélkül.

- Mackayla Lane: Mac egy olyan nő, aki igazából mindennek a határán mozog. Egy teljesen pszichotikus részben, ami megváltoztatta az életét; eldönthette, hogy mivé válik, az igazi gonosszá vagy a tiszta jóvá. Sokszor úgy érzi, hogy ő igazából bipoláris- mert az. Egy kedves, déli lány, akinek nagyon jó ízlése van a divathoz, ő egy ragyogó csillag egy nagy, lüktető fekete lyukkal közepén. A gonosz, amit megszállottan kerget, az elme gyilkos, lélek törő pusztító szörnyeteg, az akinek Dublin esőáztatta utcáin követi a nyomát – önmaga. Minden sötét varázslat, minden végzetes erő, a harag és a kíméletlen ami benne van. Sosem akarta, hogy megtalálhassa az utcán, amíg meg nem találja magában.

V’lane: V’lanenek nagyon pocsék bemutatása volt. Ő a központi férfi karakter, akinek én a következő címkét adtam: Seelie, ragyogó szexszel gyilkoló Fae, erotikus, briliáns, tökös és nem kevésbé szociopata, mint Barrons. Nem tehetek róla, V’lane-el eljátszottam a „mi lenne ha” játékot. Mi lenne ha miközben Mac félelemmel telve rohant át a sötét zónán Vlane-el találkozott volna Barrons Könyvek és Apróságok helyett? Mi történt volna, ha elviszi a Fae-k világába és elmondja neki az igazságot, a teljes igazságot azon az éjszakán? Segített volna V’lane hatására a cellába zárt testvéreken? Mennyire más Ő, mint Barrons, vagy a nyolcak? V’lane talán fellázadt az Unseelie király ellen, de szerette volna, hogy minden Unseelienek legyen esélye arra, hogy megismerje a napfényt és a világ szépségét. Ő maga volt a harcos a szabadságért, egy renegát, megszállott, türelmes, vitéz harcos. Talán nincs szüksége a világnak a Háborúra? Nem ez az egyetlen oka annak, hogy a Türannosz felbomlott, birodalmak buktak és az emberiség változott? A Háború egy katalizátor, amitől a rossz hirtelen értelmet nyer, a mérleg egyensúlyba kerül, és a világ változik. Nem V’lane az igazi hős?
Remélem kicsit jobban megértettétek a történetet azzal, hogy több kérdésre is választ kaptatok.
Nézzetek vissza, hamarosan még többre válaszolok!

Karen

Lektorálta: Titti Moly :) Ezúttal is köszönöm a segítségét, nagyon megkönnyítette a dolgomat.:)