Click Here For Free Blog Backgrounds!!!
Blogaholic Designs

2010. augusztus 15., vasárnap

Gena Showalter: Éjsötét Csók


Be kell valljam az első kötet, az Éjsötét vágyak nekem nem igazán tetszett, de egy kedves blogtársam, akinek adok a véleményére azt mondta, adjak még egy esélyt ennek a sorozatnak, mert a második kötet fantasztikus lett. Tényleg nem lett rossz, nekem ugyan nem lesz a kedvencem, de nagyon tetszett.

A kötet Lucien és Anja története, Lucien hordozza magában a Halál Démonát, Anja pedig a fejetlenség istennője. Alapvetően ugye megint a szokásos témához értünk, ugyanis ez a két szereplő egymásba szeret, de végre nem egyik pillanatról a másikra, hanem ez igazából egy folyamat, amit kimondottan élvezetes olvasni. Emellett a többi szereplőt is elkezdjük egyre jobban m,megismerni, és Pandora szelencéjéhez is közelebb kerülnek az Alvilág Urai.

A történetről nem igazán szeretnék többet írni, nagyon sok romantika van benne, de a szexualitás mérséklődött, ennek személy szerint örültem, mert sokkal több oldal maradt az egyéb dolgokra. Még mindig úgy gondolom, hogy Showalter nem tud egy rendes befejezést írni, de ebben a kötetben ez már kevésbé zavaró. (Mindent 15- 20 oldalra sűrít be. Olyan kaliberű dolgokat is amiken hosszú oldalakon át rágta már magát.)

A humor néha nekem erőltetett benne de örültem ,hogy van. A két szereplő ellenben nagyon szépen kidolgozott lett, a jellem fejlődés is jelen van a könyvben, aminek kifejezetten örültem. Nagyon passzolnak is egymáshoz, és egyre több mitológiai elem van a sorozatban. Emiatt kezdtem olvasni, úgyhogy ez külön öröm számomra.

A könyv nem rossz, nekem ugyan nem lesz a kedvencem, de azt kell mondjam, hogy jó fordulatos, és várjuk a végét. Nekem tízből hat. De szerintem ez már csak jobb lehet. Az kifejezetten tetszik, ahogy Showalter ír, rendkívül örülök annak, hogy hallgattam Elhaymra, és adtam még egy esélyt a sorozatnak. Köszönöm szépen!

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szívesen. :) 3. remélem még jobban fog tetszeni. Arról az egyik ismerősöm ezt írta.

"Bevallom nőiesen eddig nem nagyon értettem. hogy mit eszel annyira ezen a sorozaton, de most már teljesen megértem!:) Imádom Reyest! Annyira édes!!!:)Ő lett a kedvencem!!:):):):Az első kettő annyira nem jött be, na de ez! Hát nagyon tutttttti!!!!
Nagyon örülök, hogy nem adtam fel és hallgattam rátok!!! Meggyőzött a rajongásod!:) Egyre jobban szeretem a szereplőket! De most tényleg aki még nem olvasta minél előbb álljon neki mert nagyon megéri!:)"

Azt anyukám sem szereti ha minden a könyv végén van összesűrítve.

Megjegyzés küldése