Nalini Singh: Angyalcsók

Tűkön ültem, úgy vártam a következő kötetet. Kifejezetten tetszett az első rész is. Az egyik barátnőm, akinek nagyon adok a véleményére, egyenesen oda volt ezért a részért, úgyhogy tudtam, amint megjelenik, azonnal itt kell teremnie a polcomon.

A kritika elolvasását leginkább olyanoknak javaslom, akik olvasták már az első kötetet, ugyanis nem lehet erről a könyvről spoiler nélkül beszélni. Akik viszont olvasták, nyugodtan folytassák.

Elena elkezdett ismerkedni angyali valójával, rájön, hogy nem is olyan egyszerű angyalnak lenni. Nagyon nehéz újra megismernie a testét, és a szárnyait. Persze Raphael és Illium mindenben a segítségére állnak. Sajnos nem sokáig töltheti idilli felépülését a menedék nevezetű helyen, mivel valaki elkezdett küzdeni a megüresedett arkangyali posztért, és úgy néz ki, pont az ő fejére pályázik, hogy megmutassa, bizony még Raphael kis játékszerét is megkaparinthatja magának, ha akarja.

A történet viszonylag gyorsan beindul, hamar elkezdődnek benne a halál esetek. Azt gondolom, hogy Elena angyalbőrben is Vadász maradt a javából, akinek a legfontosabb, hogy a gonosz elnyerje méltó büntetését, emellett persze féken kell tartania az angyala dühkitöréseit, és arra is rá kéne jönniük, hogyan kell törődniük a másikkal. Elenának  is meg kell tanulnia angyalként élni és gondolkodni.

Nekem kifejezetten jobban tetszik, mint az első. Hozzátartozik persze az is, hogy most valamiért nagyon vágytam egy igazán jó romantikus könyvre, és az angyalcsók esetében minden vágyam teljesült. Egy ízig- vérig romantikus regényt kaptam, amiben van nyomozás, izgalom egy kis erotikával fűszerezve. A végén  még meglepő fordulattal is találkozhatunk, olyanra, amire egy percig sem számítottam.

A fordítás az előző kötet esetében kifejezetten jó volt, sajnos ezen a részen látszódott, hogy nagyon siettek vele, ezért becsusszant pár magyartalan tőmondat, de azt hiszem ez az a könyv, amit nagyon nehezen tud elrontani egy rossz fordítás. A legnagyobb sérelmem talán az volt, hogy Illium becenevét, ami angolul Bluebell, egyszerűen megoldotta "madárka", olykor "kék madárka" leegyszerűsítéssel. Tudom nem könnyű visszaadni ezt a szót magyarul. De valami frappánsabbat ki lehetett volna találni.

Egy dologgal volt csak nagyobb bajom, az pedig a befejezés. Úgy éreztem nagyon össze lett csapva. Nagyon gyorsan vége lett a könyvnek, ötven oldalba volt a végén besűrítve minden. Tudom nem kéne panaszkodnom, mert Showalter akár három oldalban is megoldja a a befejezéseket, az persze már kérdés, hogy milyen minőségben.

A könyv számomra tízből kilenc. De elfogom olvasni az angolt is, ugyanis azt hiszem azt az egy mínusz pontot a fordítás miatt érdemelte ki. A borító is gyönyörű. Sőt az írónő szerint is a legszebb borító erről a könyvről a miénk. Nagyon várom a következő részt is, de azt már angolul olvasom. Nem várom meg a magyar megjelenést.