Paulo Coelho: Alef

Minden évtizednek megvannak a maga sikeres és felkapott írói. Vannak akik feledésbe merülnek, és vannak akiket mindig megőriz az emlékezet. Coelho pont ilyen, vagy szeretik vagy utálják. De az biztos, hogy napjaink egyik legfelkapottabb írója. Sosem olvastam még Coelho-tól semmit, kicsit elriasztott a nagy felhajtás körülötte. Féltem, hogyha túl nagy elvárásaim lesznek vele szemben, akkor biztosan nem lennék megelégedve egy könyvével sem. Inkább nem is olvastam Őt, annyi más könyv is van a világon alapon.

Az Alef talán nem is regény. Nem tudom mit mondhatnék rá. Egy kis életrajzi, filozofikus szösszenet Coelho tolmácsolásában a saját életének egy meghatározó problémájáról, és annak a problémának a megoldása felé vezető útról. A könyv feszegeti a vallás határait, az évszázadokon átívelő szerelmet, a reinkarnációt és még nagyon sok minden mást.

Coelho úgy érzi a megszokások rabjává válik, és valamit tennie kell annak érdekében, hogy újra megtalálja önmagát. Hirtelen felindulásból Londonban úgy dönt, hogy elmegy több országba is dedikálni, és minden héten más országban lesz megtalálható. Eközben kitalálja, hogy beteljesíti régi álmát, az- az végig megy a Transzszibériai vasúton. Ez egy két hetes út, és majdnem tíz ezer kilométer.

Amikor megérkezik Oroszországba, akkor találkozik Hilal-lal a török származású, zenélő fiatal lánnyal, aki minden áron vele akar tartani, és megszállottan hisz abban, hogy köztük egy túlvilági kötelék van. Coelho eleinte fel sem figyel rá, el is felejti, hogy találkoztak, de végül rájön, hogy Hilal a kulcs, amiért egyáltalán Oroszországba jött.

A könyv borítója hihetetlenül tetszik. Kifejezetten szolid, de ez semmit nem von le az értékéből. Ha levesszük a védő borítót, szintén egy jó minőségű kemény kötést kapunk, semmi cirádával. A könyv is jó minőségű, nem esik szét szerintem a századik olvasásnál sem. Nagyon ötletesnek találtam azt is, hogy a bekezdések közti elválasztót az "álef" betűvel jelölték. Az -az, a héber "A" betűvel.

Eleinte azt hittem, megadom Coelho-nak a tíz pontot, annyira elvarázsolt, ahogy írt. De - sajnos ez az én keresztem - nem szeretem a túl sok vallásos maszlagot egy könyvben, a vége felé kifejezetten erőltetettnek éreztem az Alef fogalmát, pláne amikor a huszad rangú mellék szereplő is tudományosan beszél róla. Sőt a vége felé, mikor már megszoktam, milyen szépen fogalmaz és ír Coelho - minden elismerésem a fordítónak - akkor már ez sem volt elég, hogy fenn tartsa az érdeklődésemet. A végkifejlet sem olyan volt, mint amire számítottam.

Számomra tízből hét, azt gondolom nem ezzel kellett volna kezdenem, de sebaj, lesz nekem még Coelho-m, már csak azért is, mert azt gondolom az Ő irodalma igazi értéket képvisel, és Ő tipikusan az az író, akit akkor is olvasni fognak, és nagyon szeretni, mikor mi már nem leszünk.

A könyvet nagyon köszönöm az Atheneum kiadónak!