Amy Plum: Die for Me

Nem csak magyar könyvek tudnak borítófronton elcsábítani, hanem bizony a külföldiek is.  Amint megláttam ennek a könyvek a fedelét, nyál csorgatva ültem a gépem előtt és fontolgattam magamban a "kell vagy nem kell" kérdését. Mivel kritikát írok róla, azt hiszem sejthetitek, mi lett a könyv sorsa.

Történetünk egy családi tragédiával kezdődik, avagy Kate-nek, a barna hajú New Yorki lánynak, és Charlotte-nak a szőke hajú - (Ebből el is lehet dönteni, hogy a barna csaj a könyvmoly, a szőke meg a buli maca.... jaaj... ha lett volna egy vörös tesó az lett volna a kéjkirálynő vagy mi a szösz? ) - testvérének, megölték a szüleit. Így Franciaországba költöznek a nagyszüleikhez, méghozzá Párizsba. Kate kávézókba jár olvasgatni, és bizony, mily meglepő fordulat, egy kávézóban összetalálkozik a pillantása egy hihetetlenül jóképű fiúval, sőt úgy tűnik nem csak neki tetszik a srác....

Na már most, igen... ehhem... Ez bizony egy ilyen sablonos történetecske. Egyetlen különlegessége, hogy ki nem találnánk milyen természetfeletti lények vannak benne. Nem is csoda, mert engem inkább taszított a gondolat, hogy egy ilyen párom legyen, nemhogy vonzott volna...

A történet cselekménye hihetetlenül lassú, rengeteg romantikázás van benne, és ami a legbosszantóbb két hivatalos találka után úgy egymásba habarodnak hőseink, hogy máris meghalnának egymásért... Nagyon sok csöpögős, kissé abszurd, ámbár kiszámítható jelenet van a könyvben. A nagyszülők is hihetetlenül engedékenyek, olyan dolgokat megengednek, amit egy jóravaló, normális szülő se tenne meg, márpedig ők annak vannak feltüntetve.

A cselekmény szó szerint akadozik, az érdekes részekről túl kevés szó esik, a felesleges sallang pedig majdnem a háromnegyedét kiteszi a kötetnek. A főgonosz legyőzése, sőt maga főgonosz is nevetséges úgy ahogy van, egyszerűen hihetetlen, és bugyuta az egész.

A borító persze - csak hogy jót is mondjak - gyönyörű! Nagyon könnyű olvasni is. Semmi különleges kifejezést nem használ az író, maximum néhány francia szót, de afelett nyugodtan átsiklunk, vagy  megmagyarázza az írónő, hogy mit is jelentenek. Tehát a szókincse a könyvnek 2 pontos.

Még egy szőrözős megjegyzés, de lehet ez már csak azért, mert kinőttem én már ebből. A főhősnőnk nem egyszer jellemzi úgy szerelmét, hogy "lethal". Ez azt jelenti, hogy legyőzhetetlen, szinte isteni erejű, de egyben jól kinéző is... blaaa blaaaa blaaaaaa. Na már most, én egyszerűen egy 19 éves srácot nem tudok így elképzelni. Vagy lehet el tudnék, de akkor nem így kellett volna jellemezni, ahogy a könyvnek sikerült. Így csak egy gúnyos mosolyt csalt az arcomra eme szó gyakori használata. Már bocsánat, de én ezt nem tudom elhinni attól, hogy minél többet le van írva.

Mindent egybe vetve, látom én, hogy ebben a műfajban bármi eladható. Az ilyen kiszámítható, klisés zagyvaság is, amiben teljesen felesleges az urban fantasy vonal, elment volna ez egy sima fiataloknak való szerelmi regénynek is. Vagy még annak se.. Mégis be kell valljam annyira nem csalódtam, mert húzták már le előttem elegen, és amikor olvastam egy könnyű olvasmányra vágytam, amin nem kell gondolkozni... Na ez tökéletesen megfelelt a célnak. Ennek ellenére sem fog tőlem 4 pont-nál többet kapni. Fene ezekbe a szép könyvekbe.... Lassan előítéletes leszek.