Az első kötet is szuper volt, de a másodikra már nem igazán találok szavakat. Szó szerint alig bírtam megválni a könyvtől, mindenhova vittem magammal, hogy még a legapróbb szabadidőmben is olvashassam.
Két év telt el a Szamarkandi Amulett óta, Nathaniel nagyon bedolgozta magát a minisztériumba. Új mestere oldalán, az Ellenállást próbálják sarokba szorítani, sikertelenül. Eközben megismerhetjük Kitty-t is aki az Ellenállás oszlopos tagja, bele látunk az ő tevékenységükbe is, és megtudhatjuk azt is, pontosan mi hajtja őket.
Kimondottan elégedett voltam azzal, ahogy az író alakította Nathaniel személyiségét. Nem csomagolta cukormázba, hanem megmutatta, hogyan lehet egy rokonszenves szereplőt idővel ellenségessé változtatni. Ennek ellenére nem tudtam nem kedvelni Nathanielt, hiszen emlékszem még arra az időkre, amikor az igazságot kereste, nem is olyan régen.
Kitty karaktere szintén nagyon összetett, Ő az akivel nagyon könnyen azonosulunk, megértjük a tetteit, és ahol lehet körömrágva szorítunk érte. Persze Bartimaeus sem maradhat ki, aki nem változott semmit, csak mi ismerjük meg kicsit jobban.
A történet sokat fejlődött. Mostmár szószerint kettős személyiségnek éreztem magamat az olvasása közben. Ugyanis ahogy a különböző személyeken át látjuk a történteket, úgy akarunk mindig az adott karakternek szurkolni, és valahol úgy érezzük, bizony mind a két oldalnak igaza van, az- az itt nincs igazság.A könyv az utolsó oldalig tartogatott nekünk meglepetéseket, és pont ez volt az amit az előző kötetből hiányoltam. Szerencsére ebben a részben már nagyon sok titokra kellett fényt deríteni, és nem csak egy amulett rejtélyét kellett kideríteni, amiről mindenki tudta ki áll a háttérében. Külön tetszett az is, hogy ennek a résznek nincs vége, rögtön jöhet a következő kötet, mégis nagyon szép kerek a történet. Azért nagyon megnyugtató, hogy most nem kell várnom a befejező kötetre.
A borító továbbra sem tetszik, de az ára és a minősége annál inkább. Persze a papírok továbbra is vékonyabbak mint egy klotyó papír, de megbocsájtom, mert nem sima kis puha kötésben olvasgathatjuk ezt az ötszáz oldalt. Az angol borító ismét sokkal szebb és jobban vissza is adja a történet hangulatát. Az angol borítókból leginkább a legfelső tetszik, de mindegyik jobb mint a magyar, lett volna választék azt hiszem :) Kár, hogy nem élt vele az Animus. Mindent összevetve szuper rész volt ez is, őszintén elgondolkodtam, hogy az előző kötetet le kéne pontozzam, ezek után, de úgy döntöttem nem teszem, hiszen az más, de attól még ugyanilyen jó. Biztos sokaknak nem fog tetszeni az iránya a történetnek, nekem nagyon tetszett, amint tehetem olvasom is a következő részt. Számomra tízből tizenegy. Továbbra is kedvenc. Sőt Bartimaeus mostmár kitörölhetetlen nyomokat hagyott az elmémben :D
3 megjegyzés:
Már miért ne tetszene másoknak a sztori iránya?
Nem sablonos, nem kiszámítható, lehet a sok sok sablon könyv után mást várnánk, itt nem azt kapjuk, ez jó, nem?:)
Szerintem is jó, de több helyen is olvastam, sőt a molyon is van olyan vélemény, hogy meg sem közelíti az elsőt, és hogy nem adja vissza a hangulatát, én erre értettem. Hogy elég más mint az első, és pl. lehet az sem tetszik sok embereknek, hogy Nat ennyire görény :D Szerintem pont az a jó igen, hoyg ez más, abszolút nem kiszámítható :D
Jah, nem szokványos hogy az egyik pozitív hőst legszívesebben fejberúgnád, basztatta a csőrömet nekem is, méltatlankodtam, de attól még tetszett:)
Megjegyzés küldése