Ilona Andrews: Mágikus Találkozás

Nagyon ritkán olvasok olyan könyvet, amiről nem tudom beazonosítani, hogy mégis miféle regényről van szó. Ha kérdeznétek egy műfajt, hogy ez a könyv mégis hova tartozna, nem tudnék rá egyenes választ adni. Nem tudom besorolni az urban fantasy műfajba, mert nem az. Paranormális románc? Semmiképpen sem. Fantasy? Hát, sok a fantasy elem benne, de a legtöbb fantasy regény férfiaknak is való, ez pedig kimondottan egy női regény. Akkor mégis mi a fene ez? Erre csak azt tudom válaszolni, hogy kit érdekel? Miért? Mert nem szükséges tudnom mi ez, elég annyit tudnom, hogy nagyon jó. 

A Perem egy két világ között elhelyezett átjáró. Nem tartozik sem a Mágiához, sem a Töredékhez. Ahol a Perem van, ott tükröződik egymással szemben a két világ, a varázslat a technikával. Peremen keveredik mindkettő, de aki itt születik, igazából nem tartozik sehová. Ha végleg a Töredékre költözik, örökre elveszítené azt a csekély varázserejét is, ami peremiként neki adatott, Mágiába pedig nem szokás átmenni, nem lehet tudni, ki éli túl, és ki nem a világok közötti átlépést. Pontosan itt, a két világ találkozásánál él Rose, aki megfeszülten küzd azért, hogy két fiatalabb testvérét egyedül fel tudja nevelni. Míg a Peremben erős varázshasználóként él, a Töredékben csupán egy elviselt takarítónő, akit teljes mértékben semmibe vesznek. Egy különös idegen miatt kirúgják a munkahelyéről, elveszti a megélhetési forrását, Perem felett pedig sötét felhők gyülekeznek, mindenfelé vérszomjas fenevadak támadják meg az embereket. Úgy tűnik, csak a különleges idegen kék vérű varázsló, és Rose képes megállítani őket, és felkutatni, mégis honnan származnak a szörnyetegek... 

Mint már fentebb is írtam, ez a regény nem egy kimondottan romantikus könyv. Persze van benne, de nem erre koncentrál, nincs benne túl fűtött erotika, és semmiképpen sem az áll a közép pontban, hogy a két főszereplő hogyan fog egymásba szeretni. Az írópáros nyugodtan dönthetett volna úgy, hogy kihoz az egészből egy szerelmi háromszöget - hozzáteszem, sosem fogom megunni ezeket - de mégsem tették, és ez esetben nem bántam, mert sokkal inkább érdekelt a történet, az egész világ, mint maga a romantikus szál. 

A szereplők szerethetőek, jól kidolgozottak, a fő gonosz nagyon jól kitalált, tényleg borsódzott tőle a hátam, és végre nem azt akarta, hogy ő is megfektesse a hősnőt, mint annyi más regényben. Teljesen más volt a célja, és szavaitól még a meleg, kényelmes ágyikómban is kirázott a hideg, bele sem akartam gondolni igazából azokba a dolgokba amiről beszélt. Általában nem szeretem, ha sok gyerek van egy könyvben, vagy központi szerepet játszanak, főleg ha ennyire kicsik, de még őket is kedveltem.  A világra is nagy hangsúlyt fektettek, bár Mágiát egy kicsit sem sikerült megismerni, gondolom majd a későbbiekben erre is sor kerül. 

A borító nem rossz, de nem is szép. Az én példányom lapjai olyanok, mintha már egy négy éves könyvet olvasnék, amikor még csak most jelent meg. Szerencsére nem törik a gerinc, a betűk normál méretűek. Mégis borító téren többet vártam az Egmont-tól. Első látásra azt sem tudtam volna megmondani, hogy a képen látható ember pasi vagy nő. Még most sem tudom... Tényleg az egyik legszebb borítókat készítő kiadó, ennek a sorozatnak a borítói pedig olyanok, amik alapján az életben nem venném meg a könyvet, ha nem ismerném az író párost. 

Lényeg a lényeg, a könyv letehetetlen, másfél nap alatt kiolvastam. Végig izgalmas volt, bár a vége kissé sziruposra sikerült, ebben nagyon hajazott a paranormális románc műfajra, de mint mondtam az egész könyv egy mix, minden műfajból egy kicsi, így ennyit meg lehet bocsájtani neki. Nagyon várom a további könyveket a sorozatból, és őszintén remélem, hogy a kiadó itthon is megjelenteti a kint már nagy sikerű Kate Daniels sorozatot.  10ből 10. 

Karen Marie Moning: Új Nap Virrad - Tündérkrónikák 5.

 Mindenki tudja, hogy a Tündérkrónikák az egyik legkedvesebb sorozatom. Benne van a Top 3-ban, és csak a Harry Potter és a Gyűrűk Ura előzi meg. Mindent megveszek ami csak ezzel kapcsolatos, és immár, hogy végre megjelent az ötödik kötet is, ami az eddigi kedvencem a sorozatból, így a magyar kiadást sem hagyhattam ki. A CorLeonis kiadó nagyon kedves volt, mert amint írtam nekik, hogy találhatunk-e arra megoldást, hogy még a megjelenés napján olvassam, azonnal válaszoltak, és  szerencsére találtunk. Így amint hazaértem tegnap, neki is estem a könyvnek, sajnos elég sok dolgom volt, így csak most fejeztem be, de így is ugyanannyira élveztem, mint amikor legelőször olvastam. 

Aki nem olvasta volna el a negyedik kötetet, az ne olvassa tovább a kritikát, mert nem vállalok felelősséget a spoilerekért. Az ötödik kötetre nézve nem lövök le benne semmi poént. 

Mac teljesen magára maradt. Az ezüstökben van, elveszve, megölte a szörnyet, aki védelmezte, Darroc bármikor a nyomára bukkanhat, Christian eltűnt, nincs senki, akire számíthatna. Úgy érzi nincs más esély, csak ha megacélozza magát, és egy kicsit átáll az ellenség táborába, mert most már egyetlen egy rideg cél vezérli, méghozzá az, hogy megszerezze a Sinsar Dubh-t. Immár bármi áron. 

Úgy érzem teljesen felesleges ömlengenem a karakterekről. Még mindig minden karakter egyedi, utánozhatatlan. Mindenkinek megvan a maga sorsa és szerepe a történetfolyamban, senki sem lehet ok nélkül egy ilyen regényben. Most, hogy újra olvastam, látom a bújtatott utalásokat a jövőre, a Dani regényére nézve is. Például előzőleg fel sem tűnt, hogy Dani többször is megemlíti a titokzatos Táncost. 

Külön öröm, hogy a történet lezárul. A Sinsar Dubh-ról és Mac-ről mindent megtudunk, nem maradnak megválaszolatlan kérdések. Ráadásul nem a könyv végén kapunk egy hatalmas információ bombát, hanem Moninghoz megszokottan, a könyv a legeslegutolsó oldalakig tartogat meglepetéseket, sosem lehetünk semmiben biztosak, mindenhol megbúvó titkok, és rejtélyek vesznek körbe minket, amiknek a kibogozására csak a végén kerül sor. Azt hiszem Moning ennek a nagymestere. Elmehetne krimi írónak is. Már az első négy kötet tele van válaszokkal, és még több kérdéssel, apró jelzésekkel, amiket már csak az újra olvasás alatt veszünk észre, de éppen ezért kapunk mindig valami újat a könyvsorozattól. 

Utoljára a Harry Potter adta meg ezt az érzést olvasás közben. Nem azért olvastam, hogy a romantikus szál lezáruljon, - mi lesz Mac és Barrons sorsa - , persze érdekelt ez is, de sokkal jobban érdekeltek a rejtélyek, a történet, mint maga a szerelem. Persze Barrons titokzatos karaktere nélkül az egész semmit sem érne, így teljes a könyv. 

A borító csodálatosan szép. Szerintem a kiadó a legszebb borítót választotta a magyar kiadáshoz. Az egész könyv jó minőségű, szép fehér lapos, amit én mindig jobban preferálok, mint a WC papír minőséget, a gerinc nem törik. Megéri az árát. 

Nagyon tetszett a magyar kiadás úgy ahogy van. Mindenki, aki szereti az urban fantasy-t ami nem a megszokott klisékkel van tele, de mindezek ellenére minden benne van ami egy tökéletes könyvhöz kell, - kaland, akció, rejtély és romantika, - ne habozzon, kezdje el a sorozatot, vágjon bele, és élvezze ki minden egyes percét. Mert ilyen regényt, mint a Tündérkrónikák, többet nem talál. 10ből 11. 

Chloe Neill: A lányok olykor harapnak

Nekem minden urban fantasy sorozat kell. Kell! Kell! Kell!!! A vicc az, hogy Karácsonykor egyszer már belekezdtem a sorozatba. Elolvasta ma századik oldalig, és félre is tettem, hogy olvashatatlan. Aztán most újra elővettem, gondoltam még egy próbát megér. Jelentem a próbálkozás sikeres volt, már a harmadik részt olvasom. 

Merit-et, az egyetemista lányt megtámadták a campus udvarán. Bele is halt volna a sérüléseibe, ha Ethan, a nagy hatalmú Cadogan ház feje, nem jár épp arra, és változtatja át őt vámpírrá. Merit-et lesúlytja a hír, hiszen nem járhat többé egyetemre, nem láthatja a napot, - és ami a legfontosabb - senki sem kérdezte, hogy ő vámpírként akarja-e leélni az életét. Irtózik a vértől, még a gondolatától is, hogy igyon, a jóképű, de arrogáns vámpír nagyúrtól pedig kiveri a víz, jó és rossz értelemben egyaránt. De sajnos újabb gyilkosság történik, az áldozat pedig külsőre nagyon hasonlít Merit-re így a vámpírok nyomozni kezdenek a Chicago utcáin vérengző gyilkos után....

A történet nem kimondottan pörgős, nagyon látszik, hogy még csak egy bevezető kötetről van szó, de az egész mitológia, a szereplők, a történet, mind üdítő és kellemes. Jó beletemetkezni ebbe a világba. Bár néhol már elegem volt a vámpír politikából, de enélkül nem lenne hiteles a regény, beállhatna a többi, egy kaptafára menő urban fantasy közé. 

Meritet nagyon megkedveltem, igazi bele való csaj, aki tudja mit akar, csak akkor nem, ha a szerelemről van szó. A nagyúrt, Ethan-t imádtam. Bunkó, arrogáns, hideg rideg, mi kell még? Viszont a kötelező barátnővel és újdonsült pasijától a falra másztam. Borzalmasan idegesítettek. Eleve az a tény is zavart, hogy pont a barátnőből lesz boszorkány, milyen meglepő fordulat nem? Muszáj volt őt is valami lénnyé átfabrikálni. Na mindegy, ettől függetlenül még mindig szuper a könyv. 

A borítója borzalmas. Lefotóztak Budapesten egy házat, bekékítették, lefotóztak egy átlagos csajt és egy tíz perces Photoshopos megerőltettő egérkattintgatásokkal összerakták. Kiábrándító, a borító alapján szerintem hozzá sem érnék a könyvhöz, nem hogy megvegyem. Egy dolog miatt nézem el neki, kivételesen, mégpedig a könyv magyar ára miatt. Nagyon- nagyon jó vétel, mert egyébként minőségre teljesen jó, nem brutál sorközökkel van megnövelve a mérete. Ez a könyv ilyen, és 2700 forint az alapára. Egy ilyen könyv extra akciósan az Egmont Darktól 3200 forintba kerül, az Ulpiustól pedig 2800-ba. Még ha csak a boltban veszem is meg jobban járok, és az Ulpius-os borítók nem jobbak ennél egy kicsit sem. 

Lényeg a lényeg. A könyv jó, a sorozat jó, aki szereti az Urban Fantasy-t, a jól kialakított világokat, a kissé agresszív, de jólelkű hősnőket, nyugodtan vágjon bele. Külön öröm az is, hogy ez a sorozat nem akar Anita Blake-re hasonlítani, kicsit sem, így sok meglepetésben lesz részünk, aminek mindenki örül. Tízből tíz. 

Jeaniene Frost: Once Burned

Mostmár sírva fakadok, de komolyan. Úgy vártam ezt a könyvet. Meg is hozta a postás, kibontottam mint, egy félőrült, álmodozva simogattam, hogy jaj de szép, majd kinyitottam, neki kezdtem, felénél szüneteltettem és inkább mást olvastam, mert annyiran nem kötött le. Jó könyvet akarok olvasni végre, azt hittem ez az lesz, de nem... Nem is mondom, hogy rossz volt, mert nem volt az, de ott van az a hatalmas DE....

Aki ismeri a Cat and Bones sorozatot és a harmadik kötetig el is olvasta, annak nem lehet ismeretlen Vlad Tepes - és persze ugye a történelemből sem, ugye?. Imádom a Cat and Bones regényeket, egyszerűen csak oda vagyok értük. A bennük rejlő humorért, Cat és Bones közötti sistergő erotikáért, hogy képes vagyok hangosan felkacagni olvasás közben, hogy egy percig sem unatkozom, ja és hogy nagyon szeretem a karaktereket. 

Na és ekkor jön a bumm. Mert picinkét nagyok az elvárásaim. Ez a könyv úgy indul, hogy van egy csaj, akinek balesete volt gyerekkorában, és emiatt senkihez nem érhet hozzá sokáig, mert mindent megráz ami a közelében van. Ezen felül még egy különleges képességre tett szert, ha valakihez vagy valamihez hozzáér,  akkor látomása lesz, vagy a jövőről, vagy a múltról, vagy a jelenről. Sajnos ez a képessége kitudódik és egy vámpír banda elkapja. Egy olyan tárgyat adnak a kezébe, ami pontosan Vladhoz vezet, aki a gondolatolvasásának köszönhetően érzékeli a lányt, sőt még kommunikál is vele. 

Először elmesélem ami tetszett. A regényben volt egy magyar mondat! Az élet apró örömei. Tudom.:)  Emlékszem, hogy végigolvastam a mondatot, és csak az tűnt fel, hogy valami fura. Végigolvastam még egyszer, és akkor jöttem rá, hogy jé ez magyarul van. :) Nagyon tetszett, hogy valódi történelmi forrásból merített az írónő, és bizony a negatív főhős is magyar volt, méghozzá Szilágyi Mihály. Az már más kérdés, hogy csapnivaló egy gonosz volt, de mindegy. Ami még ezer plusz pontot érdemel az a borító. Mindig is így képzeltem Vladot, nagyon nagyon tetszik. Kár, hogy az én példányom ilyen kis apró kötésű, szürke lapos, mert ez elég rossz minőség, de a borító kárpótol. 

Na és most a fekete leves. Nagyon gyenge lábakon áll a történet. A főhősnő infantilis, antipatikus, és idegesítő. Gondolom hatalmas jellemfejlődést akar elénk tárni majd Frost, vagy én nem tudom, de egyenlőre úgy olvasni, hogy akinek a fejében csücsülök folyamatosan irritál, eléggé zavaró. Néha már pár pofont lekevertem volna a csajnak az biztos. Vlad olyan amilyen, de valahogy mégsem jött át annyira, mint a Night Huntress könyvekben. Túl gyorsan összejöttek, túl gyorsan dúl a l'amour. Az ilyet nem szeretem. A cselekmény szálat, az izgalmat a végén hihetetlenül összecsapta Frost, ez sem jellemző rá. Őszintén remélem, hogy a következő rész jobb lesz, mert Vlad az egyik kedvenc szereplőm. 

Sajnos innen a humor is hiányzott, csak akkor mosolyogtam a könyv olvasása alatt, amikor Bones és Cat megjelent, egyébként fásultan lapozgattam, és ahelyett, hogy azon izgultam volna, jaj hány oldal van még hátra, mert azt akarom, hogy több legyen, mindig azt néztem, mennyi kell még, hogy a végére érjek. 

Most azt gondoljátok, hogy ez a könyv siralmas. Nem az. Csak annyira lelkesen vártam, annyira akartam szeretni, és ez annyira nem ment, hogy mérhetetlenül csalódott vagyok. Ennek ellenére egy könnyen olvasható, szerethető történetet kapunk, amit sokan fognak rajongásig imádni, de én nem leszek köztük. Számomra tízből hat. 

Charlaine Harris: Deadlocked - True Blood 12.

Kevesen vannak azt hiszem, akik a sorozat végéig kísérik Sookie útját. Kezdem megérteni, miért is pártoltak el az egésztől. Ez után a regény után én sem tudom mit higgyek. Úgy érzem becsaptak, hitegettek, és a végén olyan dolgot kapok amit nem vártam, ami túl egyszerű és közröhej. Nem én nem ezt akarom! Előre szólok, hogy ez a bejegyzés bizony spolieres lesz, nem tudom máshogy írni, arra nézve is Spoileres, aki olvasta a Véres Leszámolást. Tehát csak saját felelősségre! 

Sookie és Erik között gondok vannak. Gondok, mert Erik-nek el kéne vennie egy nagy hatalmú vámpír királynőt, és erről az apró gondról nem is szólt Sookie-nak, Pam erőlködött, megpróbált mindent, hogy Sookie megtudja az igazságot. Emellett kitudódik, hogy egy elképesztő erejű tündér varázstárgy van a birtokában, amire túl sokan vadásznak, még Erik is megjegyzéseket tesz rá, hogy Sook esetleg alkamazhatná. 

Ez a rész már csak a vérbeli fanoknak lehet izgalmas, vagy talán nekik sem. Én elborzadva olvastam az egészet, folyamatosan azt kérdezgettem magamtól, hogy miért. Miért csinálja Harris ezt? Sookie-t összehozta több nagyszerű férfival, majd mindegyiket elcseszte. Igen. Elcseszte Bill-t, bár a vége felé ismét jobban kedveltem Őt, mint a hős szerelmes Eriket, elszúrta Alcide-ot, aki az én kedvencem volt, Quinn-t és végül Erikkel is megtette ugyanezt. Sookie-t minden férfi megcsalja, vagy ha ez ne történik meg, akkor mindig valami más fontosabb nekik nála. Eriknél a hatalom és a biztonság, Bill-nél ugye a teremtője, Alcide-nél a falka, Quinn-nél a család. Sookie sosem lehet valakinek első? Erre itt a pofon. De lehet..... És kinek? NA KINEK???? Egy skót juhászkutyának.... - aki megjegyzem az angolban border collie, ami nem egyenlő a collie rough fajtájú, Lassie kutyával, de ez már egy fordítói baki - Nagyon szeretem Sam-et, de na ne már.... Erre vártunk eddig? Ez így túl egyszerű, kb felrobbantam az utolsó oldalakon. 

Emellett az egész kötet nem halad sehová, sok a párbeszéd, kevés a  cselekmény, aztán a végén összecsapva kapunk valamit. Sookie is egyre idegesítőbb lesz, már egyáltalán nem zavarja ha megöl valakit, legalábbis emberi módon nem. Ha olyan sorozatot olvasok, ahol monjduk a hősnő egy démon vadász, akkor fejet hajtok, hogy egy ilyen karakterrel van dolgom, de ez esetben Sookie az első kötetekben egy naiv fiatal nő, aztán persze szép lassan megedződik, na de ennyire? Ráadásul ezzel szimpatizálni sem tudok, nem szívesen vagyok a fejében, ami nagy baj, hiszen az ő szemén át látok minden történést. Már nem kötnek le a felesleges monológjai, gondolatai, mert ebben a kötetben sajnos nagyon sok van belőlük. Úgyszólván túl sok is. 

A borító nem rossz, sőt, nagyon szeretem ezeket a rajzolt angol borítókat, mindig jól kifejezte, mi is történik éppen vámpírországban, sőt tetszett a róluk sütő irónia, de emiatt nem fogok megvenni egy könyvet. A jó karakterekkel alig találkoztam, mármint akiket kedvelek, Jasont továbbra is kinyírnám. Nekem nem kéne ebbe az egész maszlagba. A tv sorozatban is idegesít, és sokakkal ellentétben nem látok benne semmi rendkívülit. 

Lényeg a lényeg, szerintem jobb lett volna, ha Harris az eredeti szerződéshez, az- az a tíz könyvhöz tartja magát. Érződik már, hogy ez már csak időhúzás, rég le kellett volna zárni. Több filler könvy is van a sorozatban, azok kihagyásával egy zseniális sorozatot kaphattunk volna, de ezekkel úgy érzem, nem számíthatom ki mi is lesz, és kicsit aggódom, mi lesz az egésznek a vége. Aggódom, hogy Harris le tudja-e zárni rendesen, mert már sajnos ebben sem bízom, úgy érzem bele fáradt, mintha kötelező lett volna a film sorozat sikere miatt még írnia, akarata ellenére, mintha már nem lenne öröm az írásban. Persze biztosan tévedek, de már nem vidám szórakozást kaptam, hanem nyűgöt. Szó szerint szenvedtem míg olvastam. Gondolkozom azon, hogy a sorozatot a Véres Tavaszig tekintem egynek, ami utána van nem érdekel, mintha meg sem történt volna.... Pedig nekem egészen idáig az egyik kedvencem volt, és nagyon sok mindent elnéztem neki. Számomra tízből 4. 

Laurell K. Hamilton: Fagyos Érintés

A Karácsonyi szünetben sikerült végig olvasnom az összes Merry Gentry könyvet. Volt ami tetszett, és imádtam, (4. kötet) és volt amit utáltam, és hiába volt csak éppen hogy 200 oldal, vastag sorközökkel, akkor is alig bírtam átvergődni rajta. Ez volt a drága ötödik kötet. Nagyon féltem, hogy ilyen marad a hatodik rész is, megfogalmazódott bennem már, hogy még egy ilyen könyvet képtelen leszek elolvasni. Nem akartam a Karácsonyi szünetben egy szem könyvön ülni. De szerencsére ez a rész nagyon jó volt. Az egyik kedvencem lett.

Merry ismét pácban van, ugyanis egy elég komoly ügyben idézik bíróság elé. Taranis király szerint Merry három testőre, Abe, Galen és Rhys megerőszakolt valakit az ő udvarában. Mint tudjuk a testőrök hűséggel tartoznak Merrynek, nem táncolhatnak bele senki más ágyába. Merry is pontosan tudja ezt, éppen ezért aggódik nagyon, hogy vajon mi ezzel az egésszel a szándéka a Seeliek királyának?

A könyv eleje nehezen indult, meg is ijedtem, de az a helyzet, hogy én eddig minden egyes Hamilton könyvvel, még az Anita Blake-ekkel is így jártam, hogy nehezen rázódtam beléjük. Valahogy csak a századik oldalon sikerül megéreznem az ízét. Amíg el nem érek a kritikus pontig, sokáig nem is tudom olvasni. Csak ide - oda rakosgatom, aztán a második felét a könyveknek egy huzamban elolvasom. Most sem volt másképp. 

A másik, amit nagyon szeretek Hamilton könyveiben, hogy letagadhatatlanok. Hamilton továbbra is szuperül ír, még mindig nagyon kíváncsi lennék mit tudna egy másik műfajban, amikor mondjuk nem csak a szex legperverzebb fajtáit tárja elénk... Még ezeket a ponyva könyveket is hihetetlenül választékosan, igényes nyelvezettel adja nekünk, igazi öröm egy ilyen könyv, mert valljuk be, a legtöbb Urban Fantasy, vagy Románc tele van párbeszéddel, tőmondattal. Na Hamilton ilyet sosem tenne, mindent aprólékosan elmesél az utolsó részletig.

A borító csodálatos, egyszerűen annyira elkapta a könyvet, hogy nincsenek rá szavaim. A könyv előtt is imádtam, de az olvasása után mondom azt rá igazán, hogy ennél jobb borítót ha lehetett volna, akkor sem tudtak volna alkotni. Ismét egy jó pont az Agavénak borító fronton. 

A szereplőkre és a világra nem szeretnék több szót fecsérelni ,előző kritikáimban is írtam, hogy a világ nagyon jól kitalált, komplex, és ha léteznének a tündérek, azt én csak így tudnám elképzelni. A szereplők továbbra is emberiek, élők, mind külön, önálló karakterek. Igaz lassan már annyi név van, hogy néha teljesen összezavarodom, de itt még ez sem zavar. A kedvencem, Doyle nevét úgyse felejtem el. 

Aki szereti a műfajt, szereti az erotikát, az extrém dolgokat, én azt mondom ne hagyja ki, ne vegye el a kedvét a pocsék ötödik rész. Itt visszatért Merry, az izgalom, és a fülledt erotika. Szerintem kötelező darab. Nekem az első 10 pontos Merry Gentry-m.

A könyvet nagyon köszönöm az Agave kiadónak és Lobonak! 

Jim Butcher - Pusztító Vihar

Dresden Akták Első Része

Szokott veletek úgy lenni, hogy gondoltok egyet, és belenéztek egy regénybe, nem is akarjátok éppen akkor elolvasni, mert ezer más dolgotok lenne, de amint belekezdtek az adott regény hozzátok nő, és igazából már csak akkor keltek fel mellőle, amikor vége van? Én pontosan így jártam a Pusztító Viharral. Elkezdtem, teljesen mást akartam volna olvasni, nem beszélve arról, hogy nem ártott volna főzni és takarítani kicsit, de igazából hála Dresdennek, egy nappal - (ha nem többel) - csúsztam mindennel, de főként a takarítással.

Harry Dresden - legyen csak ennyi elég, ugyanis majdnem olyan hosszú neve van, mint Dumbledore-nak - varázsló. Nem is akármilyen, ugyanis a világon ő az egyetlen olyan varázsló, aki benne van a telefonkönyvben, és nyíltan hirdeti, hogy ő bizony mágiával foglalkozik, és ezzel keresi a kenyerét több kevesebb - inkább kevesebb - sikerrel. Mivel nyilvánosan folytatja a tevékenységeit, így a rendőrségnek is segítenie kell, ahol ő a hivatalos tanácsadó a bizarr, paranormális eseteknél. Egyik nap élete legvéresebb és brutálisabb gyilkosságához hívják, amit még ő sem tud megmagyarázni, hogyan is történhetett. Időközben pedig egy ártatlan családanya is felkeresi, hogy segítsen és találja meg az eltűnt férjét. Dresdennek tehát sok dolga lesz, és neki láthat kinyomozni két igen rejtélyes bűnesetet. 

Ebből az egy könyvből a világot nem igazán ismerhettük meg, de ezért van jelenleg 14 része a sorozatnak, hogy legyen ideje bőven kibontakozni. Nem kicsit örültem, hogy a regény Chicagoban és Michiganben játszódik, ugyanis életemben kétszer, amikor ellátogattam erre a távoli földrészre, Chicagoban és Michigan államban tartózkodtam a legtöbbet. Michiganben több mint egy hónapot, ami nem kis idő. Éppen ezért mosolyogtatott meg, hogy a számomra kicsit unalmasnak tűnő, nyugis világba belepottyant az a sok sok mágia. 

A karakterek közül egyenlőre csak Dresdent ismerjük meg igazán, de szerintem ő az a karakter, akit nehéz lenne nem kedvelni. Dresden tipikusan az a figura, aki kicsit túl jólelkű, kicsit túl becsületes, kissé ügyetlen, de helyén van az esze, és ha kell, használni is tudja. Ha nem nehezedik rá nagy nyomás, olykor- olykor hajlamos elfeledkezni a használatáról, de ekkor is csak kedvesen mosolygunk rajta.

Ami még hatalmas meglepetés volt, az- az, hogy amikor belepillantottam a könyvbe, hogy ki is fordította, legszívesebben sikítottam volna örömömben, ugyanis Hoppán Eszter, az egyik kedvenc fordítóm munkáját dicséri a regény. Ez meg is látszik rajta. A stílus kifogástalan, a könyvben megjelenő gunyoros, humoros jeleneteket is tökéletesen visszaadja. 

A borító kimondottan tetszett nekem. Ugyanis a könyvnek pontosan ilyen hangulata van. Igaz, hogy ez egy urban- fantasy, de ne a mostanában nagyon felkapott regényekre gondoljunk, amikben mindig süt a nap, és a fák virágba borulnak. Nem, ez a könyv nem női regény. Ha valaki szereti a fantasyt, szereti az izgalmat és nem bánja, hogy a könyv középpontjában nem holmi vámpír romantika áll, sőt azt sem, hogy a mi becses férfi főszereplőnknek akár több nő is tetszett egyszerre, én azt tudom javasolni, olvassa el. A férfi fantasy őrülteknek pedig egyenesen kötelező, mert mentes mindenféle rózsaszín sziruptól, amik felett mi nők hajlamosak vagyunk mosolyogva átsiklani, ők pedig csak a falhoz vágnák a fejüket, és a könyvet egyszerre. 

A kiadás a Wizard Books kiadót dícséri, akiknek ez az eddig megjelent első könyvük. Meg kell mondjam nagyon jól választottak, és rendkívül igényes kiadásban juttatják el hozzánk Dresden kalandjait. A könyv még nem kapható mindenhol, remélem ez a későbbiekben változni fog, jelenleg az alábbi boltokban elérhető: a kiadónál, a Líra könyváruházban, és a Szellemlovas fantasy- scifi könyvesboltban. 

Dresden akták sorozatban játszó Dresden :)

Lényeg a lényeg, aki egy igazi, mágiával, varázslattal és sok- sok izgalommal fűszerezett regényre vágyik, ne habozzon, ugyanis a Pusztító Vihar tökéletes választás. Igazi letehetetlen, pörgős, izgalmas regény, remek humorral, fantasztikus karakterekkel és izgalmas nyomozással. Nem kérdéses, hogy nálam tízből tizenegy pontot ért el!

A könyvet nagyon köszönöm a Wizard Books  kiadónak!

Nalini Singh: Angyaltánc

Nalini az- az írónő, akitől ha bármi bármikor megjelenik, akkor nekem az azonnal kell. Imádom ahogy ír, imádom a kicsit lassú de szövevényes történeteit, és azt az egyedi stílust is, amit az urban fantasy világban nekem eddig csak Moningtól sikerült megkapnom. Szeretem a Paranormális Románcokat különben, de kedvencek, olyan igazán nagyon ritkán lesznek. Egyedül Nalini képes arra, hogy ennyire elvarázsoljon egy valahol igazán egyszerű, bájos, romantikus történettel.

A harmadik kötet lényegében Raphael és Elena összetartozásáról, egymáshoz való alkalmazkodásáról és az összeszokásukról szól. Ez lehet persze unalmasan hangzik, de ne felejtsük el, ki is írta ezt a könyvet. A történet most is sok meglepetést tartogat számunkra, krimi szál is van benne bőven, de azért én ezt mégiscsak egy romantikus regénynek állítanám be.

A szereplők kidolgozása továbbra is fantasztikus, a jellemfejlődés szép lassú ámbár fokozatos alakulása is nagyon tetszik. Külön öröm számomra, hogy Elena, annak ellenére, hogy angyallá vált, nem lett egy harcos istennő, hanem neki is szépen mindent tanulnia kell, és jelen helyzetben sokkal sebezhetőbb, mint emberként valaha volt. Raphael pedig egyre kedvesebb, egyre jobban megérti a halandókat, így pedig eléri azt, hogy a mi szívünkhöz is közelebb férkőzzön. Persze nem mintha eddig nem imádtuk volna. :)

A borítóra nem tudok mást mondani, mint amit eddig. Csillagos ötös. Az itthoni legeslegszebb urban fantasy borító. Ismét ötletesen csak a tetejét változtatták meg, de ez cseppet sem von le az értékéből. Többször is abbahagytam az olvasását, csakhogy nézegethessem. Emellett a kötés is szuper, nem törik, úgy nyitjuk hajtjuk, húzzuk- vonjuk ahogy akarjuk.

Aki nagyon szerette Elenát és Raphaelt annak sem kell aggódnia, ugyanis Amerikában már megjelent a sorozat folytatása, Archangel's Blade címmel, aki nem másról szól, mint kedvenc és mogorva vámpírunkról, Dimitriről. Engem egyébként kimondottan érdekel még Illium és jópár angyal története a hetek közül, de a fantáziámat legjobban Illium mozgatja meg, az egész sorozatban ő a legnagyobb kedvencem. :) És a gyönyörű kék szárnyai.

Összességében ismét egy szuper Nalini könyvet kaptunk. Ami komoly fejtörést és álmatlan éjszakákat ugyan nem okoz, ellenben fantasztikus szórakozást nyújt. Nalini szuperül tud bánni a történettel és a műfajok keverésével. Élvezhetjük a krimit, a thrillert, egy kis drámát és természetesen a romantikát is. Mindenből pontosan annyit kapunk, amennyit szeretnénk, se többet, se kevesebbet. Tízből kilenc.

A könyvet nagyon köszönöm az Egmont Dark kiadónak! 

Danielle Trussoni: Angelology - Az Átok

"Angyal vagy ördög – mondta. – Ugyanannak az éremnek a két oldala. "

Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy melyik misztikus lény a kedvencem, nem kéne sokat törnöm a fejem a válaszon. Valahogy mindig is vonzottak az angyalok, és sokkal "emberibb"- nek gondolom őket a hideg, rideg, halott vámpíroknál. De nem akarok senkit sem tévútra csalni, ebben a kötetben senki sem fog őrülten, szenvedélyesen szeretkezni,ez nem az angyalok romantikus perceiről szól. Aki ilyesmit szeretne olvasni, az felejtse el a könyvet, és szerintem a kritikát is fejezze be, ugyanis ez a könyv nem neki való.

Az emberiség évezredek óta hadban áll a Nefilimekkel, a bukott angyalokkal, persze önnön tudtuk nélkül. Ők ugyanis köztünk élnek, irányítanak és uralnak minket, és időről időre elbuknak, mert ha nem így lenne, a világ egyszer csak megszűnne létezni. Egy titkos csoport tud csak a létezésükről, az angelológusok, akik maréknyi csapata küzd a felsőbbrendű faj ellen, és igyekszik kideríteni, az ellenség épp miben mesterkedik. 

Nagyon nagyon vártam ezt a könyvet. Valahogy a zsigereimben éreztem, hogy szeretni fogom. Ha valamihez hasonlítani kéne, nekem először Dan Brown jutna eszembe, de nála izgalmasabb, érdekesebb tud lenni úgy, hogy  sokkalta több ténnyel és száraz anyaggal szembesít minket az írónő. (Persze ezt észre sem vesszük.) Persze az sem elhanyagolható tényező, hogy a könyv nyelvezete zseniális, már csak a választékos, gyönyörű szóhasználata miatt is élvezet olvasni. Köszönet jár érte a fordítónak is. Zseniális munkát végzett. 

A karakter kidolgozása nagyon jól sikerült, mindenkit megtudunk érteni és el tudunk fogadni, olyannak amilyen. Könnyen tudunk azonosulni Evangeline-el a fiatal és kíváncsi apácával, Verlaine-el, aki műkincseket kutat, és tudtán kívül olyan nagy dologba vágja a fejszéjét, ami miatt nyakát szegheti, vagy az angyalokat, akik most nem mint pozitív szereplők mutatkoznak meg előttünk, hanem kegyetlen, embertelen lényekként, akik betegségnek tartják az érzelmeket.

A borító nekem kimondottan tetszik, komor, sötét és tragikus, ahogy a könyv is. Persze ne gondoljuk, hogy egy melodrámát tartunk a kezünkben, ebben a  könyvben minden van; egy kis krimi, thriller, urban- fantasy, dráma ... Talán egy kis romantika is, de az elenyésző. 

Mégis van amit hiányolok, méghozzá az angyalok. Persze sokat megtudunk róluk, és talán legjobban azokat a részeket élveztem, amikor rajtuk keresztül látjuk a cselekményt, mégis túl kevésnek tartottam azt a pár jelenetet. Úgy érzem, sokkal többet lehetett volna mesélni róluk, és nem csak fizikai valójukban megismerni őket, egyszerűen még nem értem meg őket. Persze mivel ez a könyv is sorozat, és ez még csak az első rész, lehet, hogy későbbiekben ezt a hiányosságot pótolni fogja az írónő, de félek, később sokkal nehezebb lesz.

Végeredményben nagyon tetszett! Tízből kilenc. Nagyon jó, nagyon meggyőző, emellett pedig kifejezetten nem női regény, sőt! De valami kis plusz mégis hiányzott nekem belőle, és emiatt nem kap maximális pontszámot. Be kell valljam, a könyv az utolsó pár fejezettel vett meg magának teljesen. Olyan csattanót tartogatott amiről álmodni sem mertem volna. Dan Brown bácsi ideje nyugdíjba menni, ugyanis itt van Trussoni!

A könyvet nagyon köszönöm a Kelly Kiadónak! 

Karen Chance: Átölel az éjszaka

Ez a sorozat nagy utat tett meg, ugyanis az első résszel egyáltalán nem voltam elégedett, sőt... Azt gondoltam nem is folytatom a sorozatot, ám sokat győzködtek, hogy érdemes és ne hagyjam abba. Végül beadtam a derekamat, és nem is bántam meg, a második kötet ezerszer jobb volt mint az első. De a harmadik! Na ez eddig mindent vitt. 

Cassie Palmer ismét bajban van, ahogy már megszokhattuk tőle, a geiss még mindig rajta van, Mirceán egyre jobban eluralkodik az őrület, Pritkinről pedig még mindig nem lehet tudni, igazából kinek az oldalán áll. Arról nem is beszélve, hogy egyre többen szeretnék holtan látni, még a pokol démoni ura is ezután epekedik. 

Amint látjuk, a könyv pörgős felépítése mit sem változott. Továbbra sincs egy szusszanásnyi időnk sem, végig folyamatosan történnek az izgalmasabbnál izgalmasabb események. Olyan mintha egy igazi akció film kellős közepébe csöppentünk volna, nem is akarjuk abba hagyni a könyvet egy percre sem. Az elején persze megint nehéz volt belerázódni, mivel Chance mindig a történet kellős középbe rak minket, semmi bevezető, így gyorsan meg kell szokni fékevesztett tempóját. 

Ebben a részben már kis részt a romantika is szerepet kapott, most már végre látszik, ki az a két szereplő, akik között eldől vajon ki is lesz Cassie szíve csücske. Nem kérdéses én kinek drukkolok... (Naná, hogy Pritkinnek!:)) Egyre jobban megismerjük a világot és a szereplőket is. Minden elismerésem az írónőnek, ugyanis nagyon tájékozott a történelemben is, így a könyv hiteles is marad az utolsó betűig.

Azt szeretem még ebben a sorozatban, hogy ez nem csak egy szokásos urban fantasy, hanem itt megjelennek a tündérek, a mitológia, a vámpírok, varázslók.. stb.. Igazából minden olyan elem, amiért magát a fantasy műfaját olvasom és szeretem. Így megkockáztatom, hogy olyan embernek is tetszene a könyv, aki nem épp vámpírokról akar olvasni.

A borító sajnos nem tetszik. Az első kettő sokkal szebb volt. Az elmosódó város fények miatt kicsit olcsó, ponyvás hatást ért el nálam, pedig ez a könyv nem érdemli meg, hogy ilyet gondoljunk róla. A kötés sajnos nem a legjobb, hiába vigyáztam rá, a gerince megtört és egy- két lap ki is lazult, figyelni kell rá olvasás közben. 

Ritkán teszek ilyet, de külön kiemelném, hogy a fordítás most kifejezetten jó és ötletes volt. Csak gratulálni tudok a fordítónak, aki szép, összeszedett mondatokban tárta elénk Cassie történetét. Ez is nagyon sokat hozzá tett az élményhez.

Azt kell mondjam én magam sem hittem, hogy megérem azt, hogy a Cassandra Palmer sorozatot maximális ponttal jutalmazzam. Mégis megtörtént, sőt ha ez így folytatódik még kedvenc könyv is lesz belőle. Nagyon szeretném, ha minél több ilyen színvonalas könyv jelenne meg, a magyar piacon. Számomra tízből tíz!

A könyvet nagyon köszönöm a Kelly kiadónak!

Kelley Armstrong: Bitten

Szinte bizseregnek az ujjaim, annyira akartam már írni erről a könyvről. Sőt, nagyon régóta el akartam már olvasni legalább az első részt a "woman of the otherworld" című sorozatból. Előbb találkoztam Armstrong másik könyvével, a tiniknek szóló Summoninggal, és már az is meggyőzött arról, hogy az írónő tud írni, és nem a megszokott klisés módon mutatja be nekünk saját, ötletesen kialakított világait.

Elena vérfarkas, az egyetlen nőnemű vérfarkas az univerzumban. Gyűlöli ezt az állapotot, sosem akart ezzé válni, ő nem farkasnak született, azzá tették, neki pedig semmi más vágya nem volt, minthogy családja, munkája és hétköznapi élete legyen. A falkája végül beleegyezik ebbe, így Elena Torontóban él, egy hétköznapi kis lakásban, élettársával. Ám egy nap a falka megkeresi, hogy segítenie kell, mert nélküle nem boldogulnak. Elena beleegyezik, hiszen ezután már nem tartozik a falkának többé, és végleg leválhat róluk. Nem is sejti, mekkorát téved.

Ha valaki ízig- vérig romantikus, rózsaszín könyvecskét szeretne, sok szerelemmel és vívódással, akkor felejtse is el a Bittent. Elena nem a szokásos hősnő, még csak nem is szép, semmi különös nincs benne, a vérfarkasságán kívül. Persze a szerelmi szál megvan itt is, de cseppet sem olyan, amilyet manapság egyesek elvárnak az ilyen típusú könyvektől. Ez inkább urban fantasy, mint paranormális románc.

Azt kell mondjam, Armstrong nagyon bátor ember. Ugyanis első könyves íróként, bevállalni egy olyan könyvet mint ez, csak ezt jelentheti. Több olyan dolog is volt, ami miatt különlegesnek tartom ezt a regényt. Az egyik a különösen szép nyelvezete, amit nem szoktunk meg ettől a műfajtól. Viszonylag kevés párbeszéd van benne egyébként, nagyon sok minden Elena fejében történik, és a könyv fele Elena visszaemlékezéseiről szól. 

A másik dolog, és itt mondhatom azt végre, megszállott kutyásként, hogy végre- vééégre, valaki, aki kicsit is utána nézett a farkasoknak és a kutyáknak. A viselkedésüknek, az ösztöneik működésének. Ugyanis a legtöbb farkasos könyvben ezek a lények nem mások, mint jó szimatú egyedek. Semmi több. Itt végre nem élnek örökké. Nincs szuper- szónikus erejük, de farkassá tudnak válni. Amikor farkasok, a világot is farkasként észlelik. Az ösztönükkel. Ezt az ösztön világot, ahogy a fejében vagyun a farkasnak, olyan nagyszerűen írta le az írónő, hogy én is farkasnak éreztem magam, és végre el tudtam hinni azt ami történik.

A történet számomra nem volt annyira különleges. Nem is rossz, de itt valahogy inkább az emberi kapcsolatokon van a hangsúly. Azon, hogy egy ember hogyan válik farkassá, hogyan ismeri meg önmagát. Végre úgy láttam, hogy az írónő nem magát alkotta meg főhősként. Ugyanis Elena döntéseivel, és gondolataival nagyon sokszor nem is értünk egyet, sőt haragszunk rá. 

Az én kötetem az angol orbit kiadónak a példánya. Nagyon szép, lila tónusú, sejtelmes borító. Nagyon jól visszaadja a könyv kissé komor hangulatát. Ez a rész ugyanis cseppet sem volt egy könnyed olvasmány. Nem azt mondom, hogy nehéz volt, hanem inkább azt, hogy volt mondanivalója. És ez engem kicsit meglepett, be kell valljam, ebben a műfajban nem szoktam hozzá holmi mondanivalókhoz. :)

Az angol nyelv nehézsége hármas szintű. Nem kifejezetten nehéz, de nem is a legkönnyebb kategória. Az egyik nehézség, az az írónő kanadaiassága, ami érződik a nyelvezetben is. Van olyan kiadás, amiben javították, és amerikaiasították a könyvet, de nekem nem az van meg, így találkoztam pár érdekes kifejezéssel, de ez persze nem rontott semmit az élményen. A másik nehéz dolog a szép nyelvezet, amit nehéz kis szókinccsel élvezni. Semmiképpen sem tini könyv kategória.

Azt hiszem mindent elmondd  könyvről, hogy már utazik felém a következő rész. Nagyon kíváncsi vagyok a többi történetre is. Számomra a könyv tízből tíz pontos. Kelley bebizonyította nekem, hogy Ő tud valamit, amit mások nem. Új, klisék nélküli világot teremteni. Köszönöm ezt neki!

Diana Rowland: A Démon Jele

Kimondottan örülök, hogy egyre több és több urban fantasy sorozat indul kis hazánkban. Az olyan típusúaknak, mint ez a könyv, még jobban. Több dolog miatt is:

A: Nem kapunk minden részben új főhőst és főhősnőt, akik egymásba bolondulnak.

B: Végre igazi krimi szál van egy urban fantasy könyvben.

C: Van benne romantika és szex is, de ez nem megy a történet rovására.

D: E/1-ben van írva. (Tudom, ez az én dilim, de én akkor is jobban szeretem az ilyet!)

E: Felnőtteknek szól! Komolyan egy ilyen már nagyon hiányzott nekem.

Kara Gillian nyomozó és idéző is egyben. Életében először kap gyilkossági ügyet, ami az akták tologatása után, igazi felüdülés számára. Egy brutális sorozatgyilkos nyomába ered, aki hosszú, fájdalmas tortúrák után öli meg az áldozatait. A legrémisztőbb azonban az, hogy észreveszi a másik arkánumból jövő erőknek a nyomait is. A Jelfaragó gyilkosságok tehát sokkal bonyolultabbak annál, mint aminek látszanak, és pont Kara a tökéletes rendőr, aki megtalálhatja, ki is állhat a gyilkosságok mögött. Nem segít neki az sem, hogy egy igencsak különös FBI ügynök figyeli minden lépését...

Kimondottan jól szórakoztam a könyvön, kedveltem az írónő humorát is, nem egyszer széles mosolyra húzódott a szám. Kara kifejezetten jó karakter, nagyon hamar megszerettem. A rideg, hideg Ryzkhalt is, aki szintén egy jól megalkotott szereplő.

Nagyon tetszett a világ kidolgozása. Főleg mert hasonlóval még nem találkoztam, így igazán egyedire sikerült a regény. Igaz, hogy egyenlőre inkább kriminek mondanám, mint urban fantasy-nak, mert inkább volt ez nyomozós könyv, mint természetfeletti, de ez nem is zavaró.

A borító nagyon szépre sikeredett, a végére meg is értettem mik azok a dombornyomásos kis jelek rajta. Annak is nagyon örültem, hogy végre nem egy nagy sorközű, nagy betűs könyvvel van dolgunk. A gerincével azért vigyázni kell, mert ha erősen kinyitjuk akkor bizony törik, és a lapok sem olyan biztosan csücsülnek benne.

Egy nagyobb bajom volt csak a könyvvel. A szleng notórius fura fordítása. Tudom, hogy ez nagyon nehéz feladat. De mivel beleolvastam az angol verzióba, ott látom, hogy bizony agyba- főbe káromkodnak. Én megértem, hogy ezt nem akarják a magyar nyelvbe átültetni. Csak egy ici- picit legyen már életszerűbb az a káromkodás.

Összességében nagyon várom a folytatást. Ebből a történetből még nagyon sokat ki lehet hozni. Nagyon kíváncsi vagyok arra is, ki nyeri el a csaj szívét, akárhogy is ez nem központi téma. A végén sok kérdés nyitva marad, és szeretném jobban megismerni a démonokat. Számomra tízből nyolc. Jöhet a következő!

A könyvet nagyon köszönöm a Kelly Kiadónak!

Karen Marie Moning: Hajnalra Várva - Tündérkrónikák 3

Hát igen, komolyan mondom rég vártam ennyire könyvet mint ezt. Moning szuper jól ír, angolul is nagyon élvezhető, de még sincs olyan egyszerűen írva, mint a Twilight sorozat, amit szerintem egy alapfokú angol tudással rendelkező ember is lazán elolvas.

Az angol kötet kisebb mint a magyar, nekem pont az a borítós van meg, amit a Kelly kiadó is átvett, ez a borító tetszik a legkevésbé egyébként, semmit nem ad vissza a sztoriból.


Nagyon sok mindent nem szeretnék elmesélni, mert úgy tudom itthon még nem olvasta senki ezt a könyvet. Éppen ezért tartalmi részeket nem is szeretnék nagyon közölni, a lényeg még mindig ugyanaz, nyomozás a Sinh Sar Dubh után, ami a legerősebb tündér relikvia, egyre többet tudunk meg róla természetesen, és ugyanez igaz a szereplőkre is. Sőt ebben a kötetben Mac ráébred, hogy igazából ő semmit nem tud Jerichoról, úgyhogy most már sokkal jobban oda figyel rá, és sokkal több mindent is tudunk meg végre róla. De, hogy mit, az maradjon egyenlőre az én titkom, de az biztos, különleges fazon ez a Jericho Barrons.

Japán borító -Dark Fever

A kötet még izgalmasabb, és jóval hosszabb, mint az előző két rész. Azok ugyanis Angol eredeti formában 350 oldalasak voltak, ez a könyv már 400 és ennek a plussz ötven oldalnak én két lábon ugrálva örültem. Nem lehet elég hosszú ez a sorozat nekem.

Ez a kötet, csak hogy kicsit ismételjem önmagam, még sokkal jobb volt mint az előző, komolyan úgy érzem magam a könyvek olvasása közben, hogy ez igazából egy nagyon hosszú regény, és azt hiszem így is van, mivel nem határolja igazából a részeket semmi. A legtöbb sorozatnak azért van vége, egy könyv alkot egy kerek egészet. Itt közel sem erről van szó. Ennek a könyvnek a vége is olyan, mintha csak lapoznunk kéne, és már jönne is a következő fejezet, de helyette becsapnak minket, és csak a glosszárium, és Mac naplója jön... óóóó jeeee.

A másik figyelmeztetésem, ez a könyv még mindig nem ROMANTIKUS regény, nem mondom hogy nincsenek utalások egyes dolgokra, de nem az amit ma várunk egy urban fantasytól, amit egy nő írt lányoknak. Nekem mégis pontosan ezért tetszik. Mert nem csak a szexről, szerelemről olvashatok benne, hanem sokkal nagyobb a hangsúly a szereplőkön és a történeten!!! De nem esik abba a hibába Moning, mint Chance, hogy egy pillanatnyi szünetünk nincs arra, hogy szusszanjunk. Szerencsére tudunk szusszani, de nem úgy hogy közben ásítoznunk is kelljen.

Nekem továbbra is 10ből 11. Aki tud angolul annak kalandra fel, és ne habozzon. Olvassa el:) Aki pedig nem az pedig olvassa csak újra ez első két részt, nagyon sok fontos információ van bennük elrejtve. ;)

Karen Chance: Átölel az éjszaka

Remélem mindenki számára triviális, és feleslegesen mondom, hogy fennáll a spoiler veszély, mivel ez a regény a Cassandra Palmer sorozat harmadik része.

A történet ugyan abban a felfokozott tempóban folytatódik, ahol abbamaradt az előző rész. Pritkin, az Ezüst Körből kiugrott mágus és a Pythiává avanzsált Cassie föld alatti alagutakban kutatnak a Codex után, közben természetesen megakarják ölni őket, mivel többen is keresik a könyvet, ki-ki más indokból.

Lényegét tekintve, az egész sztori ennyiből áll. Keresik a nagybetűs Codexet, és próbálnak életben maradni, nem valami bonyolult, ugye? Ez az ősöreg Merlin tollából származó nagyhatalmú varázskönyv tartalmazza annak a geis-nek az ellenvarázslatát, amely Mirceát és Cassie-t köti össze. Elég trükkös ez a geis dolog, mert az előző részben sikerült a főhősnőnek véletlenül megdupláznia az igézetet a mester vámpíron, aminek következtében 100 éven keresztül volt ideje a geisnek őrületbe kergetni Mirceát, aki szépen lassan annyira bedilizik ettől, hogy a Konzul fontolgatja végső kiiktatását.

Az első 150 oldalon nagyon szenvedtem, kifejezetten untatott a hajsza, csörtetés, menekülés, sebesülés, hahh! Már az előző részekkel is ez volt a problémán. Azután egyszer csak elkezdett beindulni a történet is, kiderülnek meglepő dolgok Pritkin származásával kapcsolatban, Mircea is mesél magáról, és érdekes flikk- flakkokat eszelnek ki az időben. Volt egy cuki kis ruhatervezős shoppingolós jelenet Francoise-zal - a boszorkánnyal -, ami kifejezetten tetszett valamiért, ezen kívül végig funny volt ahogy Pritkin és Cassie cseszegteti egymást (néha szóban néha másképp).

Élnék a gyanúperrel, hogy az írónőnek férfi testszőrzet fétise van, gyakran kitér rá, hogy a mágusnak milyen bársonyos dús és szőke, valamint a vámpírnak milyen fekete selymes és szamárvezetős. Kíváncsi lennék Ms. Chance melyiket preferálja, csajos bulikon mindig feljön ez a téma, én oda jutottam, hogy mindig az a kedvenc, ami éppen elérhető! Visszatérve a könyvhöz, talán majd a következő két részből (Curse the Dawn , Hunt the Moon) kiderül, hogy melyik fazon a nyerő Cassie-nél (bár én még mindig Thomas-ra szavazok). A borító szerintem kifejezetten jellegtelen, olyan mintha félbehagyták volna. Elég sokszor nyiffogok azon, hogy miért nem lehet megtartani a könyv eredeti borítóját, mert az mennyivel szebb, mint a magyar változat, itt sajnos fordított a helyzet, mert megtartották, ami nagy kár volt. A kötés minősége is hagy kívánni valót maga után, hiába vigyáztam rá, nem tártam szélesre, mégis végig betört a gerince. Mindent összevetve rosszul indult ez a rész (és különben sem nagy kedvencem a sorozat), de volt olyan izgalmas/érdekes a továbbiakban, hogy kíváncsi vagyok a folytatásra.

G.B. Hellebrandt: Sherion Woods- Apály

Imádom a vízi világot, és a sellőkkel kapcsolatos történeteket, egyik kedvenc mesém a Kis Hableány volt gyerekként, éppen ezért gondoltam azt, hogy bele vágok ebbe a könyvbe, annak ellenére, hogy jót nem hallottam még róla.

Sherion Woods egy sellő aki az emberek világában él, és minden erejével küzd a környezet szennyezés ellen. Munkája során megismerkedik egy Clive nevű férfival, aki feltalálta a vízzel működő hidroautót, és hatalmas összeget ajánl fel neki ezért a cége nevében Sherion. Clive eleinte ódzkodik attól, hogy eladja a jogokat, de végül beletörődik, eközben persze menthetetlenül beleszeret Sherionba.

Azt kell mondjam a könyv alap ötlete kimondottan jó, a cselekmény érdekes lenne, de annyi logikai baki és hiba van a könyvben, ami már egyszerűen nevetséges. Értékelem azt is, hogy az egész regény mondanivalója ordítva mondja a magáét, miszerint védjük a földünket, mert nem lesz így örökre a miénk.

Sajnos ez a könyv, a jó alap sztori ellenére sem nyerte el a tetszésemet, annyi mindenbe bele tudok kötni, hogy az már fáj. Az én fantáziám nagyon sok mindent elvisel, talán még a női Poszeidónnal is megbirkózik, de azzal már kevésbé, hogy valaki a víz alatt akar sokkolót használni. Nem lehetett volna itt valami mást kitalálni? Hiszen mágiáról is van szó a könyvben... Ez sokkoló volt...

Őszintén ledöbbentem akkor is, amikor egy görög szállodában tenger víz folyt a tusolóból. Nagyon el kellett gondolkodnom azon, vajon az írónő fürdött-e már tengerben, - bár biztos vagyok benne, hogy igen- de kérdem én, akkor hogy juthatott eszébe olyan esze ment baromság, hogy egy menő szálloda fürdőszobájában tengervíz folyik a csapból? Az embernek eleve is az első dolga a sós víz után lezuhanyozni.

Nagyon zavart az is, persze lehet már kicsinyes vagyok, hogy ugyebár a mi kis hősnőnk San Fransiscoban lakik, és eközben Bakonyi húsról és varga bélesről álmodozik. Álmodozzon akkor szusiról, steakről és sült krumpliról, de ne híres neves magyar ételekről. Nem is értem persze, miért kellett egy másik kontinensre vinni a történetet, sokkal közelebb áll hozzánk Európa és van itt is tenger.

De még nem is ezek voltak a legnagyobb bajok a könyvvel. Hanem a  szereplők egyszerűsége, kidolgozotlansága, a párbeszédek röhejessége, olykor túlbonyolítása. Csak hogy mutassak egy példát, ez a mondat egy beszélgetés közben hangzik el:

"Csak ez a kettő, akik közül az egyiket a düh, és a megalázottság késztetett erre a szörnyűségre. A többi sellő fél és tisztel téged. Mutasd meg magad, vezesd az óceán népét, hogy lássuk, valóságos vagy, és meglásd, csodálóban és követőben nem lesz hiány. "

Kérdem én ilyen mondatot mikor használunk mi a magyar beszélt nyelvben? Leírásnál nincs gond ezzel, de párbeszéd esetében igencsak túlbonyolított.

Emellett hihetetlenül zavart az is, hogy a főszereplő csaj éppen csak megismerte a szerelmét a történetben, de már a népét is feláldozná érte, és ezt többször a szánkba is rágja, aztán megismeri Robot, és neki áll őrlődni a két pasi között. Eddig tartott a nagy szerelem?

A borító is borzalmas, ez alapján sosem venném meg a könyvet, az elején lévő sellő kimondottan taszító, ennél szebbet még a tíz éves hugom is tud rajzolni.

Nagyon őszintén mondom, hogy nem gondoltam még SOHA azt könyvről, hogy nem kellett volna kiadni. Mostanáig. Biztos vagyok persze abban is, hogy lesz aki nem ért velem egyet, vagy aki azt gondolja, azért kötözködöm, mert magyar íróról van szó. Ez természetesen nem igaz, már csak azért sem, mert kifejezetten érdekelnek a magyar könyvek, igyekszem minél többet olvasni, és nagyon élvezem, amikor igazi szép, és igényes mondatokkal találkozhatok. Ennél a könyvnél azt éreztem, hogy nagyon igényes akar lenni, érződik rajta az is, hogy az írónőnek hatalmas szókincse van, de nekem túl cizellált volt, leginkább a párbeszédek esetében, amikor pedig valamit le kellett volna írnia részletesen, az össze lett csapva.

Nem akarom jobban a földbe tiporni a könyvet, számomra tízből egy, de sebaj, ilyet is kell néha olvasni, hogy tudjuk értékelni az igazán jó könyveket.

Patricia Briggs: Megszólít a Hold

Amint meghallottam, hogy az Agave kiadó bele vág egy új paranormális krimibe, azonnal utána olvastam a sorozat hátterének. Briggs rögtön felkeltette az érdeklődésemet, hiszen láttam, hogy az Ő első műfaja, és maga amivel befutott nem más mint a fantasy, az a stílus amit én mindennél jobban szeretek. Így nem is volt csoda, hogy a megjelenés első napján rohantam érte az Agavéhoz, és neki is láttam az olvasásnak.

Az írónő ráadásul Indián származású, gondolom innen származik a farkasok nagy szeretete is, és az indián kultúra ismerete, aminek igencsak hasznát veszi a könyveiben.

Mercy Thomson egy járó, prérifarkas bőrbe tud bújni amikor csak akar, de emellett egy teljesen hétköznapi életet élő autószerelő. Minden unalmasan és megszokottan történik piciny életében, mikor egyszer csak megjelenik egy fiatal vérfarkas a küszöbén, és munkát kér. Mercy fel is veszi, mert látja, hogy alig lehet több mint tizenöt éves. Ezzel persze minden létező gondot a nyakába zúdít, ugyanis kinyír egy vérfarkast aki a fiú nyomában van, és ezzel bizony kihívhatja a körzet alfa vérfarkasának a haragját.

Hihetetlenül örülök ennek a könyvnek, ugyanis végre valami igényes a piacon ismét. Nagyon jó és élvezhető stílusban van írva, néha ugyan kicsit döcög a fordítás; az alfa hímmel folytatott beszélgetéseket néha kimondottan erőltetettnek éreztem, főleg mert Mercy hol magázza, hol önözi és hol tegezi, ez hihetetlenül zavaró, de emellett nem sok mindenbe tudok bele kötni. Azt gondolom ez a fordítás igényes és jó munka, hozzáteszem, az Agavéban még sosem csalódtam e téren.

A történet olyan izgalmas, hogy oda szegezi az olvasót a székhez, és nem ereszti egészen addig, míg ki nem derül, ki is áll a rejtélyek hátterében. Alapvetően úgy látom, hogy ez egy "epizódos" sorozat lesz, az az minden részben elkövetnek egy bűntényt és azt meg kell oldani. Sokan mondják, hogy a sorozat kimondottan hajaz Anita Blake-re, de ez nem igaz, ebben az esetben minden vámpíros krimi hajaz rá.

Mercy karaktere kimondottan különbözik Anitáétól, az őt körülvevő teremtmények is nagyon egyediek, a vámpírok végre ismét az ellenség táborába tartoznak (igen, vannak ebben is... azt hiszem ők a kötelező elemek... egyszerűen borzalom, valahol hagyják már ki őket a könyvekből!!).

Ami különösen tetszett, hogy ez a történet igazán a FARKASOKRÓL szól. Mivel nekem mindig is Ők voltak a szívem csücskei, sokkal közelebb éreztem magamhoz a szereplőket.                                    

Mercy történetében van szerelem, sőt szerelmi háromszög is, de nem ezen van a hangsúly. Ha valaki ilyet szeretne az írónőtől olvasni, és jól tud angolul, annak sokkal inkább javaslom az Alpha & Omega című sorozatot. Ugyanúgy Mercy világában játszódik a történet, de ezzel a könyvvel szemben, -ahol a krimin van a hangsúly és a történeten-, abban a sorozatban a szerelem dominál, és a krimi szál a háttérbe szorul. A borító viszont, -nagy csalódásomra- nem nyerte el a tetszésemet. Nekem nem adja vissza a történetet, egyszerűen annyi fantasztikus és frappáns borítót ki lehetett volna találni, farkasokkal, indiánokkal, különleges kavargó színekkel... Nem értem... Az Agave adja ki itthon a legeslegszebb borítókat, ez pedig kimondottan jellegtelen. Szerencsére a tartalom olyan, hogy nem vagyok hajlandó lepontozni a borító miatt.

Nem is szeretném tovább dicsérni, ugyanis ez az a könyv, amiről igazán ódákat tudnék zengeni, és körülbelül még háromszor ilyen hosszú posztot kanyarítanék ide, aminek nem örülne senki. Maradjunk annyiban, hogy Mercy és a farkasai a kedvenceim közé fészkelték be magukat, és nem hiszem, hogy hamarosan elvesztenék a megtisztelő pozíciójukat. Lényeg a lényeg, a farkasok ma 10 pontot zsebeltek be tőlem. Fantasztikus élmény volt, minél előbb akarok még többet belőle! Hozzá tenném még, hogy az első kötetből idén még visual novel jelenik meg Amerikában. Biztos vagyok benne, hogy nekem a polcomon kell lennie annak is, úgyhogy mindenképp kaptok hírt majd felőle.

A könyvet köszönöm az Agave kiadónak és Lobo-nak!

Nalini Singh: Angyalcsók

Tűkön ültem, úgy vártam a következő kötetet. Kifejezetten tetszett az első rész is. Az egyik barátnőm, akinek nagyon adok a véleményére, egyenesen oda volt ezért a részért, úgyhogy tudtam, amint megjelenik, azonnal itt kell teremnie a polcomon.

A kritika elolvasását leginkább olyanoknak javaslom, akik olvasták már az első kötetet, ugyanis nem lehet erről a könyvről spoiler nélkül beszélni. Akik viszont olvasták, nyugodtan folytassák.

Elena elkezdett ismerkedni angyali valójával, rájön, hogy nem is olyan egyszerű angyalnak lenni. Nagyon nehéz újra megismernie a testét, és a szárnyait. Persze Raphael és Illium mindenben a segítségére állnak. Sajnos nem sokáig töltheti idilli felépülését a menedék nevezetű helyen, mivel valaki elkezdett küzdeni a megüresedett arkangyali posztért, és úgy néz ki, pont az ő fejére pályázik, hogy megmutassa, bizony még Raphael kis játékszerét is megkaparinthatja magának, ha akarja.

A történet viszonylag gyorsan beindul, hamar elkezdődnek benne a halál esetek. Azt gondolom, hogy Elena angyalbőrben is Vadász maradt a javából, akinek a legfontosabb, hogy a gonosz elnyerje méltó büntetését, emellett persze féken kell tartania az angyala dühkitöréseit, és arra is rá kéne jönniük, hogyan kell törődniük a másikkal. Elenának  is meg kell tanulnia angyalként élni és gondolkodni.

Nekem kifejezetten jobban tetszik, mint az első. Hozzátartozik persze az is, hogy most valamiért nagyon vágytam egy igazán jó romantikus könyvre, és az angyalcsók esetében minden vágyam teljesült. Egy ízig- vérig romantikus regényt kaptam, amiben van nyomozás, izgalom egy kis erotikával fűszerezve. A végén  még meglepő fordulattal is találkozhatunk, olyanra, amire egy percig sem számítottam.

A fordítás az előző kötet esetében kifejezetten jó volt, sajnos ezen a részen látszódott, hogy nagyon siettek vele, ezért becsusszant pár magyartalan tőmondat, de azt hiszem ez az a könyv, amit nagyon nehezen tud elrontani egy rossz fordítás. A legnagyobb sérelmem talán az volt, hogy Illium becenevét, ami angolul Bluebell, egyszerűen megoldotta "madárka", olykor "kék madárka" leegyszerűsítéssel. Tudom nem könnyű visszaadni ezt a szót magyarul. De valami frappánsabbat ki lehetett volna találni.

Egy dologgal volt csak nagyobb bajom, az pedig a befejezés. Úgy éreztem nagyon össze lett csapva. Nagyon gyorsan vége lett a könyvnek, ötven oldalba volt a végén besűrítve minden. Tudom nem kéne panaszkodnom, mert Showalter akár három oldalban is megoldja a a befejezéseket, az persze már kérdés, hogy milyen minőségben.

A könyv számomra tízből kilenc. De elfogom olvasni az angolt is, ugyanis azt hiszem azt az egy mínusz pontot a fordítás miatt érdemelte ki. A borító is gyönyörű. Sőt az írónő szerint is a legszebb borító erről a könyvről a miénk. Nagyon várom a következő részt is, de azt már angolul olvasom. Nem várom meg a magyar megjelenést.