Charlaine Harris: Hetedik Harapás

A nagy csalódás után (hatodik kötet), nagyon féltem ettől a könyvtől. Mivel egészen az ötödik részig Sookie történetei abszolút kedvencemmé váltak, éppen ezért nehezen emésztettem meg a csalódásomat, és a felőli aggódásomat, hogy ha a következő is ennyire rossz valószínűleg mi búcsút intünk egymásnak.

Azt kell mondjam magam sem döbbenhettem volna jobban, hogy ez a kötet volt az, ami szó szerint robbant. Az egész sorozat magasan legjobb darabja idáig. Megdöbbentő, izgalmas, kicsit romantikus, és végre újra igazi krimi.

Sookie ismét belekerül a slamasztikába, ugyanis el kell kísérnie Sophie-Ann-t egy nagy vámpír gyűlésre, ahol sajnos elég hamar megtörténik egy gyilkosság, amivel bizony a királynőt vádolják, és csak Sookie tudja kideríteni, ki is állhat a dolgok hátterében. Természetesen eközben a hódolói folyamatosan zaklatják, Quinn, Eric és Bill nem nagyon akarnak Sookie-nak egy perc szabadságot sem adni.

A gyilkos kiléte szinte kitalálhatatlan, nagyon furfangosan oldotta meg Harris a dolgot. Ami nagyon tetszett, hogy a szállodából bizony nem léphettek ki a szereplők, és ezért be volt határolva elég szűkösen, hogy kik is lehetnek az elkövetők.

Az az igazság, hogy ezután a kötet után döntöttem úgy, hogy a fél éve megkapott angol díszdobozos Sookie könyveket bizony elkezdem tovább olvasni, mert ezután már azt mondtam nem várok tovább. Úgy érzem egyre többet elkövetem ezt a rossz szokásomat, lassan semmit sem fogok tudni kivárni. De azért igyekszem amennyire lehet.

A borító kifejezetten tetszett, de persze még mindig az angol borítókért rajongom. Sokkal jobban tetszenek a kicsit komikus rajzolt figurák. De mindenképpen fejlődik az Ulpius a sorozat esetében.

Sookie most megérdemli a 11 pontot. Remélem nem utoljára! Harrisben minden ott van, ne rontsa már el olyan borzalmakkal, mint a Halottnak a csók. Megnyugtathatom a további olvasókat, hogy bizony a további két kötet is nagyon szuper, tessék olvasni!

Nalini Singh: Angyalcsók

Tűkön ültem, úgy vártam a következő kötetet. Kifejezetten tetszett az első rész is. Az egyik barátnőm, akinek nagyon adok a véleményére, egyenesen oda volt ezért a részért, úgyhogy tudtam, amint megjelenik, azonnal itt kell teremnie a polcomon.

A kritika elolvasását leginkább olyanoknak javaslom, akik olvasták már az első kötetet, ugyanis nem lehet erről a könyvről spoiler nélkül beszélni. Akik viszont olvasták, nyugodtan folytassák.

Elena elkezdett ismerkedni angyali valójával, rájön, hogy nem is olyan egyszerű angyalnak lenni. Nagyon nehéz újra megismernie a testét, és a szárnyait. Persze Raphael és Illium mindenben a segítségére állnak. Sajnos nem sokáig töltheti idilli felépülését a menedék nevezetű helyen, mivel valaki elkezdett küzdeni a megüresedett arkangyali posztért, és úgy néz ki, pont az ő fejére pályázik, hogy megmutassa, bizony még Raphael kis játékszerét is megkaparinthatja magának, ha akarja.

A történet viszonylag gyorsan beindul, hamar elkezdődnek benne a halál esetek. Azt gondolom, hogy Elena angyalbőrben is Vadász maradt a javából, akinek a legfontosabb, hogy a gonosz elnyerje méltó büntetését, emellett persze féken kell tartania az angyala dühkitöréseit, és arra is rá kéne jönniük, hogyan kell törődniük a másikkal. Elenának  is meg kell tanulnia angyalként élni és gondolkodni.

Nekem kifejezetten jobban tetszik, mint az első. Hozzátartozik persze az is, hogy most valamiért nagyon vágytam egy igazán jó romantikus könyvre, és az angyalcsók esetében minden vágyam teljesült. Egy ízig- vérig romantikus regényt kaptam, amiben van nyomozás, izgalom egy kis erotikával fűszerezve. A végén  még meglepő fordulattal is találkozhatunk, olyanra, amire egy percig sem számítottam.

A fordítás az előző kötet esetében kifejezetten jó volt, sajnos ezen a részen látszódott, hogy nagyon siettek vele, ezért becsusszant pár magyartalan tőmondat, de azt hiszem ez az a könyv, amit nagyon nehezen tud elrontani egy rossz fordítás. A legnagyobb sérelmem talán az volt, hogy Illium becenevét, ami angolul Bluebell, egyszerűen megoldotta "madárka", olykor "kék madárka" leegyszerűsítéssel. Tudom nem könnyű visszaadni ezt a szót magyarul. De valami frappánsabbat ki lehetett volna találni.

Egy dologgal volt csak nagyobb bajom, az pedig a befejezés. Úgy éreztem nagyon össze lett csapva. Nagyon gyorsan vége lett a könyvnek, ötven oldalba volt a végén besűrítve minden. Tudom nem kéne panaszkodnom, mert Showalter akár három oldalban is megoldja a a befejezéseket, az persze már kérdés, hogy milyen minőségben.

A könyv számomra tízből kilenc. De elfogom olvasni az angolt is, ugyanis azt hiszem azt az egy mínusz pontot a fordítás miatt érdemelte ki. A borító is gyönyörű. Sőt az írónő szerint is a legszebb borító erről a könyvről a miénk. Nagyon várom a következő részt is, de azt már angolul olvasom. Nem várom meg a magyar megjelenést.

Karen Chance: Árnyak vonzásában

Ez tipikusan az a sorozat amiről az első rész alapján azt gondoltam, nem leszek annyira oda érte. Semmi más nincs benne csak akció, akció hátán, ami nem is lenne baj, csak azért én szeretek szusszanni. Ez a rész tipikusan az, amiben úgy tűnik tanult az írónő a hibáiból, és igyekszik változtatni azokon.

Cassie megtudja, hogy Mircea megjelölte őt, méghozzá egy olyan jellel, ami csak őt engedi közeledni hozzá, mint férfi. Ezzel a jellel könnyebben lehet irányítani Cassie-t, aki viszont mikor erről értesül Casanovatól, (igen, Tőle), nagyon dühbe gurul. Ám nem sok ideje van keseregni, ugyanis a mágusok úgy döntenek kivégzik, hogy egy saját Phythiát helyezzenek trónra. Ekkor fut be Pritkin, aki Cassie segítségét kéri, hogy kivégezzék a lány egy szem vetélytársát, Myrát. Bizony, most sem lesz egy perc nyugta sem hősnőnknek.

Míg ez előző könyvben meg kellett szokni Cassie elbeszélő stílusát, és amiatt kissé nehezen kezdett beindulni a történet, itt semmi problémám nem volt ilyesmivel. A sztori rögtön indult, pörgött mint a ringlispíl, mégis voltak olyan pillanatok, amikor volt időm sóhajtani egyet. A nyelvezet kifejezetten jobb lett, most már nem éreztem szakaszosnak a könyvet.

Cassie sokat nőtt a szememben, érezhetően javul a viselkedése, de még mindig nem sikerült megkedvelnem, ellenben végre lett akit szerethetek, Thomason kívül persze, miatta eléggé kiakadtam az előző kötetben. Úgy tűnik még maga az írónő is beismeri a bakit, ugyanis most igyekszik Thomast vissza varázsolni a jó fiúk közé. Lehet nem csak nekem volt problémám a történet alakulásával.

Kifejezetten tetszett, hogy voltak nem várt fordulatok. Nem is egy. A végére abszolút nem számítottam, és kicsit sajnáltam is, hogy úgy történt ahogy, de örültem, hogy Palmer asszony ilyenre is hajlandó.

A borító nagyon tetszik, örülök, hogy meghagyták az eredetit. Sajnos a kötet minősége már több kivetnivalót hagy maga után, mivel a gerinc nem épp a legjobb minőségű, és ha kicsit is nyitjuk, törik. Ez sajnos a Kaposvári nyomdában nyomott könyvek 90 százalékára jellemző.

Nagyon tetszett ez a rész. Nem nagyon tudok rá rosszat mondani, izgalmas, pörgős, csattanós történet. Frappáns befejezés, egyedi világ. Tízből kilenc. Remélem marad ez a javuló tendencia, és a következő kötet tízből tíz lesz.

Kiss Adam: Szütyiő

Ez az a könyv volt, amit én magamtól soha az életben nem olvasnék el. De tényleg. Megvenni ennyi pénzért (3500!!! forint) pláne nem venném meg, mivel a könyv csak éppen hogy 150 oldal, hatalmas betűvel van írva, és jó pár üres oldal és kép is van benne.

Ugye hozzászoktam a mi kis családunkban csak én veszek könyveket. Na de ma reggel besétáltam a fürdőszobába, és szembetalálkoztam a Szütyiő-vel. Látszik, hogy nem az én könyvem, akkor biztos nem heverne a kád peremén. A kezembe vettem, (extra vékony) látom, hogy bizony még dedikálva is van, az én tizenhárom éves öcsémnek.

Miután akkora volt a felhajtás körülötte, és annyian dicsérték, hogy "hüdejó" úgy gondoltam na jó, nézzük mit szeret ma a magyar nép. Főleg; Mit szeretnek a mai férfiak, pláne az én ides öcsém, aki ropi naplóján kívül nem sok mindent olvas. Ez kissé nagy ugrás.

Nem volt ez rossz, de ez nem könyv. Ez egy szösszenetes novella gyűjtemény, amiben van jó pár poén, van egy két jó egyperces is, (bár ha Örkény olvasná, forogna a sírjában), de van benne olyan, amit unva átlapoztam. Azt gondolom, ez a műfaj nem papírra való.

Ez amiből a könyv áll, elmenne egyes újságok, egyes hasábjain olvasva, de nem egy könyvben, legalábbis olyan valamiben, amit könyvnek adtak ki.

Továbbra is nagyon bírom Kiss Ádám humorát, de azt gondolom, hoyg Ő a tévébe való. Ellenben ahogy látom, nem sokat értenek egyet velem, hiszen látom, ezt olvassák kicsik és nagyok, az öcsém állítása szerint másfél órát várt a sorban, mire dedikálták neki a könyvet, míg én amikor egy híres amerikai írónővel dedikáltattam itthon, nem vártam egy percet sem.

Örülök, hogy ilyenek vagyunk, viruljunk sokat, de könyvtárból vegyük ki. Egyszer ez a "könyv" bőven elég. Ne várjunk tőle nagyot, számomra tízből hét. Végezetül annyit tennék csak hozzá; Dinnye 100, Melon 120 (Hol is élünk? Jaaaa, hogy Magyarországon :D:D:D )

J.R.Ward: Megbosszult Szerető

Nem igazán az én műfajom ez a sorozat, az volt a szerencséje az elején, hogy egy akciós hármas csomagban kaptam meg az első három kötetet a páromtól. Az első kötet kifejezetten nem tetszett, ellenben Rhage története nagyon megfogott, ezért azt gondoltam, mindenképp megér egy próbát ez a sorozat is.

Sajnos rendkívül eddig csak a második és a hatodik kötet tetszett nekem. A hatodikban az volt a jó, hogy végre nem a szexen volt a hangsúly, és a kimondott szerelmi szálon, hanem a történeten. Ugyanezt vártam volna a hetestől is, ami ráadásul a kedvenc szereplőmről íródott, de nem ezt kaptam.

Először is már túl sok szálon fut a cselekmény. Ez már sok, ennyi felé nem kell osztani egy történetet, még akkor sem, ha több szereplő életébe akar betekintést nyújtani az írónő. A másik, hogy figyelhetne arra, hogy egyes szálak hihetetlenül lelassítanak mindent. Gondolok én itt Wrath cselekményére a történetben, amiből körülbelül negyed ennyi elég lett volna.

Egyébként annak ellenére, hogy nem volt annyira sok ágyjelenet, egy majd ezer oldalas könyvhöz képest, ismét megszámoltam, az ezresből bizony 100 oldal sima, színtiszta sex. Nem beszélve itt a rengeteg utalásról, stb... Ez szerintem sok, nincs is a történetnek szüksége rá, és eleve már csak önmagát ismétli az írónő. Nem vagyok prűd egyébként, nem zavar a szex a könyvekben, ha oda való. Nem zavart az angyalvérben, és nem zavar Kenyonban és a legtöbb sorozatban.

Na de nem csak a rosszat láttam én meg ebben, ugyanis John-t és Rhev-et továbbra is nagyon kedveltem, kifejezetten jó volt róluk olvasni. Körülbelül a hatszázadik oldalnál tettem le a könyvet és pihentettem az olvasását, mert ott már túl sok Wrath volt nekem, nagyon untam.

Ezért talán megköveznek sokan, de ha ez a könyv csak kétszáz oldallal rövidebbre íródik, milliószor jobb lehetett volna az én szememben. Nem volt rossz, tetszett, érdekes volt, kíváncsi vagyok a folytatásra is, Payne-re is, de nagyon sok mindenbe bele tudok kötni. Persze Ward továbbra is nagyon jól ír, az ember hihetetlen gyorsan tudja olvasni a történetet, élvezetes, fordulatos, tetszett,hogy a vége lezáratlan. Nagyon sok jó pontot kap ezért.

Sőt végre tetszett a borító is! Jó minőségű volt, nem tört meg, pedig be kell valljam sajnos ezt a könyvet most nem kíméltem.És nagyon tetszett is, ugye eleve a kedvenc színem a lila, és Rhev is nagyon ott van az elején.

Számomra tízből hét ez a kötet, mivel a következő rövidebb, és tudván kiről szól, biztos vagyok benne, hogy az jobb lesz. Aki szereti Ward-ot persze egyáltalán nem fog csalódni, továbbra is imádni fogja, csak nekem nem tartozik a kedvenceim közé. Ezért még egyszer elnézést is kérek a Ward rajongóktól, de ez nem az én világom.

Nalini Singh Angyalvér és Psy sorozatához fűződő képek

Nagyon szeretem ezt a sorozatot, és az alapján amiket olvastam a Psy sorozat talán még jobb mint az angyalos. Amikor nézelődtem találtam ehhez a sorozathoz kapcsolódóan pár nagyon szép borítót. Teljesen beléjük szerettem, bár igaz ami igaz, ezek olyan mese szerűek, mivel még nem olvastam a másik sorozatot, nem tudom ezek mennyire passzolnak, és mennyire a többi, de nekem nagyon tetszik.

Egy roppant vicces fan artot is bemutatnék az angyalvér szerelmeseinek, halálra nevettem magam rajta, és megmutatnám a japán borítókat is, amik szerintem igencsak szépen sikerültek. Íme:

Slave to Sensation:



Caressed by Ice:


Visions of Heat:
Mine to Process:

Japán borítók:



Német borítók:



Raphael Archangel:



Uram Archangel:



Japán Fan Art, nekem nagyon tetszett:







Szerény véleményem szerint a Német borítónál kifejezetten jobb a magyar, igaz ez az angolra is, és a japánra is. Egyenlőre nálam veretlen a magyar borító, gratulálok Egmont!

Karen Chance: Megérint a sötétség

Húsvétra kaptam ezt a könyvet, kettő másikkal karöltve, de azt kell mondjam, ezt vártam a legjobban. Azt olvastam róla az angol oldalakon, hogy rendkívül izgalmas, fordulatos és letehetetlen könyvről van szó. Azzal egyetértek teljesen, hogy nagyon izgalmas, de nekem néha igencsak le kellett tennem.

A főhős Cassandra Palmer, aki egy kis bárban tölti mindennapjait, menekülve a saját sorsa elől. Szobatársa Tomas az egyetlen biztos pont az életében, de folyamatosan retteg, hogy a vámpírok egyszer rátalálnak és visszaviszik oda, ahonnan megszökött. Ez természetesen igen hamar bekövetkezik, és Cassie rájön, hogy Ő sokkal több, mint egy egyszerű látó, Őt nevezte ki a Phythia örököséül. Cassie persze ebből semmit sem akar, ellenben Mircea, Cassie titokzatos vámpír jótevője, nagyon is hasznot akar húzni a lányból.

Na röviden- tömören- velősen ennyi. Ismét figyelmeztetném azokat az embereket, akik egy Kenyon, vagy Ward féle romantikus könyvet keresnének ebben, ne tegyék. Ez a könyv nem az, és persze ez nagyon nem is árt neki.

Agyon dicsérni persze nem akarom, mert nagyon sok ellentétes érzelem dúl bennem, ezzel kapcsolatban. Ugyanis a történet nagyon jó, Cassiet egyenlőre nem szeretem, de úgy tűnik én a sorozatok első részeiben ritkán kedvelem meg a főszereplőket. A könyv túl gyors volt, szó szerint azért kellett letennem, hogy tudjak szusszanni, két akció folyam között. Olyankor általában félre tettem egy napig a könyvet és utána folytattam. Hihetetlenül tömény.

Egyenlőre nincs olyan szereplő akit kedvelnék, kimondottan irritál, hogy a vámpírok most már az éterből is vehetnek vért, valahogy nem örülnék annak a ténynek, hogy ülök egy étteremben, két asztalnál arrébb egy pasi pedig táplálkozik belőlem. Ez nekem már nem kicsit volt túlzás, a vámpírok harapós vérszívók, elfogadtam, hogy a legtöbb könyvben már nyálas emberszerű lényekké váltak, vagy a napra mennek, de ezt nem nagyon sikerül egyenlőre.

Volt a könyvben egy kötelező szex jelenet is, szó szerint értsétek ezt, mert semmi szükség nem volt rá, szerintem kérte a kiadó Karen Chance-től, hogy tegye bele, mert enélkül már felnőtt urban fantasy-t ki sem adnak. Elég szánalmas. Eleve szerintem külön vicces amikor az írónők huszonakárhány éves nőket szűznek írnak meg. Hol élnek ezek? Miért jó ez? Tudom, tudom, még mindig a társadalmi előítéletek miatt, de az írók is nők, és könyörgöm ne legyenek már ennyire prűdek!

Hogy jót is mondjak, a történet tényleg nagyon jó, egyedi sztori, végre történelem ismerő író, aki mer gazdálkodni a történet nagyjaiból, teljesség igénye nélkül pár egyén; Hasfelmetsző Jack, Michelangelo :)

A könyv nekem tízből hét pont. Lesz ez még jobb is, de egyenlőre annyira nem kötött le, a második sokkal sokkal jobb, és abban van olyan is akivel szimpatizálni tudok, valahogy sokkal jobb stílusban van írva és fordítva is. Jó sorozat ez na! Tessék olvasni.