Neil Gaiman: Farkasok a Falban

Azt gondolom mindenki érezte már azt az érzést kisgyerekként, hogy valami motoszkál a szobájában. Valami kaparja a falat, és a szörny bármikor előbújhat az ágy alól, a szekrényből, vagy akár a falból. Neil Gaiman új zordon mesekönyve is valami ilyesmit akar megmutatni nekünk. Ez esetben persze Gaimanosan azt is megmutatja mi van akkor, ha a szörnyek előjönnek.

Lucy egy fiatal kislány, aki minden éjjel hallja, hogy a falban motoszkálnak a farkasok. Persze nem hisz neki senki. A családja szerint egérrel, patkánnyal vagy ezerféle rágcsálóval van dolguk, de semmiképp sem farkasokkal, ahogy Lucy mondja. Egyik éjjel, amikor túl nagy a csend a farkasok előjönnek...

Nagyon szeretem Gaimant, de azt gondolom, az alapötleten kívül, - ami ha jól tudom nem is az övé, hanem a kislányáé - , most mégsem az övé a legnagyobb érdem. A Coralinenál ez pont fordítva volt, ott csak jó hangulatot teremtett Dave McKean a hátborzongató rajzaival, de a mostani munkájuknál igencsak felülkerekedett Gaimanon.

Talán sokaknak nem is fog tetszeni. Nagyon egyedi stílusa van ugyanis a rajzoknak, néhol az arcok kicsit Picasso munkásságára emlékeztettek engem, de mindenképp művészi az, amit Dave alkotott. Meg kellett szoknom nekem is, de mindenképp azt kell mondjam, szuper párost alkotnak ők ketten. A fénykép és a rajz vegyítése nagyon ötletes volt, és miután már többször megnéztem, azt is tudom rá mondani, hogy gyönyörű.

Nem találtam rémisztőnek a történetet egyáltalán, inkább csak egy különleges mesének, jópofa csattanóval a végén. De kíváncsi voltam arra, hogy a fiatalabb korosztály mit fog szólni hozzá, három testvérem van, egy nyolc, egy tíz és egy tizenhárom éves.  Mindegyiknek megmutattam és elmeséltem. Egyikük sem félt úgy tőle, mint a Coraline-tól, monjduk attól sem voltak rémálmaik, de szerintük egyöntetűen jobb volt az.

Ebből arra következtetek, hogy akármennyire is gyerekeknek akar ez készülni, nem nekik való. A 8 éves kistestvérem még rózsaszín csilli- villi póni lovas mesékre vágyik. A nagyobbik már lovacskás regényeket olvas,a legnagyobb pedig a Szütyiőt és a Ropi naplóját. Valahogy egyiknek sem jött be ez a könyv, pedig a Coraline-t egyöntetűen imádták.

Én mégis azt mondom, nekem nagyon tetszett. Azóta is minden nap megnézem, gyönyörködök benne, nem teszem fel a polcra, örülök, hogy elöl van, és ha gondolom, belelapozhatok. De ez nem gyerekeknek való, a szó szoros értelmében, azt gondolom úgy tizennégy éves kortól fogja élvezni az, aki szereti ezt a stílust.

A történettől se várjunk sokat, rövidke, tíz perc alatt ki lehet olvasni ha az ember nem időzik el az oldalaknál. Nem a legjobb Gaiman történet, de nekem kimondottan tetszett.

A farkasok :)

Egy aprócska gondom mégis van... Miért nem lehetett ezt kemény kötésben kiadni? Az első gondolatom az volt amikor megláttam, hogy olyan mint egy matricás füzet. Még formára is. De egyébként a könyv GYÖNYÖRŰ!

Számomra tízből kilences, de ha gyerek lennék nem adnék rá ennyit. Nem tudom milyennek kell lenni ahhoz, hogy szeressük ezt a könyvet, de a családban senkinek sem tetszik, én mégis imádom. Nem tudom mi adja a varázsát, de határozottan van neki. Én azt mondom, aki szereti Gaimant, vagy művészlélek, vagy csak kezébe akar venni egy nagyon különös és különleges könyvet, ne habozzon, a Farkasok a Falban tökéletes választás lesz számára.

A könyvet nagyon köszönöm az Agave kiadónak!