Click Here For Free Blog Backgrounds!!!
Blogaholic Designs

2011. január 20., csütörtök

Karen Marie Moning: Shadowfever- Tündérkrónikák 5.

Kész anyagi csőd ez a sorozat nekem. Megvettem a e-bookban, és megvettem normál hardcoverben is. Sőt még Graphic novel is lesz belőle, és biztos hogy annak is meg kell lennie nekem! Ezen felül majd ha magyarul megjelenik, első leszek a boltban aki megveszi. Ez persze áll az előző részekre is.

Azt gondoltam, hogy ki fogom tudni várni, míg a légi posta elhozza nekem a Shadowfevert, de estig bírtam. Tizennyolcadikán este leültem az amazon elé, és megrendeltem magamnak. Utána rögtön neki is estem. Sajnos nagyon fáradt voltam a sok munka miatt, ezért nagyon keveset tudtam belőle olvasni. Másnap más okok gátoltak és azt hittem hogy már sosem fogok hozzá jutni, de végül délután elkezdtem, és reggel hétkor boldogan letettem, és nyugodt szívvel elaludtam. Nem lettem volna képes aludni, ha nem olvasom tovább a könyvet. Egy szusszanásnyi nyugalmat sem hagyott nekem. Pedig én általában elalszom a könyveken, kivéve persze ha a gépen olvasok de szerencsére az már a múlté.

A Shadowfever történetéről nagyon nehéz beszélni anélkül, hogy bármi lényegeset ne leplezzek le, ezért kérek mindenkit, aki most olvassa a következő sorokat, csak és kizárólag saját felelősségre, még azoknak is akik a negyediket olvasták.

SPOILER....SPOILER...SPOILER

Mac úgy érzi minden remény elveszett. Nincs tovább. Jericho Barrons elhagyta őt, nincs többé. Ennek ellenére, Barrons emlékéért úgy dönt, hogy mindenáron megszerzi a könyvet és újjá teremti a világot. Ezzel együtt persze Barronst is. Még a gonosszal is hajlandó szövetséget kötni, névszerint Darroc- kal, és nem érdekli már, hogy kinek a lelkébe tipor, csak az számít, hogy Barrons-t visszahozza.

SPOILER VÉGE.... SPOILER VÉGE....SPOILER VÉGE....

Tudom tudom ez vajmi kevés, de nem akarok semmit elárulni. Komolyan nem. De mindenkit megnyugtathatok. Ez a történet tényleg lezárult. Nincsenek elvarratlan szálak. Nincs átkacsintás egy másik sorozatba. Ez az öt kötet úgy teljes ahogy van.

Ami kifejezetten tetszett, hogy a Shadowfever végig izgalomban tartotta az olvasót, mindig a kikövezett úton haladt, és míg rájöttünk a csavarra, addigra igazából már késő volt, semmire sem lehetett rájönni előbb. Minden nagyon megdöbbentő volt, szinte minden szereplőről kiderült valami turpisság, és azt, hogy Mac kicsoda és micsoda, csak a könyv utolsó lapjain tudhatjuk meg.

Minden elismerésem az írónőnek, hogy így fel tudott építeni egy világot, ennyi rejtéllyel és izgalommal. Ennyire fokozatosan kiderülő dolgokkal. Az az igazság, hogy az első négy kötetben nem tudunk mi semmit sem, végig egy homályos görbe tükrön át szemléljük a világot, a Shadowfever pedig olyan mintha betörték volna a tükröt és hirtelen átléphetnénk a valóságba.

Azoknak akik romantikát várnak, végre azt mondhatom, nem hiába várták ezt a kötetet. Ebben aztán van romantika dögivel, de csak akkor amikor szükség van rá, semmi erőltetettség nincs benne, és senki sem fog hirtelen a Szőke herceggé változni. (Kivéve persze V'lane-t, aki ugye eleve is egy szőke herceg.)

Ez a könyv a legjobb a sorozatból. Nem tudok rá rosszat mondani. Ráadásul a borítója is olyan gyönyörű! Senkinek egy árva szava sem lehet. Nekem ez a könyv 10-ből tizenegyes, a Harry Potter óta azt hiszem ez lett a legnagyobb kedvencem. Az is biztos, hogy még százszor elfogom olvasni.

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Így elolvasva szerintem ez a rész fog nekem a legjobban tetszeni. Izgalmas, fordulatos, van benne szerelem is, meg dráma is. :)

Katamanó írta...

Ez a a legeslegjobb is :) Kétség sem éfrhet hozzá :D:D:D

Névtelen írta...

Remélem a magyar fordítás is jó lesz.

Unknown írta...

Hadd osszak meg veletek egy jó hírt, amit az egyik Karen Marie Moningos oldalon olvastam.
Lesz folytatása a történetnek. :) Csak egy másik sorozatnévvel fog futni, és más szereplőkre is koncentrál majd a szerző.

Gréti írta...

A Kelly kiadó kijelentette, hogy bizonyos sorozatok (vszínűleg ebbe beletartozik a Tündérkrónikák is) folytatását szünetelteti.

Réka írta...

Azt lehet tudni már, hogy mikor jelenik meg Magyarországon?
Már nagyon várom, és nem tudtam megállni, hogy a spoiler-t el ne olvassam..lehet rossz döntés volt,leesett az állam.

Katamanó írta...

Ősszel és ez már tuti :)

Megjegyzés küldése