Carlos Ruiz Zafón: A Szél Árnyéka

Vannak olyan könyvek, amikbe az ember úton- útfélen bele ütközik, mégis valamiért hátat fordít nekik. Így voltam a Szél Árnyékával én is. Nagyon sok helyen találkoztam vele, rengeteg pozitív kritikát hallottam róla, mégis úgy éreztem, ez a könyv nem nekem való. Aztán egy hatalmas leárazáson szinte fillérekért megkaphattam, így végül úgy döntöttem, mégis adok neki egy esélyt.

Érdekes módon megvétele után egy héttel neki is kezdtem, ami nálam igazi Isteni csoda, ugyanis általában mindig az új könyvek csúsznak a várólista legvégére, de valamiért mégis nagyon kedvet kaptam egy olyan regényhez, amiben nincsenek különleges teremtmények, olyanhoz, ami nem amerikai, ami kicsit más. Azt kell mondjam nagyon jól döntöttem.

Daniel-t tíz évesen vezeti be az apja az Elfeledett Könyvek Temetőjébe, ahonnan választhatott magának egy könyvet, amire egész életén át vigyáznia kell. Ennek a könyvnek a címe a Szél Árnyéka, amit egy titokzatos író, Julián Carax írt. Daniel szeretne minél többet olvasni kedvenc írójától, de sehol sem lel könyveket tőle, sőt mint megtudja a Szél Árnyéka könyve is egyedülállóan utolsó darab, mert az összes többit egy titokzatos alak elpusztította. Daniel-t nem hagyja nyugodni az író és könyv sorsa, nyomozásba kezd, mi is állhat a sok titok hátterében.

Mostanában vagy olyan könyveket olvasok, amik borzalmasak, vagy ehhez hasonló remek műveket. Engem teljesen elvarázsolt, magam sem hittem volna, hogy erre képes lesz, pláne, mert nagyon kevés spanyol írót szeretek. Nagyon tartottam attól, hogy Zafón kifejezetten Marquezes, hiszen több oldalon is olvastam, hogy hozzá hasonlítják. Vannak közös vonásaik, a néhol nagyon nyers modor,néhol túl részletes leírások, és esetleg olyan dolgokról, amikkel egy amerikai tucat könyvben sosem találkozhatnánk. Olyan őszinte megfogalmazások, és cselekmények, amiket néha az ember nem szívesen olvas, vagy az ilyen tényekről egyszerűen nem akar tudomást venni. De ezek mégsem mennek át Marquez  néhol gyomor forgató sajátosságaiba. Szerintem egyébként Marquez gyönyörűen ír, de nem nekem, én képtelen vagyok végig olvasni egy könyvét is.

Zafonnak fantasztikus történet vezetése van. Ebben a regényben szinte minden van, amit csak el tudunk képzelni, szerelem, dráma, egy kis rém mese, krimi és még a háború és a nyomor szele is megcsapkod bennünket. Eleinte nem értjük, minek mi köze egymáshoz, de a végére az egész összeáll, és mikor azt hisszük mindent tudunk, még több titokkal találkozunk.

A szereplők is rendkívül kidolgozottak, tele hibával, emberséggel, a jók nem hófehérek, vannak hibáik, és bizony botladoznak, ellenben a gonoszra nem mondhatnám el ugyanezt, ugyanis a fő gonoszba egy cseppnyi emberség sem szorult, de minden más szereplőt, nehéz lenne egyértelműen a jó vagy a rossz oldalra állítani, egyszerűen olyanok mint mi magunk, attól függ, melyik szemszögből nézzük.

A borító nekem kifejezetten tetszett, bár a gerince megtört. Örültem annak, hogy a lapok fehérek benne, és nem fognak hamar sárgulni, és annak ellenére, hogy a bortó anyaga nem nyerte el a tetszésemet, azt gondolom a könyv hangulatát fantasztikusan visszaadja. Telitalálat.

Számomra ez a könyv tízből tizenegy. Igényes, csodálatos mese felnőtteknek. Vétek lenne ezt bárkinek is kihagyni.