Ez a sorozat fantasztikusan indul. A Taliesinben Lawhead úgy varázsol el minket, olyan utakra vezet, ahol borzongunk, félünk ahol magunk is beleszeretünk egyes szereplőkbe, fájdalmasan megsiratjuk halálukat, velük küzdünk, velük szenvedünk. A Merlinre ez a Varázs kissé megkopott, az Arthurra pedig szinte már veszni látszik.
Arthur felcseperedett, immár tizenöt éves fiatal férfi lett belőle, és bebizonyítván Britanniának, hogy bizony okkal született a világra, kihúzza a kardot a kőből. Persze a sok kiskirály fellázad ellene, és nem sikerül mást elérni, csak, hogy Dux Britanniának, az - az hadvezérnek nevezzék ki. Arthur elég sajátságosan gondolja ezt, oda megy a szászokhoz, és békét ajánl nekik. A legnagyobb csodálkozásra, a szászok ezt el is fogadják. Cak ezután jön a java az egésznek, mindent megtalálhatunk itt, halhatunk a kerekasztalról, Avalonról, visszatér Charis és Avallach és természetesen Morgian is, aki továbbra is buzgón szövi a hálóját.
Nem volt ez rossz könyv, Lawhead továbbra is csodálatosan ír. De a történet sajnos elég pocsék. Úgy éreztem, mintha csak ismételné önmagát. Béke ajánlás ha nem, akkor csata, megint csata és csata, kifejezetten unalmas volt, a legjobb részek azok voltak, amikor Merlinnel és Pelleas- szal történt valami, adott egy kis változatosságot, de sajnos nem eleget. Néhány lényegi mondaelem ki is maradt a könyvből. A Kerekasztal lovagjai nem nagyon kaptak még említést sem, és ha ez volt a nyár királysága, amit a végén, körülbelül ötven oldalban leírva megkapunk, akkor az eléggé kiábrándító. Annyi csata volt a könyvben, hogy egy kis hangsúlyt kaphatott volna a jó is.
A könyv vége pedig szó szerint el lett vágva. Kész. Pont. Nincs tovább. Nem ezt érdemelte volna ez a sorozat. Többet vártam volna tőle. A másik pedig az, hogy tudom Lawhead keresztény író, ha ezt kihangsúlyozza egy könyvben, az bizonyos fokig rendben is van. De könyörgöm ne minden egyes átkozott oldalon. Ne már! Az első részben tudta még valahogy tartani magát... Különben is, Belt a napistent és az Atlantiszi isteneket sokkal normálisabb Istennek ábrázolta. De itt már feltűnik Jézus, mindenféle katyvaszban megemlítve, abszolút nem hiányzott a történetnek.
A könyvem már tíz éves, de még mindig jó állapotú, igaz a lapok már megsárgultak benne. Egyébként még mindig olyan, mintha egy bolt polcán porosodott volna idáig. A borító tetszik, nem különleges, de nem is csúnya, a betűméret elég apró, de kényelmesen olvasható.
Szerintem aki már idáig követte Taliesin, Charis, Merlin és Arthur sorsát, ne hagyja őket cserben, tisztelje meg őket annyival, hogy elolvassa a történet végét is. Lehet, hogy kissé vontatott lesz, lehet hogy hogy nem lesz annyira izgalmas, mint az előzők, de ettől függetlenül érdemes elolvasni. Számomra tízből 7.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése