Moning cikke a Tündérkrónikákkal kapcsolatosan - 2. rész

A szöveget én fordítottam, kérlek ha használni szeretnéd írj nekem, a Barrons-os képen kívül, minden kép Karen Marie Moning tulajdona. Ha ezeket szerenéd használni, írj az írónőnek. A szöveg spoiler tartalmáért felelősséget nem vállalok.A képekre kattintva meg tudjátok nézni őket hatalmas felbontásban is!

Barrons Könyvek és apróságok a 3. kötetben történtek után

Gondolom azt hiszitek, hogy azzal, hogy ismertem a történet minden apróbb részletét, a karaktereket, neveket, helyszíneket stb... könnyű dolgom volt. De sajnos korántsem. El kellett döntenem, hogyan fogom megírni és hogyan építem fel a történetet. Rengeteg jegyzetem van, amit fel sem használtam. Úgy veszem őket, mind egy épület alapköveit.

- A Tündérkrónikák világa egy sötét világ. Néha ugyan látni a fényt az alagút végén, de igen csak metaforikusan. Észben tartottam Kahlil Gibran mondását, amikor írtam: „A te örömöd tudja csak kitölteni azt a szomorúságot, ami mar téged.”

- Fel akartam fedezni két teljesen különböző karaktert: az ártatlant, aki sosem ismerte a szomorúság semmilyen formáját, és csak olyan szabályok szerint élt, amit egy csaposnak be kellett tartania, miközben mixelgetett a különböző partikra, és egy szociopatát, aki nem ismer határokat, de aki mégis a saját etikai szabályai szerint él. Mindkettejüknek szerettem volna valamit, ami az egész életüket és lényüket megváltoztatja, és szerettem volna végig nézni az ő átalakulásukat. Szerettem volna belépni egy urban fantasy világba, ahol nem a megszokott szereplőkkel találkozhatunk – nem vámpírok jönnek elő az eldugott sikátorokból, nem támadnak ránk vérfarkasok, boszorkányok és zombik, akiknek ráadásul emberi jogaik vannak. Szerettem volna egy saját krónikát, olyan karakterekkel, akik hihetőek, és látni hogy viselkednek akkor is, amikor a falak már leomlottak, és már nem a megszokott környezetükben kell élniük.



- Mikor minden regény, amit csak a könyvesboltokban látok azzal kezdődik, hogy:
Vámpírok, vérfarkasok,démonok vigyorognak a címlapon, és persze ezekkel a karakterekkel könnyen el is lehet adni bármilyen paranormális könyvet, én egy olyat akartam, amiben a férfi karakter végre nem az, akire számítunk. Azt akartam, hogy az olvasóknak legyen választásuk, hogy kedvelik-e avagy sem, és éppen ezért sosem mondtam el igazából ki is és mi is Ő, vagy akár azt, hogy jó karakter-e vagy sem. Hittem abban ugyanis, hogy jobban megfogják érteni és jobban fogják látni őt, a mindennapi viselkedése által, mintha minden titkot azonnal kiteregettem volna róla.

- Barrons azt mondja: „ A viselkedésem alapján értékelj!”- és pontosan ezt teszi az olvasó is. A sorozat végére, szeretném megválaszolni a kérdést: Ki és mi Barrons? - Erre mit mondd a végén Mac?; Kit érdekel, hiszen Ő Barrons. - Azt akarom, hogy Ti is ezt érezzétek.


- Mindenképpen azt akartam, hogy a szereplőim szeressék, vagy legalább kedveljék egymást, de ugyanakkor sosem osztják meg ezt egymással. A viselkedésükön át akartam bemutatni az érzelmeiket, választásaikat. A szavak egyszerűek: hazudni nagyon könnyű, jóformán csak kinyitod a szád, és levegőt lélegzel ki.

 

Jericho Barrons mellkasán lévő tetoválás

- Annak ellenére, hogy Mac ártatlan, nem mindig lesz az. A testvére brutális gyilkossága viszi el Őt Dublinba, hogy igazságot tegyen. Alina halálával, minden egyes nap rohamosan változtatja a csillogó napfényt sötét éjszakává, félelmetes árnyakkal, a gondtalan álmait rideg, mély valósággá szörnyekkel minden egyes pókhálós sarokban. Mac lelkén kívül is, belül is folyamatosan esik az eső. A legtöbb végzetes történés természetesen éjszaka történik, a város pusztulása következtében. Szerettem volna felerősíteni ezt az érzését: amikor egy tomboló, könyörtelen viharnak vége lesz, a nap sugár egyszer mindig átjut a felhőkön, vagy ha egy elkószált Fae felüti a fejét a lapokon, az mindig valami nagyobb történést és gyomorszorító érzést jelent hőseink számára.

- Szerettem volna ha a sorozat úgy működik, mint Janus két arca, különböző szinteken, szerettem volna kihangsúlyozni a különbségeket és bemutatni egy olyan vonzalmat, ami eközött a két különböző egyéniség között jön létre egy nagyon illékony valóságban. Jean Paul Sartre mutatott rá arra, hogy mi a legnagyobb kérdése a létezésnek, amikor felfedezte az abszolút szabadságot és erre rá is mutatott: az egyetlen dolog ami számít, az a lehetőség arra, mit válassz, vagy mit kövess el.Bármi megtörténhet bármely emberrel az élet legapróbb pillanataiban is. A viselkedésünk az, ami megkülönböztet minket egymástól.

Amikor először találkoztam Mac-kel a Keserű Ébredésben, az egyetlen dolog, amit valaha is megtapasztalt az volt, hogyan nyerje el a bálkirálynői koronát, miközben a tengerparton ténfereg, vagy éppen röplabdát játszik a homokban. Szerettem ezt benne. Olyan karakter lesz, akit nagyon könnyű megtörni. Gondolkodtam azon, hogy fog visszatérni. A testvére könyörtelen meggyilkolása után minden csak a hanyatlásával kezdődhetett. Barrons éppen az ellenkezője volt, nem lehetett csak egyszerűen az asztal alá söpörni.

Mac-en lévő tetoválás Jerichótól. 

- Jericho Barrons egyszer azt mondta, az egyetlen igazság az az, amivel még képes vagy szembe nézni – mégis ki akarni olyan valóságban élni, ahol más irányít? Ez egy börtön, teljesen mindegy hogy nézzük. Sarte hite a rosszban a legnagyobb álszentség, és abszurditás  számára. Minden ember hazugsága elindít egy folyamatot, amit nem lehet megállítani. Barronst viszont egyedül egy dolog érdekli: mennyi igazságot tudsz elviselni? Mennyire mersz szabad lenni? Ha a választás a tiéd – és a tiéd – nem küzdenél utolsó percedig a szabadságodért? Minél tisztábban látod, hogy nincs semmi benned, annál több erőt tudsz gyűjteni, ha akarsz, ha nem.

Barrons érti ezt, hiszen Ő ezt teszi. Ő igazán szabad Lélekben, akár az Unseelie király.

-Vlane is megérti ezt, hiszen Ő is egy újabb beárnyékolt hős. Aki szerint bármit is tesz a nagyobb jó érdekében vagy éppen a nagyobb gonoszért, az attól függ, ki szemszögéből látjuk a történéseket. Ahogy a király is mondta a Shadowfever végén; egy másik valóságban Vlane lehetne a király és Barrons lehetne Cruce, vagy Barrons válna királlyá, aki bebörtönzi Háborút, és talán Vlane maga lenne Barrons.... talán valahol azt gondolja  Ő az... de ebben a valóságban nem sikerült neki megszerezni az áhított lányt. Hármójuknak; Barronsnak, Vlane-nek és a királynak nincs esélye ebben a történetben másnak lenni, mint amik Ők maguk.

- Mac még nem is ismeri, mi az a szorongás, amikor két rendkívül domináns, gyönyörű és veszedelmes férfi figyelme középpontjába kerül, akik ráadásul ellenségek is. Egy nő sem kaphat meg egy olyan férfit, mint Barrons vagy Vlane, anélkül, hogy rendkívül magas árat ne fizessen érte. Mac 1.0 olyan mint egy páva, megpróbálja felkelteni a vadon királyának a figyelmét, de ahhoz, hogy túlélje Barrons ágyában,  ki kell hullatnia a tollait és karmokat kell növesztenie helyettük. A félig páva, félig oroszlán Mac 5.0 nem tudja mi és ki ő, de már nem is érdekli, hiszen tudja, hogy legyőzhetetlen és neki ez kifejezetten tetszik.

- Mac, Barrons és Vlane elég bonyolult, öntudatos karakterek. Mind kicsit sérült.

Azt kell mondjam, minden ellenvetés nélkül, hogy ennek a sorozatnak nincs hőse. Ha valaki nagyon görbe tükröt tart maga elé, a kedvenceit talán hiheti hősnek, de nem a szokásos módon, hiszen ebben a regényben valahol minden hős gazember. Teljesen attól függ ki szemszögén át látjuk az adott világot. Ha más szemén át mesélném el a történetet, talán Mac lenne a gonosz. Ez mind csak néző pont kérdése.

Jegyzetek a szereplőkről:

Jericho Z. Barrons:
Barrons egy kemény, rideg, brutálisan végzetes gyilkoló gép, de egyben briliáns, dörzsölt és mindig csak azzal törődik, hogy mit akar, és persze azt minden helyzetben megszerzi magának. Nagyon ritkán mosolyog és ha mégis, akkor rögtön ellágyul,  és a szája szélei egy kicsit felkunkorodnak – de sosem teljes ez a mosoly. De mióta Mac-kel találkozott, sokkal többet alkalmazza ezt a jó szokását. Egyszer még hangosan nevetett is. JZB nem az az ember, aki kimutatná az érzelmeit, pláne ha boldog. A legjobb esetben is csak nyugton marad, mint egy lusta nagy macska.  Harsány, tiltó, kontrollált, fegyelmezett, az az ember, akit a harag ural, kicsit gúnyolódós, kihívó, ironikus, tele nyers szexualitással és állati dühvel és semmi gyöngédséggel. Ő egy kemény ember. Nincsenek repedések a falban, amit felállított maga köré, de van egy rés, ahol Mac át tud csusszanni – Kifejezetten utálja ezt, de elfogadja, mert ez az igazság, és ha nem fogadná el, akkor is hiába küzdene ellene. Ha tetszik neki, ha nem, Mac bevette magát a bőre alá, és ettől kőkemény lesz a farka, keményebb, mint bármelyik nő esetében akivel valaha találkozott. Nem fecsérel időt arra, hogy végig gondolja miért is van ez, vagy arra, hogy visszafogja a vágyat magában. Az energiáit egy felé irányította, akár egy gyilkos lézer sugár, vágott és szeletelt, átrendezte a valóságot annak érdekében, hogy megkapja amit akar. És mindig megkapja amit akar. Attól a pillanattól kezdve, hogy találkozott Mac-kel és elfogadta, hogy akarja Őt, kíméletlenül megváltoztatta, olyanná tette hogy hozzáillő legyen amennyire csak lehet. Az egyetlen kérdés foglalkoztatta csak: túl fogja élni azt amit érte tesz?

Jericho ahogy én képzelem, persze tollak nélkül.

- Mackayla Lane: Mac egy olyan nő, aki igazából mindennek a határán mozog. Egy teljesen pszichotikus részben, ami megváltoztatta az életét; eldönthette, hogy mivé válik, az igazi gonosszá vagy a tiszta jóvá. Sokszor úgy érzi, hogy ő igazából bipoláris- mert az. Egy kedves, déli lány, akinek nagyon jó ízlése van a divathoz, ő egy ragyogó csillag egy nagy, lüktető fekete lyukkal közepén. A gonosz, amit megszállottan kerget, az elme gyilkos, lélek törő pusztító szörnyeteg, az akinek Dublin esőáztatta utcáin követi a nyomát – önmaga. Minden sötét varázslat, minden végzetes erő, a harag és a kíméletlen ami benne van. Sosem akarta, hogy megtalálhassa az utcán, amíg meg nem találja magában.

V’lane: V’lanenek nagyon pocsék bemutatása volt. Ő a központi férfi karakter, akinek én a következő címkét adtam: Seelie, ragyogó szexszel gyilkoló Fae, erotikus, briliáns, tökös és nem kevésbé szociopata, mint Barrons. Nem tehetek róla, V’lane-el eljátszottam a „mi lenne ha” játékot. Mi lenne ha miközben Mac félelemmel telve rohant át a sötét zónán Vlane-el találkozott volna Barrons Könyvek és Apróságok helyett? Mi történt volna, ha elviszi a Fae-k világába és elmondja neki az igazságot, a teljes igazságot azon az éjszakán? Segített volna V’lane hatására a cellába zárt testvéreken? Mennyire más Ő, mint Barrons, vagy a nyolcak? V’lane talán fellázadt az Unseelie király ellen, de szerette volna, hogy minden Unseelienek legyen esélye arra, hogy megismerje a napfényt és a világ szépségét. Ő maga volt a harcos a szabadságért, egy renegát, megszállott, türelmes, vitéz harcos. Talán nincs szüksége a világnak a Háborúra? Nem ez az egyetlen oka annak, hogy a Türannosz felbomlott, birodalmak buktak és az emberiség változott? A Háború egy katalizátor, amitől a rossz hirtelen értelmet nyer, a mérleg egyensúlyba kerül, és a világ változik. Nem V’lane az igazi hős?
Remélem kicsit jobban megértettétek a történetet azzal, hogy több kérdésre is választ kaptatok.
Nézzetek vissza, hamarosan még többre válaszolok!

Karen

Lektorálta: Titti Moly :) Ezúttal is köszönöm a segítségét, nagyon megkönnyítette a dolgomat.:)