Torey Hayden: Egy Gyerek

Az írónő első itthon megjelenő könyvét, egy barátnőmtől kaptam kölcsön, nélküle nem is ismerném, ezúton is köszönöm neked Kató! Magam sem gondoltam volna, hogy a Szellemlány - (kritika itt) -, ennyire megfog és elborzaszt egyszerre. A legrémisztőbb az volt, hogy mindig mondogatnom kellett, magamnak, hogy ez mind igaz, és nem csak egy fiktív regényt tartok a kezemben. 

Az Egy Gyerek főszereplője, egy hat éves kislány, aki egy fához kötözött, és felgyújtott egy három éves kisfiút. A kislány, Sheila, Torey osztályába kerül, ahol eleinte nagyon nehezen tudnak dűlőre jutni vele, ugyanis igazán családja nincs, alkoholista apja "neveli" egy ruha együttese van összesen, és az is mindig bűzölög a pisitől. De ez még nem lenne semmi ahhoz képest, ahogy Sheila viselkedik. Borzalmasan agresszív, és elképesztően okos. Gyilkos kombináció. Rögtön megtalálja mindenki gyenge pontját, bosszút áll, és nagyon sok idő kell neki ahhoz, hogy igazán megnyíljon. 

Semmiképpen nem szeretném, hogy azt gondoljátok, Torey egy rosszindulatú pszichopatáról írt. Kétség sem férhet hozzá persze, lehetett volna belőle az. De szerencsére megtalálta a kislány a maga őrangyalát. 

A Szellemlányhoz képest az Egy Gyerek fele annyira sem borzasztja el az embert, sőt Sheila alakja is sokkal inkább a szívünkhöz nő. Azt hiszem ennek az is az oka, hogy Torey őt kimondottan szerette. A többi osztályban lévő csemetéről is hallunk valamit, nagyon jól kiegészítik a történetet, de semmi egyéb. 

Az a legjobb ezekben a könyvekben, hogy fantasztikusan vannak megírva. Persze a történet érdekes lenne enélkül is, de olyan zseniálisan van felépítve Torey eddig általam olvasott két könyve, hogy az ember nem tud elszakadni tőle. Annak ellenére sem, hogy az a téma, amit feldolgoz, kimondottan nehéz. Ezzel a stílussal még azt is eléri, hogy egy könnyed olvasmánynak érezzük, olykor el se higgyük azt, hogy mindaz, amit olvasunk, igaz. 

Nagyon örülök annak is, hogy a kiadó kicsit változtatott a borító anyagának a minőségén, ugyanis az előzőnek olyan vastag volt a borítója, mint egy papírlap. Ez már igazi, jó minőségű, fényes borító, ismét egy szuper, és kifejező képpel. Az oldalak is fehérek, sőt előttem az én példányomat már hárman elolvasták, mégsem akar szétesni. Azt hiszem így nyugodtan lehet dicsérni a kötést is.

Torey és Sheila

Nagyon tetszenek Torey könyvei. Hamarosan jelenik meg az új, és tudom, hogy az én polcomon annak is ott lesz a helye. Számomra tízből tíz. Azt hiszem mindenkinek olvasnia kéne egy kicsi Torey Haydent, pontosan azért, hogy néha el tudjuk azt képzelni, hogy egy különös viselkedésű ember, nem csak a csúfolódás célpontja lehet. Pont ellenkezőleg, segítségre szorul. Hiszen mindenkinek megvan a maga történe, csak sajnos, nem lehet mindenki mellett egy Torey Hayden. 

Torey Hayden: Szellemlány

Egy nagyon kedves barátnőm olvasta a könyvet, és ódákat zengett róla, ezzel olyan szinten felkeltette a figyelmemet rá, hogy négy nap múlva már itt pihent nálam. Az az már tegnap, ugyanis a könyv olyan szinten letehetetlen, hogy nem egészen két nap alatt végeztem is vele.

A történetet egy gyermek pszichológus írta, egy kislányról, aki nem beszélt. Soha egy szót nem ejtett ki az iskolában, ellenben otthon teljesen normális életet élt.

Torey egy nagymenő gyermek klinikán dolgozott, kifejezetten beteg gyerekekkel, amikor rálelt egy újság hirdetésre. Pecking kis városában lévő iskolába kerestek problémás osztállyal foglalkozó tanárt. Valami furcsa megérzés folytán Torey úgy döntött új kalandba fog, és elindult a nagyváros forgatagából, a poros Isten háta mögötti kis településre. Nem is sejtette, mi vár majd ott rá...

A könyv meglepően jól van írva és szerkesztve. Szó szerint faltam a sorokat. Nagyon szép nyelvezete van, pedig nem számítottam arra, hogy pont egy ilyen történet esetében leszek oda- vissza a fordításért. Annyira szépen van írva, gyönyörű kifejezésekkel tarkítva, hogy öröm olvasni.

De az öröm csak a magyar nyelv szépségeiről szól, maga könyv brutális, hátborzongató, és igyekszünk elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy ami le van írva, az mind megtörtént,  igaz, és hogy egyáltalán ilyen valóban van a mai világban.

Nekem nincs gyerekem, de van három testvérem, és az egyik pontosan egy korú Jadievel, - a szótlan kislánnyal -    ezért még inkább szívbemarkolónak éreztem az egész történetet. Vérfagyasztóbb és megrázóbb volt bármely kitalált thrillernél. Hiába mindig igaz az a mondás, hogy a valóság mindig rémisztőbb.

A könyv borítója kimondottan szép, letisztult és modern. Az angol borítóknál sokkal jobban tetszik. Nagyon megragadó Jadie ragyogó kék szeme is. Ellenben a borító alig vastagabb a benne lévő lapoknál, emiatt a könyv nagyon sérülékeny. Plusz pontot kap viszont azért, hogy a lapok fehérek, és nem a mostanság nagy divatba jött barna, nagyon gyorsan sárguló, félfamentes oldalak.

Azt kell mondjam Jadie története megrázó és nagyon tanulságos. Leginkább azért, mert rámutat arra, hogy mi, nagy felnőttek mennyire elzárkózunk a gyerekek képzeletétől, mennyire nem törődünk velük, és arra is, hogy mik történhetnek meg velük, itt és most, akár ma, akár a szomszédban, akárhol!

Számomra történet úgy ahogy van csillagos ötös! Nem tudok bele kötni, nem tudok vitatkozni vele. Még mindig a hatása alatt vagyok, szinte a fülembe csengenek a sérült kislány szavai. Még álmomban is Őt láttam. Ha valaki el tudja viselni, hogy egy könyv ekkora hatással legyen rá, olvassa, mert kell, mert tisztában kell lennünk az ilyen dolgokkal! De készüljön fel rá! Én nem tettem. Tanulságként had mondjam el! Ne feledjétek! A Pókok mindig figyelnek!