Click Here For Free Blog Backgrounds!!!
Blogaholic Designs

2011. július 23., szombat

Andrea Cremer: Wolfsbane- A Keresők



Mit is mondjak, a Nightshade után, - ami az egyik kedvencem lett a műfajban - , mindenképpen szerettem volna minél előbb elolvasni a Wolfsbane-t. Már tűkön ültem, hogy mikor hozza a postás, és amint megérkezett, minden könyvet ami tervbe volt, vagy amit épp olvastam, hagytam azonnal, és álltam neki ennek. Aki nem olvasta el az előző kötetet, annak azt javaslom, ne olvassa el a kritikát, ugyanis spoilert tartalmazhat. Aki azonban megtette, nyugodtan vágjon bele.

Calla Tor a keresők otthonában ébred, legnagyobb megdöbbenésére nem akarják megölni, hanem éppen ellenkezőleg, segíteni szeretnének; megismertetni az Őrzőket az igazi múltukkal és kiszabadítani Calla további falka társait Vailből, cserébe azt kérik, álljanak az oldalukra. Shayről is kiderülnek izgalmasnál izgalmasabb dolgok, és jobban megismerhetjük a Keresők világát. 

Amikor elkezdtem olvasni a regényt, nem hittem el, hogy ugyanaz írta, aki az első kötetet. Annyira szétszórt volt az eleje, rengeteg felesleges információval, zagyva párbeszédekkel, hogy nagyon megijedtem, hogy a könyv színvonala nem fog változni. Szerencsére a századik oldal elolvasása után végre történt is valami, és utána már visszatértünk a megszokott, izgalmas történethez. 

A könyv második fele nagyon jó, pörög, a Nighshade-tól megszokott izgalmakkal és romantikával fűszerezve. Ott igazán kalandból kalandba csöppenünk, de valami kis romantikus jelenetre mindig volt egy kis ideje az írónőnek, ami nagyon jól esett. Egyébként hihetetlen szépen tud egy csókjelenetet átadni, szinte mi is ott vagyunk, és átéljük Calla belső vívódásait, örömét, izgalmát stb...

A borító továbbra is gyönyörű. Nagyon jó minőségű, sokszor olvasós, aminek azért is örülök, mert a Nightshade sorozatot biztos nem most olvasom először, emiatt szükség is lesz bizony a jó minőségű kiadásra. Bár azt gondolom az Egmont könyvei miatt nem igazán kell aggódni, tudjuk mire számíthatunk, biztos minőséget kapunk, és ezt nem csak a borítóra értem. 

Ez a könyv szerintem olyan átkötő kötet féle, mint a Vámpírakadémiában a Véreskü, én legalábbis így éreztem. Szinte bizseregnek az ujjaim, annyira szeretném olvasni a következő részt, mert tudom, az robbanni fog. Ez sem volt rossz, de nem érte el az előző színvonalát. Ettől föggetlenül ne merjétek kihagyni ezt sem, ha tetszett a Nightshade. A Wolfsbane is szuper könyv, csak az előző rész nagyon magasra tette a mércét. És be kell valljam, kicsit hiányoltam belőle Rent is, és a farkasokat. De a következő részben erre sem lesz panasz.  Ez a rész csak nyolc pontot érdemel tőlem végül.

Külön kiemelném, hogy az Egmont kiadó úgy adta ki nálunk a könyvet, hogy külföldön még meg sem jelent, de nekünk már a polcunkon lehet, úgyhogy emiatt csak gratulálni tudok. Minden elismerésem, remélem ezen sorozat esetében tartani is fogják magukat ehhez a jó szokásukhoz. :) 

A könyvet nagyon köszönöm az Egmont Dark kiadónak. 

3 megjegyzés:

ShdNx írta...

Köszi a review-t! Nekem is eléggé tetszett a Nightshade, hangulatában nagyon megfogott. Tipikusan az a könyv, ami elolvasás után 6/5 csillag, később visszatekintve viszont inkább 3/5.
Az egyik legnagyobb bajom vele éppen az volt, hogy nincsen igazából befejezve, hanem a történet csak simán szét van vágva. Nagyon-nagyon fujj.
Pont ez az, ami miatt még nem kerestem meg és olvastam el. Talán majd később, ha épp nem találok olyan könyvet, amit lenne kedvem olvasni... Legkésőbb pedig amikor kijön a 3. rész (2012. február vége), feltéve ha az rendesen befejezi a történetet.

Katamanó írta...

Hát a második résznek a vége is ilyen elvágott, hatásvadász :) Nekem ezzel nincs bajom egyébként. Ilyenkor csak jobban várom a következő kötetet.

Sylvi írta...

nekem is eléggé tetszett az első rész, hajnali 3ig olvastam mert kiváncsi voltam a végére. főleg hogy ilyen eseménydús volt. :) Bár nekem Shay nagyon unszimpatikus és sajnos nemtudom máshogy elképzelni(csak mint ahogy Ren is mondta egy kölyöknek) Szóval én nagyon Ren párti vagyok, meg az hogy Cal ott hagyta a családját a barátait és Rent(ilyen édes pasit hogyan lehet hátrahagyni?) az kicsit csalódást okozott, és meg is alapozta a hangulatomat a mai napra:/ Tény hogy így kicsit nehezebb élvezni ha nem szereted azt a karaktert aki a főhősnő szíve választottja. De remélem megváltozik majd róla a véleményem. :)) Ja, és tetszett a kritikád ;)

Megjegyzés küldése