Neil Gaiman: A temető könyve

Nyaralásra vettem magamnak ezt a regényt, azt kell mondjam mindenképpen szerettem volna Gaimant vinni a tengerpartra. Nagyon vaciláltam az Anansi fiúk, és a Temető könyve között, de valamiért jobban szerettem volna egy kis borzongást miközben süttetem magam a napon.

A történet egy Senki nevű fiúról szól (röviden csak Sen), akinek meggyilkolta a szüleit egy bizonyos Jack nevű. Sennek hatalmas szerencséje volt, ugyanis bemenekült a házuktól nem olyan messze lévő temetőbe, hogy elbújjon, a Temető pedig úgy gondolta, megmenti a fiút. Owensék, egy szellem házaspár, befogadják, és maguk nevelik, emellett persze az egész temető formálja, gyúrja Sent. Silas a rejtélyes idegen pedig megtanítja Sent arra, hogyan kell élni az emberek világában. Egy szabály van, Sen nem hagyhatja el a Temetőt.

A könyv tele van fantázia szülte zseniális szereplőkkel, vámpírokkal,- de nem olyanokkal, mint amiket várnánk,- a hegy odúlyában élő Indigó emberrel, gyilkosokkal, és a Szlírrel. Igazi Gaimani fantasztikus szereposztás, maga az ötlet is zseniális szerintem. Nagyon meg voltam elégedve a könyvvel.

A kötet igazából epizódokból áll, Senki életének leglényegesebb pillanat képeit láthatjuk magunk előtt ahogy szépen felcseperedik. Így igazából minden kis epizód egy külön egész mese, hiszen mivel Gaimanról van szó, ez a kötet is olyan mint a többi, egy nagy hatalmas mese, mesésen elmondva, mintha megint valahol gyerekek lennénk, mégis nekünk, felnőtteknek szól. Talán ezt az elbeszélőt szeretem legjobban Gaimanban, hogy kicsit újra gyereknek érzem magam tőle.

A sztori természetesen nincs teljesen lezárva, a végén nagyon sok kapu marad nyitva előttünk, de én ennek külön örültem, a saját fantáziámra bízhatom, mi történt azokkal a szereplőkkel, akiknek nem dőlt el a sorsuk.

A történet vége számomra nagyon megható volt, bizony elő kellett vennem a papírzsepit, pedig én nem vagyok ilyen. De aggódnunk természetesen nem kell, hiszen Gaiman nem fog boldogtalan ürességet hagyni maga után. A kötet vége jó, de persze kicsit olyan mint az élet, semmi sem lehet tökéletes.

Nekem ez a kötet 10-ből kilencet érdemel, azért csak 9, mert nagyon nehezen indult be az eleje. Tele volt tőmondatokkal, és én azokat nem szeretem. A Rajzok külön tetszettek benne, főleg a Jack nevűről. Nagyon jó plussz hangulatot kapott ettől a kötet. A borító annyira nem tetszett, mint a Soseholé, ami a világ legjobb borítója, de ez is szép, a kötet igényes (agave, mondani sem kell) nem nagyon lehet bele kötni. Annak legalábbis aki szereti Gaiman stílusát. Aki nem, annak ez a könyv sem fog tetszeni, de aki igen, az rajongani fog érte. Én személy szerint mindenkinek ajánlom, aki szeretne újra mesét olvasni.