Maggie Stiefvater: Linger

Az előző részbe beleszerettem már, lévén farkasos vámpírok nélkül, egy könyv klisék nélkül, egy könyv ami végre más. A lingert nagyon vártam, nem tudtam igazából elképzelni, mivel lehet folytatni ezt a történetet, de kíváncsi voltam, és vágytam arra a kicsit szomorkás hangulatra is, amit ez a könyv ad.

SPOILER VESZÉLY! AKI NEM OLVASTA AZ ELŐZŐ KÖTETET, ANNAK CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE:)

Ismét visszatérünk Mercy Falls ködös kisvárosába, lassan véget ér a tél, és a farkasok ismét emberi formát öltenek. Sam és Grace boldogok együtt, Isabel is visszatér, és az egyik új farkast, Cole-t is megismerhetjük közelebbről. Sőt, nem is akármilyen közelről. Ugyanis immár nem csak Sam és Grace fejébe látunk bele, hanem Isabel és Coléba is, ami nekem sokkal színesebbé tette a történetet, az ő fejükben jobban éreztem magam.

Nem igazán árulnék el sokat a történetről. A történet nagyon lassú folyású, de igazából azt hiszem mindannyian tudjuk mi lesz a vége, a Várunk cím nagyon találó, ugyanis az egész olvasás alatt vártam, reménykedtem, és szurkoltam. Linger megőrizte azt a hangulatot amit az előző könyv adott, és igazából ez adja számomra a varázsát. Nem egy vidám könyv ez, sosem sugallta ezt magából, igazi szívfacsaró szerelmi történet, amit akár valósnak is hihetünk.

Az egyik dolog amibe bele tudnék kötni, azok Grace szülei voltak. Az előző kötetben két nem törődöm csak magával törődő embert látunk. Ebben a részben, mintha az írónő rájött volna, nem biztos, hogy ez jó, és most túl szigorúra varázsolta őket. Nekem ez hiteltelen. Én is voltam tizenhét éves, senki sem vitatkozott velem amiatt mert jártam valakivel, vagy esetleg ott is aludtam nála. Ez abszurd. Persze biztos előfordul, de azok után, amilyenek az első kötetben voltak, nem igazán hihető.

Isabel és Cole hihetetlenül tetszett, jobbára miattuk sokkal jobban élveztem ezt a részt. Isabel sokkal inkább szerethető számomra mint Grace. Sam és Grace nekem mindig kicsit unalmasak voltak a maguk módján, a tökéletes szerelmesek. De Cole és Isabel mások. És nem csak mártírkodni képesek a gondolataikban.

Ez a kötet fényévekkel jobban tetszett, mint az első, igaz a borítója nem annyira szép. Sikerült megtartania az egyediségét, még úgy is, hogy alig történt benne valami, inkább a szereplők jellemét ismerhettük meg jobban, és a múltjukba kaptunk betekintéseket. Ennek ellenére ez a könyv nagyon jó, engem ismét elvarázsolt, de most annyira, hogy pár napig még a hatása alatt leszek. Most sokkal jobban várom a folytatást mint idáig! Tízből tíz!

Melissa Marr: Veszélyes játék

Gigi olvasmányai között olvastam először róla. Kicsit aggasztott, hogy neki mennyire tetszik, mert miután olvastam pár olyan könyvet, amiért ő rajong (kivéve Anita Blake), úgy éreztem, a mi világunk nem igazán egyezik. A borító is nagyon megfogott, nem tudom miért, de szerintem mind három rész borítója egyszerűen csak gyönyörű. Olyan mint a Shiver esetében, ha a könyv nem is tetszik ezeknek a borítóknak ott kell lennie a polcomon....

Na de térjünk inkább a történetre. Aislin egy lány, aki kicsi kora óta látja a tündéreket. A nyárkirály szerint ő az új kiválasztott, aki nyár királynő lehet, ezért elkezd udvarolni Aislinnek, aki persze retteg tőle. Aislinnek van egy nagyon jó barátja, aki segít neki átjutni a nehéz helyzeteken, és próbálja megvédeni a tündérektől, miközben a lányt üldözi egy télleány és a farkasa...

Ennyi elég is a történetről szerintem, nem akarok többet elárulni senkinek a könyvből, szerintem mindenképpen érdemes elolvasni.

A hősnő nagyon szimpatikus volt, végre érettebb szereplő egy tini könyvben. Sokkal felnőttebbnek éreztem mint a Keserű Ébredés hősnőjét. Pedig ez egy tini könyv, a másik pedig szerintem még ha az első kötetben nem is, de majd a másodikban tuti meg fog érdemelni egy nagy 18-as karikát. A főszereplő srác szimpatikus és emberi. Fantasztikus volt két olyan szereplőről olvasni, akik nem hatalmas hősök, tökéletes tulajdonságokkal és külsővel, hanem van hibájuk és sebezhetőek, és nem klisékre épülnek.

Köszönöm a Kellynek ezt a könyvet, számomra 10ből 10 pontot ért el, és nagyon nagyon várom a folytatást.

Karen Marie Moning: Keserű ébredés

Karen Marie Moning: Keserű ébredés

Bevallom nem nagyon vártam a könyvre, egyszer csak jött a Kelly kiadónak a hírlevele, hogy megrendelhetek két könyvet, ami teljesen új típusú urban fantasy. Végre nem vámpírokkal van tele, hanem tündérekkel. Amint elolvastam, hogy a törénet Írországban játszódik azonnal tudtam, hogy nekem ez a kötet kell. Rögtön meg is rendeltem a Veszélyes játékkal karöltve.

A történet MacKayla Lane nevű csajról szól, aki számomra tökéletes cicababa, elszomorodik ha a csilli villi szőke fürtjeit be kell festenie más színre, majdnem sírógörcsöt kap, ha letörik egy körme, és mindig folyamatosan tájékoztat minket, az éppen viselt ruhadarabjairól is. Azt hiszem elárulhatom, hogy nem igazán szerettem a főszereplő lányt, de őszintén remélem, hogy a jelleme szépen meg fog változni az idő múlásával. Nagyon nagyon örültem annak is, hogy végre megint valaki szemszögéből látom a cselekményeket, hiába nekem ez a gyengém.

Na de akkor térjünk vissza a történethez. Mac egy tökéletes családban él, van egy tökéletes mamája, papája és nővére. De mint minden idillnek, ennek is vége szakad egyszer; ugyanis Mac hugát megölik Dublinban. A rendőrség tanácstalan, a szülők tehetetlenek, végül Mac fogja magát és elutazik, hogy a rendőröket jobb belátásra bírja. Miközben nyomoz egyre több mindenre fény derül, főleg arra, hogy az elkövetők nem is emberek voltak, és hogy Mac élete is veszélyben van.

Egyenlőre nincs szerelem a történetben, de minden bizonnyal lesz, két teljesen különböző személyiségű férfi várható a véleményem szerint, akik idővel talán majd érzelmeket is nyilvánítanak a szőkeség felé.

Belőlük emelném ki Jericho Barronst, akit egyszerűen imádtam, és nagyon érdekel az is, hogy mi a titka. Szerintem nagyon nagyon sok érdekes dolog fog még róla kiderülni.

Nekem nagyon tetszett, végre valami könnyed, izgalmas sorozat, ahol nem derül ki az első részben minden, nem jönnek össze rögtön a főszereplők, van jellemfejlődés, és van benne pihenő idő is. (Aki olvasta Karen Chance könyveit tudja miről beszélek) A tündérek kissé sötéten vannak ábrázolva, de engem ez egy cseppet sem zavart. Sőt, kifejezetten jól szórakoztam azon, hogy az orgazmus ölni tud.

Számomra ez a könyv 10ből kilenc és csak azért, mert egyenlőre Macet nem sikerült megkedvelnem, nagyon távol áll tőlem a figurája, de szerintem idővel ez is változni fog. Akinek tetszik Frost, Karen Chance és Sookie, nos az imádni fogja!

Margaret Weiss- Tracy Hickman - Őszi alkony sárkányai

Jaj én nagyon vártam ezt a könyvet. Annyit dicsérték nekem, hogy mindenképp meg kellett szereznem, és be kell valljam, nem csalódtam. Nehéz lesz erről a könyvről kritikát írni, mert annyira az én stílusom, én világom, hogy nem sok rosszat tudok róla írni.

A könyv maga egy csapatról szól, nekem ez egy kissé Gyűrűk Urás volt, a Hobbit szerű surranóval, Kova törpével, a félelf Tanissal, de egy idő után kiderült ,ez teljesen más, annyia közös, hogy ebben a világban is menetel ez a csapat, tart valamerre és ezáltal keveredik újabb és újabb kalandokba.

Ez a kötet a sárkánydárda sorozat első kötete. Az alaptörténet az, hogy elérkezett a gonosz ideje, a régi igaz isteneket elhagyták az emberek és így új erőre tett szert a pusztulás istennője, aki viszatért Krynn földjére. Megjelennek különös sárkány szerű lények, akik mindent leigáznak ezen a földön, és velük egyidőben talál rá Zúgószél, a síkföldi ember egy csodatévő pálcára is, amit ezek a gonosz lények mindenáron maguknak akarnak. A kaland arról szól, hogy hogyan derítik ki a pálca titkát, és ezáltal hogy indíthatják el a háborút Krynn érdekében, hogy újra béke legyen.

Nem szeretnék többet mesélni a történetről, az a véleményem, hogy aki fantasy szerető, annak ezt el KELL olvasnia. Nagyon jól felépített világ, változatos szereplőkkel. Izgalmas és kidolgozott végkifejlettel, és pár nyílt szállal, amik sugallják a jövőt,és ami miatt az ember kaparni tudja a falat, ha nincs meg neki még a következő kötet, ergo én kaparok...

Engem lenyűgözött, nem tudok rá rosszat mondani, nekem tízből tíz, és remélem a következő tízből tizenegy lesz. Imádtam!

Gena Showalter: Éjsötét Csók

Be kell valljam az első kötet, az Éjsötét vágyak nekem nem igazán tetszett, de egy kedves blogtársam, akinek adok a véleményére azt mondta, adjak még egy esélyt ennek a sorozatnak, mert a második kötet fantasztikus lett. Tényleg nem lett rossz, nekem ugyan nem lesz a kedvencem, de nagyon tetszett.

A kötet Lucien és Anja története, Lucien hordozza magában a Halál Démonát, Anja pedig a fejetlenség istennője. Alapvetően ugye megint a szokásos témához értünk, ugyanis ez a két szereplő egymásba szeret, de végre nem egyik pillanatról a másikra, hanem ez igazából egy folyamat, amit kimondottan élvezetes olvasni. Emellett a többi szereplőt is elkezdjük egyre jobban m,megismerni, és Pandora szelencéjéhez is közelebb kerülnek az Alvilág Urai.

A történetről nem igazán szeretnék többet írni, nagyon sok romantika van benne, de a szexualitás mérséklődött, ennek személy szerint örültem, mert sokkal több oldal maradt az egyéb dolgokra. Még mindig úgy gondolom, hogy Showalter nem tud egy rendes befejezést írni, de ebben a kötetben ez már kevésbé zavaró. (Mindent 15- 20 oldalra sűrít be. Olyan kaliberű dolgokat is amiken hosszú oldalakon át rágta már magát.)

A humor néha nekem erőltetett benne de örültem ,hogy van. A két szereplő ellenben nagyon szépen kidolgozott lett, a jellem fejlődés is jelen van a könyvben, aminek kifejezetten örültem. Nagyon passzolnak is egymáshoz, és egyre több mitológiai elem van a sorozatban. Emiatt kezdtem olvasni, úgyhogy ez külön öröm számomra.

A könyv nem rossz, nekem ugyan nem lesz a kedvencem, de azt kell mondjam, hogy jó fordulatos, és várjuk a végét. Nekem tízből hat. De szerintem ez már csak jobb lehet. Az kifejezetten tetszik, ahogy Showalter ír, rendkívül örülök annak, hogy hallgattam Elhaymra, és adtam még egy esélyt a sorozatnak. Köszönöm szépen!

Gena Showalter: Atlantisz

Őszintén nagyon vártam ezt a könyvet, főleg mert imádom Atlantiszt és a vele kapcsolatos dolgokat. Nagyon foglalkoztat minden ebben a témában felmerülő dolog. Tetszett a kivágott kis előzetes szöveg is az egyik ulpius kötetemben.

Amint megérkezett a nagy könyvcsomagomban, rögtön neki is álltam, azt hittem egy nap alatt befejezem, ehelyett három napig gyűrtem. És őszintén vártam, hogy végre vége legyen.

A történet egy harcos sárkány férfiról és egy emberi lányról szól. A harcosnak az a dolga, hogy őrizze atlantisz kapuját, őrizze a ködöt. De a lány valami úton módon, miközben keresi elveszett bátyját rátalál a ködre, és éppen meg akarja ölni Darius, a sárkány harcos, amikor meginog, és végül különböző indokokkal életben hagyja a lányt; Grace-t.

Az alapötlete a könyvnek nagyon jó, na nem a nagy hatalmas pasié és a törékeny lányé, mert ebben nem lenne sok fantázia, hanem Atlantiszé, hogy a tenger alatt van egy világ, sok fantasztikus teremtménnyel. De nekem őszintén mondom fájt, hogy ezekből a lényekből alig ismertünk meg valakit, a kötelező vámpírokat is belepréselték a könyvbe, csak most nem voltak éppen pozitív szereplői a történetnek. Ennek ellenére mégis az emberek lettek az ellenségek, ami engem kifejezetten zavart. Az is, hogy a történet legjava nem Atlantiszban játszódott, hanem a mi világunkban.

Emellett hatalmas fordítói bakik is tarkították a könyvet, sok Magyar nyelvhez idegen kifejezés volt benne, szóismétlés. Ulpiusnál nem sok gondom szokott lenni a fordítókkal, kifejezetten szeretem őket. Ennél a könyvnél ezt nem így éreztem. Pár bakin szó szerint felkacagtam.

A könyvvel más bajom is volt, rendkívül erőltetett volt a humora, olyan dolgokon időzött sokan Showalter amin nem kellett volna, és a lényeges dolgokat összecsapta és elkapkodta. Na meg én kiborulok ezeken a két nap alatt megszeretlek és életem végéig szeretni foglak klisétől. Ez borzalmas volt a könyvben. Nem értettem mikor lettek szerelmesek, életre szólóan ráadásul. Én elhiszem, hogy megszeretik egymást, de ennek adjunk már egy kis időt könyörgöm. Attól, hogy valami aprót megtudtak egymás múltjából még nem ismerik az egész embert.

Lényeg a lényeg nekem nem tetszett. Örülök, hogy vége. Mivel Atlantiszos a következő kötetnek is adok egy esélyt, de ha az is hasonló színvonalú akkor ez a sorozat is megy a süllyesztőbe. Nem fogom bánni. Aki Alvilág Urai minőséget akar csalódni fog. A könyv még csak meg sem közelíti.

J. R. Ward - Megváltott szerető

Minden egyes Ward kötetet olvastam idáig, de sosem lett a kedvencem, a második kötetet, a Síron Túli szeretőt nagyon megszerettem, de egyébként nem ragadtak meg a kötetek, Zhadist része volt ami még különösen tetszett, de a negyedik és az ötödik részben kimondottan csalódtam. A negyedik kötetben nagyon sok újdonság volt ugyan, de nekem nem tetszett, hogy a főszereplő pasi nem vámpír, nem olyan védelmező típus, amit én szeretek, de igazából én nem akarok mindenáron, nyálas jeleneteket olvasni, sőt, inkább szeretem az izgalmas történeteket. Megszámoltam, a negyedik kötetben körülbelül 80 oldal csak a sexről szólt... nagyon sok, az ötödikben még több, és mivel Vishous nekem sosem volt szimpi, és nem tetszik az sem amikor meleg férfi fantáziálgatásokról kell olvasni (félreértés ne essék, semmi bajom a melegekkel), akkor nem örülök, és nem csodálom, hogy alig bírtam végig olvasni. De úgy látom ez a további kötetekben sem fog változni, úgyhogy ezen a dolgon túl kell tennem magam.

Lényeg a lényeg, ebben a regényben sokkal kevesebb romantika volt, mint az előzőekben, lehet, hogy pont ezért, nagyon nagyon tetszett. Végig izgalmas volt, egy rendkívüli új szál, új vonal becsatlakozik a történetbe, egyre többet tudunk meg a háttér szereplőkről, és Rhevről, aki nekem hatalmas kedvencem. Nagyon várom az ő könyvét de az megmarad nyaralásra, nem vagyok hajlandó előbb olvasni. Remélem nem fogok csalódni.

Az előző kötet és e között nem nagyon érzékelhető, hogy megszakadt volna a történet fonala, most már teljesen olyan, mintha egy nagyon hosszú könyvet olvasnánk, azt kell mondjam ennek sincs úgy szó szoros értelmében vége, nagyon sok elvarratlan szál van, és annak ellenére, hogy a főszereplőink Phury és Cormia elviekben, róluk is ugyanannyi szó esik, mint a többiekről. Egyre jobban előtérbe kerülnek John-ék, egyre többet megtudunk a kiválasztottról. És a végén egy olyan plusz dolgot is behoz az írónő, hogy sikítva várjuk a folytatást, és őszintén szeretnénk a kezünkben tartani a következő kötetet.

Őszintén sajnálom, hogy lesz idő, amikor Ward könyveiből évente egyet olvashatunk el. Nagyon pozitív csalódás volt ez a rész nekem. Az írónő kitett magáért. Egyre magával ragadó a cselekmény is. Őszintén remélem, hogy megmarad ez a vonulat. És nem kell csak romantikáról olvasni, hanem sok sok akció és egyéb is fűszerezni fogja a történetet. A szokásos szókimondó hangvitelben. Egyszerűen gratulálok Wardnak. A könyv szuper! Tízből tíz!