J. D. Salinger: Zabhegyező

Itt volt már az ideje, hogy kezembe vegyem a világirodalom egyik nagy klasszikusát, Salinger Zabhegyezőjét. Ez a könyv is része az idei „olvassak több klasszikus és szépirodalmat” projectemnek. Arra kellett rájönnöm, hogy nagy-nagy tévedésben éltem ezzel a regénnyel kapcsolatban. Valamiért azt hittem, hogy egy belevaló, vagány srác lázadásáról szól. Nem tudom, hogy nézhettem volna be ennél jobban.

Tulajdonképpen adott Holden Caulfield, 16 éves gimnazista és notórius lehervadó, akit éppen sokadik iskolájából rúgnak ki, adódik 3 napja, amivel senkinek sem kell elszámolnia, így New York-ban őgyeleg. Ez a szituáció sok-sok kalandra adna okot, mégsem történik igazából semmi, mert a legtöbb ötletet vagy cselekvés csírát elfojt a kiscsákó letargiája. Ahogy én látom, Holden viselkedését alapvetően a testvére halála határozza meg, amit évek múltán sem tud feldolgozni, ez lehet az oka klinikai unottságának,nemtörődömségének. Találkozik a mini vakáció közben volt tanárával, apácákkal,diáktársa anyukájával,egy lánnyal, akivel randizgatott, régi haverral,kurvát rendel magának, de minden irtó/állati/pokoli unalmasan vagy csalódásként sül el. Az egyetlen kivételt húga Phoebe jelenti, akit igazán szeret, és élvezi a társaságát.

Végig nehezemre esett eldönteni, hogy Holden számára valójában ennyire érdektelen, unalmas minden, vagy csak a kor divatja alapján ez a trendi tanult viselkedésforma, egy kicsit úgy, mint az emosoknál a „hú-de-depi-vagyok-minnyá-öngyi-leszek” + „life sucks and then you die” pozőrség.

A másik gondolatom az volt olvasás közben, hogy az író a nézeteit a vallásról, hitről, a társadalomról, egy gyerek szájába adta, és így kvázi kivonta magát a felelősség alól. Lehet, hogy nincs igazam különben, de emiatt nem lett valami szimpatikus Salinger. Mert rendben van, hogy egy író a karakterein keresztül tolmácsolja saját érzésit, véleményét, de itt számomra visszásan sül el, mert egy felnőtt férfi kritikáját éreztem kibukni egy kissrác szájából.

Azt olvastam a Wikin, hogy a regényt anno több országban és az USA egyes államaiban betiltották a szabadszájúsága miatt, mint az első szlengben íródott művet. Bevallom rendkívül bosszantott a könyv nyelvezete! A hervasztó, pokoli, állati, átkozott, irtó szavak nevetséges gyakorisággal fordultak elő, amire lehet mondani, hogy egy speckós írói eszköz, csak attól még nem jó. Minden egyes alkalommal amikor Holden éppen lehervadt, én legszívesebben megráztam volna, mint egy bolhás kutyát (mégsem, nem bántanák egy kutyát sem)! Szóval lehet mondani, hogy a regény mindenféleképpen érzelmeket vált ki az olvasójából, ami jó, mert nem érdektelen, és értem is, hogy az 50-es években miért számított akkora durranásnak, de mégsem tetszett. Valószínűleg nem vagyok elég művel és szociálisan érzékeny, hogy pozitívan tudjam értékelni egy non-stop finnyogó srác 250 oldalnyi filozofálgatását.

A végére egy kis pozitívum: nagyon tetszett a cím magyarázat, mindig érdekelt, hogy vajon mit jelent
a Zabhegyező, bár ennek igazán angolul van értelme, a regény eredeti címe Catcher in the rye azaz
rozsban elfogó/elkapó (igen, a rye nem is zab, hanem rozs):

"Anyway, I keep picturing all these little kids playing some game in this big field of rye and all. Thousands of little kids, and nobody's around - nobody big, I mean - except me. And I'm standing on the edge of some crazy cliff. What I have to do, I have to catch everybody if they start to go over the cliff - I mean if they're running and they don't look where they're going I have to come out from somewhere and catch them. That's all I do all day. I'd just be the catcher in the rye and all. I know it's crazy, but that's the only thing I'd really like to be."

“…elképzelek rengeteg kis krapekot. Egy nagy tábla zabban játszanak, meg minden. Ezer meg ezer kis krapek, és senki sincs a közelben, senki felnőtt, csak én. Én meg ott állnék egy mafla nagy szikla szélén, és az volna csak a dolgom, hogy ha a kis srácok közül egy bele akar szaladni, mármint úgy értem, ha például szaladgálnak, és nem tudják, merre mennek, akkor én ott teremnék, és megfognám a srácot. Nem is csinálnék semmit, csak ezt egész nap. Én lennék a srácfogó a zabban. Tudom, ez hülyeség, de ez az egyetlen, ami igazán szívesen lennék. Tudom, hogy hülyeség.”