Click Here For Free Blog Backgrounds!!!
Blogaholic Designs

2011. december 9., péntek

Jim Butcher - Pusztító Vihar

Dresden Akták Első Része

Szokott veletek úgy lenni, hogy gondoltok egyet, és belenéztek egy regénybe, nem is akarjátok éppen akkor elolvasni, mert ezer más dolgotok lenne, de amint belekezdtek az adott regény hozzátok nő, és igazából már csak akkor keltek fel mellőle, amikor vége van? Én pontosan így jártam a Pusztító Viharral. Elkezdtem, teljesen mást akartam volna olvasni, nem beszélve arról, hogy nem ártott volna főzni és takarítani kicsit, de igazából hála Dresdennek, egy nappal - (ha nem többel) - csúsztam mindennel, de főként a takarítással.

Harry Dresden - legyen csak ennyi elég, ugyanis majdnem olyan hosszú neve van, mint Dumbledore-nak - varázsló. Nem is akármilyen, ugyanis a világon ő az egyetlen olyan varázsló, aki benne van a telefonkönyvben, és nyíltan hirdeti, hogy ő bizony mágiával foglalkozik, és ezzel keresi a kenyerét több kevesebb - inkább kevesebb - sikerrel. Mivel nyilvánosan folytatja a tevékenységeit, így a rendőrségnek is segítenie kell, ahol ő a hivatalos tanácsadó a bizarr, paranormális eseteknél. Egyik nap élete legvéresebb és brutálisabb gyilkosságához hívják, amit még ő sem tud megmagyarázni, hogyan is történhetett. Időközben pedig egy ártatlan családanya is felkeresi, hogy segítsen és találja meg az eltűnt férjét. Dresdennek tehát sok dolga lesz, és neki láthat kinyomozni két igen rejtélyes bűnesetet. 

Ebből az egy könyvből a világot nem igazán ismerhettük meg, de ezért van jelenleg 14 része a sorozatnak, hogy legyen ideje bőven kibontakozni. Nem kicsit örültem, hogy a regény Chicagoban és Michiganben játszódik, ugyanis életemben kétszer, amikor ellátogattam erre a távoli földrészre, Chicagoban és Michigan államban tartózkodtam a legtöbbet. Michiganben több mint egy hónapot, ami nem kis idő. Éppen ezért mosolyogtatott meg, hogy a számomra kicsit unalmasnak tűnő, nyugis világba belepottyant az a sok sok mágia. 

A karakterek közül egyenlőre csak Dresdent ismerjük meg igazán, de szerintem ő az a karakter, akit nehéz lenne nem kedvelni. Dresden tipikusan az a figura, aki kicsit túl jólelkű, kicsit túl becsületes, kissé ügyetlen, de helyén van az esze, és ha kell, használni is tudja. Ha nem nehezedik rá nagy nyomás, olykor- olykor hajlamos elfeledkezni a használatáról, de ekkor is csak kedvesen mosolygunk rajta.

Ami még hatalmas meglepetés volt, az- az, hogy amikor belepillantottam a könyvbe, hogy ki is fordította, legszívesebben sikítottam volna örömömben, ugyanis Hoppán Eszter, az egyik kedvenc fordítóm munkáját dicséri a regény. Ez meg is látszik rajta. A stílus kifogástalan, a könyvben megjelenő gunyoros, humoros jeleneteket is tökéletesen visszaadja. 

A borító kimondottan tetszett nekem. Ugyanis a könyvnek pontosan ilyen hangulata van. Igaz, hogy ez egy urban- fantasy, de ne a mostanában nagyon felkapott regényekre gondoljunk, amikben mindig süt a nap, és a fák virágba borulnak. Nem, ez a könyv nem női regény. Ha valaki szereti a fantasyt, szereti az izgalmat és nem bánja, hogy a könyv középpontjában nem holmi vámpír romantika áll, sőt azt sem, hogy a mi becses férfi főszereplőnknek akár több nő is tetszett egyszerre, én azt tudom javasolni, olvassa el. A férfi fantasy őrülteknek pedig egyenesen kötelező, mert mentes mindenféle rózsaszín sziruptól, amik felett mi nők hajlamosak vagyunk mosolyogva átsiklani, ők pedig csak a falhoz vágnák a fejüket, és a könyvet egyszerre. 

A kiadás a Wizard Books kiadót dícséri, akiknek ez az eddig megjelent első könyvük. Meg kell mondjam nagyon jól választottak, és rendkívül igényes kiadásban juttatják el hozzánk Dresden kalandjait. A könyv még nem kapható mindenhol, remélem ez a későbbiekben változni fog, jelenleg az alábbi boltokban elérhető: a kiadónál, a Líra könyváruházban, és a Szellemlovas fantasy- scifi könyvesboltban. 

Dresden akták sorozatban játszó Dresden :)
Lényeg a lényeg, aki egy igazi, mágiával, varázslattal és sok- sok izgalommal fűszerezett regényre vágyik, ne habozzon, ugyanis a Pusztító Vihar tökéletes választás. Igazi letehetetlen, pörgős, izgalmas regény, remek humorral, fantasztikus karakterekkel és izgalmas nyomozással. Nem kérdéses, hogy nálam tízből tizenegy pontot ért el!

A könyvet nagyon köszönöm a Wizard Books  kiadónak!

11 megjegyzés:

Christina alias Pöfivonat írta...

Ez kel nekem, ez nem vitás. :)

Katamanó írta...

Örülök neki, most láttam csak, hogy idén a tizennegyedik kötete lett a Good Reads-en a negyedik legjobb fantasy odakint :):) De hidd el, megéri mert szuper könyv !!! :)

Titti írta...

Jáááj, hogy néz már ki ez a borító? Kifejezetten ronda szerintem. Tuti nem venném le a polcról magamtól.

Más kérdés, hogy valóban jó ötlet volt e a Wizard Books-tól pont azt a sorozatot választani első könyvnek, aminek a tv sorozat adaptációja nem élte túl az első évadot és megbukott.

Christina alias Pöfivonat írta...

Már megrendeltem. :) Utána olvastan jó alaposan, ha már 14 kötetet kell megvennem, akkor legalább olyan is legyen. :D

Katamanó írta...

Nem tudom, nekem tetszett, pedig tudod hogy borító imádó vagyok :D A sorozat szerintem egy dolog, ma megnéztem az első részt, és pocsék volt. XD Sac per kb semmi köze a könyvhöz. A könyv szuper jó :) Én nem hinném, hogy megbukik itthon. :)

Katamanó írta...

Pöfivonat:

Egyetértünk :D Én is akarom mind a 14-et :D

Tara Nima írta...

ti honnan rendeltétek meg? én sehol nem találom. mert persze ez is kell.
nem lehetne, hogy inkább csak szar könyveket olvassatok egy darabig?:D

Katamanó írta...

A kritikába beleírtam, hogy hol lehet kapni, de azt írta a kiadó, hogy mostmár a Bookline-nál is elérhető : )

Tara Nima írta...

ja, tényleg. bocsi, azt már nem láttam, tudod, én csak átfutom a posztokat.:))

Névtelen írta...

Szerintem kézbe véve nagyon vonzó és profi a borító. Egyébként a kiadó az Ad Librum (www.adlibrum.hu/Dresden), vagy nem?

Katamanó írta...

Szerintem is :) Ad Librum az egyik kiadó, de a fő kiadó jelen esetben a Wizard Books. Mindjárt több információt is kaphatsz felőle, de teljesen igazad van, és köszönöm szépen, hogy szóltál az Ad Librum is kiadó :) A linkeknél egyébként megtalálhatod a Wizard Books kiadó linkjét. :)

Megjegyzés küldése