Bree Despain: Dark Divine

 Először elhatároztam, hogy ezt a könyvet nem fogom megvenni. Naná, hogy nem. Egy papos romantikus tini urban fantasy-t?! Nem ejtettek engem a fejemre... Aztán amikor elsétáltam a könyvünnepre, megláttam a borítóját, és nem bírtam otthagyni. Tudtam, hogy nem ez lesz életem nagy választása, de egyszerűen csak kellett nekem.

Grace egy ízig vérig vallásos családban nő fel, sőt az ő apja irányítja a parókiát, és ő a helyi pap is. Élete arról szól, hogy segíteni kell a szegényeknek, a rászorultaknak. Emellett a művészet az ő világa, és a festegetés. Egy nap amikor betoppan az iskolába, szembe találkozik a gyermekkori szerelmével, Daniel-el, akin azonnal látszik, hogy már nem az a kezes bárány, aki valaha volt. Amint Grace szülei megtudják, hogy a fiú újra a városban van, azonnal eltiltják tőle a lányt. De Grace-ben megszólal a kisangyal (vagy az ördög) és segíteni akar a fiúnak, és újra meg akarja ismerni.

Tudom, ez nem hangzik valami izgalmasan. Ez így is van ugyanis ez a könyv egy cseppet sem érdekfeszítő. Körülbelül a felénél rá is döbbentem, hogy addig nem szólt semmiről. Csak megismertük a szereplőket, de ugyanaz ismétlődött benne. A feléig viszonylag gyorsan haladtam a könyvvel egyébként, de utána már erőltetnem kellett , hogy befejezzem.

A másik nagy gondom az volt, hogy szinte a tizedik oldaltól tudtam, mi is lesz a főbonyodalom, mi lesz a könyv vége, és nem viccelek, a századik oldalon tudtam, mi lesz majd a csattanó. Ami persze ezek után inkább csalódás volt mint csattanás.

A hajam égnek állt ettől az imádkozós, álszent bagázstól. Nem szeretem én az ilyet. A mai világban egy lány nem vehet fel spagetti pántos top-ot? He? Vagy hogy elmondanak egy imát és beindul az autó? Jaj komolyan, most emiatt a könyv miatt meg kéne térnem? Ez a vonal zavart a legjobban. Természetesen nem elfeledve azt, hogy ebben a könyvben is egy kis szent a főhősnőnk... Na én az ilyenekkel nagyon nehezen tudok azonosulni. Nagyon nagyon nehezen.

A  fordítás a szokásos. Nekem kissé túl egyszerű tőmondatos, de ahogy látom az angol is teljesen ilyen, "tvájlájtsztájl" szerint íródott... 

A borító viszont életem legszebb borítója. Ne kérdezzétek miért vagyok oda egy lila anyagba bugyolált női lábért... Egyszerűen csak tetszik, jó nézni, jó megfogni, és még így is, hogy olvastam, nehezen szánom rá magam, hogy eladjam. Nagyon nagyon nehezen.

Igazság szerint nem mondhatnám, hogy csalódtam, mert tudtam valahol, hogy ez a könyv nem lesz az az igazán ütős darab. Kikapcsolódásnak tökéletes volt. Ez egy igazi kis limonádé, nincs benne semmi extra, ellenben minden szokásos klisét megtalálhatunk benne, amiért szeretjük ezeket a típusú könyveket. Számomra tízből öt. De csak a borító miatt!