Click Here For Free Blog Backgrounds!!!
Blogaholic Designs

2012. augusztus 25., szombat

Leiner Laura: Szent Johanna Gimi 7 - Útvesztő



Néha azt gondolom, hogy tényleg nem vagyok normális. Sajnos azt hiszem mások is így látják, de ez most lényegtelen. Ami sokkal inkább lényeges, az- az, hogy a Harry Potter és a Tündérkrónikákon kívül kevés könyv mozgatott meg engem ennyire, és ez igen nagy szó, ugyanis most a kedvenc könyveim listáján a negyedik helyen áll, és ha azt nézzük, hogy végülis ez a könyv nem szól másról, mint a suliról, tinikről, tanulásról és a mindennapi csipp-csupp dolgokról. Szóval miután majdnem négy órán át ácsorogtam érte a tűző napon, csak azért, hogy az első nap elolvashassam, húszas éveim közepén, ez elég árulkodó.

Reniék elkezdték az utolsó évüket, ez a búcsú és a felnőtté válás szele szinte minden oldalon megérint minket. Láttunk egy tini szerelmet kibontakozni a lapokon, ami később komolyabbá fordul, és már nem csak egy lángolásról van szó, hanem komoly érzelmekről. A szalagavató és a körülötte zajló ügyek a Szent Johannában szintén különlegesek, még ez is izgalmas, és úgy érezzük magunkat, mintha mi is búcsúznánk a 12/b-től, akik egészen eddig megosztották velünk mindennapjainkat, de félév múlva vége van ennek az egésznek, és mindenki szétszéled, a jövőjét keresve. 

Ez a hangulat eléggé rányomta a bélyegét a könyvre, de engem cseppet sem zavart, sőt. Örülök, hogy vége lesz, mert így teljes egész a történet. Ebben a részben több csavart is kaptunk, sok szereplőről megtudhatunk még többet, Cortezről is, bár az írónő azt nyilatkozta, hogy őt teljesen megismerni, csak az utolsó rész oldalain fogjuk. A kötet vége kifejezetten izgalmas volt, és lezáratlan. Olyan zárással, hogy legszívesebben most rohannék Laura küszöbéhez, és térden állva könyörögnék a kéziratért. Persze nem tudom merre lakik, így ez most kimarad. Februárig már tudok várni.... Remélem... 

Az előző rész utáni csalódottságomat teljesen eltörölte ez. Minden egyes sorát élveztem. Továbbra is szeretem az összes b-s diákot, sőt én még Vladárt is imádom, teljesen Piton professzorra emlékeztet. - Azért bárki bármit mond, nekem nagyon sok hasonlósága van ennek a sorozatnak a Harry Potterrel - például, hogy a családban az olvasási sorrendje a sorozatnak úgy zajlik, hogy először én olvasom el - leginkább azért, mert én vagyo ka leggyorsabb - aztán a hugom. - 12 éves - Majd a 45 éves nevelőapám. Hö! Mostmár csak az lenne a csoda, ha a párom is elolvasná. Azt tudom, hogy édesanyámat ráveszem, neki is nagyon fog tetszeni, de jelenleg éppen filozófia marhaságokat olvas - illetve próbálja olvasni, mert nem halad vele.... 

Lényeg a lényeg, az SZJG továbbra is rólunk szól. Ez a mese úgy ahogy van megtörténhetne bárhol. Teljesen aktuális az első betűjétől, az utolsóig. Minden "kaszt" megtalálható benne a diákok köréből, amiket az amerikai tini filmekben látunk, itt mégsem ennyire egyszerűek a szereplők, hanem összetett önálló személyiségek. Persze nem árt a történetnek Cortez sem... :) Azt hiszem az aktualitásán kívül ők viszik teljes mértékben a hátukon a történetet.

A borítóra sincs szavam sem, gyönyörű szép, nagyon jó minőségű, megéri az árát. Összességében ez a rész tőlem 10-ből 11 pontot érdemel. Kedvenc könyv lett. Mindenkinek ajánlom, aki pedig még nem olvasta a sorozatot, sürgősen pótolja. :) 


12 megjegyzés:

Marianna írta...

Én még nem olvastam, de már nagyon akarom, és végre találtam olyan kritikát, ami nem spoileres, és elolvashattam. Már alig várom. Tényleg tök jó? :)

Névtelen írta...

én olvastam, és igen, fantasztikus!! mindenkinek ajánlom, Laurának főleg a humora fenomenális. relaxáló olvasmány, érdemes elolvasni ;D

Rin-chan írta...

Hát iigen, az SzJG, az SzJG... Mi is kimentünk az egyik barátnőmmel szerdán háromnegyed 10-re, és egykor még ott voltunk... De megérte! Bár én még csak az első 3 napot tudtam elolvasni, és keddnél előbb semmiképpen nem jutok a közelébe :'( , már most imádom *-* Az elmúlt 3 évben a kötelezőkön kívül ez volt az egyetlen könyv, amit annak ellenére elolvastam, hogy nem fantasy (azazhogy nem akarok hazudni, a Büszkeség és balítéletet úgy másfél éve olvastam...). És megdöbbentett, hogy mennyire jó... Az aktualitása, a karakterek, egyes szereplők zenei ízlése (<3 KoRn). A humora, az, hogy nem ismételget halálra unt lapos poénokat, hanem a szereplők jelleméből, meg a szituációkból csinál viccet... A kibontakozó szerelmi szálak... És végül (de elsősorban :P) Cortez <3 Az egész történet úgy ahogy van elvarázsolt, és minden kötettel csak jobb és jobb lett... Ráadásul még a borítók is gyönyörűek *-* Az Útvesztő pedig... Már az alapján a néhány tucat oldal alapján, amit olvasni tudtam is kedvenc... Egyszerűen hihetetlen... <3

Névtelen írta...

Én hatodik részt olvastam ki most imádom sajnos a hetediket majd barátnő adja kölcsön őszi szünetben.:(
Imádom Cortezt.:)Ciki hogy ezt írom de szerelmes vagyok Cortezbe <3. É még sírtam is mert szerintem belső tulajdonságokra szerintem tiszta olyan vagyok mint Reni és még tesz rá hogy az ízlésünk is megegyezik.
:)

Névtelen írta...

Hogy hasonlít-e a Harry Potter sorozathoz?
Annyiban biztosan, hogy azt a filmnek köszönhetően össze-vissza olvastam. Mivel akkor már filmen megvolt az 5. rész, az olvasást a 6.-kal kezdtem, mert ott nem zavartak be a film képei, és történései. Aztán jött az 5., a 3., a 7., a 2., az 1. és végül a 4. rész. :) Gáz? Nem tudom, minden percét élveztem. :D
Idén nyáron már nagyon könyvhiányom volt, de nem találtam semmi érdekeset. Újabb könyvet nem akartam venni, az otthoni polcon lévőeket meg már elolvastam.... Viszont a párom gyerekei épp ott voltak nálunk és mindketten az SzJG-t olvasták. A nagyobbik a 3. részt, de nem igazán haladt vele, mert nem tetszett neki, a kisebbik pedig a 6.-kat. És mit tesz az unalom, egy igencsak 30 felett lévő nőnemű lénnyel?
Igen(!), kézbevettem a 3. részt. Ahol számomra már teljesen egyértelmű volt, hogy Cortez is és Arnold is szerelmes Renibe, ezért utálják egymást annyira. A gyerek meg csodálkozott, hogy ezt meg most hogy vettem le, mikor csak egy könyvet olvastam. (?) :D:D:D:D Felcsigázott a történet, a gyerekek meg hazamentek, én meg ottmaradtam két hétre könyv nélkül. :(
Mikor újra jöttek, nem tudom milyen meggondolásból, de elhozták nekem az 5.(!) részt. Azt is elolvastam, és ha már a kicsi a 6.-kat olvasta azt is elhappoltam előle, és míg TV-zett, meg számítógépezett, elolvastam. Aztán a történet még hiányos volt, így kértem a többit is. Így esett, hogy a 4. után jött a 7., majd az 1. és a 2. :)

Egyébként minden elismerésem Laurának, aki teljesen jól kitalálta az iskolát, a szereplőket, az egész történetet. A karakterek igazi jellemfejlődésen mennek keresztül, és az olvasó úgy érzi, mintha tényleg visszacsöppent volna az iskolába.
Rohanó, gondterhelt világunkban igazi felüdülés volt olvasni, teljesen kikapcsolt. :)
És ha már itt tartunk, a párom gyerekeinek is egy Cortezt, Ricsit vagy Zsoltit kívánnék. :)

Névtelen írta...

Én holnap fogom kölcsön kapni az osztálytársamtól, már nagyon várom!!!! Egy részt se hagytam ki eddig a Szent Johanna Gimiből!!

Unknown írta...

Teljes mértékben egyetértek veled.
Kevés könyv van amibe ennyire bele tudom élni magam, nekem is pontosan ilyen volt még a Harry Potter. Abban az időben a Roxfortba szerettem volna járni (korban még akár oda is illettem volna), most viszont a SzJG-be (ehhez viszont jó 10 évet kéne fiatalodnom).
Én csak nemrég találtam rá a sorozatra, de két hét alatt felfaltam az első hat kötetet.

Névtelen írta...

Imádom! Ez a kedvenc könyvem, egyszerűen fáj letenni. Viszont az is klassz lenne ha megfilmesítenék, mert bár eltudom az egészet képzelni és át is tudom élni valahogy más lenne a saját szememmel látni. :)

Névtelen írta...

Tényleg nagyon jó sorozat. Csak azt sajnálom, hogy mindjárt vége. Kérünk még folytatást.

Névtelen írta...

én szeretem és vaki nem olvassa el az menjen orvoshoz mert sürgősen el kell olvasni egy kicsit hosszú de a gimibe beleérzel a szünetekbe és elolvasod 2 nap szünet alatt
vagy inkább ki nézné meg fiilmben

Névtelen írta...

én imádom a szent johanna gimit mer cortez és reni összejön

cziffraandi írta...

Én egy húszas évei közepén járó könyvmoly vagyok, és annyira szívemből szóltál!:)

Megjegyzés küldése