Jenna Black: Káprázat

Amikor megláttam a borítót már kezdtem érezni, hogy bizony ezt a könyvet nem hagyhatom majd ott a boltokban. Miután elolvastam a fülszöveget, szó szerint ujjongtam, mert úgy éreztem, ez rossz nem lehet, nincs semmi pasis téma benne, Avalonban játszódik és tündéres. Azt gondoltam, ez a tökéletes párosítás.

Ehmm...Öhmm... Ennél nagyobbat ritkán tévedtem még életemben. Mert az oké, hogy a Dark Divine-tól nem estem hasra, de ott legalább tudtam, hogy csak a borító csábított el, és nem a tartalom. Itt viszont nagyon vártam a könyvet, megjelenés napján meg is vettem, neki is estem, de már az elején éreztem, hogy itt bizony gyötrődni fogok.

Dana (nekem így hívják az egyik tengeri malacom, végig idegesített ez a név :D ) úgy dönt elmenekül az alkoholista anyjától, és a még sosem látott apja felé veszi az irányt Avalonba, aki amint eltrécselnek a telefonon, még egy első osztályú repülőjegyet is küld neki. Megérkezik a csodás és véleményem szerint cseppet sem titokzatos városba, és rögtön a határon megállítják ( ugyanis Avalon valami olyasmi mint Vatikán, állam az államban.), és elrabolják.

Ez a történet annyi sebből vérzik, amennyiből csak lehet. Annyi logikai baki van benne, hogy a két kezemen nem tudnám megszámolni, arról már nem is beszélve, hogy a szereplők egyszerű papírmasé figurák. De kezdjük az elején, először is, nem derül ki az a könyvből, hogy az emberek ismerik-e a tündék létezését avagy sem. ( Szerintem Tolkien forogna a sírjában ezen tündék csak említésétől is.) A másik, hogy a tündék nem viselik el a hideg vasat, sőt az elektromos kütyük nem működnek a közelükben. De van autójuk, az miből van ha nem vasból? Használnak telefont - Az nem elektromos készülék? Stb...

Ebben a könyvben minden extra gyorsan történik. A főhős kiscsaj otthagyja az anyját, nekem ettől már kifordulgatott a gyomrom, hogy lehetne megszeretni valakit úgy, hogy tudjuk már eleve mit tett. Oké, hogy borzalmas együtt élni egy alkoholistával, de én személy szerint soha nem hagynám cserben a szüleimet, még akkor sem ha két fejük nőne. Itt a kiscsaj gondol egyet és elmegy, nem is nagyon aggódik anyuci után.

Persze ebbe a sztoriba is be kellett vonni a tökéletes pasit, aki szerintem meg sem közelíti ennek a fogalmát, végig hihetetlenül ellenszenves volt nekem, az meg a pláne, hogy ezek is rögtön összejöttek. Az eleinte ellenséges testvére a hapinak egyik percről a másikra puszipajtás lesz és még sorolhatnám az abszolút logikátlan, bugyuta elemeket.



A legnormálisabb szereplő, aki szimpatikus volt nekem az Keenan, aki önvédelmet tanított kedvenc kis főhősünknek. Itt is vicces volt, hogy már a második napon űberprofi lett a kiscsaj, amikor a könyvszerint semmi féle extra képessége nincs, azon kívül, hogy félvér, és még valami, de azt nem árulnám el, mert hátha valaki elolvassa, és azzal nem kicsit spoilereznék.

A borító gyönyörű, sőt jó minőségű maga a kötés is, nagyon tetszett.

Nagyon agyaltam azon, mennyit is érdemel ez a könyv, nem akarok rá egy pontot adni, mert olvasmányos volt, nagyon hamar kivégeztem.Őszintén sajnálom, mert szerintem nagyon jót ki lehetett volna hozni belőle, így csak 3 pontot kap tőlem, ezt is jóindulattal.