Katamanó olvasmányai

Blog külseje

2012-02-06T05:29:00.000-08:00

Elnézést kérek mindenkitől, holnapra a blog vissza kapja a régi külsejét, és mindent ami eltűnt róla. Egy sajnálatos baleset miatt lett ilyen a külseje. Majdnem három órámba telt, míg megtaláltam a régi blogsablonomat, de megvan, és ez a lényeg. :)

TOP 10 KÖNYVEK 2011

2012-01-25T13:18:00.000-08:00

Na végre elérkeztem ehhez a poszthoz is. A posztban csak és kizárólag magyar könyveket említek meg, egy kivételével, de aki ismer, pontosan tudja melyik könyv lesz a kivétel. Nagyon sok fantasztikus könyv jelent meg idén, amik nem kerültek be ide, ez azért van, mert én nem olvastam őket. A listában csak és kizárólag általam már olvasott könyvek szerepelnek. :) Amik 2011-ben jelentek meg természetesen.

10.Torey Hayden: Egy Gyerek

Mert úgy tudott írni a témáról, hogy megszakadt a szívem, mégis képes voltam végig olvasni, és megszeretnie egy hihetetlenül problémás, és hányatott sorsú kislányt. Mert volt kellő önkritikája és öniróniája Toreynak, és nem esett bele abba a hibába, amit sok riport könyves elkövet, nem fényezte magát az egekbe, csak egy átlagos embernek állította be magát, és nem is Ő volt a középpontban.

9. Jean M. Auel: Barlangi Medve népe

Mert ez egy gyönyörű történet az emberi szeretetről, az elfogadásról, egy lányról, aki mindent megtett, hogy egy másik faj tagja lehessen, szerette őket önzetlenül akkor is amikor elfordultak tőle. Mindez úgy megírva, hogy közben megismerhetjük a történelmi hátteret és a szokásokat.

8. Ally Condie: Matched

Mert ez egy csodálatos szerelmi tőrténet, és egyben borzalmas disztópia egy világról, ahol a szabad akarat már nem létezik. Egy fiataloknak szóló 1984. Mert szerettem a szereplőket, az ártatlanságukat, mert megmutatta a könyv, hogy egy ártatlan jóindulatú döntés mivel járhat és mert remekül van megírva.

7. Nalini Singh: Angyalcsók

Mert a paranormális romantika és az angyalok mindig a kedvenceim maradnak. Mert Nalini csodálatosan és egyedin ír, és ennek a szerelmes párnak a történetét különösen élvezem. Mert végre egy könyv, ami külsőre is szép, nem csak belsőre, és mert mindig megdobogtatja a szívemet, akárhányszor elolvasom.

6. Andrea Cremer: Nightshade

Mert ez egy olyan tini urban fantasy, amiben nagyon tetszett a mitológia, a varázslat használata, a szereplők nagyon szimpatikusak, és a szerelmi háromszög is lekötött. Hihetetlenül élveztem az első mondattól az utolsóig.

5. Suzanne Collins: A Kiválasztott

Mert imádtam a sorozatot és ez egy méltó befejezése az egész történetnek. Mert reális, és nem lett nagyon "amerikai".

4. Jim Butcher: Pusztító Vihar

Mert végre egy urban fantasy, amiben nem csaj a főszereplő. Amiben a cselekményé a főszerep, és nem botlunk minden sarkon egy szexis vámpírba. Mert izgalmas, és amellett, hogy fantasy krimi is, és annak is első osztályú. Mert Hoppán Eszter fordította, aki szerintem az egyik legjobb fordító a világon.

3. Richelle Mead: Vérvonalak

Mert sokkal jobban megfogott, mint a Vámpírakadémia. Mert jobban kedveltem a szereplőket és itt végre Adrian a nyerő. Mert érdekes volt az egyedi és új világ. Mert nem kellett egy egész regényt várnunk a szereplők és a világ megismertetésére.

2. Jonathan Stroud: Salamon Király Gyűrűje

Mert Bartimaeus a főszereplője. Azt hiszem ennyi erről elég is.

1. Lionel Shriver: Beszélnünk Kell Kevinről

Mert ennél megrázóbb, reálisabb könyvet keveset olvastam, és hihetetlen hatással volt rám.

Az év abszolút legjobb könyve: Karen Marie Moning: Shadowfever

Ezt nem kell magyarázni. Úgy fantasztikus az egész sorozat ahogy van. Imádom, imádom, imádom :DD

Az év meglepetése: Szergej Lukjanyenko: A Világok Őre

Az év legrosszabb könyve: G.B. Hellenbrandt: Sherion Woods - Apály

Az év legszebb könyve: Karen Marie Moning: Shadowfever

Az év legcsúnyább könyve: Sherion Woods - Apály

Az év legjobb magyar író tollából írt könyv: Baráth Katalin: Türkizkék Hegedű

Az év legnagyobb csalódása: Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

Az év novellás kötete: Neil Gaiman: Tükör és Füst

B.M.Grapes: A Jóslatok Hálójában

2012-01-23T09:55:00.000-08:00

Sokáig nem is tudtam a könyvről, hogy létezik. Nagyon hosszú időn át internetes regény volt, és Grapes-re így talált rá a Könyvmolyképző kiadó. Én kicsit elfogult vagyok a magyar írókkal, próbálok minél több könyvet olvasni tőlük, és őszintén remélem, hogy egyre többen nyitottak lesznek a honfitársainkra, ugyanis az ő művüket nem ronthatja el fordító, és nagyon gyakran sokkal szebb nyelvezetűek, mint a külföldi társaik. Grapest a molyon ismertem meg, és ott mesélt a könyvéről nekem először, ami azonnal felkeltette a figyelmemet. A legérdekesebb az volt az egészben, hogy az ő könyvében nem találkozunk vámpírokkal, vérfarkasokkal, semmi egyébbel a műfajból, mégis egy misztikus krimit vehetünk a kezünkbe. Ezek után nem volt megállás, tudtam, hogy nekem kell a könyv. Nagyon meghatódtam, amikor maga az írónő ajánlott fel nekem egy példányt ajándékba, mondhatni az egyik legszebb Karácsonyi ajándék volt. A fa alá is tettem és megfogadtam, ez lesz az első regény, amit elolvasok a Karácsonyi könyvek közül. És így is lett...

A Hot Hill-i középiskola sokáig egy hétköznapi, szürke gimnázium volt, míg egy nap meg nem jelent a faliújságon egy öt pontból álló üzenet. Minden egyes pont elmesélt valamit, ami még nem történt meg. A diákok jót mosolyogtak az egészen míg be nem következtek egymás utána dolgok, amiket senki sem tudhatott előre. A fali újság mindenről beszámol, az új titokzatos jóképű fiú megjelenéséről. Szerelmek befejeződéséről, balesetekről.... Ez fel is kelti pár rátermett diáklány érdeklődését, hogy kinyomozzák, ki is áll a napi jóslatok mögött....

Az elején nagyon megijedtem. Rég volt már olyan könyv, amit nagyon szerettem volna szeretni, az első két fejezet mégsem tetszett igazán, nem értettem mi miért történik, és nem tartottam érdekesnek a szereplőket sem, sőt főhősnőnk sem volt szimpatikus az elején. De szerencsére nagyon hamar beindult a történet, és kaptunk itt aztán hideget meleget. Krimitől kezdve a szerelemen át egy csipetnyi fantasy-ig igazán mindent. Idővel sikerült megkedvelnem Adát is, Daniel pedig végig rokonszenves volt. Kimondottan minőségi, átgondolt regénnyel állunk szemben, amiben már az első fejezetekben kereshetünk utalásokat a végkifejletre.

A könyv borítója fantasztikus, nagyon nagyon tetszett. Ennél jobban nehezen lehetett volna elkapni a regény hangulatát. De egy dolgot még mindig nem értek. Miért nem lehetett volna kisebb sorköz? Akkor egy ötven- száz oldallal kevesebb lett volna a regény... Szeretem a vaskos könyveket, nem azt mondom, de annyival több helyet foglal a polcon feleslegesen...

Azt gondolom, hogy ez a könyv magasan kiemelkedik a mai kínálatból, és külföldön is gyönyörűen megállná a helyét. Az ötlet teljesen egyedi és új. A könyv egy egész, és ha jól tudom folytatás sincs tervbe véve, mert lezárul. Szuper kikapcsolódás lesz ez 14 éves kamaszoknak, de őszintén ajánlom bárkinek, aki szeretne egy jót szórakozni. Remélem minél több hasonló színvonalas könyvet kaphatunk még B.M. Grapes-től. Tízből nyolc.

A könyvet nagyon köszönöm magának B.M.Grapes-nek, és nagyon nagyon örülök, hogy személyesen is megismerhettelek, és persze a Könyvmolyképző kiadónak!

Nalini Singh- Meljean Brooks - Ilona Andrews- Sharon Shinn: A Sötétség Angyalai Antológia

2012-01-22T10:30:00.000-08:00

Annyira de annyira boldog voltam, hogy az Egmont kiadó bevállalt egy ilyen novellás kötetet, ráadásul ennél minőségibb kiadásban már nehezebben kaphattuk volna meg. Amerikában az ilyen novellás köteteknek elsöprő sikere van, általában egy- két nagynevű író és egy- két kevésbé ismert mutatkozhat be a nagyközönségnek. Az ilyen kötetek szinte kivétel nélkül egy adott téma köré épülnek, és ezek a témák elég tágasak szoktak lenni ahhoz, hogy az íróknak nyugodtan szárnyalhasson a fantáziájuk. Egyértelmű, hogy itthon a könyv sikerét Nalini biztosítja, bár az USA-ban Ilona Andrews is igen ismert.

Ez a könyv négy novellát tartalmaz, amiknek valahogy kapcsolódniuk kell az angyali lényekhez. Nem tudom egyben értékelni a könyvet így a novellákat külön fogom értékelni. Nem a könyvben megjelenő sorrendben haladok, hanem aszerint, hogy melyik hogyan tetszett nekem:

4. Meljean Brooks: Mennybemenetel

Marc egy Őrző, védi az emberiséget a démonoktól. Minden Őrzőnek saját körzete van, ahol a rendőrséggel is együttműködve végzik a dolgukat. Egy napon megjelenik Marc körzetében régi szerelme, Radha, látszólag minden ok nélkül, azonban megjelenésének hála, rendkívüli haláleseteket vesznek észre a városban. Valaki vagy valami vámpírokat öl...

Ez a novella volt a leggyöngébb mind közül. Szerencsére a legrövidebb is. Kimondottan untam, érződött, hogy már egy kialakult világba és mitológiába akar minket az írónő betuszkolni, és egy olyan valaki, aki jártas is ezekben a körökben, biztos jobban élvezte volna az egészet, én mégis úgy érzem, megérte volna egy kicsivel több leírás, és nem csak arról, hogy Radha kék teste, mennyire kék, Marc pedig mennyire de jóképű. A történet és a krimi szál is kitalálható volt. Egyszer elolvastam, de többször biztosan nem venném a kezembe, és Meljean Brook sikeres sorozatához sem jött meg a kedvem...

10/4

3. Nalini Singh: Angyal és Farkasa

Nimrára, a fiatal nagyhatalmú angyalnak az életére törnek, éppen ezért odaküldenek egy tapasztalt, és okos vámpírt, hogy derítse ki, ki is állhat a kísérlet mögött. Senki sem gondolná, hogy a találkozásból mély érzelmek is szövődhetnek...

Igazából Nalini miatt érdekelt az egész könyv, és nem is kellett csalódnom. A novelláról sütött, hogy Nalini tollából származik. Egy nagyon kedves, kerek egész történetet kaptunk, erotikával és szerelemmel fűszerezve. A krimi szál jelen esetben sem volt kifejezetten jó, és a magyarázatánál nem igazán tudtam, mit is kéne szólnom, de megbocsájtottam neki, mert egyébként nagyon élveztem, örültem, hogy visszacsöppenhetek Raphael angyali világába. Még ha csak rövid időre is.

10/8

2. Ilona Andrews: Alfák: A kezdetek

Egy anya és lánya tér le az országútról egy motelbe, és maguk sem sejtik, hogy nem lesz visszaút. A motelben elszabadul a pokol, megtámadják őket, és az anya mindent megtenne, hogy a kislánya élve túlélje az egészet. Így egy vad, és szenvedélyes férfinak kell hogy a szolgája legyen, ám cserébe a férfi garantálja a lánya biztonságát....

Lenyűgöző... Tényleg lenyűgöző! Ez egy bevezető történet, még Amerikában sem jelent meg folytatás, de az egész ötlet, a kivitelezés, a szereplők, a világ.... ZSENIÁLIS! Nem tudtam letenni, szó szerint azt nézegettem, hogy ne legyen már vége a novellának, és hogy mennyi is van még belőle hátra. Ilona Andrews-t nagyon szerettem eddig is, ismét bebizonyította, hogy remekül ír. Egy ilyen novellába is bele tudott sűríteni mindent ami kell egy izgalmas urban fantasy-hoz, és ami nem nélkülözi a szerelem, és erotika elemeit sem. Kíváncsian várom a folytatást. Az biztos, hogy ezek után nem hagyom ki...

10/10

1. Sharon Shinn: Éji Dal

És a nagy meglepetés. Kész bumm... Este olvastam, és szó szerint hajnali kettőig a könyv és én elválaszthatatlanok voltunk. Párom valamikor egykor felébredt, és álmosan megkérdezte, mi a gond, én pedig csak legyintettem, hogy olvasok. Ő nem is mondott inkább semmit, csak fordult egyet, hogy ne süssön a szemébe a lámpa. A történet igazából nem nagy szám, adott egy parasztlány, aki főz a konyhán, és megtudja, hogy egy angyal lakik az igazgató házában. Azonnal felkelti ez az esemény a kíváncsiságát, és addig nem nyugszik, amíg be nem sikerül lopakodnia az angyalhoz.

Ez a mese annyira szép volt! Nem volt erotikus, nem történtek benne hatalmas csók csaták, mégis engem teljesen elvarázsolt. Egy beteg angyal, és egy nagy szájú szegény lány története. Egy történet egymás elfogadásáról, a bizalomról, és a szép, lassan kialakuló szerelemről. Engem annyira megfogott, hogy nem bírtam ki, és már olvasom Sharon Shinn Samaria sorozatának első kötetét. Mit ne mondjak, az is hasonlóan fantasztikus, pedig még csak az elején járok.

10/11

Úgy egyben nagyon meg vagyok elégedve a kötettel. A fordítások kifogástalanok, a minősége szuper, semmi nem látszik rajta abból, hogy olvastam, kivételesen nincs se nagy sorköz, se óriási betűk. Úgy ahogy van egy nagyon igényes könyvet vehetünk a kezünkbe egy gyönyörű borítóval. Igazán minden elismerésem, és remélem lesz akkora sikere, hogy minél több hasonló könyvvel találkozhatunk majd a kiadó jóvoltából!

A könyvet nagyon köszönöm az Egmont Dark kiadónak!

Cynthia Hand: Angyalsors

2012-01-20T00:59:00.000-08:00

Van két olyan különleges, paranormális lény, aminek igen csak nehezen tudok ellenállni. Az egyik ilyen faj, az angyalok. Ahol találkozom velük, meglátom őket, kellenek nekem. Tini könyvek között még csak egy ilyet olvastam, a Csitt- Csitt-et, ami ugyan nem volt egy professzionális, feledhetetlen könyv, mégis élveztem az első sortól az utolsóig. Most viszont egy olyan könyvre bukkantam, ami fölött nem találok szavakat. Egy nap alatt elolvastam az egészet, teljesen meghatott és elvarázsolt úgy ahogy van...

Clara negyedvérig angyal. Ez azzal jár, hogy rendeltetéssel született a világra. Ezt nem úgy kell érteni, hogy minden embernek meg van a maga sorsa az életben, neki tényleg dolga van, ami víziókban törik rá, és mindenképp teljesítenie kell a küldetését. A látomásaiban egy erdőtűz közepén álló fiút lát, aki rá vár. Clara szép lassan kibogozza, merre is lakhat ez a fiú, és amikor végül sikerül, az egész család elköltözik egy teljesen másik államba, hogy Clara-nak leegyszerűsítsék a dolgát.

Mi is tetszett benne? Igazából minden. De tényleg. Tetszett az ártatlan romantikus szál, a szép lassan kibontakozó cselekmény, tetszettek a szereplők, az egész teljesen élethű volt, még a mitológia is tetszett. Az elején ugyan kicsit lassan indul be a könyv, de ez sem zavaró, az egész történet lassú egy kicsit, nagyon nagy a hangsúly a szereplőkön. Talán a történet ártatlan bája vett le a lábamról. Ebben a könyvben nem találkozhatunk erotikával dúsított pillanatokkal, de nekem ez most igazi felüdülés volt, annyira nem hiányzott! Sőt a végén kapunk egy olyan csattanót, amire aztán tényleg nem számítottam...

A borítója szintén bámulatos. Nagyon örülök, hogy átvették az angolt. Ráadásul keménykötéses, és ehhez képest a könyv ára kimondottan baráti. A könyv nem rövid, bár a sorközökkel jelen esetben nem spóroltak. Sajnos egy nap alatt kiolvasható.

Lényeg a lényeg, én imádtam, szerettem, biztos nem most olvastam utoljára. Mindenkinek ajánlom, mert itt van végre egy olyan könyv, ami nem csak szép, de jó is. Ami megmelengeti a szívünket ezeken a hideg, téli éjszakákon, és ami elvarázsol minket a munka, és a tanulás szürke hétköznapjaitól. Figyelmeztetek mindenkit, hogy NE este álljon neki, mert akkor aznap nem nagyon fog aludni. Én szóltam! Tízből tizenegy.

Egy kis jó hír azoknak, akik hozzám hasonlóan beleszerettek a sorozatba. Megjelent a tengerentúl már a folytatás is, Hallowed címmel.

A könyvet nagyon köszönöm a Maxim kiadónak!

Lauren Oliver: Delírium

2012-01-19T06:12:00.000-08:00

Mint már sokszor írtam, új divathullám hódít, elérkezett a disztópiás regények kora. Ez olyan szempontból jó, hogy engem mindig is vonzott a világ vége, a jövő, és az elvont világ, de olyan szempontból nem, hogy míg eddig csak a kiemelkedő ilyen témájú regényeket olvastuk el, mert csak azon maradtak talpon, most úgy özönli el a piacot a sok limonádé disztópia, ahogy a tenger a partokat dagály idején. Nehéz kiválogatni az igazán minőségi köteteket. Szerencsére van itthon egy kiadó, akinek eddig ez tökéletesen sikerült. Amit eddig tőlük olvastam a műfajból, mind hihetetlenül tetszett.

Mi is az a Delírium? Más néven Amor Deliria Nervosa az- az maga a Szerelem. Ez egy nagyon- nagyon komoly betegség, amit ha valaki elkap, és nem kezelik, mindenképpen halált okoz. Éppen ezért, minden 18 éves kort betöltött fiatalt kikezelnek, hogy sohase kaphassa el ezt a förtelmes betegséget. Persze előfordul, hogy a tinik között megesik a baj, de általában a dolog kezelhető. Ebbe a világba csöppenünk bele Lena szemein keresztül, aki éli az átlagos életét, várja, hogy végre nagykorú lehessen, de azt várja a legjobban, hogy végre átessen a procedúrán, ami megmentheti a járványtól. Éppen egy kihallgatáson van, amikor is arról döntenek, hogy milyen sorszámot kap a későbbi életére. Ez a szám mindent meghatároz majd, de Lena szerencsétlenségére, egy kérdésre rossz felelettel válaszol. A bírák megrökönyödve hallgatják miért éppen a szürke Lena kedvenc színe, amikor egy felbődült marhacsorda ront be a terembe, megmentve Lénát a további faggatásoktól. Eközben azonban furcsa dolog történik, Lena egy fiút pillant meg aki rákacsint, és valami miatt nem tudja kiverni a fejéből ezt a jelenetet...

Annak ellenére, hogy igazából csak jót hallottam Lauren Oliverről, most kicsit csalódnom kellett. Sokszor volt kimondottan élvezetes a könyv, nagyon- nagyon jó gondolatok vannak benne, a fejezetek elején lévő idézeteket pedig külön élveztem, mégis határozottan sokszor unatkoztam. Sokszor nem történt benne más, minthogy Lena szorongásait, elméleteit hallgattuk, vagy éppen rohantuk volna huszadszor a vakvilágba és izzadtunk izzadtunk a végtelenségig. A világ összetétele is kusza, nem sok mindent tudunk meg róla, maga az ötlet, hogy a szerelem betegség, szerintem zseniális, de anno sokkal de sokkal jobb, és érzelmesebb példát kaptam ebből a jelenségből az Emlékek Őrétől. Egyébként ezt a regényt mindenkinek ajánlom, kortól függetlenül.

A szereplők érdekesek voltak. Lenat ugyan nem kedveltem meg túlzottan, de szerencsére Alexet igen. - Ő volt a kacsintós srác.- És így a szereplőkön már nem fanyalogtam. Kimondottan érződik a regényben a jellemfejlődés is, ami mindig piros pont. A csattanót megint kitaláltam, azt hiszem túl sok tini könyvet olvasok, nehéz meglepni.

A borítója nagyon szép lett. Sokkal szebb, mint az eredeti angol. Ugyan nem mond el semmit a könyvről, mégis vonzza a tekintetet, a könyvet magát jó kézbe venni, a betűk jó nagyok, így igazából panaszom erre sem lehet.

Egy dolgot szeretnék még nagyon kiemelni. A könyv hangulata egyszerűen bámulatos, szavakkal nem tudnám visszaadni, olyan képeket igyekeztem a kritikámba tenni, amik valahogy visszaadják azokat az érzéseket, és azokat a képeket, amiket a könyv kiváltott belőlem.

A történet egyébként összességében nézve érdekes volt. Olvasatta magát, és annak ellenére, hogy sok negatívumot kiemeltem, nem volt ez ennyire rossz. Egyszerűen csak sok a hibája, és a fantasztikus Matched után valami hasonló élményt vártam. Biztos ez is volt a hiba, mert maga a regény, néhány döccenőn kívül lendületes, élvezetes olvasmány. Még annyira a klisék sem tobzódnak benne, hogy mindent kitaláljunk a végére, és szerintem a jövőben sok meglepetéssel fogunk találkozni. Ha csak azt várjuk tőle, hogy kikapcsoljon, arra a Delírium tökéletesen alkalmas, viszont ha katarzist várunk, csalódni fogunk. Abban is biztos vagyok, hogyha száz oldallal kevesebb lenne, csillagos ötöst adnék rá. Az a plusz száz oldal, ami csak töltelék nem kellett volna bele egyszerűen, de még így is kitűnik a műfajból, és részemről nagyon érdekel a folytatás. Tízből 7.

A könyvet nagyon köszönöm a Ciceró kiadónak és Till Zsuzsának!

Richelle Mead: Vérvonalak- Bloodlines 01.

2012-01-18T03:17:00.000-08:00

Richelle Mead előző sorozatát, a Vámpírakadémiát is nagyon szerettem, bár azt gondolom, annyira nem fogott meg, mint sokakat. Az utolsó résszel sem voltam kimondottan elégedett, mert úgy éreztem, ez nem is egy igazi befejezés. Rengeteg elvarratlan szál, rengeteg szereplőről nem tudtunk meg eleget. Persze tudtam, hogy jön az új spin-off sorozat, a Bloodlines, de valahogy én akkor még a Vámpírakadémiától szerettem volna válaszokat kapni.

A bejegyzés mindenki számára spoileres, aki nem olvasta el a Vámpírakadémia sorozatot!

Sydney-t minden alkimista megveti azért a tettéért, amiért segített Rose-nak. Mégis, amikor a testvérét akarják felkérni egy fontos feladatra, hajthatatlanná válik, és kierőszakolja, hogy ő menjen. Ez a feladat nem más, mint Jill folyamatos védelme, ami azzal jár, hogy egy normális, hétköznapi gimibe kell járnia szegény mora lánynak, és ott Sydney a testvérét fogja játszani. Velük tart még erre a küldetésre Eddie, aki Jill testőre lesz, és Sydney nagy meglepetésére Adrian is. Azt senki sem gondolná, hogy különös dolgok készülődnek a városban. Vámpírvadászokról suttognak...

Kicsit féltem ettől az új sorozattól. Valahogy úgy éreztem, hogy nekem Rose szemszögén kívül semmi sem lesz jó. Na erre sokkal jobban élveztem Sydney fejében lenni, egy olyan emberében, aki nem szuperhős, nincsenek szuperszónikus képességei, és persze aminek a legjobban örültem, hogy nem kellett Vaszilisza fejében lennem, azt kimondottan utáltam...

A történet teljesen más irányba halad, mint azt gondoltuk volna, külön élveztem, hogy ebben a részben semmi szükség nem volt a világ és a szereplők bemutatására, hiszen mindkettőt már jól ismerjük. A regény nem volt túl bonyolítva és túlhúzva sem, pont annyit kaptunk mindenből, amennyit kellett. Se többet se kevesebbet. Az első oldaltól az utolsóig nagyon élveztem, nem mondhatnám, hogy kimondottan akció dús regény lett volna, de nem bántam. Sydney miatt teljesen más a hangulata a könyvnek, de ez nem zavaró, sőt.

A borító viszont kivételesen nem nyerte el a tetszésemet, a rajongók által kreált már annál inkább. A fekete egyszerű elejével kiegyeztem volna, de az a piros hátsó borító egyszerűen förtelmes, nem is értem... Miért nem lehetett az is egyszerűen fekete?

Egy szó mind száz, nekem a Bloodlines sokkal jobban tetszett, mint a Vámpírakadémia. Valahogy jobban magával ragadott az egész történet, a szereplők, és a sztori is különleges volt, hasonlót még nem olvastam sehol. Számomra 10-ből 10 pontos!

Sajnos a sorozat következő részére elég sokat kell várnunk, de addig is itt egy kis borító ízelítő, szerintem egyszerűen csak gyönyörű, nem találok szavakat :)

A könyvet nagyon köszönöm az Agave kiadónak és Lobo-nak.

Az első bortóképet a Vámpírakadémia Fan Club rajongói készítették, nagyon szépen köszönöm az engedélyüket arra, hogy kitehettem a blogra. :)

Laurell K. Hamilton: Fagyos Érintés

2012-01-04T03:29:00.000-08:00

A Karácsonyi szünetben sikerült végig olvasnom az összes Merry Gentry könyvet. Volt ami tetszett, és imádtam, (4. kötet) és volt amit utáltam, és hiába volt csak éppen hogy 200 oldal, vastag sorközökkel, akkor is alig bírtam átvergődni rajta. Ez volt a drága ötödik kötet. Nagyon féltem, hogy ilyen marad a hatodik rész is, megfogalmazódott bennem már, hogy még egy ilyen könyvet képtelen leszek elolvasni. Nem akartam a Karácsonyi szünetben egy szem könyvön ülni. De szerencsére ez a rész nagyon jó volt. Az egyik kedvencem lett.

Merry ismét pácban van, ugyanis egy elég komoly ügyben idézik bíróság elé. Taranis király szerint Merry három testőre, Abe, Galen és Rhys megerőszakolt valakit az ő udvarában. Mint tudjuk a testőrök hűséggel tartoznak Merrynek, nem táncolhatnak bele senki más ágyába. Merry is pontosan tudja ezt, éppen ezért aggódik nagyon, hogy vajon mi ezzel az egésszel a szándéka a Seeliek királyának?

A könyv eleje nehezen indult, meg is ijedtem, de az a helyzet, hogy én eddig minden egyes Hamilton könyvvel, még az Anita Blake-ekkel is így jártam, hogy nehezen rázódtam beléjük. Valahogy csak a századik oldalon sikerül megéreznem az ízét. Amíg el nem érek a kritikus pontig, sokáig nem is tudom olvasni. Csak ide - oda rakosgatom, aztán a második felét a könyveknek egy huzamban elolvasom. Most sem volt másképp.

A másik, amit nagyon szeretek Hamilton könyveiben, hogy letagadhatatlanok. Hamilton továbbra is szuperül ír, még mindig nagyon kíváncsi lennék mit tudna egy másik műfajban, amikor mondjuk nem csak a szex legperverzebb fajtáit tárja elénk... Még ezeket a ponyva könyveket is hihetetlenül választékosan, igényes nyelvezettel adja nekünk, igazi öröm egy ilyen könyv, mert valljuk be, a legtöbb Urban Fantasy, vagy Románc tele van párbeszéddel, tőmondattal. Na Hamilton ilyet sosem tenne, mindent aprólékosan elmesél az utolsó részletig.

A borító csodálatos, egyszerűen annyira elkapta a könyvet, hogy nincsenek rá szavaim. A könyv előtt is imádtam, de az olvasása után mondom azt rá igazán, hogy ennél jobb borítót ha lehetett volna, akkor sem tudtak volna alkotni. Ismét egy jó pont az Agavénak borító fronton.

A szereplőkre és a világra nem szeretnék több szót fecsérelni ,előző kritikáimban is írtam, hogy a világ nagyon jól kitalált, komplex, és ha léteznének a tündérek, azt én csak így tudnám elképzelni. A szereplők továbbra is emberiek, élők, mind külön, önálló karakterek. Igaz lassan már annyi név van, hogy néha teljesen összezavarodom, de itt még ez sem zavar. A kedvencem, Doyle nevét úgyse felejtem el.

Aki szereti a műfajt, szereti az erotikát, az extrém dolgokat, én azt mondom ne hagyja ki, ne vegye el a kedvét a pocsék ötödik rész. Itt visszatért Merry, az izgalom, és a fülledt erotika. Szerintem kötelező darab. Nekem az első 10 pontos Merry Gentry-m.

A könyvet nagyon köszönöm az Agave kiadónak és Lobonak!

Laurel K. Hamilton: Az Alkony Ölelése

2011-12-20T09:29:00.000-08:00

Amikor többen azt mondták, hogy az első rész csupán a jéghegy csúcsa, nem hazudtak. Én már ott sem igazán tudtam több erotikus, egyedi és perverz jelenetet elképzelni, de ez csak azt mutatja, hogy szexuális fantáziám igencsak beszűkült, Hamilton nénié-hez képest. Aki a 120 centis alacsony harapós férfiútól kezdve a törpe tündéren át, mindent kitalál, csakhogy egy percre se unatkozzunk, vagy inkább egy percre se hagyjuk abba a csodálkozást, azzal én nem vehetem fel a versenyt...

Ismét a könyv történetéről kéne írnom. Nagyobb bajban vagyok, mint az előző rész esetében ugyanis ebben még több szex és orgia van, és a történetnek fikarcnyi esélye sincs arra, hogy előtérbe kerüljön. Még mindig megdöbbenek azon, hogy nem unatkozom, néhol az enyhe undor, néhol az őszinte csodálkozás, mentett meg, de végig lekötött és érdekelt a könyv.

Na szóval, megint megpróbálok írni valamit a sztoriról, Meredith egy tündér hercegnő, a trón egyik örököse, annyi a dolga, hogy gyereket szüljön, és onnantól kezdve ő ül az Unseelie népesség trónusán. A jelenlegi királynő igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy ez sikerülhessen. Neki adja a testőreit, akik éjjel nappal szórakoztatják, külön- külön vagy akár közösen is Merry-t. Ám Merrynek élnie is kell valamiből, sőt fenn kell tartania egy csomó éhes férfi szájat, és ez azt jelenti, hogy dolgozniuk is kell. Így Merry visszatér régi munkájához, a férfiak pedig a cégnél testőrnek állnak. Minden rendben lenne, ha Maeve Reed nem hivatná őket, aki egy híres- neves Hoolywood-i színésznő és nem mellesleg egy száműzött sidhe. Maeve Reed hívásával egyidőben különös dolog történik, rengeteg ember hal meg, egy pillanat alatt. És azt, hogy mi követte el ezt a borzalmas tettet, csak nagyon kevesen tudják...

Nem akarok hazudni, a 270 oldalnak, ami a könyvben van, ez amit elmeséltem fentebb, a csekély 200 oldalát foglalja el. Eközben dugnak, beszélnek, Merry-t istenítik, tükörben kommunikának, ja és említettem már hogy dugnak? Aztán a végén beindul a történet, csak az a bajom, hogy mire végre érdekes lenne, addigra be is fejeződik. Sitty- sutty lezárva az egész akció szál, csodálatos Mary Sue karakterünkkel, Merry-vel. Hiszen ebben a regényben, és ahogy látom minden Hamilton félében, csak a főhős lehet a tökéletes, csak utána bomlanak a férfiak, és mellesleg a főhős szerény is, meg minden, de közben marha nagyra van magával.

Ennek ellenére még mindig élveztem a könyvet, bár már elérkezett a szex néha olyan perverziós határokba, amitől viszolyogtam, de ez volt a kevesebb, így inkább túl lendültem rajta. A leírások, a stílus, a karakterek, és Doyle még mindig elviszik a hátukon az egész könyvet, nélkülük semmit sem érne, de ha Hamilton tud valamit, akkor az- az, hogy nagyon jól tud írni. Néha felsejlik bennem, mi lenne ha egy normál, kalandos regényt írna, és nem szexkönyvet... Persze lehet, neki csak ehhez van fantáziája....

A borítóért változatlanul odavagyok. Nagyon tetszik, még jobban mint az előző. Engem nem zavar ismételten, hogy nem pucér szőrös férfi hónaljakat nézegetek, vagy esetleg fej nélküli izzadó férfi törzseket, hanem egy misztikus világot tükröző képet. A világ még mindig nagyon figyelemre méltó, nagyon érdekes, sokkal többet szeretnék róla hallani.

Lényeg a lényeg, még mindig jó, még mindig szerethető, de félek a jövőtől. Az előző részhez képest sokkal kevesebb volt a történet, az értékelhető jelenet, lassan a könyv fele csak szexről fog szólni, ha ezt a misztikus határt túl lépi, akkor valószínűleg már nem fogom szeretni. Meglátjuk. Tízből hét. Csak csendben jegyzem meg, hogy a jó pasikat még mindig nagyon értékelem benne. :)

Várólista Csökkentés 2012

2011-12-19T05:17:00.000-08:00

És egy kép Barronsról, ahogy én elképzelem. :)
Az is biztos, hogy Tündérkrónikákat is fogok
olvasni megint 2012-ben is. :)

Az előző évben olyannyira csúfos kudarcot vallottam, hogy még csak arra sem voltam képes, hogy várólistás könyveket írjak, amikor jelentkeztem. Végül nem is indultam a kihíváson, mert képtelen voltam dönteni, hogy akkor én most mit is szeretnék pontosan elolvasni. Idén úgy döntöttem, hogy aszerint állítom össze a várólistámat, hogy olyan könyveket teszek bele, amikkel régóta szemezek, nagyon érdekelnek mégis valami furcsa összeesküvés miatt mindig melléjük nyúltam, ha a polcokra tévedt a kezem. Mivel épp a könyveimet tettem rendbe, és jelenleg is ezen folyamat kellős közepén vagyok, így azt gondoltam ez az ideális alkalom arra, hogy Lobo játékára végre összeírjam azt a 12 könyvet, amit igenis el fogok olvasni, 2012-ben. Ezek a következők:

1. Stephen Lawhead: Arthur

2. Joe Abercombie: A Penge Maga

3. Sarah Addison Allen: A Csodálatos Waverley Kert

4. Pittacus Lore: A Negyedik

5. Anne Rice: Lestat a Vámpír

6. Gabaldon: Outlander

7. Joan Slonczewski: Ajtó az Óceánba

8. Laurel K. Hamilton: Telihold Kávézó

9. George R. R. Martin: Trónok Harca

10. Christopher Paolini: Az Elsőszülött

11. Cassandra Clare: Csontváros
12. Bartis Attila: Nyugalom

Angol könyveket direkt nem tettem bele, ugyanis ezeket tervezem angolul elolvasni 2012-ben, úgymond az angol várólistám, ebből is 12 van, és remélem ez már sikerülni fog, most nem csak pár hónapom, hanem egy évem is van a dologra:

1. Patricia Briggs: Cry Wolf
2. Robin McKinley: Pegasus
3. Amber Argyle: Witch Song
4. C.L.Wilson: Lord of the Fading Lands
5. Josephine Angelini: Starcrossed
6. Nicole Peeler: Tempest Rising
7. Kelley Armstrong: Stolen
8. Julie Kagawa: Iron Daughter
9. Jennifer L. Armentrout: Half- Blood
10. Kim Harrison: Once dead, Twice Shy
11. Karen Marie Moning: The Highlander's Touch

12:Holy Black: Tithe

Ez nem azt jelenti, hogy csak ennyi angol könyvet fogok elolvasni, de ezeket mindenképpen szeretném. :)

Alternatív listám:

Történelmi: Philippa Gregory: A másik Boleyn lány
Romantikus: Kresley Cole: Szeress, ha mersz!
Krimi: Karen Rose: Számolj Tízig
Ifjúsági: Tonya Hurley: Szellemlány - Hazatérés
Klasszikus: Szabó Magda: Abigél
Ezoterikus: Paolo Coelho: Frida
Horror: Lovecraft: Árnyak a kapu előtt

Thea Harrison: Dragon Bound

2011-12-16T04:30:00.000-08:00

Még a nyáron megfogadtam, hogy elolvasok tíz angol könyvet idén. Elég rosszul áll a szénám, mert a tíz könyvnek - ha jól számolom, és nem felejtek el semmit - csak a felét tudtam teljesíteni, de jövőre majd újult erővel kezdek neki az új 10-es listámnak. Hogy mi alapján választottam alapvetően a könyveket? Magát a tizet? Mindenképp YA könyveket és felnőtt paranormális románcokat válogattam. A sorozatok első részeinek megbocsájtottam a 4.0 alatti értékelést, de a többinek már nem. Így reméltem olyan könyvekre találok, amik nem csak a borítójuk miatt értékesek. Az ötből eddig egy fogott meg, Kelley Armstrong: Bitten c. könyve. Úgyhogy nem sok sikerrel jártam.

Na de visszatérve a témához, a Dragon Boundhoz, aminek a félpucéros pasasos borítós könyvek között egész türhető a borítója, a beltartalma annál siralmasabb. Pedig jól indul, érdekes történetnek ígérkezik, sőt igazából én nem tudom elképzelni, hogy egy ilyen történetet, hogy lehet elrontani, mert az alapsztori tényleg izgalmasnak indul és nagyon ötletes. Szóval:

Adott egy lány, ~~igen tudom ezt már megszokhattuk~~, aki elég hányatott sorsú, ~~szintén~~, nem tetszik a férfiaknak, rejtegetnie kell igazi valóját, mert ő nem teljesen ember, hanem félig fey, és adott a világ legerősebb, legöregebb, legszexibb, legszebbszemű legizmosabb..... ésatöbbi amit csak el tudtok képzelni róla. Bizony még AZ is neki a legnagyobb. Ez a férfi igazából egy sárkány. Akitől még soha, senki nem lopott. Ám bámulatos regényünk kicsiny hősének mégis sikerül, egyetlen centet elemelni, a gonosz sárkány barlangjából. Nem viccelek, egyetlen amerikai centet. Az kb. 2 forinttal egyenlő.

Persze, a sárkányunk feldühödik, és mindenáron meg akarja találni a tolvajt. A lány árkon bokron menekül, de végül megtalálják. És jön persze a nagy érdekes csattanó. A sárkányunk azonnal beleszeret. ~~Ugye milyen váratlan? Én sem tudtam hirtelen mit is kezdjek egy ilyen fordulattal!~~ Hiába látott mindenfele, évezredeken át nőket, - akiket egyébként a regény szerint megvet - Pia-t azonnal a szívébe zárja. ~~(Nem megissza).~~ Pia persze küzd az érzései ellen, fél is meg nem is, de persze határtalanul elbűvöli az izomkolosszus.

Na a könyv erről szól, nekem az a történet tetszett, amit a fülszövegében olvastam, miszerint Pia Givonanninak el kell lopnia valamit egy nagy hatalmú sárkánytól, akitől még sosem sikerült semmit, hogy megszabaduljon ellenségeitől. A lopás sikerül, és a sárkányharcos őrült haragra gerjed és bosszút forral a lány ellen. Akit végül megtalál és úgy dönt, hogy a lánynak addig kell szolgálnia őt, amíg szerinte le nem dolgozta a bűnét. Így ahogy leírtam már ez sem tűnik számomra különösen fergetegesnek, de ettől függetlenül még érdekesebben hangzik, kár hogy a lopást lerendezi az író 2 oldal alatt, az üldözést 3 oldal alatt, az egymásba szeretést egy sor alatt és utána pedig már a nyálas és zamatos részeknél tartunk, és persze csodálatos ódákat kapunk sárkányurunk szerszámáról, és Pia bámulatos ajkairól. A továbbiakat nem részletezem.

Lényeg a lényeg, ez a könyv pocsék, de tényleg. Hatszáz forintos újságosnál kapható Ramona szint. Ha valaki az olyasféle kamu romantikát szereti, nekem nincs vele bajom, én sosem bírtam elolvasni egyet sem, így igazából nem csoda, hogy ennek a regénynek sem jutottam a végére. Nagyon küzdöttem, de végül a kétszázadik oldal nyűglődés után azt mondtam, hogy köszönöm szépen elég volt. Mehet gyújtósnak.

Komolyan mondom, ne gondoljátok, hogy nem szeretem a paranormális románcot. Mert nem így van, tényleg a kedvenc műfajaim egyike, hangulat kell hozzá az igaz, de amikor ezt a regényt olvastam, pontosan egy kis romantikus téli csemegére vágytam. Sajnos moslék lett belőle. El is vette a kedvem egy időre a műfajtól, de szerencsére azóta olvastam jót is. Semmiképpen sem Kenyon vagy Cole színvonal, ha pedig valaki őket sem szereti, akkor nagyon messziről kerülje el, mégcsak rá se nézzen, nehogy kisüljön a szeme, ~~és az agya.~~ Tízből kettő, de csak mert szép a borítója, legalábbis ha kinyitom a könyvet, egy sárkánnyal nézek szembe, és emiatt nem tudok neki csak 1 pontot adni.

Jenna Black: Varázsütés

2011-12-15T02:25:00.000-08:00

Amikor elolvastam az első részt, megfogadtam, hogy nem kezdek bele a másodikba. Az első nem tetszett, nehezen indult be és tele volt logikai bakikkal. Persze a bámulatos borítója miatt, most is itt csücsül a polcon, de csak ennek köszönhette, hogy nem ajándékoztam el. Mikor megláttam ennek a résznek a borítóját, szomorúan ültem a gép előtt, és töprengtem, hogy most mit is kezdjek én ezzel. Lassan már kezdem betegesnek tartani a szép borítókhoz fűződő végtelen vonzalmam. Úgy döntöttem a Good Reads-en utána olvasok, javult-e a sorozat minősége, vagy nem érdemes tovább vesződni vele. Határozottan csak jókat olvastam, így azt kell mondjam, bele mertem vágni, és amint megérkezett és a kezembe vettem, elfogultan és hatalmas csillogó szemekkel örültem neki.

A történet ugyanott folytatódik ahol az előző abbamaradt, Dana csak testőrök kíséretében járhat kelhet Avalonban, Kimberrel továbbra is jó barátnők, Keane még mindig jól elagyabugyálja az edzések alatt és Ethan sem hagyta még abba a kitartó romantikus ostromlását. Az idilli képbe végül beleköp a Rémkirály, aki se nem unseelie se nem seelie, és az élete csupán a gyilkosságokból áll. Danának pedig valami igazán különleges dolgot tartogat....

Nekem megnyerte- e a tetszésemet a könyv? Abszolút. Le is döbbentem, mert nem gondoltam volna, hogy az előző részbeni elcsépelt gallyakból gyúrt szörnyek és nevetséges vizimanók után, az írónő tud egy olyan összetett szereplőt alkotni, mint a Rémkirály. Ő az a gonosz, akit annak ellenére, hogy tudjuk, utálnunk kéne, ez nem fog sikerülni. Szó szerint a bűbája alá von minket is, és csak úgy isszuk a méreggel átitatott szavait. Nem beszélve arról, hogy az előző részben még idegesítőnek tartott hősnő nagyon sokat fejlődött, a szereplőkkel megdöbbentő dolgok történnek, amik hol jó, hol rossz irányba vezetik őket.

Egyetlen dolog ami nem tetszett, hogy ebbe a részbe is beleerőltették a szerelmi háromszöget, és láthatóan Dana ahhoz a fiúhoz húz, aki becsapta, átverte ott ahol lehetett, és persze a tökéletes külleme mellett számomra semmi más csak egy üres porhüvely. Remélem ki fog nyílni a szeme, és nem ezt a srácot fogja bálványozni a sorozat végéig.

Akinek nem tetszett az első rész, de szereti a műfajt, annak mindenképp ajánlom. Mintha nem is ugyanaz a nő írta volna. Még mindig vannak benne logikai bakik, de elenyészően, Farkas Veronika fordításait továbbra is nagyon szeretem, és ez külön feldobja a könyvet. A Varázsütés egy igaz könnyed, kedves, egy délután alatt elolvasható, agykikapcsoló tündéres mese. Tízből nyolc. És személy szerint nagyon várom a folytatást.... Annak is gyönyörű a borítója!

A könyvet nagyon köszönöm a Kelly kiadónak!

Könyvajánló

2011-12-14T08:30:00.000-08:00

Ez egy rendhagyó poszt lesz, ugyanis szeretném a figyelmeteket felhívni egy könyvre. Megelőlegezem neki a bizalmat, mert az interneten már olvastam belőle részleteket, és nagyon tetszett. A könyv egy magyar, első könyves és nagyon szimpatikus írónő tollából fakad. Az már biztos, hogy nálam ott lesz a fa alatt. :)

A történetről:

Egy napon a Hot Hill-i középiskola faliújságjára valaki kifüggeszt egy Mai hírek értesítőt. Rövidesen kiderül, hogy a hírek nem múltbéli, hanem a hamarosan bekövetkező eseményekre vonatkoznak. Egymás után furcsábbnál furcsább balesetek történnek, öröknek hitt kapcsolatok szakadnak meg, új és rejtélyes barátságok, szerelmek szövődnek. Ki írja a jövendöléseket és mit akar elérni velük? Ki lehet a sokat emlegetett, titokzatos JJ? Ki és miért akarja eltenni láb alól az idős matematika-tanárnőt? Mi köze a merényletsorozatnak egy különös, régi fényképhez?

Ezek mellett van még jópár olyan könyv a Könyvmolytól amiket nagyon várok. A teljesség igénye nélkül:

Zafírkék : Az első részéért is oda voltam, remélem nem lesz ez máshogy a következő kötettel sem.

Az Árnyakon Túl: Végre megjelenik az Éjangyal Trilógia befejező része. Kötelező választás.

Perfect Chemistry: Tökéletes Kémia: A történet engem nem győzött meg, már amiről szól, de remélem, a belbecs meggyőz arról, hogy érdemes lesz elolvasni.

Forever: A Könyvmolyképzős Könyvekre én nem a Twilight miatt, hanem a Shiver miatt figyeltem fel. Ki nem hagynám a harmadik részét sem. Főleg, hogy a Shivernél már csak a Linger tetszett jobban.

Végül pedig amire nagyon kíváncsi vagyok, az Richard Paul Evans: Kegyelem című könyve. Igazi megható történetnek ígérkezik.

Interjú a Wizard Books kiadóval, az- az Kácsor Péterrel.

2011-12-12T09:54:00.000-08:00

Még sosem írtam ilyen posztot, de mivel egy fiatal egy könyves és nagyon szimpatikus kiadóról van szó, így úgy döntöttem megpróbálkozom valami ilyesmivel is. A kérdésekre Kácsor Péter válaszol, aki a Wizard Books kiadó egy személyben.

Hogyan fogalmazódott meg önben a könyvkiadás gondolata?

Először is nagyon szeretek olvasni. :-) Imádom a Star Wars világát, de magyarországon a 2008-as és 2009-es évben alig jöttek ki ilyen könyvek (legalábbis én keveseltem őket). Ezen úgy szerettem volna változtatni, hogy kiadom én, de alapos utánajárás után kiderült persze, hogy azért akad, aki ezt megteszi őket helyettem... Mivel a könyvkiadás témakörébe már beleástam magam, ezért úgy döntöttem, hogy így is megalapítom a kiadót, csak nem Star Wars könyveket, hanem más, itthon még kiadásra nem került Fantasy és Sci-Fi könyvket adok ki.

Milyen típusú könyveket szeretnének kiadni a közeljövőben?

Mindenképpen a Fantasy és a Sci-fi vonal érdekel a legjobban. Az elsőn mindig sok múlik, így ha a Dresden Akták beváltja a hozzá fűzött reményeimet, akkor valószínűleg egy másik Urban Fantasy jellegű sorozat is kiadásra kerül hamarosan, talán még a jövő évben. Ezen kívül egy sci-fi sorozaton gondlokodom, továbbá egy régi kedvenc trilógia folytatásán, valamint egy számítógépes játék történetét leíró sci-fi könyvön, nem is beszélve az író másik sikeres, hat részes Codex Alera fantasy sorozatáról... (meg még több tucat másik címen és sorozaton persze)

Mi alapján döntöttek a Dresden akták kiadásáról és számíthatunk- e a folytatásra?

A leginkább szimpatikus talán az volt, hogy rengeteg külföldi kritika arról számol be, hogy az író folyamatosan fejlődik, így a sorozat könyvei egyre jobbak lesznek. Tetszett a "darkos" hangulat, és a pörgős akciók, nomeg a szerethető varázsló főhős is. (Részben neki köszönhető a cég neve is.) Egyáltalán nem játszott szerepet a választásban viszont az itthon is vetített 12 részes filmsorozat, (amit nem is láttam) hiszen annak valóban kevés köze van a könyvekhez. A folytatás nagyban függ az első könyv fogadtatásától, ami remélem pozitív lesz.

Mit szeretnének elérni az itthoni könyvpiacon?

Biztosan furán hangozhat, de nincs konkrét célkitűzésünk, azon túl, hogy azokat a fantasy és később sci-fi könyveket megjelentessük, és itthon is sikeressé tegyük, melyek már bizonyítottak az olvasók felé. Olyan régi címek is előfordulhatnak a későbbi palettán, amelyeket számomra érthetetlen okokból nem adtak ki itthon (ilyen például a Dresden Akták is).

Kiket szeretnének leginkább elérni, melyik olvasói réteget?

Nincs konkrét célközönségünk, az olvasói réteg véleményem szerint nem csupán műfajonként változó, hanem könyvenként is teljesen eltérő lehet. Ami a Dresden Akták sorozatot illeti, szerintem egy tizennyolc éves tini éppúgy megszeretheti a könyvet, mint egy sokat olvasott nyugdíjas. A fantasy könyveket kedvelők éppen olyan jól szórakozhatnak rajta, mint a vámpíros könyvekért rajongó, vagy az akciódús, pörgős krimit szerető olvasók.

Mely boltokban találkozhatunk jelenleg a könyveikkel?

A könyv megvásárolható nálunk (www.wizard-books.hu) és természetesen a kiadó honlapján (www.adlibrum.hu), továbbá az alábbi weboldalakon:

www.bookline.hu

www.books.hu

www.lira.hu

www.szellemlovas.hu

és egyre több on-line könyvesboltban.

Előreláthatólag mikorra várható a Dresden Akták sorozat folytatása, a második rész, a Fool Moon?

Valószínűleg a jövő év elején kezdődik meg a könyv fordítása, így szerintem május-júniusra tehető a második rész kiadása.

Utólag is nagyon köszönöm az interjút és nagyon sok sikert kívánok!

Jim Butcher - Pusztító Vihar

2011-12-09T06:05:00.000-08:00

Dresden Akták Első Része

Szokott veletek úgy lenni, hogy gondoltok egyet, és belenéztek egy regénybe, nem is akarjátok éppen akkor elolvasni, mert ezer más dolgotok lenne, de amint belekezdtek az adott regény hozzátok nő, és igazából már csak akkor keltek fel mellőle, amikor vége van? Én pontosan így jártam a Pusztító Viharral. Elkezdtem, teljesen mást akartam volna olvasni, nem beszélve arról, hogy nem ártott volna főzni és takarítani kicsit, de igazából hála Dresdennek, egy nappal - (ha nem többel) - csúsztam mindennel, de főként a takarítással.

Harry Dresden - legyen csak ennyi elég, ugyanis majdnem olyan hosszú neve van, mint Dumbledore-nak - varázsló. Nem is akármilyen, ugyanis a világon ő az egyetlen olyan varázsló, aki benne van a telefonkönyvben, és nyíltan hirdeti, hogy ő bizony mágiával foglalkozik, és ezzel keresi a kenyerét több kevesebb - inkább kevesebb - sikerrel. Mivel nyilvánosan folytatja a tevékenységeit, így a rendőrségnek is segítenie kell, ahol ő a hivatalos tanácsadó a bizarr, paranormális eseteknél. Egyik nap élete legvéresebb és brutálisabb gyilkosságához hívják, amit még ő sem tud megmagyarázni, hogyan is történhetett. Időközben pedig egy ártatlan családanya is felkeresi, hogy segítsen és találja meg az eltűnt férjét. Dresdennek tehát sok dolga lesz, és neki láthat kinyomozni két igen rejtélyes bűnesetet.

Ebből az egy könyvből a világot nem igazán ismerhettük meg, de ezért van jelenleg 14 része a sorozatnak, hogy legyen ideje bőven kibontakozni. Nem kicsit örültem, hogy a regény Chicagoban és Michiganben játszódik, ugyanis életemben kétszer, amikor ellátogattam erre a távoli földrészre, Chicagoban és Michigan államban tartózkodtam a legtöbbet. Michiganben több mint egy hónapot, ami nem kis idő. Éppen ezért mosolyogtatott meg, hogy a számomra kicsit unalmasnak tűnő, nyugis világba belepottyant az a sok sok mágia.

A karakterek közül egyenlőre csak Dresdent ismerjük meg igazán, de szerintem ő az a karakter, akit nehéz lenne nem kedvelni. Dresden tipikusan az a figura, aki kicsit túl jólelkű, kicsit túl becsületes, kissé ügyetlen, de helyén van az esze, és ha kell, használni is tudja. Ha nem nehezedik rá nagy nyomás, olykor- olykor hajlamos elfeledkezni a használatáról, de ekkor is csak kedvesen mosolygunk rajta.

Ami még hatalmas meglepetés volt, az- az, hogy amikor belepillantottam a könyvbe, hogy ki is fordította, legszívesebben sikítottam volna örömömben, ugyanis Hoppán Eszter, az egyik kedvenc fordítóm munkáját dicséri a regény. Ez meg is látszik rajta. A stílus kifogástalan, a könyvben megjelenő gunyoros, humoros jeleneteket is tökéletesen visszaadja.

A borító kimondottan tetszett nekem. Ugyanis a könyvnek pontosan ilyen hangulata van. Igaz, hogy ez egy urban- fantasy, de ne a mostanában nagyon felkapott regényekre gondoljunk, amikben mindig süt a nap, és a fák virágba borulnak. Nem, ez a könyv nem női regény. Ha valaki szereti a fantasyt, szereti az izgalmat és nem bánja, hogy a könyv középpontjában nem holmi vámpír romantika áll, sőt azt sem, hogy a mi becses férfi főszereplőnknek akár több nő is tetszett egyszerre, én azt tudom javasolni, olvassa el. A férfi fantasy őrülteknek pedig egyenesen kötelező, mert mentes mindenféle rózsaszín sziruptól, amik felett mi nők hajlamosak vagyunk mosolyogva átsiklani, ők pedig csak a falhoz vágnák a fejüket, és a könyvet egyszerre.

A kiadás a Wizard Books kiadót dícséri, akiknek ez az eddig megjelent első könyvük. Meg kell mondjam nagyon jól választottak, és rendkívül igényes kiadásban juttatják el hozzánk Dresden kalandjait. A könyv még nem kapható mindenhol, remélem ez a későbbiekben változni fog, jelenleg az alábbi boltokban elérhető: a kiadónál, a Líra könyváruházban, és a Szellemlovas fantasy- scifi könyvesboltban.

Dresden akták sorozatban játszó Dresden :)

Lényeg a lényeg, aki egy igazi, mágiával, varázslattal és sok- sok izgalommal fűszerezett regényre vágyik, ne habozzon, ugyanis a Pusztító Vihar tökéletes választás. Igazi letehetetlen, pörgős, izgalmas regény, remek humorral, fantasztikus karakterekkel és izgalmas nyomozással. Nem kérdéses, hogy nálam tízből tizenegy pontot ért el!

A könyvet nagyon köszönöm a Wizard Books kiadónak!

Iain M. Banks: Anyag

2011-12-06T13:11:00.000-08:00

Nem sok sci-firől szoktam írni, sőt őszinte bánatomra manapság nem is sokat olvasok, pedig ha hiszitek, ha nem ez az egyik legkedvencebb műfajom, ha belemerülök akkor a végletekig tudom imádni és szeretni. Sok jót hallottam már Banksről és gondoltam, ideje lenne olvasni tőle valamit. Hála az Agave kiadónak, erre előbb lett lehetőségem, mint gondoltam :)

Sursamenen, a primitív hagymabolygón megölik a királyt, aminek fia, Ferbin is a tanúja lesz. Sajnos a hatalmat nem ő örökli, hanem a király egyik csatlósa, aki ahelyett, hogy rendesen irányítaná a hagymabolygó világát, sötét terveket szövöget. Ki akarja irtani a királyi család utolsó megmaradt tagjait is, de azt még nem is sejti, hogy cselekedeteivel a galaxis sorsát is kockára teszi....

Úgy éreztem nagyon türelmes vagyok, ugyanis eleve úgy számoltam, hogy az első száz- százötven oldal arról fog szólni, hogy végre sikeresen belerázódjak a történetbe. De amikor már a kétszázadik oldalon is a hihetetlen neveken merengtem, és folyamatosan a kis jegyzetemet bámultam, hogy ugyanmár, ki is az az XYZ.... Akkor már kezdtem gyanakodni, hogy a könyv végig ilyen lesz. Nem lett igazam, az utolsó fejezetekre már megjegyeztem a főhősök neveit, Anapliát még az elején mert ez nagyon tetszik, de egyébként nagyon fárasztott, hogy folyamatosan a különös elnevezéseken értetlenkedtem.

Lehet persze, ez abból fakad, mert ez az első Kultúra regényem, de sok helyen kissé személytelennek éreztem a szereplőket. Leginkább azért, mert akár kétszáz oldalon keresztül sem derül ki, hogy néznek ki, fogalmam sem volt, hogy milyen fajba tartoznak, hogy képzeljem el őket, ami nekem szerves részét képezi egy regénynek.

Egy olyan szereplő sem volt akit megtudtam volna úgy igazán kedvelni. A drónok ridegek és távoliak voltak, nem tudtam megérteni őket, a gomolytestűeknek csak a nevükön mosolyogtam és sorolhatnám.

A borító sem fogott meg, ennél sokkal szebb Banksek vannak. Ez alapján biztosan nem venném meg. Viszont a kötés szuper minőségű, egy kicsit sem tört meg, pedig nyúztam rendesen.

Csak hogy pozitívumot is mondjak, mindezek ellenére a könyv nagyon olvasmányos, és fantasztikus stílusban van írva, a fordítása nagyon kreatív és ötletes, kimondottan élveztem. Ha ez nem lett volna, komolyan meginogtam volna, hogy képes leszek- e kiolvasni a könyvet. Hozzáteszem persze, hogy nem rossz a történet, csak számomra kicsit túl lassú volt, és nagyon nem az én világom.

Összességében biztos nem ez volt az utolsó Banks könyvem, mert nem igazán hallottam még rosszat róla. Kimondottan érdekel a Kultúra világa, és a további regényei, mert magamnak is be akarom bizonyítani, hogy csak ez az egy könyve az, ami nem tetszik és ez az egy lesz a kakukk tojás. Tízből hat.

A könyvet nagyon köszönöm az Agave kiadónak és Lobonak!

Ellen Schreiber: Vámpírcsókok

2011-11-27T08:26:00.000-08:00

Vannak olyan könyvek, amiket úgymond "utazó" könyvnek használok. Ezek a Kindle-n csücsülnek, és ezeket olvasom mindig, amikor a városba megyek valahová. ( Igazából sajnálom a könyveimet, nehogy megsérüljenek a táskámban, mániákus vagyok, csak akkor vagyok elégedett, ha a könyveim úgy néznek ki, mintha most vettem volna őket a boltból.) Ezek az olvasmányaim, révén a kindle-ről van szó, nagyrészt angolok, és igyekszem olyanokat válogatni, amikhez nem kell komolyabb agyi kapacitást igénybe vennem, elég ha csak olvasom, és kicsit kizökkenek a Bkv-n uralkodó nyomasztó hangulatból, vagy a morgó tömegből.

Raven egy különc, vámpír imádó lány, aki ugyan nem biztos abban, hogy ezek a lények valóban léteznek, mindenesetre, ha léteznének, neki az lenne élete egyetlen álma, hogy egy lehessen közülük. Így is éli minden napjait, fekete ruhákban jár, fekete rúzst ken a szájára és annyit szívatja az iskola ügyeletes szépfiúját, amennyire csak lehet. Egyszer csak a város fölé magasodó kúriába új család költözik, és ennek a családnak a tagja egy hihetetlenül jóképű, gótikus srác....

Nem sok újat tudok mondani a könyvről, tele van a szokásos klisékkel. Pontosabban a dögös sráccal, a dögös kemény csajjal, a kötelező kis barátnővel, az unalmas városkával... sorolhatnám. Még igazán azt sem értem, miért is lett ez fantasy. Sőt azt sem, hogy miért is lett ez sorozat??? Tudom persze, hogy a mai világban már nem lehet egyedülálló könyveket írni...

A szereplők jelleme röhejes, sőt a főhősnő személyisége annyira irritált és olyan idegesítő, amivel már rég nem találkozta. Legszívesebben ha tehettem volna, néha jól pofon csaptam volna. Például amikor dühöngő rohamot kapott, hogy dolgoznia kell, hogy az apjának járó tartozását kifizesse. Vagy mert nem veszi emberszámba a testvérét, annyira, hogy még a nevét sem tudja. A főhős jóképű srác olyan mint egy porcelán figura. Egyszerűen nem hiteles és csöpög a nyáltól. Nekem nem fél bele a képbe egy félénk vámpír fiú, aki amiatt aggódik, hogy most telefonáljon-e vagy sem. De igazából sorolhatnám ezeket a nevetséges és gagyi elemeket, amik beleférnének a könyvbe akkor, ha nem vámpírokról lenne szó, csak egy egyszerű tini könyvről, egyszerű hétköznapi szereplőkkel...

A történetről is keveset tudok mondani, mert igazából nincs. Van egy gonosz, rosszindulatú furcsa lány, egy gonosz rosszindulatú menő srác, és egy aranyszívű különc vámpír. Az aranyszívű beleszeret a boszorkányba, majd a boszi hibázik de végül megbocsájt neki. Persze a vége, az utolsó oldal szinte mindent megváltoztat, ami nagyon erőltetett, és nem kellett volna a könyvbe, de oda se neki. Ha ettől az író azt hitte, hogy várnám a folytatást, hát nagyon mellétrafált.

Összességében egy pozitívuma van, és az a borítója. Egyébként egy gyenge, sokadszorra is megírt regény. Én legalábbis úgy érzem, minden egyes elemét olvastam már valahol. Bárki el tudja olvasni akár angolul is egy alapfokú nyelvvizsgával, mert a nyelvezete vetekszik egy általános iskoláséval. Ennek ellenére olvastatja magát, nem igazán untam, csak nem tudtam a jelenetek alatt, hogy most sírjak- e vagy nevessek. Tízből öt.

Laurell K. Hamilton: Árnyak Csókja

2011-11-24T08:31:00.000-08:00

Ez a kötet a sorozat 1. része.

Nevetni fogtok, de ez a könyv volt az első ajándék könyv a páromtól. - Tudni kell róla, hogy ez a jó szokása azóta is megmaradt, és Karácsonyra és szülinapomra embertelen mennyiségű könyvvel szokott elhalmozni, amiért továbbra, persze nem csak ezért, de nem tudom eléggé imádni. - Úgymond szinte a jövőbe látott, az urban fantasy-s szeretemet illetően,de amikor 19 évesen elkezdtem, biztos még nem voltam elég érett ~~(vagy perverz~~), mert képtelen voltam elolvasni. Száz oldal után letettem és megdöbbenve ültem a tömény orgia halom felett. Mivel gyönyörű könyv volt, elszontyolodva tettem vissza a polcomra és egészen mostanáig hagytam porosodni. Titti barátnőm mindig is mondogatta nekem, amióta ismerem, hogy ez egy szuper sorozat, nem szabad kihagynom, de nagyon nehezen szántam rá magam.Végül sikerült. Így hát bele fogtam Merry Gentry sikamlós, és végtelenül erotikus történetébe.

Merry egy tündérhercegnő, teljes nevén Meredith, aki elhagyja otthonát, hogy mentse az életét. Három éven át sikeresen bujkál, nyomozóként dolgozik emberként Los Angelesben. Egy különös bűnügy megoldása ügyében keresik, amikor is elszabadul a pokol, és Merry tömérdek probléma és pasas között látja magát....

Igazából, hogy mennyi sztorija is van a könyvnek? Hát ez jó kérdés, szerintem ha nem lett volna az erotikus vonulat akkor csak kemény ötven oldalnyi történetet kaphattunk volna. Mégis van valami amit nem értek. Még pedig azt, hogy nekem TETSZETT ez a könyv. Annak ellenére, hogy jobban szeretem a történet központú regényeket, ezt az első pillanattól élveztem, mint afféle Guilty Pleasure-t. A szexjeleneteket sem lapoztam tovább, ahogy manapság szoktam, mert lekötöttek, mert hozzáadtak a történetekhez, tudtak újat nyújtani, és igen, marhára élveztem őket :D .

A másik hatalmas előnye a könyvnek, hogy nincs olcsó ponyvának írva. Nem kapunk hihetetlenül nyálas dolgokat, itt mindenki hihető karakter. A pasi tényleg csak puszta szexet akar, a másik krapeknak pedig van fontosabb a főhősnőnél így el is hagyja. Talán a szuper leírások, a jó fordítás és a fantasztikus stílus mellett a könyv legnagyobb erőssége a karakterek. ~~(Akkor én most csápolnék is Doyleért. Ha választhatnék a pasi forgatagból nekem csak ő kell!!! )~~ Mindenki egyedi, amit szintén nem szokhattunk meg a műfajtól. Még a neveket is képes voltam megjegyezni. A világ pedig szintén kifejezetten jó, remélem jobban is meg fogjuk ismerni még.

A borítóról hallottam már hideget és meleget, nekem továbbra is nagyon tetszik. Nem utal semmi arra, hogy mi is rejtőzik a szolid fedél alatt, de ez végre egy olyan könyv, amit hajlandó vagyok a nappaliban is olvasni, mert a család többi része nem fog ferdén rám nézni a pucér férfi felsőtestek tömegének látványától.

Azt kell mondjam, hogy ez egy igényes pornó könyv. Ennél igényesebb nem is kell. Nem kell tőle irodalmi magaslatokat várni, mégis azok is élvezhetik, akik megőrülnek a manapság kiadott limonádéktól. Az biztos, hogy Merry Gentry egyedi. Ilyen nincs még egy... És most őszintén, hölgyeim. Ki ne lenne boldog ha több mint öt férfi lesné éhesen minden szexuális és egyéb kívánságát? Na ugye.... Tízből tíz.

Neil Gaiman: Tükör és Füst

2011-11-22T04:52:00.000-08:00

Gaimant imádom, szeretem, jóformán minden könyve tetszett, mindet olvastam, szerettem imádtam vagy éppen nehezteltem rá. De egy biztos. Mély nyomokat hagyott bennem. Ezek után nagyon szerettem volna tőle novellákat is olvasni, és amikor megtudtam, hogy a Tükör és Füst újra meg fog jelenni, tudtam, hogy nekem erre le kell csapni.

Őszinte leszek, teljesen lenyűgözött. Annyira, hogy mikor az első novellát olvastam a könyvből, szó szerint fent ragadtam a buszon, és csak egy megállóval később szálltam le. Ilyen kicsiny életem során eddig nem igazán fordult elő, révén, hogy nagyon lusta vagyok, és hideg is van, és szeretek inkább otthon a melegben egy bögre forró tea mellett olvasni.

Persze voltak itt is olyan novellák, amiket néhol kicsit erőltetettnek és nyögvenyelősnek éreztem, sőt volt olyan, ahol azt gondolom én voltam "kevés" mert nem értettem, mit is akart tanulságként az író elmesélni nekünk. Két novellát szeretnék igazán kiemelni, amik nagyon- nagyon tetszettek. Az egyik az ominózus buszon olvasott novella, amivel indít a könyv. Ez egy házaspárról szól, akik éppen az esküvői ajándékokat bontogatják, amikor rátalálnak egy borítékra. A boríték róluk szól, csak kicsit máshogy. Olyan, mintha az ő házasságuk torz tükre lenne. A másik pedig egy fekete macska története,aki még az élete árán is megvéd minket minden rossztól.

Gaiman minden egyes novellájában van valami varázslat, valami keserű derű. Nem tudom jobban elmagyarázni ezt. Az biztos, hogy ne a csilli- villi, romantikus és cukormázzal bekent amerikai történeteket várjuk, hanem inkább a zordon, esős angol táj jusson eszünkbe, ahol azért néha, mégis kisüt a nap.

A regényt úgy olvastam, hogy minden nap csak egy Gaiman novellát engedtem meg magamnak. Hiába olvastam volna többet, inkább vártam, mert szó szerint bearanyozta a napomat a sok kicsi történet, ami hol kedves volt, hol rémisztő, hol pedig elgondolkodtató. Eme becses kötet után én is elgondolkodtam, hogy talán Gaiman bácsinak csak és kizárólag novellát lenne szabad írnia és punktum! Sőt olyan novellás kötetet szeretnék tőle, hogy tényleg minden nap kaphassak egy- egy újabb, megdöbbentő és kiszámíthatatlan kis mesét.

A borítója is megér pár misét, ugyanis csodaszép. Sőt még a gerince is az, így még a könyvespolcon is nyíltan gyönyörködhetek benne - amit meg is teszek...

Azt kell mondjam tényleg imádtam ezt a könyvet. Gaiman olyan varázslatosan tud bánni a szavakkal, hogy igazából mindenkinek kiutalnám az orvossal, a lélek betegségeire minden jó, de a legjobb egy kis Gaiman. Tízből tíz.

A könyvet nagyon köszönöm az Agave kiadónak és Lobonak!

Suzanne Collins: A Kiválasztott

2011-11-19T05:05:00.000-08:00

A kritika spoilert nem tartalmaz!

Amerikában ma a vámpírok mellett a disztópiás regényeké az uralom. Ha ennek a műfajnak van koronázatlan királya, az bizony nem más, mint az Éhezők Viadala sorozat!

Pár perce tettem csak le a könyvet, még alig látom a képernyőt a könnyeimtől, de igazából úgy érzem, most annyi érzelem tobzódik bennem, hogy tudom., egy órával később már nem lennék képes úgy visszaadni a könyvről alkotott véleményemet, mint most. Azt, hogy hogyan is kezdtem neki a könyvnek nem akarom részletezni, ez már egy igen sikeres sorozat harmadik és egyben befejező része, és eddig minden részt fantasztikusnak tartottam, de kedvenc egyik sem lett. Mostanáig.

Azt hiszem nem tudom külön, elemeiben nézni a sorozatot. Egyszerűen képtelenség csak az egyik könyvről vagy a másikról írni. Így kicsit együttesen áttekintve, zseniális volt úgy ahogy van. Az első betűtől az utolsóig. Érződik, hogy pontosan tudta az írónő, mi is fog történni a szereplőivel és mi lesz a befejezés. Hozzátenném, hogy enélkül ez a regény nem is születhetett volna meg, tipikusan nem az a történet, amit betűről betűre álmodik meg az ember.

Az egész világ felépítése zseniális, a szereplők élnek a lapokon és a szívünkben egyaránt. Katniss a főszereplő olyan szinten emberi, hogy sokszor haragszunk rá, akár utáljuk is, hiszen nem úgy viselkedik, mint egy tökéletes művi hősnő, amit a mai regényektől az esetek kilencven százalékéban kapni szoktunk. Nekem azt hiszem különösen könnyen ment a Katnissal való azonosulás, nagyon közel éreztem őt magamhoz a forrófejűségével, a sokszori meggondolatlanságával, és azzal, hogy külsőleg sebezhetetlennek bizonyult ám belsőleg ugyanolyan érző lény mint bárki más. Ebben a részben olyan szinten reálisan ábrázolja a lelki vívódást, azt, hogy senki sem tud mindenen átsiklani, amire nem számítanánk a műfajban, de még a komolyabb könyveknél is csak elvétve. Az írónő még az utolsó fejezetekben sem csapta össze a történetet, hanem reálisan levezette, mi is játszódik le Katniss fejében.

Külön örültem, hogy Katniss nem lett egy legyőzhetetlen, megtörhetetlen figura, ahogy az elenyésző szerelmi szál sem került előtérbe. Pontosan annyit kaptunk belőle, amennyire a történetnek szüksége volt, és a szerelmi háromszög végén is azt gondolom a legreálisabb befejezést választotta az írónő, ami nekem nagyon megmelengette a szívemet. Különösen Katniss utolsó gondolatai.

A borító gyönyörűséges, nagyon tetszik, továbbra is örülök, hogy az eredeti borítót hagyták meg. A címért kissé haragszom, mert ugyan van értelme, és igaz is, de nem értem, hogy miért nem lehetett Fecsegőposzáta.

Végezetül csak annyit, hogy ez a könyv méltó befejezése egy eddig is fantasztikus sorozatnak. Nincsenek igazán szavaim arra, amit jelenleg kiváltott belőlem. Ezt lehetetlen puszta mondatokkal, gondolatokkal kifejezni. Mindenki olvassa, szeresse vagy utálja, nekem teljesen mindegy, azt viszont bizton állíthatom, hogy senkit sem fog hidegen hagyni. Számomra Tízből Tizenegy!

A könyvet nagyon köszönöm az Agave kiadónak és Lobonak!

Nalini Singh: Angyaltánc

2011-11-17T04:46:00.000-08:00

Nalini az- az írónő, akitől ha bármi bármikor megjelenik, akkor nekem az azonnal kell. Imádom ahogy ír, imádom a kicsit lassú de szövevényes történeteit, és azt az egyedi stílust is, amit az urban fantasy világban nekem eddig csak Moningtól sikerült megkapnom. Szeretem a Paranormális Románcokat különben, de kedvencek, olyan igazán nagyon ritkán lesznek. Egyedül Nalini képes arra, hogy ennyire elvarázsoljon egy valahol igazán egyszerű, bájos, romantikus történettel.

A harmadik kötet lényegében Raphael és Elena összetartozásáról, egymáshoz való alkalmazkodásáról és az összeszokásukról szól. Ez lehet persze unalmasan hangzik, de ne felejtsük el, ki is írta ezt a könyvet. A történet most is sok meglepetést tartogat számunkra, krimi szál is van benne bőven, de azért én ezt mégiscsak egy romantikus regénynek állítanám be.

A szereplők kidolgozása továbbra is fantasztikus, a jellemfejlődés szép lassú ámbár fokozatos alakulása is nagyon tetszik. Külön öröm számomra, hogy Elena, annak ellenére, hogy angyallá vált, nem lett egy harcos istennő, hanem neki is szépen mindent tanulnia kell, és jelen helyzetben sokkal sebezhetőbb, mint emberként valaha volt. Raphael pedig egyre kedvesebb, egyre jobban megérti a halandókat, így pedig eléri azt, hogy a mi szívünkhöz is közelebb férkőzzön. Persze nem mintha eddig nem imádtuk volna. :)

A borítóra nem tudok mást mondani, mint amit eddig. Csillagos ötös. Az itthoni legeslegszebb urban fantasy borító. Ismét ötletesen csak a tetejét változtatták meg, de ez cseppet sem von le az értékéből. Többször is abbahagytam az olvasását, csakhogy nézegethessem. Emellett a kötés is szuper, nem törik, úgy nyitjuk hajtjuk, húzzuk- vonjuk ahogy akarjuk.

Aki nagyon szerette Elenát és Raphaelt annak sem kell aggódnia, ugyanis Amerikában már megjelent a sorozat folytatása, Archangel's Blade címmel, aki nem másról szól, mint kedvenc és mogorva vámpírunkról, Dimitriről. Engem egyébként kimondottan érdekel még Illium és jópár angyal története a hetek közül, de a fantáziámat legjobban Illium mozgatja meg, az egész sorozatban ő a legnagyobb kedvencem. :) És a gyönyörű kék szárnyai.

Összességében ismét egy szuper Nalini könyvet kaptunk. Ami komoly fejtörést és álmatlan éjszakákat ugyan nem okoz, ellenben fantasztikus szórakozást nyújt. Nalini szuperül tud bánni a történettel és a műfajok keverésével. Élvezhetjük a krimit, a thrillert, egy kis drámát és természetesen a romantikát is. Mindenből pontosan annyit kapunk, amennyit szeretnénk, se többet, se kevesebbet. Tízből kilenc.

A könyvet nagyon köszönöm az Egmont Dark kiadónak!

Karen Rose: Érints Meg!

2011-11-11T05:04:00.000-08:00

Úgy éreztem, a borzadályos Másik Föld és a csúcs szuper Matched után, most valami egész más műfajt szeretnék olvasni. Nagyon tanácstalan voltam, szó szerint napokig nem olvastam semmit és folyamatosan variáltam mit is kéne, mindenbe belekezdtem, de nem jutottam egyről a kettőre. Pedig igazán sok jó könyv hever itthon. Aztán azt gondoltam, ideje lenne már a Kindle- ön is olvasni valamit, és azon kezdtem el böngészni milyen e-bookjaim is vannak nekem. Ekkor láttam meg Karen Rose-t a listában. Még sosem olvastam tőle semmit, de sokan dicsérték és kimondott krimi rajongó vagyok úgyhogy azt gondoltam pontosan egy könnyed krimire van szükségem.

Egy pszichopata gyilkos támadja meg a lelki sérült embereket, akik úgymond saját kezűleg végeznek önmagukkal, saját akaratukból, mert azt hiszik, teljesen megőrültek. Egy dolog közös a betegekben, méghozzá Dr. Ciccotelli, a pszichiáterük, akit valaki mindig felhív, mielőtt a haláleset bekövetkezne. A rendőrség persze azonnal nyomozni kezd, és nem kímélik még Ciccotellit sem.

A sok magasztaló kritika után sokkal jobbat vártam tőle. A főszereplők nem nőttek a szívemhez, a bimbózó szerelem kicsit sem fogott meg, néha úgy éreztem semmi szükség nincs rá, sokkal érdekesebb lett volna, ha csak a krimire fókuszálunk. A szex leírások körülbelül annyira izgattak, mint egy káposztasaláta, mindig átlapoztam őket, - pedig esküszöm szeretem az ilyet a könyvekben, nem vagyok prűd, de ha semmi értelme, és csak töltelék anyagként jelentkezik, úgy nem szoktam szívlelni - de maga a krimi része kimondottan ötletes volt. Sajnos én kitaláltam azt, hogy ki a gyilkos, már a regény első harmadában, szerencsére annyira nem vett el az élményből, mert a gyilkosságok oka kitalálhatatlan.

A könyv borítója szó szerint taszító. Ha az volt vele a célja a kiadónak, hogy mindenképp észrevegyék, akkor sikerült, de az biztos, hogy nem szeretném, hogy ilyen könyvek csücsüljenek a polcomon. Sokallom a négyezer forintos árát is, messze nem ér annyit, ez egy egyszerű ponyva- krimi, amit jó ha egyszer elolvas az ember. A szerkesztés pedig siralmas, a ragok egyeztetése, rengeteg magyartalan mondat.... Olyan, mintha az egész könyvet elkapkodták volna. (Miután nem hittem el, hogy a nyomtatásban megjelent példány is ennyire siralmas, mint az én e- bookom, utána néztem. Sajnos ugyanaz. Szomorú vagyok. )

Ami miatt még nagyon haragszom az- az, hogy az Ulpius nem sorrendben adja ki a sorozatot. Ez az első rész ugyan, és én azok között a szerencsések közé tartozom, akik ezt olvasták először, de itthon nem ez jelent meg elsőnek, hanem ez már az itthon kiadott negyedik Karen Rose könyv. Számomra ez abszurd. Hiszen egy sorozatról beszélünk könyörgöm! A másik nagy gondom a könyv címe, az angol cím "You Can't Hide" - az az nem bújhatsz el, mi köze van ennek az érintéshez? Az angol cím nagyon találó, teljesen jól ki lehetett volna hozni ebből a címből valamit. De nem... Nem is értem persze miért csodálkozom ezen.

Azt hiszem a romantikus krimi nem lett az én műfajom. Sokkal jobban szeretem ha egy minimális fantasy elem is van a könyvben, vagy ha az nincs, akkor inkább szóljon a könyv a nyomozásról, és jussunk egyről a kettőre, ne pedig a szereplők lelki problémáin őrlődjünk. Ha ilyet akarok olvasni, akkor olvasok drámát, bár én nem vagyok igazán a lelki sérült emberek pártfogoltja, sokkal jobb vidám dolgokról olvasni. Vagy ha már dráma van, azt én elfogadom, de akkor legyen hihető. A mai könyvekkel ez a legnagyobb gond, nem tudom elhinni azt amit a főhős mond, vagy éppen nem tartom akkora tragédiának. De levontam a következtetést; ha krimit akarnék olvasni, maradnék a jó öreg Blocknál és Agathánál. Karen Rosehoz akkor nyúlok, ha valami agykikapcsoló, könnyed chick- lit krimit akarnék olvasni... Már látom is a hibát. Utálom a Chick- lit-et. Tízből hat.

Ransom Riggs: Vándorsólyom Kisasszony Különleges Gyermekei

2011-11-09T09:55:00.000-08:00

Azt a misztikus borító mindenit, és még a fülszövege is izgalmas, sőt még magyar nyelvű promója is van, ami alapján szintén zseniális a könyv. Hát ki lennék én, ha ellen tudnék állni a függőség végeláthatatlan veremének. Tehát kérem amint kaptam a kis e-mailecskét, - már szinte meg sem merem nézni a postafiókomat - hogy megérkezett a könyvesboltba az említett könyv, én azonnal, mámorosan kosárba is helyeztem, aminek eredménye az volt, hogy tegnap már a saját könyveim között büszkélkedhettem vele.

Jakob igazi hősnek tartja a nagyapját. Az ő nagypapája megküzdött szörnyek, gyilkosok ellen, és mindenféle csodálatos expedícióra indult. Büszkén hitte el ezeket a meséket korai gyermek éveiben, ám idővel, amikor elkezdünk felnőni, a mesék varázsa is halványul, és Jakob is szép lassan csak egy rozzant, habókos öreget látott a nagyapjában, aki végig kitartott a meséi mellett. Olyannyira, hogy bizonyítani is szerette volna az állításait egy maréknyi régi fényképpel, amin különböző gyerekek voltak láthatóak. Az egyik a föld felett lebegett, a másik egy hatalmas követ emelt meg fél kézzel stb... Jakob hitét egy darabig ismét megszerezte magának, ám ahogy idősödött a fiú, egyre szkeptikusabb lett. Sajnos egy komoly tragédiának kellett ahhoz történnie, hogy tisztán lásson. Talán mégis léteztek ezek a különleges gyerekek?

Kicsit zavarban vagyok, mert tetszett a könyv. Különleges volt, sosem találkoztam még ilyennel, ahol a képek ugyanúgy szerves részei egy regénynek, sőt ezek köré az ódon, hátborzongató képek köré épül minden. Mégis hiányérzetem van. Az eleje nagyon jól indult, este csak hajnali háromkor hagytam abba az olvasást, és bevallom semmi kedvem nem volt lekapcsolni a villanyt, inkább lámpafényél aludtam el. A történetet magát nem éreztem hátborzongatóak, ám a képek kimondottan azok. És sokkal nagyobb hatást gyakoroltak rám, mint az egész könyv együtt véve, ami nagy baj. Nem mondom, nem volt rossz a történet, és meglepően jól van megírva, de valahogy a könyv végére elsikkadt az egész. És míg a könyvek végén azt várom, hogy végtelenül izgalmas legyen, és sok titokra derüljön még fény, itt teljesen másról volt szó. Persze volt akció a végén, csak én kimondottan untam, ez volt az egész könyvnek a legunalmasabb, legfárasztóbb része, és a végén, az utolsó húsz oldal esetében már számoltam a perceket, hogy mikor is lesz már vége.

A másik nagy csalódás az volt, hogy őszintén reméltem, ebből nem lesz sorozat. De megnyugtatok mindenkit, ez bizony sorozat, függővéggel. Viszont mint ecseteltem, a vége unalmas, kissé hollywoodi elemekkel tarkított befejezése nem győzött meg, és ez alapján abszolút nem várom a következő részt. De persze meglátjuk, mert van benne potenciál, csak ne ilyen maradjon, mert akkor nem lesz más, mint egy szimpla gyerekeknek szánt kaland regény, amikor magát a könyvet egy tizenkét éven aluli gyerek kezébe nem adnám, sőt eldugnám előlük nehogy rémálmaik legyenek a képektől.

A szereplőket nem sikerült megkedvelnem, és ez ismét egy sarkalatos pont. A főszereplő srác, akinek a szemén át követjük a történetet abszolút semleges, de a többiek inkább ellenszenvesek. Persze van kivétel, de ők a legjelentéktelenebb mellékszereplők. A könyv egyik nagy csattanóját pedig már a legelején kitaláltam. Így igazán egy nagyobb rejtélyt meséltek csak el benne, ami számomra kicsit megdöbbentő volt, de semmi több. AZ sem ütött szíven.

Még szerelmi szálat is sikerült beleerőltetni a könyvbe, ami ebben az esetben kimondottan zavart. Spoilereznék, ha leírnám miért, de valahogy nem életszerű az egész, persze tudom, a regényekben ritkán az.

A borító és a kivitelezés viszont csillagos ötös, még posztert is kaptam hozzá, amivel nem sok mindent fogok tudni kezdeni, mert ha kitenném a szobánkba, valószínűleg aludni sem tudnék tőle. De ajándéknak persze jó. A könyv keménykötése kimondottan jó minőségű, nagyon igényes, a belső tartalom szintúgy, a papírok kimondottan vastagok, a fejezetet elválasztó oldalak egyszerűen csak gyönyörűek.

Végeredményben nem volt ez rossz, kifejezetten örülök hogy megvettem, két nap alatt el is olvastam, úgyhogy tetszett a könyv. Egyszerűen csak többet\mást vártam. Az alapötlet nagyon jó, az egész tele van fantáziával, és egy kezdő, elsőkönyves írótól gyönyörű teljesítmény is. De még van hova fejlődni. Tízből nyolc.

Ally Condie: Mathced - Egymáshoz rendelve

2011-11-08T04:14:00.000-08:00

Már pár napja elolvastam ezt a könyvet, de szerettem volna, hogy ülepedjen egy kicsit. Nagyon vártam, és őszintén reménykedtem abban, hogy jó lesz, de hogy ennyire azt nem gondoltam volna. Őszintén tisztelem a Ciceró kiadót, aki megtalálja ezeket a gyöngyszemeket a műfaj sajnos igen gyakran előforduló ponyvái, és limonádéi között.

Az új társadalomban minden úgy működik, ahogy működnie kell. Mindenkinek van munkája, képességei szerinti helyeken dolgozik, minden szabadidejük és hobbijuk be van osztva, sőt már párt sem maguknak választanak, hanem a Társadalom tökéletes gépezete és a Hivatalnokok segítségével dől el, ki- kihez fog tartozni. Ez természetesen senkinek sem furcsa, sőt! A lányok és a fiúk türelmetlenül várják bált, amikor is megtudják kivel fogják leélni életüket. Cassia is pontosan a bálra készülődik, azt gondolná minden úgy fog működni, mint a karika csapás, azonban azt ő maga sem hitte volna, hogy miután megtudja, ki lesz a párja, a monitoron egy másik fiú arca jelenik meg. Ráadásul ezt a fiút ismeri is....

A társadalom felépítése, a világ kialakítása, a tragédia előszele mind szerepet kap ebben a könyvben. Számomra az volt érdekes, hogy mivel Cassie szemein keresztül láttam a világot, minden borzalmas dolgot el tudtam fogadni. Szép lassan kezdtem el lázadni a kormány és a hivatalnokok ellen. Az elején szinte észre sem vettem, mintha szemellenzőt viseltem volna, hogy mennyire mű és riasztó ez az egész.

Ha valaki egy akció dús véres dísztópiás regényre vágyik, az bizony rossz úton jár. A Matched cseppet sem véres könyv, ám annál jobban hat ránk, a benne lévő, és a családok ellen lévő lelki terror. A sok hazugság, a tabletták és sorolhatnám... riasztó, ijesztő és az a nagy baj, hogy mindez akár elképzelhető is lehet egyszer....

A szereplőket kivétel nélkül kedveltem, vagy utáltam. Cassia-t nagyon megkedveltem, így, tökéletesen meg tudtam érteni, hogy őrlődik a két fiú között, ami igazából, valahol a jelképe annak, hogy képes- e saját maga önálló döntéseket hozni az életéről, avagy sem.

Nagyon örülök, hogy megmaradt az eredeti borító, mert ennél jobban visszaadni ezt a könyvet enyhén szólva is lehetetlenség lett volna. Nem mondom, hogy gyönyörű, mert ennél láttunk már szebbeket is, de amit ábrázol, az zseniális. A könyv minősége kimondottan jó, nem törik a gerince, a betűk mérete kényelmes és a borító jó minőségű papírból van, nem pödörődik.

Én magam is megdöbbentem azon, mennyire imádtam ezt a könyvet. Kedvenc lett a szó minden értelmében. Nem tudok és nem is akarok belekötni. Csak ajánlani tudom, és ha hiszitek ha nem, nekem olyan érzésem volt, mint akkor amikor Orwell 1984-ét olvastam. Úgy is fogalmazhatnék, hogy ez a könyv Orwell egy könnyedebb, tiniknek készült verziója. - Azt gondolom emellett, hogy kimondottan nem tinikönyv, nyugodtan élvezhetik a felnőttek is, sőt! - Ezek után nem kérdés, a könyv tízből tizenegy pontot érdemel. Még több Ally Condiet akarok olvasni! Most!

A könyvet nagyon köszönöm a Ciceró könyvkiadónak és Till Zsuzsának!

Az Egmont kiadó Karácsonyi Ajándéka

2011-11-04T05:25:00.000-07:00

Madarat lehet velem fogatni ma, ugyanis az Egmont kiadó Karácsonyig még egy fantasztikus könyvvel lep meg minket, amiben egy Nalini novella is található. (Titokban reménykedem, hogy Ilona Andrews-t sokan megszeretik és hamarosan itthon is lesz esélye a kiadásának.) Köszönjük Egmont!

Nalini Singh, Ilona Andrews, Sharon Shinn, Meljean Brooks: A sötétség angyalai

A sötét ég leple alatt legendák földöntúli lényei szárnyalnak. Az urban fantasy és a paranormális romantika négy mestere kitárja előttünk a mennyei gyönyörök és a pokoli sötétség kapuit.

A sötétség angyalai

NALINI SINGH: Angyal és farkasa

Az angyali vadászok lenyűgöző világában egy megtört vámpír a veszélyes és vonzó angyal nő udvarába kerül. Új megbízatása látszólag a pályája és élete végállomását jelenti, de Nimra birodalmában semmi sem az, aminek tűnik. A pusztulás helyett talán mégis a gyógyulás és a boldogság vár a vámpírra...

ILONA ANDREWS: Alfák: kezdetek

A főhősnőt elrabolják egy emberfeletti lények küzdelme által megosztott világban. Egy ellenállhatatlanul veszélyes hím foglyaként két lehetőség áll előtte: vagy aláveti magát az uralmának, és bábu lesz belőle, vagy megpróbálja kezébe venni a sorsa irányítását…

SHARON SHINN: Éji dal

A félreeső iskola kitűnő menedék nemcsak egy múltja elől menekülő nő, de egy még nála is rejtélyesebb és meggyötörtebb angyal számára is. A sötét titkaik mindkettőjüket megbéklyózzák, de ha legyőzik a múltat, együtt fel tudnak emelkedni, egyenesen az ég felé.

MELJEAN BROOK: Mennybemenetel

Mikor a vámpírok eltűnnek egy közösségből, amelyet védelmez, Marc, a küzdelembe belefáradt harcos nem tudja, miféle gonosz lénnyel áll szemben, de inkább egyedül vadászna rá, mint hogy segítséget fogadjon el egykori szerelmétől és őrző barátjától, Radhától. Radha azonban nem hajlandó a férfit magára hagyni, mert nemcsak a közösség megmentésében akar mellette küzdeni, hanem őt is meg akarja menteni.

Melissa Marr: Veszélyes Álmok

2011-11-03T04:28:00.000-07:00

Az első részt nagyon szerettem. Nagyon tetszett a világ hangulata, a szereplők, és örültem, hogy a főhős szereleme nem egy tökéletes, izomagyú hősszerelemes, hanem hús- vér szereplő. Olyan, aki tele van hibával, külsőleg sem épp álompasi, de pont emiatt szerethető. Magam is elcsodálkoztam, hogy ennyit tologattam a második rész elolvasását, amikor már megjelenéskor megvásároltam, de nagyon zavart, hogy most nem azokról a szereplőkről olvashatok, akiket idáig már megkedveltem, és érdekelt is a sorsuk a továbbiakban.

Ebben a részben Leslie életébe kapunk betekintést, ami nem épp egy leányálom. Leslie apja szinte sosincs otthon, kemény alkoholista, bátyja pedig drogos. Leslie az egyetlen, aki megkeresi a betevő falatra és a számlákra a pénzt. Szeretne valahogy lázadni, kitörni ebből a világból, és úgy gondolja ezen csak egy tetoválás segíthet. A tetoválás majd megváltoztatja az életét, de azt még ő sem sejti, hogy mennyire...

Nem volt rossz ez a rész sem, de nem érte el az első színvonalát. Sokszor untam, letettem abbahagytam. Szó szerint félbehagytam egy hónapra, pedig rám ez egyáltalán nem jellemző. Valami hiányzott belőle. Kicsit lassú, kicsit vontatott, kicsit erőltetettnek éreztem. Sok sok elcsépelt, unalmas párbeszéddel és igazából sehova sem tartó történetmenettel. Sokszor Leslie gondolatait sem tudtam megérteni, néhány dologgal kapcsolatban pedig épp azt éreztem, hogy most mondja - gondolja - századszor. Nem elég még? Úgyhogy nem, egyáltalán nem voltam hasra esve tőle.

Leslie, Niall, Irial karaktere nem tetszett, sőt a régi kedvelt szereplőimben is csalódnom kellett, ugyanis itt kimondottan irritáltak basáskodó uralkodók voltak, és nehéz volt Aislinnről elképzelnem hogy már most ő az érett uralkodók mintaképe, amikor még semmi bölcsességet nem szedett össze élete során.

A könyv borítója gyönyörű. Sokkal jobban tetszik, mint az előző, pedig az is szemet gyönyörködtető volt. A Gerinc viszont a kis méret ellenére is törik, mindenképp vigyázni kell vele.

Összességében csalódtam. Nem is kicsit. Mégis tisztelem az írónőt, hogy egy ilyen befejezést mert adni a könyvnek. Magam sem hittem szinte, hogy valaha találkozom ilyennel, de ezen felül nem igazán tudok pozitívumot mondani. Se nem hangulatában, se nem történet vezetésében nem ér az első rész nyomába. Mostmár kicsit félve fogok a harmadiknak nekilátni, remélem abban nem kell már csalódnom. 5 pont.

Caris Roane: A Másik Föld

2011-10-30T03:50:00.000-07:00

Megláttam az angyalszárnyakat.... Igen... Ez volt a vesztem. Megláttam és nekem egyszerűen kellett ez a könyv. Elég nagyok az elvárásaim, Nalini tökéletes angyalos románca ugyanis nagyon magasra állította a mércét. De az igazság az, hogy ebben nem is angyalok vannak. (~~Jól becsaptak.~~ ) Persze utána olvashattam volna a könyvnek, de nem tettem, addig jutottam csak el, hogy angyalos a borító. Nekem kell. Kész.

Kerrick a harcos megszállottan küzd a vámpírok ellen a halandók Földjén. Szeretné megmenteni a világukat, de jelenleg vesztésre állnak. Egyik csata alkalmával találkozik Alisonnal, a bámulatosan gyönyörű szőkeséggel, aki legnagyobb megdöbbenésére látja a vámpírokat. De nem ez az egyetlen különleges tulajdonsága ám, minden olyan különleges képességgel rendelkezik, mint Ő. Görbíti a teret, (jaj itt már az agyamat dobáltam, Kerrick harcos úr például nem gyalog megy a lakása egyik pontjából a másikba, hanem teleportál, de azt is rém szexisen teszi... Hogy lehet szexisen teleportálni????? Persze tudom, ez nem teleportáció, hanem térgörbítés. Oké... Értem én.) Tárgyakat is tud térgörbítéssel bárhova hívni és küldeni. (Ez is mekkora hülyeség, fogja a kardját és gondol egyet és az hazarepül, de nem is akárhogy, pontosan a helyére... kész Harry Potter nem? ) Emellett pedig bárki gondolataiban tud olvasni, kivéve Alisonéban. Nem kérdés ezek után, hogy rögtön bele szeret a talpig levendula illatú nőbe. Aki később el is meséli, hogy milyen levendulás parfümöt hazsnál. ( Jaj nekem de megfájdult volna már a fejem.) És innen szerintem nem is kell folytatnom. Azt szép csöndben még hozzáteszem, hogy a pasinak kardamom illata van. (~~Hehe, még a Google is kijavítja, hogy így írom :D a Könyvben bizony így van... m-el, ami nem hiba, de valahogy az emberek szájára jobban áll a kardamon szó.~~ ) Különben nehezen tudom elképzelni, hogy a mézeskalács illat jól áll egy férfinak. De mindegy, ez a lúzer alfa hím engem biztos nem fog megborzongatni...

Igazából a fél éjszakámat itt tölthetném, hogy kritizáljam ezt a sekélyes, nulla történettel megáldott könyvecskét. De igyekszem magam lerövidíteni. Kezdem a cselekménnyel. Unalmas, unalmas és unalmas, a romantika szál röhejes, elcsépelt párbeszédekből áll. A szex leírásáról ne is beszéljünk.Csak egy példa, (szex közben is mentálisan csevegnek ám, ezt úgy képzeljétek el):

Milyen türelmetlen vagy, küldte felé.

Kerrick, kérlek...

Mire?

Nyaljál be.

A férfi engedelmesen tolta be a nyelvét egyetlen hosszú lökéssel a forró húsba.

Az írónő humorizálni is szeretett volna, de ez csak úgy tűnik fel, hogy a hőseink elkezdenek kacarászni. Olyankor visszaolvastam, de még mindig nem értettem a poén nyitját. Nem baj.

A szereplők kidolgozása nevetséges, már az első száz oldalon annyi karakterrel ismertetnek meg minket, hogy én, aki a neveket is alig bírom megjegyezni, kissé zavartan csücsülök. Persze a legtöbb egyénnek fikarcnyi szerepe sincs. Csak azért van a könyvben, hogy a jövőben róla is lehessen könyvet írni, hiszen Ő is szexisten, hiszen ő is tökéletes, hiszen neki is fáj valamiért a piciny lelkecskéje.

A másik csodabogár a főhősnőnk, akinek nem lehet gyereke, mert különleges képességei miatt túl kemény az ágyban, és emiatt pár csávót már majdnem kinyírt, olyan önző, hogy a pofám leszakad. Meg tudja a testvérétől, hogy gyereke lesz, és mi a reakciója? Sírva fakad, - na persze nem az örömtől - azért mert neki nem lehet. Persze ezt értem, de hogy a testvére retteg elmondani neki, a nőcike meg azért imádkozik, hogy csak ne ezt hallja.... Az írónő biztos nem hallott még arról, hogy a mai szép új világban, ha a nőnek van egészséges petesejtje, simán lehet gyereke....

Ezek után, hogy úgy megkedveltem a szereplőket, rájöttem, ebben a könyvben egy darab angyal sincs. Helyette szárnyas vámpírok vannak, akik kimehetnek a napra, a szárnyaikat vissza tudják dugni a hátukba, és ők élnek a másik Földön. Na itt már sikítani akartam. Szárnyas tollas vámpír... Ahogy öregszik egyre nagyobb szárnnyal... Na neeee!!!! De azt is tudnunk kell, hogy ehhez a szárnyas léthez, nem elég egy szimpla fürdőszoba, a vámpíroknak autómosójuk van (nem vicc!), ahol nyolc felől jön a vízsugár habtestükre, de még így is forogniuk kell, hogy mindenhol tiszták legyenek...

Na de, ha amit az előbbiekben elsoroltam mind jó lenne, akkor is van még egy oltári nagy hibája a könyvnek, mégpedig a fordítása. Én komolyan mondom ennyi magyartalan mondattal még nem találkoztam. Persze abban is biztos vagyok, hogy ilyen műfajt kevés pasi tud rendesen lefordítani, mert a nőknek kicsit érzelem gazdagabban kell bizonyos kifejezéseket tálalni. Az angolban például az van, hogy magáévá tesz, a magyarban már bizony dönget az a vámpír. :D De ezek olyan apróságok, amin csak kicsit húztam a szám. De hogy minden oldalon minimum három abszolút magyartalan mondat legyen... Ezt a könyvet még én is át tudnám szerkeszteni, pedig elég távol állok ettől - teljesen lerontja az élményt. Azt már csak szőrözésből említem meg, hogy a férfi szóhoz a "nak"- rag társul és nem a "nek". Azt még tudnunk kell, hogy az egész könyv nyomdahibás. Sok helyen, ahol nem kéne ... van, és a föld szó teljesen kimaradt a könyvből. De ha csak ennyi lenne a baj, komolyan egy szót sem szólnék, van nekem szerencsére annyi fantáziám, hogy kitaláljam honnan hiányzik a szó, és beillesztem oda.

A borító nagyon csúnya, egy Patrick Swayze hasonmás vámpír fog egy mámorban úszó szőke nőt. Olyan az egész, mintha félbehagyták volna. Kidolgozatlan, gagyi, és csúnya. A benne lévő lapok nevetségesen vékonyak, sosem gondolnánk, hogy ez egy ötszáz oldalas könyv. A betűméret egyébként normális, és a borító minőségére sem lehet panasz, a gerince sem fog megtörni. De összességében, jobbat is ki lehetett volna hozni belőle, bár elhiszem, hogy egy ilyen könyv miatt senki sem töri magát, hogy szép borítót szerezzenek rá.

Ez egy igazi ponyva. Nem mondom, hogy a többi műfajon belüli könyv nem az, de ez egy igazi, olcsó ponyva, olyan Ramona és hasonlók színvonalon, ami már a századik tömegterméke a vámpíros "irodalomnak", már nem tud újat mutatni, stílusban és történetmesélésben is nulla, élvezhetetlen, bugyuta könyv. Számomra tízből egy, örülök hogy vége, ne is lássam többet.

Ilsa J. Bick: Hamvak - Kegyetlen új világ

2011-10-28T07:37:00.000-07:00

Kissé elgondolkodtam, hogy én valóban szeretem-e a gyilkolászós, zombis könyveket. Filmen képtelen vagyok nézni őket, egyszerűen rosszul leszek a zombik mozgásától, látványától és aludni sem bírok tőlük. Tudom nem vagyok már óvodás, de nekem akkor is vannak ilyen kissé infantilis félelmeim . Azt már ne is kérdezzétek, hogy a Körben szereplő morbid kislány látványa után, mennyi ideig voltak rémálmaim. Így egy idő után felhagytam a horrorok nézésével, és inkább neki láttam a zombis könyvek olvasásának. (~~Tudom a zombis filmek nem horrorok, sokan nevetnek rajtuk. Én nem ebbe a csoportba tartozom. :D~~ )

Alex(andra) megszökött otthonról, mert nem akar továbbra is kemoterápiára, és mindenféle kísérleti stádiumban lévő kezelésre járni. Már elfogadta, hogy számára már nincs sok idő hátra, az agyában lévő tumor végül végez vele. Az utolsó pár hetét pedig a természetben szeretné eltölteni, miközben útban lesz nagynénje felé. Az erdőben bele botlik egy kisebb családba, Ellie-be, a kilenc éves kislányba, a nagypapájába, és Mina nevű kutyájukba. Éppen beszélgettek, amikor egy különös villanás következtében Alex rosszul lett, mire újra képes volt gondolkodni, már csak azt látta, hogy a nagypapa a saját vérében vergődik, az unokája pedig sírva rohan hozzá. Ami pedig a legfurcsább volt az egészben, hogy a villanás előtt már kezdte elveszíteni az érzékeit, a szaglása teljesen megszűnt, most azonban mindent meg tudott állapítani a körülötte lévő illatokból.... Azt is, hogy valami hulla szagú dög közeledik feléjük.....

A Hamvak egy új, itthon még csak születendőben lévő divathullám terméke. Hogy pontosabb legyek, ez egy disztópiás regény. Ez a szó azt jelenti, hogy egy olyan alternatív jövőt kell elképzelnünk, amiben semmi pozitívum nincs, vagy majd azok próbálják megteremteni a jó dolgokat maguk körül, akik belecsöppentek ebbe az élethelyzetbe. Én még nem sok ilyen könyvet olvastam. A mérföldkő, és valahol a műfaj megalkotója természetesen a Battle Royale, és ennek amerikai leánya, az Éhezők Viadala volt. De nem akarok félre vezetni senkit, ennek a könyvnek semmi köze az előbbiekhez. Persze itt is éppen elég vérrel, hullával és hasonlókkal találkozhatunk, viszont itt a mai világ változik hirtelen pokollá. Alig marad élő ember, az élők nagy része pedig öreg, vagy agyatlan zombivá változott, akik természetesen emberekre vadásznak....

A könyv hátulján megemlítik a szerelmet. A műfajhoz és a mai tinik igényeihez ez is hozzátartozik természetesen, de a történet sokkal nagyobb hangsúlyban van, nem kapunk romantikus perceket, se nem komolyabb szexuális elemzéseket, vagy a csókok részletes, órákon át tartó leírásait. Ebben a világban ennek nincs helye, de persze ettől függetlenül lesz benne romantika, sőt a későbbiekben még szerelmi háromszög is.

A könyv eleje kimondottan vontatott volt, az első száz oldalon viszonylag nehezen rágtam át magam, ott igazán nem is történik semmi rendkívüli, csak sok- sok monológon át megismerkedünk Alex- el, és az ő lelki- testi problémáival. Ezzel nem is lenne baj, de itt kicsit megijedtem, hogy száz oldal/ nap lesz a könyv tematikája. Szerencsére nem így történt, és innentől igazából beindulnak az események.

Nekem tetszett a könyv, az első fele kevésbé, a második viszont nagyon. Bevezető résznek nem rossz ez, és olyan függő véget és csattanót kapunk, amitől leesik az állunk, és amire egyszerűen nem lehet számítani. Én az ilyeneket mindig szeretem, és valahol vártam is ,hogy adjon nekem pár pofont a könyv. Tetszett a világ magyarázata is, mármint, hogy mitől változott meg hirtelen minden. Az írónő valaha az amerikai légierő egykori hadnagya volt, így érződött a könyvön, hogy ért a fegyverekhez, és tudja, mi hogy működik egy háborús helyzetben, és hitelesen vissza tudott adni még egy poszt-traumatikus stresszben szenvedő embert is. Ezek nálam mind piros pontok, de azért begyűjtött pár feketét is.

Kifejezetten nem tetszett a fejezetek végén rendszeresen visszaköszönő hatásvadász befejezés. Volt olyan mondat, amivel sokszor találkozhatunk. Például: "Ekkor nevettek utoljára." - "Nem is sejtették mekkorát tévednek." sorolhatnám.... Persze, így lehet nem hangzik rosszul, de amikor már huszadszorra is találkozunk vele, akkor már igencsak erőltetettnek hat. Szerintem ez tipikus kezdő írói hiba, viszont ami szuper, és minden elismerésem, az a működő, logikus világ. Sajnálom, hogy most nem lett jobban kidolgozva, és nem lett kicsit véresebb, de gondolom akkor már nem férne be a tini műfajba.

Az Egmontban borító terén ismét nem kell csalódnunk. Az angol kiadásokkal ellentétben ennek kifejezetten hangulatos, a könyvhöz illő borítója van. Különben nekem a lány arca nélkül talán jobban is tetszett volna, de így is csillagos ötös. A betűméret nem apró, de nem is góliát, kellemes olvasni. A fogásra is kifejezetten jó, csak vigyázni kell a gerincére, ha túlságosan kinyitjuk, akkor sajnos törik. De egyébként nem egy potyogós lapú könyv.

Lényegében kifejezetten tetszett. A történet jó volt, olvasmányos, a szereplőket hamar meg lehetett kedvelni, vagy épp utálni. A kezdeti hosszú bevezető után pörögtek a cselekmények, de mindig volt időnk kicsit szusszanni, és egy kicsi időnk arra is, hogy megismerjük az újabb szereplőket. A könyv második felét kimondottan élveztem, le sem tudtam tenni. Összességében 7 pontot kap most tőlem, az első száz oldal nem ér ennyit, de mivel a vége a tíz pontot verdesi, ezért úgy gondoltam a hét az igazságos. :) Mindenkinek ajánlom, -nem csak lányoknak! -, akik szeretik a zombis, világvégés történeteket.

A könyvet nagyon köszönöm az Egmont Dark kiadónak!

Dan Simmons: Hyperion bukása

2011-10-24T03:45:00.000-07:00

A Hyperion első kötete nagyon megosztott engem. Sci- fit vártam, de úgy éreztem, kicsit becsaptak. Inkább egy novellákkal teli regényt kaptam, aminek elvétve volt köze ahhoz a science- fiction műfajhoz amit szeretek. Mégis azt gondoltam esélyt kell adni neki, főleg, hogy most már tudtam mire számítsak. Legnagyobb baj az előző résszel is az lehetett, hogy én robotokat, űrcsatákat és hasonlókat vártam. Nem kaptam meg..... Csak a második kötetig kellett várnom rájuk.

Míg az első részt nagyon nyögvenyelősen olvastam ki, a kicsit hosszabb másodikat faltam, és nem kicsit nehezteltem rohanó életemre, és akadályaira. Hol tanulni, hol főzni, hol dolgozni, hol pedig suliba kellett járni, ezek mellett pedig vajmi kevés időm jutott szegény könyvre. Mégis öt nap alatt kiolvastam, a végső kétszáz oldalt nem tudtam letenni és inkább nem is aludtam, csakhogy olvashassam és megtudjam mi is fog történni.

Ez a rész pontosan ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt. Ámbár hiába számítunk arra, hogy akkor most rögtön de azonnal mindent megtudunk a Shrike-ról, és a zarándokokról. Szerencsére Simmons jóval köntörfalazóbb ennél. Új szereplőket is bevon a történetbe, akik szemén keresztül láthatunk, így kicsit meglassítva a dolgok folyását, de egyszerűen tudnunk kell arról is, mi történik a Hyperion világán túl.

A második kötet körülbelül a felétől indul be, addig is olvastatja magát, de nem fog a kezünkhöz nőni, utána viszont észrevesszük, hogy a Hyperiont visszük a konyhába, hátha egy fél pillanatra bele kukkanthatunk, visszük magunkkal fürödni, a buszra... mindenhová. Egyszerűen hozzánk nőtt, mint a keresztség szegény Hoyt atyához. Itt bizony vannak űrcsaták, ez a könyv már tényleg igazi science fiction, ízig vérig. (Persze továbbra is robotok nélkül. )

A szereplőket továbbra sem tudtam jobban megkedvelni, úgy éreztem magam, mintha én is egy álmon keresztül nézném ezeknek az embereknek az életét. Mindenkit feláldozhatónak tartottam, egyedül a kisbabának szurkoltam, hogy sikerüljön leküzdenie a Merlin kórt.

A könyv borítója nagyon szép. Letisztult, minőségi és a 640 oldalas nagysága ellenére sem törik. A színes betűkre viszont vigyázni kell az elején, mert én elkövettem azt a hibát, hogy a címlapjával előre letettem a parkettára, és sajnos ahogy felvettem megkarcolódtak, ami elég látványos.

Míg a Hyperion előző kötete nem igazán győzött meg, a második szó szerint fejbe vágott, a végén már csak tátogni tudtam, olyan csavarokat, megdöbbentő párhuzamokat hoz elő, amivel egyszerűen lehetetlen számolni. Egy dolgot találtam csak ki a végére, de nem hiszem, hogy ez az én zsenialitásom érdeme lenne, hanem maga Simmons "engedte" hogy rájöjjünk. A Hyperiont ezelőtt is igazi filozofikus könyvnek tartottam. A Sci-fi burka alatt olyan teologikus kérdéseket boncolgat, hogy van-e Isten? A gépek teremthetnek-e Istent? Mi emberek magunk, teremthetünk-e Istent. És ami a legjobb, Simmons világában válaszokat is kapunk. Őszintén meg mondom, el sem tudom képzelni, mi várható a folytatásban, de az biztos, hogy elolvasom, ismét le fogok majd döbbenni, és ismét nagyon szeretni fogom. A pontszám nem kérdés, tízből tíz!

A könyvet nagyon köszönöm az Agave kiadónak és Lobo-nak!

Danielle Trussoni: Angelology - Az Átok

2011-10-22T09:01:00.000-07:00

"Angyal vagy ördög – mondta. – Ugyanannak az éremnek a két oldala. "

Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy melyik misztikus lény a kedvencem, nem kéne sokat törnöm a fejem a válaszon. Valahogy mindig is vonzottak az angyalok, és sokkal "emberibb"- nek gondolom őket a hideg, rideg, halott vámpíroknál. De nem akarok senkit sem tévútra csalni, ebben a kötetben senki sem fog őrülten, szenvedélyesen szeretkezni,ez nem az angyalok romantikus perceiről szól. Aki ilyesmit szeretne olvasni, az felejtse el a könyvet, és szerintem a kritikát is fejezze be, ugyanis ez a könyv nem neki való.

Az emberiség évezredek óta hadban áll a Nefilimekkel, a bukott angyalokkal, persze önnön tudtuk nélkül. Ők ugyanis köztünk élnek, irányítanak és uralnak minket, és időről időre elbuknak, mert ha nem így lenne, a világ egyszer csak megszűnne létezni. Egy titkos csoport tud csak a létezésükről, az angelológusok, akik maréknyi csapata küzd a felsőbbrendű faj ellen, és igyekszik kideríteni, az ellenség épp miben mesterkedik.

Nagyon nagyon vártam ezt a könyvet. Valahogy a zsigereimben éreztem, hogy szeretni fogom. Ha valamihez hasonlítani kéne, nekem először Dan Brown jutna eszembe, de nála izgalmasabb, érdekesebb tud lenni úgy, hogy sokkalta több ténnyel és száraz anyaggal szembesít minket az írónő. (Persze ezt észre sem vesszük.) Persze az sem elhanyagolható tényező, hogy a könyv nyelvezete zseniális, már csak a választékos, gyönyörű szóhasználata miatt is élvezet olvasni. Köszönet jár érte a fordítónak is. Zseniális munkát végzett.

A karakter kidolgozása nagyon jól sikerült, mindenkit megtudunk érteni és el tudunk fogadni, olyannak amilyen. Könnyen tudunk azonosulni Evangeline-el a fiatal és kíváncsi apácával, Verlaine-el, aki műkincseket kutat, és tudtán kívül olyan nagy dologba vágja a fejszéjét, ami miatt nyakát szegheti, vagy az angyalokat, akik most nem mint pozitív szereplők mutatkoznak meg előttünk, hanem kegyetlen, embertelen lényekként, akik betegségnek tartják az érzelmeket.

A borító nekem kimondottan tetszik, komor, sötét és tragikus, ahogy a könyv is. Persze ne gondoljuk, hogy egy melodrámát tartunk a kezünkben, ebben a könyvben minden van; egy kis krimi, thriller, urban- fantasy, dráma ... Talán egy kis romantika is, de az elenyésző.

Mégis van amit hiányolok, méghozzá az angyalok. Persze sokat megtudunk róluk, és talán legjobban azokat a részeket élveztem, amikor rajtuk keresztül látjuk a cselekményt, mégis túl kevésnek tartottam azt a pár jelenetet. Úgy érzem, sokkal többet lehetett volna mesélni róluk, és nem csak fizikai valójukban megismerni őket, egyszerűen még nem értem meg őket. Persze mivel ez a könyv is sorozat, és ez még csak az első rész, lehet, hogy későbbiekben ezt a hiányosságot pótolni fogja az írónő, de félek, később sokkal nehezebb lesz.

Végeredményben nagyon tetszett! Tízből kilenc. Nagyon jó, nagyon meggyőző, emellett pedig kifejezetten nem női regény, sőt! De valami kis plusz mégis hiányzott nekem belőle, és emiatt nem kap maximális pontszámot. Be kell valljam, a könyv az utolsó pár fejezettel vett meg magának teljesen. Olyan csattanót tartogatott amiről álmodni sem mertem volna. Dan Brown bácsi ideje nyugdíjba menni, ugyanis itt van Trussoni!

A könyvet nagyon köszönöm a Kelly Kiadónak!

Nalini novella csúszás avagy holnap jön a folytatás!

2011-10-22T07:23:00.000-07:00

Elnézést kérek mindenkitől, sajnos a főiskola, a munka és egy influenza miatt csúsztam el, de holnap kint lesz a következőfejezet és most már igyekszem magam tartani az ígértekhez. :) Vasárnap délután kint is lesz a folytatás. :)

Gordon Ramsay: Nem piskóta

2011-10-11T10:11:00.000-07:00

Na de mennyire nem! A cím ne tévesszen meg senkit, ugyanis ez nem egy szakácskönyv, ez bizony nem más, mint Gordon Ramsay rögös, és néhol tragikus életútja. Mivel imádom a pasast, tudtam, hogy egyszer el fogom olvasni ezt is. Nagyon tetszik a stílusa, az egyénisége, arról nem is beszélve, hogy nagyon szeretem a műsorait.

Senki sem gondolná, hogy a milliárdos étterem tulajdonos, média szereplő Gordon Ramsay-nek nehéz gyerekkora volt. Sőt, inkább tragikus. Hihetetlenül szegények voltak, az apja alkoholista volt, aki ráadásul verte is őket, emelett pedig Gordon első álma, hogy focista lesz, egy nevettséges balesettel a süllyesztőbe merült. Igazából ez a baleset vezette a főzéshez, úgyhogy akár szerencsésnek is mondhatnánk érte. Gordon egy igazi maximalista. Nem győzi hangsúlyozni, hogy semmi különleges képessége nem volt a főzéshez, csak a kitartása, és az, hogy a tanulás érdekében, halálra dolgozta magát bagóért.

Többet nem árulnék el, akit igazán érdekel a könyv remélem úgy is elolvassa, vagy ha más nem, megnézi majd filmen. Bizony megvették Gordon élet történetét, úgyhogy azt hiszem hamarosan híresebb lesz, mint valaha és talán kicsit többen is megértik majd ahelyett, hogy irigykedve fújolnak rá. Mert a semmiből felkapaszkodni oda, ahol Ő van, azért nem kis teljesítmény.

Persze azért nem nevezném ezt a könyvet egy irodalmi remekműnek. Többször is rosszul voltam a színvonalától, Gordon Ramsay előszeretettel káromkorik - persze ez nem meglepő - és leginkább tőmondatokban kommunikál. Így viszont a története nem lett se szívhez szóló, se izgalmas. Egy száraz életrajz, amit tényleg csak olyan fog elolvasni, akit érdekel, ki fia borja is Ramsay.

A kiadás jó minőségű, bár én nem ájultam el a borítótól, a gerinc nem törik, a betűk pedig közepes méretűek.

Ramsay-t továbbra is tisztelem, nagyon szeretem a szakácskönyveit. Örökre hálás leszek neki, hogy megszerettete velem a marha húst, és az olyan különlegességeket, mint a kagyló, vagy a tűhal. Én ilyeneket sosem ettem, Gordon mégis megismertette velem, és azt is elhitette, hogy ilyet még én is tudok főzi, ha akarok, és ha hiszitek ha nem, sikerült is :) Elsőre. :) De sajnos ez a könyve számomra csak tízből hat. Semmiféle kulináris élményt nem tartogat számunkra. Gordon, Gordon, maradj inkább a főzésnél.

Egmont Dark kiadó megjelenései

2011-10-07T03:47:00.000-07:00

3 szuper könyvvel készül megörvendeztetni minket az Egmont Dark kiadó. Én igazából mindet szeretném, most azonnal, de én már csak ilyen telhetetlen vagyok. :) Az egyik Nalini Singh várva várt Angyalos sorozatának a 3. kötete. A másik egy tinis, akció dús zombis könyv, ami azonnal felkeltette az érdeklődésemet, az utolsó pedig a Köddé váltak folytatása. Az utóbbinak még nincs borítója. A köddé váltak az első könyvem volt az Egmont-tól és hihetetlen pozitív csalódás volt. Hamarosan írok is róla bejegyzést, hogy tudjátok, érdemes venni. :)

Nalini Singh- Angyaltánc - Angyali Vadász 3.

A vámpírvadászból angyallá változott Elena és arkangyal szerelme, Raphael visszatérnek otthonukba, New York-ba. Megkezdhetik közös életüket, és felfedezhetik, hogy valóban nagy szükségük van egymásra: az arkangyalnak Elena emberségére, a lánynak pedig Raphael erejére és támogatására, hogy megküzdhessenek a saját démonaikkal.

Nyugalmuk azonban nem lehet zavartalan, a világ a feje tetejére áll körülöttük. A bolygüt megmagyarázhatatlan szökőárak és árvizek kezdik pusztítani, egy újabb gyilkosságsorozat pedig mindkettőjüket személyesen érinti. Egy ősöreg arkangyal ébred évezredes álmából: Raphael anyja vissza akarja kapni a fiát.

Ilsa J. Bick: Hamvak - Kegyetlen új világ

Alexet, a cseppet sem hétköznapi 17 éves lányt, a civilizációtól távol, a hegyek között éri a katasztrófa, amelyben a régi világ és az emberiség nagyobb része néhány perc alatt megsemmisül. Az állatok acsargó szörnyeteggé változnak, az életben maradt fiatalok közül pedig sokan könyörtelen emberevő zombivá lesznek. A hegyeken túl a túlélők bandái fegyverrel vadásznak egymásra, és szó nélkül lelövik, aki az útjukba kerül.A dermesztően hideg erdőben Alex megmenti egy kislány életét, majd találkoznak Tommal, a jóképű, de sötét titkokat rejtegető afganisztáni veteránnal. A három fiatal együtt folytatja útját a zord vadonban, és életében először Alex szerelmes lesz. De vajon sikerül-e életben maradniuk a hátborzongató szörnyűségekkel teli világban?

Michael Grant: Köddé váltak 2. Éhség

Három hónap telt el azóta, hogy a város minden tizenöt évnél idősebb lakója köddé vált. Az élelem hetekkel korábban elfogyott. A kamaszok éheznek, de senki sem talál megoldást a problémára. Mind többen fedeznek fel magukban ijesztő természetfeletti képességeket, a többiek pedig félnek mutáns társaiktól. Egyre nő a feszültség, és egy szörnyű tragédia után végképp úrrá lesz a káosz a városon: a normálisak harcolni kezdenek a mutánsok ellen. Mindenki harcol mindenki ellen, és még a jók is gyilkolni kezdenek. Azonban még egy nagyobb veszély is fenyegeti a közösséget. A Sötétség, egy titokzatos teremtmény, aki eddig a hegyek mélyén élt, beszélni kezd néhány mutánshoz. Suttog hozzájuk, irányítja, hívogatja őket. A Sötétség felébredt álmából, és táplálékot keres.

Jön... Jön.... Jön... A Singh Novella

2011-10-06T07:45:00.000-07:00

Nalini Novellája fordításának ideje elhúzódott egy kicsit, ugyanis 136 oldalas pontosan. Igazából szerintem kitesz egy éjszaka háza regényt, ugyanis 136 A4-es oldal. Remélem tetszeni fog nektek. Holnap első dolgom lesz, hogy kiteszem. Két fejezetenként fogom kitenni, mivel 10 fejezetből áll. :) Minden pénteken kaptok egy fejezetet. A Cat and Bones novellának is nekiálltam már, az sem sokkal rövidebb, úgyhogy reményeim szerint amint ezzel végzek jöhet az is. Remélem örültök a hírnek. Nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy Nalini novellája szuper és semmiben sem marad el a sorozattól. :)

Mary E. Pearson: Az Imádott Jenna Fox

2011-10-06T03:03:00.000-07:00

Nagyon megtetszettek a Ciceró új kiadványai, tényleg úgy gondolom, hogy megtalálták a minőségi ifjúsági irodalmat, és ehhez a minőséghez foggal körömmel ragaszkodnak. Maga a történet is felkeltette az érdeklődésemet, a különleges borítóról nem is beszélve.

Jenna Fox másfél éven át volt kómában, mikor váratlanul felébredt, igazi orvosi csodaként. Ám semmire sem emlékszik az életéből, így szép lassan, filmekkel próbálják emlékeztetni arra, ki is Ő valójában. Fokozatosan térnek vissza az emlékei, de már egyáltalán nem biztos abban, hogy akire emlékezik, az tényleg önmaga. Ennek ellenére minden áron vissza akar illeszkedni a társadalomba, így elkezd iskolába járni, ahol új barátokra talál. Míg egyre jobban megismeri önmagát, olyan titkok tudója lesz, amiknek jobb lett volna rejtve maradniuk.

A Jenna Fox egy igazi meglepetés a mai ifjúsági irodalomban. Általában ebben a műfajban könnyed történeteket várunk, annak meg már örülve tapsikolunk, ha valami mondanivalója is van egy ilyen regénynek, és nem csak beáll a sorba a sok klisével tűzdelt társai közé. A Jenna Fox egy megdöbbentően különleges könyv. Azt gondolom nyugodtan lehet felnőtt olvasóknak is ajánlani, és csak azért tartozik az ifjúsági irodalom műfajába, mert egy fiatal lány fejében vagyunk, és emiatt nagyon könnyű lesz az egészet olvasni.

Ez a történet igazából minden eddig szabályt felrúg, merőben új, és nagyon más. Végig izgalomban tartja az olvasót, végig feszülten olvassuk a sorokat, hogy vajon milyen sötét titkok fognak még kiderülni? Persze nem akarok senkit félrevezetni, ez nem egy pörgős könyv. Nincs is benne igazán akció, inkább a lelki és erkölcsi kérdésekre támaszkodik. Meddig ember egy ember? Ugyanazok a személyek vagyunk akkor is, ha minden emlékünket elvesztettük? Meddig marad velünk a lélek, ha van egyáltalán? Ilyesmi kérdésekre keresünk választ a regényben, egy kétségbeesett lány szemein keresztül.

Annak ellenére, hogy nagyon tetszett nekem, azért a végén kicsit csalódtam. Az egész könyv úgy volt felépítve, hogy robbanni fog, de nekem ez elmaradt. Jó volt, nagyon élveztem, és utólag, ha végig gondolom teljesen érthető és logikus vége volt, sőt még megdöbbentő is, mégsem éreztem a katarzist, amit vártam.

A borító nagyon szép, kimondottan jó minőségű de sajnos a könyv, ha nem vigyázunk rá, megtörik, úgyhogy óvatosan kell olvasni. A borító képe hihetetlenül ötletes, nagyon visszaadja miről is szól igazán ez a könyv. Amit betettem angol borítót viszont picit jobban tetszik. Nem is tudom miért, mindenesetre jobban megfogott.

Ha valaki egy különleges, nem csak szerelemmel és vámpírokkal tarkított ifjúsági könyvet szeretne olvasni, mindenképpen javaslom, az ennél a kategóriánál kissé komolyabb Jenna Black-et. Én kimondottan élveztem, egy nap alatt elolvastam, mindenkinek csak javasolni tudom, mivel ez nem egy kimondott csajos könyv.

Számomra tízből nyolc. Azért kap csak ennyit, mert kicsit többet vártam tőle. Néhány dolognál pedig úgy éreztem túlságosan elkapkodta a kifejtést az írónő. Ez a könyv nyugodtan lehetett volna száz oldallal hosszabb semmit nem ártott volna neki, sőt! Ennek ellenére aki minőségre vágyik, különlegességre, ki ne hagyja Jenna Black-et. Mert nagyon jó könyv, csak én kicsit szőrös szívű vagyok.

A könyvet nagyon köszönöm a Ciceró kiadónak!

Jonathan Stroud: Salamon Király Gyűrűje

2011-10-05T05:40:00.000-07:00

Régesrég, egy messzi messzi városban..... ismét találkozhatunk Bartimaeus-szal. Nem is magyaráznám tovább, hogyan is találtam a könyvre, mert egyértelmű. Nekem minden olyan könyv kell, ami az én kedvenc, szórakozott dzsinemről szól.

Ne tévesszen meg minket az, hogy a borítón egy négyes szám virít, ugyanis ezt a kötetet úgy is olvashatjuk, hogy nem ismerjük a trilógiát. Minden fogalmat elmesél nekünk Bart, a szokásos mókás módján. Persze nem árt, ha ismerjük az eredeti könyveket, azáltal sokkal jobban megértjük a szereplőket és a világot is.

A jelenlegi kötet Salamon király uralkodása alatti Jeruzsálembe kalauzol minket. Salamon királynak óriási hatalma van, ugyanis a tulajdonában van az a Gyűrű, amivel minden másik világból származó lényt igába tud hajtani. Pontosan ezért van rengeteg imádója és gyűlölője is. Sötét felhők gyülekeznek Jeruzsálem felett, és persze Bartimaeus mindennek a közép pontjában áll, ahogy megszokhattuk...

A könyv hozza a színvonalát a sorozatnak, igazi színfolt volt az idei olvasmány élményeim között. Bartimaeus-on még mindig lehet kacagni, izgulni, hüledezni és megdöbbenni. A könyv az első sortól az utolsóig izgalmas, pörgős, igazi kézhez növős, letehetetlen olvasmány.

Bartimaeus nem volt másmilyen ezer évvel az első sorozat előtt sem. Már akkor ő volt a legfurfangosabb, legnagyképűbb, leghumorosabb (Sose felejtsük el, hogy Ő találta fel a szarkazmust!), és legigazság szeretőbb dzsinn az egész világon és még azon is túl. A további szereplők is nagyon szerethetők, vagy épp utálhatók de meg kell hagyni, messze nincs olyan jellemrajz ebben a részben, mint a trilógiában, ugyanis ez inkább olyan, mint egy felturbózott mese, az Ezeregy éjszaka történeteiből. Van a gonosz varázsló, a jó dzsinn, a jó lelkű, hazájáért mindent megtevő harcos stb... Persze itt is megdöbbenünk, mert nem mindenki az, aminek látszik, de alapvetően nincs bennem az az érzés, mikor Nathanielről olvastam - a trilógia egyik főszereplője - hogy nem tudtam eldönteni, hogy most szeressem-e vagy utáljam. (Inkább a második.)

A kötés nagyon jó minőségű, bár kicsit bánom, hogy nem karton, de kárpótol, hogy a borítója gyönyörű és végre olyan, amilyet ez a sorozat megérdemel. Az előző köteteket is újra nyomták és immáron álomszép borítóval kerülhetnek mindenki polcára. Annak ellenére, hogy nem kemény borítósak, nem kell megijedni, a gerinc nem törik, kifejezetten jó anyagú a papírkötés, normális betű mérettel és sorközökkel. Abszolút megéri az árát.

A sorozat negyedik része gyönyörűen hozza a színvonalat, bár a trilógiáét nem érte el. Ez persze engem egy cseppet sem zavart, hiszen egy újabb, és sokat emlegetett kalandját ismertem meg minden idők legmókásabb dzsinnjének - (Ha nem olvastátok volna, higgyetek nekem, nem az Aladdin - ban szereplő kék ürge a legviccesebb, ha pedig már olvastátok úgyis tudjátok ezt.).

A tízből tíz pontot könnyen besöpri magának. Az idei év egyik nagy befutója nálam. Remélem Stroud még fog írni Bartemaeusról és kalandjairól. Életem végéig tudnám olvasgatni a történeteit.

A könyvet nagyon köszönöm az Animus kiadónak!

Lionel Shriver: Beszélnünk kell Kevinről

2011-10-02T08:14:00.000-07:00

Vannak olyan könyvek, amik felett valami miatt elsiklunk, miközben a könyvesboltokban sétálunk, vagy ha az internetes áruházakat böngésszük. Nem is tudjuk, néha mekkora kincsek rejlenek az eldugottabb polcokban, vagy a szolidabb borítók mögött. Az ilyen könyvekre néha fel kell hívnunk a figyelmet, és pontosan ezt szeretném most én is tenni, ugyanis egy olyan kincsre bukkantam, amit azt hiszem, még az unokáimnak is mutogatni fogok.

Amerikában egyre gyakrabban előfordulnak a tini gyilkosságok, amik hihetetlen könyörtelenségről tesznek tanúbizonyságot, és igazából semmi értelmük sincs, csak a puszta magamutogatás. Eva-t, a negyvenes család anyát különösen elborzasztják ezek az esetek, nyomon követte mindig is az ilyen típusú gyilkosságokat, ám azt álmában sem gondolta volna, hogy egyszer a saját családján belül is lesz egy ilyen könyörtelen, hidegvérű gyilkos, aki ráadásul nem más, mint a fia.

Ez a könyv, egy igazi önvallomás. A regényben Eva gondolatait láthatjuk, aki az elhidegült férjének irkált levelein keresztül ismerteti meg velünk Kevin történetét, és meséli el, mi is volt a szerepe ebben az egész gyilkosságban. Már a születése előttől elkezdi boncolgatni, mit és hol rontott el, és igazából végig filozofáljuk Kevin és a családja életét.

Eva egy igazi emberi lény, egyáltalán nem tökéletes, sőt néhol kimondottan ellenszenves, ahogy az egész családja ilyen. Valahol persze megkedveljük, de igazán senki sem tud a szívünkhöz nőni. Sem az igazi amerikai, túl optimista elvakult férj, sem a csöndes és számító Kevin, akinek a tetteire egyszerűen nem találunk szavakat, se nem Eva, akit mire megkedvelnénk végre, rideg szkepticizmussal taszít el magától minket jó messzire.

Mégis megértjük, sosem szeretnénk a helyében lenni, bár a regényben végig olyanok vagyunk mint Ő, hisz az ő fejével gondolkodunk. A megható jelenetekben, a szomorú pillanatokban sem tudunk sírni, fagyosan, karót nyelten tekintünk mindenre, persze mélyen ott húzódik bennünk valahol a végeláthatatlan, kimondhatatlan szomorúság, de nem tud kitörni, egészen a végső vallomásig nem.

Annak ellenére, hogy tudjuk mi lesz a könyv végkimenetele, egészen a végéig húzódik egy komor feszültség, mintha egy lappangó titok tárulkozna ki előttünk szép lassan, ami persze igaz is. Ám ami a legmegdöbbentőbb, hogy a szorongás a könyv befejezése után sem múlik el. Az egész dolog szíven üt minket, és nem szeretnénk befejezni. Egészen addig nem, míg minden el nem rendeződik. Ám erre várhatunk...

A könyv minősége nagyon jó, megéri az árát, ugyanis a kemény kötés nem deformálódott el, a lapok hófehérek benne, a betűk pont a határán vannak a bolha és a még olvasható között, de nekem még teljesen elfogadhatóak voltak. Külön örültem, hogy a könyv nem azért négyszázötven oldal, mert ujjnyi vastag sorközökkel és lóbetűkkel van tele. A borító igazából semmi különös, kicsit jellegtelen a számomra, de talán pont ezzel az egyszerűségével passzol tökéletesen a könyvhöz.

Lionel Shriver regénye úgy érzem megtört bennem valamit. Olyan hatással volt rám, amire magam sem gondoltam volna, hogy lehetséges. Őszinte leszek, én sosem akartam gyereket, pontosan ezért tudtam nagyon megérteni Eva-t. Miközben a gondolatait olvastam, borsódzott a hátam, olyan volt, mintha én magam mondtam volna őket, és nagyon szégyelltem magam. Úgy éreztem a gyerek csak betolakodna a párom és köztem lévő fantasztikus, és több éven át sínen lévő boldog kapcsolatba. Mégis ez a borzalmas történet, és Eva győzött meg arról, hogy talán valamikor egyszer én is szeretnék egy csecsemőt. A könyv tízből tizenegy pontos. Őszintén mondom, meghatározó élmény volt! Minden nőnek, anyának, jövendőbeli anyának, apának, nagymamának el kellene olvasnia!

A könyvet nagyon, nagyon köszönöm a Gabo kiadónak!

Julie Kagawa: Iron King

2011-09-26T05:14:00.000-07:00

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király és annak egy kicsi lánya akit a király a saját biztonsága érdekében, egy furcsa, idegen, világba száműzött, ahol a mesék csak a könyvekben léteztek. A kislány nem tudta ki is a király, nem emlékezett rá, így hétköznapi világban élt, míg nem a gonosz el nem rabolta szeretett kistestvérét, akit meg kellett találnia, és emiatt vissza kellett térnie a saját otthonába, ebben egy régi barátja segítségére volt és elindultak a nagy kalandra és mentek, mentek, mendegéltek...

És mentek, mentek, mendegéltek....

Majd csatlakozott a csapathoz egy furcsa macska, és ím lettek hárman....

És mentek, mentek, mendegéltek....

Majd csatlakozott a csapathoz a legkisebb királyfi, és így lettek négyen....

És mentek, mentek, mendegéltek, át az Óperenciás tengeren is túl, át az üveghegyen is túl, ahol a kurta farkú malac túr....

Mint látjátok, elmeséltem nektek pár mondatban, Julie Kagawa nagysikerű regényét, ami az elején olyan, mint egy modern Alice Csodaországban, majd átcsap magyar népmesékbe, a végén pedig érvénybe lép a "Fuss, Forest, fuss!" üzemmód. Bizony ebben a könyvben maximum két- három percre állunk meg. Hol elmaradoznak mellőlünk a barátaink, hol mellénk állnak, de alapvetően csak megyünk, futunk, elkapnak, kiszabadulunk, majd megyünk tovább, majd már magunktól rohanunk a gonosz karjaiba, aztán elkapnak, megmenekülünk és így tovább... Az élet egy örök körforgás... Ebből a könyvből ezt tökéletesen megtanulhatjuk.

Amúgy nagy dillemában vagyok, rég volt ennyire nehéz kritikát írnom, ugyanis a könyvnek vannak kifejezett jó részei, amit nem szívesen teszek le, ugyanakkor vannak olyanok, amin szinte lehetetlen átlendülni. Sok nagyon kreatív dolog van a könyvben, maga a világ kitalálása is szuper, egyedi, és ez végre nem egy tucat könyv.

A főszereplő lány is szimpatikus, bár még mindig nem tudom egyszerűen megérteni, hogy szeretnek bele egyik pillanatról a másikba, egymásba a szereplők. Nekem ez felfoghatatlan. Lehet rám köveket dobálni, de velem ilyen sosem történt. És az is oké, hogy ez mese, de akkor is valamennyi idő teljen már el, és az a valamennyi ne három- négy nap legyen. Vagy rendben, vonzódjanak, lobbanjanak lángra, de az életüket ne kockáztassák már egymásért... Rendben... tudom... Rómeó és Júlia... Lehet nekem nem való az ilyesmi.

Viszont ki tudok emelni egy hatalmas pozitívumot is. A könyv gyönyörű, sőt a beltartalma is nagyon szép. A betűk se nem bolhányiak, se nem ló méretűek, ez egy igazi könyv, minden túlzás nélkül. A borítójából két típust lehet rendelni, a csillogósat, ami jó csicsás, de nekem nagyon bejön, és a dombor nyomásosat. Nekem a második van meg, és higgyétek el, a második kötetből, a csilli- villi ezerszer szebb! :) Nem fiúknak készült ez a könyv, az látszik na!

A könyv nyelv nehézsége mindössze két pontos, kifejezetten könnyen olvasható.

Lényeg a lényeg, egyszerűen tanácstalan vagyok, mi legyen vele. A végére egész belehúzott a sztori, azt egyben el tudtam olvasni, és még le is kötött, de túl sok volt az üres holtjárat. Túl sok elemet vett el az Alice csodaországból, őszintén csodálom, hogy a főhős Maggie lett, és nem Alice. Kíváncsi vagyok különben a következő kötetre, el fogom olvasni, de nem most... és nem is a közeljövőben. Utána ha az is ilyen, valószínűleg, mi búcsút intünk egymásnak! A könyv 5 pontos.

Dragon Age vs. Dragon Age II

2011-09-19T06:28:00.000-07:00

Az olvasás mellett az egyik legnagyobb szenvedélyem a sok- sok Pc játék. Ebből van néhány különleges darab, ilyen a Dragon Age, a The Witcher I, II, Mass Effect, Heroes.... Mint látjátok leginkább a fantasy-s játékok körében forgok, legjobban az rpg-ket szeretem, és most, hogy kijött minden idők egyik legkedveltebb RPG-jének, a Dragon Age-nek a folytatása, amit hihetetlenül vártam, mindenképp akartam írni róla. Mindaz amit leírok, kikívánkozik belőlem. Tudom ez nem könyves poszt, de egyszerűen nem bírom, mert annyira csalódott vagyok.

A Dragon Age - Origins egy igazi gyöngyszem az RPG játékosok körében, rengeteg plusz DLC, és egy nagy kiegészítő is tartozik az összélményhez, amiben ugyanazzal a személy-el játszhatunk, akivel voltunk az eredeti játékban. Nagyon sok különböző kezdő mód van, mindenféle variánssal, választani lehet, hogy ember, elf vagy törpe akar lenni valaki, ezen felül, hogy milyen nemű és hogy milyen kasztba tartozik. Persze törp nem lehet varázsló, de alapvetően már az indulásnál több választási lehetőségünk van, nem beszélve arról, hogy pontosan megszabhatjuk, hogyan is nézzünk ki.

DA 2 szörnyei és a kidolgozás

A Dragon Age II ebben a tekintetben nagyon elmarad elődjétől. Jelenleg csak emberek lehetünk, korlátozott küllemi beállításokkal, ami még szinte non- sense, hogy az emberek külleme majdhogynem csúnyább, mint az előző játékban. Magasan elmaradnak a mai játékok szintjétől, ha valaki igazán szép emberi ábrázolásokat akar látni, nézze meg a The Witchert. Ott minden klappol, és mindenki különböző, de ami ebben van az szégyen és gyalázat. Ráadásul az elfeket szinte Ufo szerű valamikké elcsúfították, extra csúf manó fülekkel, amiket még Dobby is megirigyelne a Harry Potterből, és ezek az izék ráadásul merőlegesen állnak ki a fejekből. Nem beszélve a hatalmas manó szemekről sem. Nagy csalódás mit ne mondjak, az elfekre egyszerűen csak rossz ránézni.

DA - Origins ugyanaz a szörny, nézzük a hátteret!

De ez még csak a küllemi rész, ha csak ezzel lenne gond, nem is mondanék semmit, mert láttunk már ilyet sajnos, hogy ami jó, azt is megváltoztatják, bár a kunárik szarvval nagyon tetszettek nekem. De elkalandoztam, visszatérve az eredeti témához, maga a DA II, kifejezetten szép játék, kicsit erős gép kell hozzá, ugyanis egy négy magos procit bizony igényel, nem beszélve a rengeteg memória mennyiségről. Ennél már csak a The Witcher II a keményebb, ami nem fut el max grafikán 4 giga belső memória mellett sem, hiába van fullos videokártya és hat magos processzor. Persze nem mondom, megéri az élményt, mert a The Witcher szemet gyönyörködtető játék, de most nem erről van szó. Meggyőződésem egyébként, hogy a mozgásokat, kivéve a csatáknál, úgy ahogy átvették a DA Origins-ből. Az egyetlen dolog ami kifejezetten tetszett az az, hogy a varázsló végre nem púpos öregnénit játszva lövöldöz a bottal, hanem különböző mozdulatokkal.

DA II egy sárkány

A térképe a DA II. -nek negyed akkora maximum, mint az eredeti Origins -é, a dolgok messze nincsenek annyira kidolgozva, fele annyi tárgy sincs, sőt igazi nagy történet menet sincs benne, úgy érzem nincs miért küzdenem, csak sodródom az árral, szerzek pénzt és kész, semmi olyan monumentális nincs benne, mint az első részben, ahol össze kellett fognia a fajoknak egymásért, és minden fajnak el kellett nyerni a bizalmát. Itt semmi ilyesmi sincs, alig járunk erdőben, de ha járunk is a város falain kívül, akkor is csak monoton, komor pusztaságokon, amikben semmi szép sincs. Ha a szörnyek idejében volt gyönyörű elf erdő, akkor most utána vajon miért nincs?

A játék hihetetlenül könnyű, ha akarnék se tudnék meghalni benne, taktikázni elvétve lehet, messze nincs benne annyi képesség, döntés lehetőség mint az Origins-ben. A varázslónak is le vannak egyszerűsítve a varázslatai, nem beszélve arról, hogy szinte feleannyit tanulhat csak meg, és a legjobb varázslatokat eltörölték. Ami pedig megmaradt, az sem úgy működik mint a régi. A harcosoknak is csak korlátozott lehetőségei vannak, de azt hiszem itt az egész játék a varázs használókra van kihegyezve.

Kunári szarvakkal a DA II-ben

Nagyon zavart az is, hogy itt nincs közös tábor, hanem mindenkit meg kell keresnem valahol, vagy egy üres fekete képernyőnél kiválasztani ki is legyen. A kommunikációs panel is le lett butítva, legtöbbször mindig csak három féle választ tudok adni, azt is, mintha idióta lennék kijelezték, hogy melyik a jó, rossz és a vicces verzió. Nehogy véletlenül eltévesszem. Az Originsban rengeteg féleképpen alakíthattam a dolgok folyamát, itt ez nincs meg, csak annyi, hogy megyek ugyanazokon a pályákon újra és újra... Ugyanazokon a helyeken, már marhára unom, semmi pluszt nem ad, és nyirbálom agyatlanul az embereket, akik garantáltan kipurcannak, nem kell nekem különösebben megerőltetnem magam.

Gondoljunk csak bele egyébként, hogy ez a játék nem egész két év alatt készült el. A The Witcher II-t majdnem öt évig készítették, meg is lett az eredménye. A DA II- nél mindenkit siettetek, a dalszerzőt, a grafikusokat, mindenkit. Az ilyennek sosincs jó vége, és látszik is a játékon, hogy össze lett csapva az egész.

Sárkány a Dragon Age Origins- ből

A lényeg a lényeg, ez a játék nem a megszállott, igényes RPG fanoknak ajánlott, nem azoknak, akik gondolkozni akarnak egy játékban, mindent maguk akarnak intézni, kapcsolatokat kötni, különböző tárgyakat fabrikálni... Ebben a játékban minden le van butítva egy tíz éves gyerek szintjére, gondolom azért, hátha többen veszik majd meg, ha nem olyan nehéz és nem olyan bonyolult. Számomra ez nem igazi RPG, az meg hogy Dragon Age, azt felejtsük el. Ez egy olcsó másolata egy legendának, amit még csak meg sem sikerült közelíteni, semmilyen módon. És ez sajnos elég szomorú.

Csak utólagosan jegyezném meg, hogy érdemes a képeken megnézni nagyban, és összehasonlítani a két játékot. :)

Kate Morton: Felszáll a Köd

2011-09-17T05:36:00.000-07:00

Ez tipikusan az a könyv volt, amit megláttam és megszerettem. Annyira szép és igényes, plusz amikor elolvastam a tartalmát, hogy elvileg, ez egy gótikus regény, és századelős a történet, nem is haboztam, szépen tettem is be a kosárkámba a könyvet, amivel akár ölni is lehet. (féltégla)

A történetünk egy átlagos úri családról szól, valahol Anglia berkeiben, ahol még szolgák dolgoztak a nagy kúriákban, ahol mindig az első szülött fiú volt a család főbüszkesége, amikor még úgy gondoltak a háborúra, mint egy új kaland kezdetére, és csak akkor jöttek rá, hogy nem játék, amikor valakit elvesztettek.

A történetünk persze nem itt kezdődik, hanem a huszadik század végén, amikor is Grace- t, aki valaha szolgáló volt a Rivertoni házban, megkeresi egy rendezőnő, hogy a házban megesett tragikus történetről filmet szeretne forgatni. Grace elméje egyre inkább visszatér a múltba, és általa megismerhetjük az igazságot, amit majdnem egy évszázadig rejtegetett, és most végre napvilágra kerül.

A regény nagyon furcsa, tényleg egy kissé szenilis idős hölgy fejében vagyunk, akinek úgymond kiesnek a gondolatok már a fejéből, és inkább a múltban él, amit úgy érzékel, mintha maga a múlt lenne a jelen. Közben persze, néha észhez tér, és rájön, hogy jelenleg éppen egy autóban ül, vagy már az ágyában fekszik.

Nagyon sokan dicsérték ezt a könyvet előttem, szinte szó szerint agyba főbe, különlegességét is többen hangsúlyozták, amihez kétség sem fér, mivel nagyon egyedi. Nekem olykor mégis egy kicsit bő lére eresztett volt. A hatszáz oldal helyett, szerintem négyszázba minden belefért volna, és akkor nem lettek volna unalmas részek.

A jellemrajzok egyszerűen fantasztikusak, Grace egy nagyon hihető, eleven karakter, és vele együtt a többiek is. A legapróbb cselekmény is közrejátszik a végkimenetelbe, ami olyan, mint maga az élet. Nagyon sok mindent gondolhatunk arról, hogy mi lesz végül a befejezés, a csattanó, de azt ami valójában történt, sosem találnánk ki.

Nem egy vidám regény ez, ó, csöppet sem. Kicsit szomorkás, kicsit misztikus, kicsit keserédes. Azt gondolom nagyon találó címe van, a Felszáll a Köd valahogy pontosan érezteti velünk a könyv hangulatát. Miközben olvasom, olyan mintha egy ködben állnék, ami csak a legvégén oszlik el.

Riverton Kastély

A könyv mint már mondtam, hatalmas, hatszáz oldal. Ennek ellenére a gerince nem törik, szép állapotú maradt nálam a fedőlap is, nem beszélve arról, hogy mennyire igényes, és gyönyörű a kép van rá nyomtatva. A sortávolságot azonban túlzásnak tartom, ez a könyv majdnem fele ilyen vastag lehetett volna, ha egy kicsit lecsökkentik azt. Persze tudom, akkor nem lehet 3500 forintos áron eladni. De így viszont kényelmetlen olvasni.

Lényeg a lényeg. Ez a könyv jó, érdekes, de nem hiszem, hogy akármikor szívesen újra neki látnék. Igazi hangulat könyv, és még így is kicsit túl lassú folyású nekem, ugyanakkor nagyon reális képet mutat az akkori világ szörnyűségeiről és szépségeiről egyaránt. Számomra tízből nyolc. De nem hinném, hogy több könyvét megvenném az írónőnek, nem nekem való.

Hideyuki Kikuchi - D, A Vámpírvadász - A halott város

2011-09-16T08:49:00.000-07:00

Ez a manga a sorozat negyedik kötete.

Még sosem írtam mangáról, hogy miért? Mert azt gondoltam, hogy én igazából könyves blogot szeretnék vezetni, és sokat vaciláltam azon, hogy a manga vajon mégis beleillik-e ebbe a műfajba, de mivel annyira de annyira szeretem a mangákat, a képregényeket és a visual noveleket, hogy mostantól ilyesmikről is számíthattok tőlem bejegyzésre.

A Vámpírvadász D nekem régi kedvencem, először a mozfilmet láttam róla, majd miután megnéztem, és elkezdtem nyomozni, megtudtam, hogy manga sajnos akkor még nem volt belőle, de könyv viszont igen. Így hát külföldi internetes portálokról megrendeltem a több kötetes D sorozatot, és teljesen bele is feletkeztem. Sajnos a könyvekhez magyar nyelven nem lehet hozzáférni, ellenben a viszonylag új manga verzióhoz annál inkább.

D egy különleges repülő városhoz érkezik, ahol rögtön különös dolgok történnek. A polgármester lányának nyakán harapás nyomok vannak, tehát biztos vámpírok is garázdálkodnak a városban. Emellett a város lakosaiból egyre többen élőholttá változnak, és úgy tűnik, itt semmi sem az, aminek látszik, és ezt a rejtélyt is D-nek kell megoldania.

Az utópisztikus és kissé horrorisztikus történet végig izgalomban tartja az olvasót, a rajzok gyönyörűek és igényesek, szinte borsódzik a hátunk bizonyos képektől, ahol szinte filmszerűen tárják elénk a cselekményeket.

D a mozifilmből

A manga jó minőségű, hagyományos, japán manga olvasás irány szerint olvasandó, ( az- az jobbról balra) amit nagyon becsülök, csücsül itthon a polcomon nekem is pár eredeti japán, és azt kell mondjam, így az igazi. A borító nagyon szép, tökéletesen visszaadja a sorozat komor, sötét hangulatát.

A mozifilm plakátja

Nem igazán tudok rosszat mondani D-ről és a történetről. Nagyon szeretem most is, nagyon jó volt most manga formában elolvasni a regényt. D továbbra is egy megfoghatatlan, rejtélyes idegen a szememben, aki mindig ott van, ahol lennie kell. Számomra tízből tíz pontos. Remélem minél hamarabb olvashatom a következő kötetet. Annak akinek tetszett a manga, mindenképp javaslom a film megnézését, és a regények elolvasását is!

A mangát nagyon köszönöm a FUMAX kiadónak!

Szavazás végeredménye

2011-09-16T08:23:00.000-07:00

Nalini győzött :) Nem sokkal maradt le utána Frost így amint feltettem az első Nalinis novellát, azonnal neki látok Frostnak is. :) Nalini - Must Love Hellhounds című novellás kötetében lévő novellát fogom először lefordítani nektek. A novella hétfő, keddre várható. Remélem örülni fogtok neki, és tetszeni is fog.

Kresley Cole: Vámpírharc

2011-09-14T06:41:00.000-07:00

Ez a kötet a sorozat 3. része

Cole-tól a sorozat első kötetét már lassan több mint másfél éve olvastam. Akkor még viszonylag kevés könyvet ismertem ezen műfajon belül, és kissé furcsáltam és idegenkedtem a könyvtől, amikor belekezdtem, végül észre sem vettem, mennyire magával ragadott a történet, és ha az emlékezetem nem csal, még aznap végig olvastam, amikor megvettem.

Ez a könyv már szó szerint egy éve ül a polcomon. Megjelenéskor azonnal beszereztem, de mivel a második rész végén kicsit sem voltak szimpatikusak azok a szereplők, akikről a mostani rész szól, nem igazán akarództam neki állni. Azóta már a következő két rész is itt van, szintén olvasatlanul, és ha a hírek igazak, hamarosan jön a hatodik rész is.

Bowen egy vérfarkas, több száz évvel ezelőtt elvesztette a párját, és sajnos egy vérfarkasnak egy életben csak egyetlen párja lehet, több nem. Bowen azóta szinte nem is él, egy jóslat éleszti újra fel, ami azt mondja, hogy újra meglelheti a szerelmét. Miközben ezt az utat követi, egy különös boszorkánnyal találkozik, és hiába küzd önmaga ellen, egyre jobban beleszeret, és ez egy olyan dolog, amire még nem volt példa a Lkye-k történelmében....

Őszinte leszek, én szeretem ezt a műfajt, és remélem a helyén is kezelem. A Paranormális románcok írói közt Cole egy zseni. Szuperül ír, mindig épp eleget ad, és az utolsó pillanatban is tartogat számunkra meglepetéseket. Nem unatkozunk egy percre sem, és a szex is úgy beleillik a történetbe, és olyan hihető, ahogy van. De! Igazából ez a könyv, ahogy ettől a műfajtól manapság sajnos várni lehet, nem igazán szól sok mindenről. Ez nem zavaró, mert aki ilyet vesz a kezébe inkább egy romantikus- erotikus könyvélményre vágyik, és egy könnyen olvasható, falható regényre nem pedig egy Dickens-re.

A borító nem nyerte el a tetszésemet, az első kettő sokkal jobban tetszett, ellenben a betűk mérete normális, "csak" ötven oldalnyi reklám van a végén, ami tűrhető, és nem törik a gerinc sem. De az biztos, hogy ha nem tudnám, mi is ez a könyv, vagy ne keresném a műfajt, nem venném meg.

Mindent egybe vetve, a könyv pörgős, humoros, kellemes olvasmány. Senki se várjon tőle szépirodalmi magaslatokat, de egy szórakoztató urban fantasy ponyvának tökéletes. A műfaj rajongói ne hagyják ki semmiképp, ez a sorozat csak egyre jobb és jobb lesz.Számomra tízből kilenc.

Mostmár biztos, hogy a Dreamworks megvette a Fever jogokat!

2011-09-11T04:40:00.000-07:00

Dreamworks új Franchrise-t indít.

Previously set up at 20th Century Fox under New Regency banner

By JEFF SNEIDER

A Harry Potter a végéhez ért, a Twillight Saga-nak is hamarosan vége, Az Éhezők Vidalát pedig rengetegen várják, így hát a Dreamworks is úgy döntött, hogy elindítja a saját Fantasy franchrise-át. Ami biztos, az- az, hogy a stúdió mind az öt Tündérkrónikák könyv jogát megvette.

A terv előzetesen a 20th Century Fox neve alatt fog futni, egy teljesen új banner-rel.

A sorozat Mackayla Lane- ről, egy átlagos fiatal Georgiai lányról szól, aki elutazik Írországba, hogy felkutassa a testvére gyilkosát. Amíg tengerentúl van, egy hihetetlen világot fedez fel ami tömve van ősi titkokkal, és nehezen legyőzhető szörnyekkel. Ha ez nem lenne elég, különleges tulajdonságokkal van felruházva, amik ahhoz vezetnek, hogy meg tudja találni a Sinsar Dubh-t, a hatalmas ámbár megfoghatatlan könyvet, ami segíthet megmenteni az emberi és a másik világot.

Igaz ami igaz, még nem lehet tudni mi lesz a projekt-ből de előre láthatólag egy élőszereplős fantasy franchrise várható belőle.

A felnőtteknek szánt sorozat utolsó része, a Shadowfever Januárban jelent meg Amerikában, nálunk várhatóan 2012 év elején fog.

Dreamworksnek hosszú távú tervei vannak a Disney-vel, hogy bemutassák a az élő szereplős képeket.

Az eredeti hír:

http://www.variety.com/article/VR1118041588?refCatId=4154&query=karen+marie+moning

Amy Plum: Die for Me

2011-09-10T10:36:00.000-07:00

Nem csak magyar könyvek tudnak borítófronton elcsábítani, hanem bizony a külföldiek is. Amint megláttam ennek a könyvek a fedelét, nyál csorgatva ültem a gépem előtt és fontolgattam magamban a "kell vagy nem kell" kérdését. Mivel kritikát írok róla, azt hiszem sejthetitek, mi lett a könyv sorsa.

Történetünk egy családi tragédiával kezdődik, avagy Kate-nek, a barna hajú New Yorki lánynak, és Charlotte-nak a szőke hajú - (Ebből el is lehet dönteni, hogy a barna csaj a könyvmoly, a szőke meg a buli maca.... jaaj... ha lett volna egy vörös tesó az lett volna a kéjkirálynő vagy mi a szösz? ) - testvérének, megölték a szüleit. Így Franciaországba költöznek a nagyszüleikhez, méghozzá Párizsba. Kate kávézókba jár olvasgatni, és bizony, mily meglepő fordulat, egy kávézóban összetalálkozik a pillantása egy hihetetlenül jóképű fiúval, sőt úgy tűnik nem csak neki tetszik a srác....

Na már most, igen... ehhem... Ez bizony egy ilyen sablonos történetecske. Egyetlen különlegessége, hogy ki nem találnánk milyen természetfeletti lények vannak benne. Nem is csoda, mert engem inkább taszított a gondolat, hogy egy ilyen párom legyen, nemhogy vonzott volna...

A történet cselekménye hihetetlenül lassú, rengeteg romantikázás van benne, és ami a legbosszantóbb két hivatalos találka után úgy egymásba habarodnak hőseink, hogy máris meghalnának egymásért... Nagyon sok csöpögős, kissé abszurd, ámbár kiszámítható jelenet van a könyvben. A nagyszülők is hihetetlenül engedékenyek, olyan dolgokat megengednek, amit egy jóravaló, normális szülő se tenne meg, márpedig ők annak vannak feltüntetve.

A cselekmény szó szerint akadozik, az érdekes részekről túl kevés szó esik, a felesleges sallang pedig majdnem a háromnegyedét kiteszi a kötetnek. A főgonosz legyőzése, sőt maga főgonosz is nevetséges úgy ahogy van, egyszerűen hihetetlen, és bugyuta az egész.

A borító persze - csak hogy jót is mondjak - gyönyörű! Nagyon könnyű olvasni is. Semmi különleges kifejezést nem használ az író, maximum néhány francia szót, de afelett nyugodtan átsiklunk, vagy megmagyarázza az írónő, hogy mit is jelentenek. Tehát a szókincse a könyvnek 2 pontos.

Még egy szőrözős megjegyzés, de lehet ez már csak azért, mert kinőttem én már ebből. A főhősnőnk nem egyszer jellemzi úgy szerelmét, hogy "lethal". Ez azt jelenti, hogy legyőzhetetlen, szinte isteni erejű, de egyben jól kinéző is... blaaa blaaaa blaaaaaa. Na már most, én egyszerűen egy 19 éves srácot nem tudok így elképzelni. Vagy lehet el tudnék, de akkor nem így kellett volna jellemezni, ahogy a könyvnek sikerült. Így csak egy gúnyos mosolyt csalt az arcomra eme szó gyakori használata. Már bocsánat, de én ezt nem tudom elhinni attól, hogy minél többet le van írva.

Mindent egybe vetve, látom én, hogy ebben a műfajban bármi eladható. Az ilyen kiszámítható, klisés zagyvaság is, amiben teljesen felesleges az urban fantasy vonal, elment volna ez egy sima fiataloknak való szerelmi regénynek is. Vagy még annak se.. Mégis be kell valljam annyira nem csalódtam, mert húzták már le előttem elegen, és amikor olvastam egy könnyű olvasmányra vágytam, amin nem kell gondolkozni... Na ez tökéletesen megfelelt a célnak. Ennek ellenére sem fog tőlem 4 pont-nál többet kapni. Fene ezekbe a szép könyvekbe.... Lassan előítéletes leszek.

Pat Walsh: Crowfield Démona

2011-09-09T09:13:00.000-07:00

Olykor olykor egy felnőttnek is jól esik egy olyan könyvhöz nyúlnia, ami minden bizonnyal nem neki íródott, mégis szeretne bele süppedni egy egyszerű, kedves és jóleső világba. Én pontosan így éreztem, amikor végre neki tudtam látni a Crowfield Démonának.

Szó sincs arról, hogy ne tetszett volna az első rész, mivel kifejezetten élveztem, de egyszerűen nem szerettem volna negatív kritikát írni egy olyan könyvről, ami igazából jó, csak nekem nincs hangulatom hozzá. Pontosan ezért került ennyi időbe, hogy végig olvassam. Amikor végre kedvem volt hozzá, nem tudtam letenni, és szinte nem is értettem, miért nem sikerült előbb végig olvasni ezt.

Ismét visszatérünk a Crowfieldi apátságba, amin immár nem ül átok, nem is szakad folyamatosan a hó, hanem végre eljött a tavasz. Persze nem íródott volna ez a regény, ha minden ilyen egyszerű lenne, és Williamnek nem állnának új akadályok az útjába.

Azt kell mondjam ez a rész kicsit komorabbra sikerült. Talán a folyamatos eső volt az oka, ami számomra furcsa is volt, hiszen számomra a tavasz nem a folytonos zivatart jelenti, hanem inkább a virágokat és a bimbózó napsütést.

A könyv színvonala semmit sem változott, sőt inkább azt mondhatnám ez sokkal pörgősebb volt. Továbbra is élvezhetőek a leírások, és pontosan elegek ahhoz, hogy mindent tökéletesen el tudjunk képzleni, mégis elég egyszerűek, így a kisebb gyerekek sem fognak belefáradni.

A borító szerintem tökéletesen visszaadja a könyv hangulatát. Nagyon tetszik bár az első jobban tetszett. Ez a borító is ugyanolyan jó minőségű mint az első részé. A betűk mérete sem változott, így a könyv igazából másfél óra alatt kiolvasható, de higgyétek el, megéri!

Nagyon szeretem Crowfield különleges atmoszféráját, Pat Walsh nyugodtan el tudott rántani engem a meleg nyárból, a hideg zimankós tavaszba. Ajánlom ezt a könyvet gyermek szívű felnőtteknek és persze kicsi gyerekeknek. Számomra tízből nyolc.

A könyvet nagyon köszönöm Bridge- nek és a Lybrium kiadónak!

Szavazás a Blogon!

2011-09-09T07:17:00.000-07:00

Kedves Blogolvasók!

Nagyon sokan küldtetek nekem e-maileket azzal, hogy miket szeretnétek ha lefordítanék, milyen novellákat, bizonyos írók tollából. Pontosan ezért szavazást hirdetek, a mai naptól kezdve két héten át tart, és amelyik író a legtöbb pontot kapja, annak fordítom le a novelláját. Miután ez megtörtént, utána ismét új szavazást indítok és újra választhattok. Természetesen mindig egy adott sorozat novellái kerülnének sorrendben fordításra, pl. Kenyon novellák. A Tündérkrónikák és a Vámpírakadémia világához kötődő novellákat automatikusan fordítom, és igyekszem időmtől függően minél előbb elétek tárni őket! Köszönöm a segítségeteket, és utólagosan is a rengeteg levelet, a szavazás a blog oldalán található.! E-mailben továbbra is örömmel látom az ötleteiteket!

Tündérkrónikák 6. 7. részéről és a továbbiakról!

2011-08-31T04:47:00.000-07:00

Karen Marie Moning hírei a jövőről:

Azért, mert folyamatosan újra hallom ezt a kérdést, rájöttem, hogy valószínűleg nem elégítettem ki a kíváncsiságotokat. Itt a Facebookon posztolom, és megkérlek, igyekezzetek híresztelni, amiket most mondok.

Jelenleg egy olyan trilógián dolgozom, ami Daniról, Christian MacKeltar-ról, Ryordan-ról és a titokzatos "táncos"- ról szól elsősorban a Dublini Tündérkrónika világában. Minden egyes regény különálló lesz a trilógiában, különálló misztikummal, azonban nagyon sok titok lappang még a háttérben amire fényt kell deríteni.

Ahol Mac éppen magát elemzi a könyvekben, ott Dani piszkos sikátorokban gyilkolászik. Nagyon sok a részlet, nagyon sok az akció. Rendkívül különböző a két sorozat, teljesen mások a fő elemei. Szinte kirobban belőlem a történet.

Azok kedvéért, akik aggódtak volna, a trilógia nem lesz YA. Ha kategorizálnom kéne, azt mondanám valahol a YA és a felnőtt irodalom között áll. De nem akarok minden poént lelőni. Néha megbotránkoztató lesz, de melyik tini nem az? Nagyon sok megválaszolatlan kérdés maradt a Tündérkrónikák után, amikre választ kaptok az újban.

Fantasztikus hírek: Beleegyeztem abba, hogy írok még két regényt. Amikor a trilógia elkészül, visszatérek az eredeti Tündérkrónikák történet szálra, és újra Mac-ről, Barronsról, V'lane-ről, Cruceról, az Unseelie királyról annak szeretőjéről és a teremtés daláról fogok írni.

Mindent összevetve, még öt kötet várható a Tündérkrónikák világában!

Azért, mert ismerlek titeket srácok! Tudom párotokat ez idegessé tesz vagy éppen izgatottá. De bízzatok bennem. Nem kötök kompromisszumokat se a karakterekkel, se a történettel. Olyan lesz amilyennek lennie kell, igaz önmagához, ami néha a rögös úton át vezet. Sötét idő következik. De ne feledjétek én szeretem a karaktereket, a világot, és titeket olvasóim.

Végezetül, kérlek ne rémisztgessétek Dreamworks-t az NC 17- el. Nem írok Nc- 17-et. NC-17 képzelgésetek van. Azt hiszem srácok, néha nektek kéne nekem történeteket mesélnetek!

(NC- 17 az 17 éven aluliaknak nem ajánlott filmeket jelent Amerikában. Még nem hivatalos ugyan, de úgy néz ki, bizony a Dreamworks megveszi a Fever jogokat!)

Vámpírakadémia novella - Adrian elveszett története

2011-08-29T05:08:00.000-07:00

A történet Richelle Mead novellája, én csak lefordítottam. Kérlek a novellát ne használd máshol! Nagyon köszönöm a lektorálást a Vámpírakadémia fan clubnak, legfőképpen Lupinak, és köszönöm a megtiszteltetést, hogy engem kértetek fel a feladatra!

Szerkesztő üzenete:
Amikor Richelle Mead leült, hogy elkezdje a Bloodlines-t, minden fejezetet más szereplő szemszögéből írt meg. Ez Adrian elveszett története...

Első fejezet

Adrian Ivashkovnak nem volt jó a huszonegyedik születésnapja. Elérni azt a kort, hogy legálisan is ihasson, nem volt épp nagy ügy, főleg, hogy már tizenhárom éves korától elcsent egy kis likőrt a szülei szekrényéből. A sármjával és a státuszával bármelyik bárban kiszolgálták, legyen az vámpír vagy emberi. Ezt bizonyítandó, ma reggel is borzalmas másnapossággal küzdött. Sőt tegnap is. És tegnapelőtt is. Adrian meg volt győződve arról, hogy csak egy kellemes diétán van, és emiatt nehéz volt megmondani, hol kezdődik a másnapossága és hol végződik. A kellemes diéta természetesen a vér volt. Szüksége volt rá, azért is, hogy életben maradjon, de csökkentette a másnaposság érzetét is. Legalábbis részben.

Kilépett a szülei városi házából, ahogy múlt éjjel is, a lenyugvó nap bántotta a szemét, úgy tűnt, csak még jobban ingerli a fejfájást a koponyája sarkában. Mennyi is lehet az idő? Hét? Nyolc? Bármennyi is, sokáig aludt, bár ezt nem tartotta problémának. A fény hamarosan elmegy, és csak kevesebb ember lesz az etetőknél. Adrian már régóta nem törődött azzal, mit gondolnak róla mások, de ez nem jelentette azt, hogy találkozni akar a sok szánakozó pillantással, ami mostanában nem volt épp ritkának mondható.

A későn kelés azt is jelentette, hogy nem kell találkoznia a szüleivel, mielőtt elindulnak. Amúgy sem nagyon akart volna velük beszélgetni – különösen az apjával nem – és az anyjával sem azon a napon, amikor beidézték hamis eskütétel és lopás vádjával. Nem mintha Adrian halálra aggódta volna magát. Lady Ivashkov sosem fog börtönbe kerülni. Rendben lesz, talán kell egy kis közösségi munkát végeznie. A státusza megóvja ettől – sőt még többtől is -, bár mostanság, amennyi gyilkosság és törvényszegés történik, az ő problémái voltak a legkevesebbek.

Ahogy átszelte a gyönyörűen gondozott mora kerteket, beleértve a királyi udvart, Adrian nem tudott másra gondolni, vajon az anyja, tudja- e, hogy ma van a születésnapja. Általában igen, tudta (nagyon gondosan leírt minden fontos dátumot egy noteszbe) és nagylelkűen megjegyezte, hogy vegyen valami szépet magának. Aztán mindig emlékeztette az apját is erre, aki mindig ellátta egy csomó ígéretes javaslattal arról, hogy Adriannak mit kéne kezdenie az életével. Most belegondolva, Tatjana sosem ítélkezett fölötte. Minden évben emlékezett a születésnapjára, sosem nyaggatta, ellenben mindig adott neki egy általa választott ajándékot. A Morák királynőjeként, sosem vásárolt személyesen, de mindig nagyon részletes utasítást adott a szolgáinak arról, milyen ajándékot is vegyenek neki. Meglepetései mindig extravagánsak és szépek voltak, de csak kicsit praktikusak. „Olyan, mint Te”- mondta egyszer. Múlt évben rubin berakásos mandzsettagombokat kapott. Ahogy eszébe jutott az a nap, azon kezdett töprengeni merre is lehetnek vajon. Sosem gondolta, hogy hordaná őket és nem vigyázott rájuk eléggé. De azt sem gondolta volna soha, hogy Tatjana meghal. Végül eldöntötte, hogy majd később megkeresi őket. Azután, hogy vért kapott az etetőktől. És egy 1 pohár ital után. Természetesen nem kezdheti el a születésnapját ital nélkül, különben is innia kellett a saját maga egészségére, tartozott annyival az egyetlen élő személynek, aki még mindig tudta, hogy a mai nap egy különleges nap.

- Boldog Születésnapot!

Adrian megmerevedett. A szavak túl csöndesek és kedvesek voltak, mintha csak kísérleteztek volna velük, de a vámpír fülek könnyen érzékelték őket. Lassan megfordult, és Jill Mastranot találta szégyenlősen maga előtt. Elég magas volt a korához képest, - tizenöt volt, ha jól emlékezett – hosszú vékony combokkal és olyan nőies bájjal, ami érettebbnek tüntette fel a koránál. A haja dús volt, hosszú, és barna tincsekbe göndörödött, a szemei – amik idegesen tekintettek fel rá -, mint a tisztára csiszolt jáde.

- Kicsi Jill. – mondta, magára erőltetve egy mosolyt, ami a második személyisége is lehetett volna, teljesen mindegy, mennyire zavarta valami, vagy mennyire hasogatott a feje. Beoldalazott a közelben lévő almafa alá, ami megvédte a nyugati ég sugaraitól. – Ki a franchoz beszélsz?

- Hozzád. – mondta. Egy kis mosoly jelent meg a lány arcán és az idegessége is gyengülni látszott. – Ne titkold. Tudom, milyen nap van ma.

- Mitől vagy olyan biztos benne? Talán idősebbnek nézek ki? Ez nagyon kegyetlen dolog, kegyetlen ilyet mondani! Következőre talán már azt is el fogod mesélni nekem, hogy őszülök? Összetöröd a szívemet, Mastrano! Teljesen összetöröd. Adrian menni akart. Az etetők hívták, a teste teljesen kiéhezett a forró, sós emberi vérre. Majd egy kis whiskyre. Pontosan arra volt utána szüksége. De Jill azon kevesek közé tartozott – pontosabban nagyon kevesek közé -, akikre mostanában nem volt mérges, és teljesen meglepődött azon, hogy tudta a lány, ma van a születésnapja, amikor soha senki nem tudta rajta kívül. Benyúlt a zsebébe és előhúzott egy cigarettát, majd az öngyújtót, és reménykedett abban, hogy az egyik szenvedély enyhíti a másikat.

A szívemet szóra Jill sápadt arca teljesen elvörösödött. Nem kellett volna ezt mondania, jött rá hirtelen. Teljesen megfeledkezett róla. Tudta persze, hogy Jill egy ideje szerelmes belé, és őszintén remélte, hogy kinövi, hiszen ebből sosem lehet semmi. Van pár határ, amit Adrian sosem lépne túl. A tizenöt éves lányok is ezek közé tartoztak. Nem kéne bátorítania. Még a régi becenevét is próbálta nem használni. De sajnos a flörtölés egy olyan hobbija volt, amit néha észre sem vett.

- Te mondtad nekem. – magyarázta. - Nekem és még pár embernek közülünk. Elég régen. A Szent Vlagyimirban. Együtt lógtunk, nálam volt a horoszkópos könyvem, és mindenkinek megnéztem a horoszkópját. Te oroszlán vagy. Társaságkedvelő, magamutogató, önelégült, arrog...-

Jill hirtelen beharapta a szája szélét, Adrian pedig nevetett. – Kimondhatod. Arrogáns. Arrogáns

seggfej.

- Nem! Én nem hiszem ezt rólad! – mondta hajthatatlanul. – Egyáltalán nem! Úgy értem ez csak egy

halom csillag. A szavai fura érzést keltettek benne, jót is, rosszat is. Jó volt így látni, olyannak amilyen volt, egy ártatlan, félénk lánynak. Nem nagyon látott ilyet mostanában. Ráadásul pontosan tudta kik lehettek

azok a „páran” és belőlük csak ő emlékezett erre a napra. Hízelgő és szomorú.

- Hát - Mélyet szívott a cigarettából. – Neked és a csillagoknak is igaza van. Ma van a születésnapom.

A lány felragyogott. – Lesz partid?

Minden igyekezetét beleadta, hogy ne változzon meg az arckifejezése. – Nem. Mi olyan különleges

abban? Számomra minden nap egy nagy buli. Nincs szükségem arra, hogy embereket rángassak ide. -

Azt sem akarta volna megemlíteni, hogy valószínűleg a barátai túl elfoglaltak ahhoz, hogy tartsanak egyet. Tatjana néni – gondolta. Tatjana áthívna engem vacsorázni. De közben rájött, hogyha tényleg bulizni akarna, biztos találna jó pár „barátot” – főleg lányokat – akik majd kiugranának a bőrükből, ha csatlakozhatnának hozzá. Talán mégsem olyan rossz ötlet ez – de ez nem illene Jill érzékeny lelkéhez.

- Amúgy- tette hozzá. – Biztos nem érnél rá. Biztos van egy szuper randid ma.

Valami átfutott a lány arcán, zavart lett, majd az izgatottból átváltott borússá. Jill idegessége visszatért. Adrian felvonta a szemöldökét. Erre nem számított.

- Tényleg randid van!

Jill lassan megrázta a fejét. – Nem. Nem. Nem ilyesmiről van szó! Vacsorázni megyek Li- Lissával és a családommal. – Nagyon nehezen tudta kimondani a nevét. – Megbeszéljük...ööö...a jövőmet. Egy pillanatra Adrian eljátszott a gondolattal, hogy van valaki, akinek az élete még komplikáltabb, mint az övé. Jill arca bátornak tűnt, ám a szemei elárulták őt. Egy hónappal ezelőtt, Jill nyaralni volt a családjával Michiganben, alig várva, hogy végre a Szent Vlagyimir gimnáziumi tagozatába járhasson. Ám akkor megtudott egy rég eltemetett titkot. Egy olyat, aminek az eltitkolásáért az anyját megbüntették. Jill apja főnemes volt, egy eltűnőben lévő vérvonalból. Évekkel ezelőtt halt meg, egy olyan család tagjaként, amiből már csak egy személy él. Jill féltestvére, Lissa Dragomir. Lissa Dragomir, más néven Vaszilisza királynő. A jelenlegi Mora uralkodó. Minden kíváncsiság nélkül, Adrian megidézett egy kis varázslatot magából, hogy láthassa Jill auráját, egy olyan mezőt, ami minden élőlényt körbevesz. A varázslat könnyen jött, kicsit lassabban ugyan a tegnapi italozástól, de gyorsan fel is vidította, ahogy mindig. Minden morának volt tehetsége a föld valamelyik erejének a használatához, a négy alap, és egyben leggyakoribb a tűz, víz, föld és a levegő. Csak pár olyan „szerencsés” van, mint Adrian, aki az ötödiket tudja uralni, a lelket, amelyik erősebb, mint bármelyik másik elem. A használói általában ebbe beleőrülnek.

Nem sikerült teljesen jól kivennie Jill auráját. Nem volt teljesen uralma alatt a lélek. Látott felvillanni különböző színeket, de tompák és halványak voltak. Gyanította. Idegesség. Nem mintha ne tudná leolvasni az arcáról. Sonya Karp, egy másik lélekhasználó valószínűleg sokkal többet megértett volna belőle. Megpróbálta tanítani, de nagyon kis türelme volt a tanuláshoz mostanság – vagy akár rá. A lány vidám természete, és élet szeretete nem igazán passzolt az ő sötét hangulatához. Befejezte a varázslatot és Jill aurája eltűnt a szemei elől.

- Talán te is eljöhetnél! – mondta a lány hirtelen. Ismét visszatért a buzgóság az arcára, bár most már

óvatossággal párosult. Jill aggódott, nehogy túllépje a határait. – Így végül is megünnepelhetnéd a

szülinapod.

Adrian úgy megdöbbent, hogy elejtette a cigarettáját, ami leesett a földre, és a cipője hátuljáig gurult. – Ez nem úgy hangzik, mint egy ünnepség. Inkább, mint egy családi találkozó.

- De mások is lesznek ott!- magyarázta Jill. – És Lissa nem bánná!

Nem, Lissa valószínűleg tényleg nem, de Jill többi szava megkongatta a fejében a vészharangot. – Ki

más még?

- Ahogy mondtam Lissa, a szüleim, Christian, Ro.... Ahogy már egyszer, Jill most is befejezte a mondandóját a veszélyes szó előtt, de már túl késő volt.
Adrian hallotta a nevét, nem csak a fejével, de a lelkével is, ahova lándzsaként beékelődött. Rose. Képek villantak fel egy sötét szempárról, és egy ehhez tartozó ugyanolyan sötét hajról a fejében. Egy test, ami mindig izgalomtól feszült, mindenhogy gyönyörű és hihetetlenül veszélyes. Adrian rágyújtott egy másik cigarettára, lenézett Jillre, aki nem látta, hogy nehezen veszi a levegőt, és hogy hirtelen újra fellángolt a haragja.
Rose.

Hiszen ő mindenhol ott volt, ahol Lissa. És ahol Rose ott volt, ott volt Ő is. Rose és Dimitri szinte sosem váltak külön az udvarban. Adrian mindig kitért az útjukból, (és) igyekezett nem venni tudomást róluk Lissa koronázása óta, és mindössze kétszer futott össze velük. Egyszer, amikor a testőri feladatukat teljesítették, és Lissát kísérték egy tanácsgyűlésre. Rose és Dimitri olyanok voltak, mintha egyek lennének, mintha egy tökéletes oroszlán vagy farkas párt látna. Halálosak, minden körülöttük lévő rezdülésre figyeltek, egy részlet sem kerülhette el a figyelmüket.

Másodszor, amikor látta őket már nem voltak szolgálatban. Észre sem vették őt. Túlságosan el voltak egymással foglalva, miközben kint üldögéltek fényes nappal. Rose Dimitrire hajtotta a fejét, és olyan elégedettnek tűnt, ahogy Adrian még sosem látta – főleg nem akkor, amikor randiztak. Mondott valami olyasmit, amitől Dmitiri nevetni kezdett és mosolyt csalt az arcára. Olyan mosolyt, amiről Adrian azt hitte, nem is létezik. Adrian még mindig nem tudta eldönteni, melyik eset zavarta jobban.

A hivatalos, vagy a hétköznapi.

Azt akarta mondani Jill-nek, hogy ezer olyan dolgot tudna felsorolni, mit csinálna inkább, minthogy Rose-zal és Dmitrivel üljön egy asztalnál. Inkább a kóma vagy valaki szemének a kivájása vezette a

listát. Sosem töltené a születésnapját egy ilyen vacsorával. Sőt semmilyen napot. Női társaságot

találni magának jobb elfoglaltságnak tűnt. De először persze a vér. Aztán az ital. Te jó ég, mennyire

akarta azt az italt.

A szavak már formálódtak a szájában, egy udvarias visszautasítás Jill vacsorameghívására. Látta az arcán, hogy pontosan erre vár. De egy furcsa pillanatban, rájött valamire, amire Jill még nem. Azt mondta, hogy megbeszéljük a jövőmet. Nem. Tudta, hogy nem ez fog történni, el fogják mondani neki a jövőjét. Nem sok mindent tudott elképzelni, mi történhetne Jill-el, aki még egy hónapja se volt hercegnő, és csak a létezése tartotta Lissát a trónon.

Valaki eldöntötte. Egy csoport eldöntötte. – világosodott meg. Vagy csak egy részük. Adrian nem volt nagyon biztos abban, hogy működnek ezek a dolgok, de szinte látta maga előtt, hogy mi fog történni az este. Lissa elmeséli a híreket, uralkodói módon, amíg Jill, az anyja, és a mostohaapja – akit mindenképp meg kellett, hogy győzzenek, különben nem lenne találkozó – csöndben mindenbe belegyeznek. És Rose... Rose ott lenne, hogy megőrizze mindenki nyugalmát, amennyire csak tudja, mosolyogna és megviccelne mindenkit, és elmondaná Jillnek, hogy bármit is terveznek az nagyszerű lesz.

Jill sosem vitatkozna velük. Adrian sem lenne képes rá, de olyan okokból, amiket még ő sem nagyon

értett, úgy döntött, nem engedi Jill-t oda egyedül. Lehet, hogy még mindig részeg. – Mikor lesz?
Jill hihetetlenül boldog lett, ahogy meghallotta a szavait. Reszketve mondta meg a vacsora idejét és helyét, majd Adrian megígérte, hogy ott lesz. Jill ekkor elment, az arca sugárzott az örömtől, és azon tűnődött, vajon mi ütött Adrianbe.

Adrian felhorkant, majd megfordult és eldöntötte, hogy nem érdekes. Mit számít még egy bolond döntés az életében? Elmegy a vacsorára. Segíteni fog Jillnek azzal, hogy még szerencsétlenebb lesz, mint Ő.

De először a vér. Majd az ital. Aztán talán még egy.

Oliver Bowden: Assassin's Creed - Reneszánsz

2011-08-04T11:45:00.000-07:00

A könyv borítóját meglátni és megszeretni fél másodperc volt. És nem csak a külcsín, de a belbecs is bekecsegtető volt, a fülszöveg szövevényes, összeesküvős, megbosszulós, orgyilkolászós sztorit ífért. Pont nekem való csemege!- gondoltam naivan. A történet maga egy az egyben a nagysikerű videojáték fonalát követi, habár nem tapasztalatból tudom, a szokásos háttérinfó gyűjtés során derült erre fény.

Az 1400-as évek végén járunk Firenzében, Itáliában. Az író nem cécózik, a könyv harmadik (!) oldalán máris egy csetepatéban találjuk magunkat, ahol Ezio Auditore és bandája helyben hagyja a rivális Pazzi família néhány tagját. Gyorsan kiderül, hogy nem csak a „szokásos” Capulet-Montague kisstílű családi viszálykodásról van szó, hanem sokkal nagyobb összeesküvés folyik a háttérben. Két ősi ellenség, a Keresztes Lovagok és az Orgyilkosok rendje áll szemben egymással, ennek az elhúzódó ármánykodásokkal teli harc közepén találja magát Ezio, akinek sok tanulnivalója akad, ha életben akar maradni és az ügy szolgálatában kíván állni.

Itt szokott következni az a rész, ahol írok a világról, a karakterekről, a cselekményvezetésről stb. Most egy kicsit zavarban vagyok, mert ezek az „apróságok” szinte 100%-ban hiányoznak. Egyszerűen nincs jellemábrázolás, nuku, nada, semmi! E/3-omban íródott a regény, végig Ezio-t követjük nyomon ,(eltekintve 1-2 kivételtől, ami inkább hiba a „mátrixban” ) de esküszöm, egyetlen egy gondolat csíráját sem közvetíti felénk az író. olyan, mint egy bábu, aki ide megy, oda felmászik, leszúrja az őröket, fekszik-alszik-nem mozdul stb. Csak az van leírva a könyvben ha valaki csinál valamit fizikailag, amitől teljesen úgy éreztem, mintha egy 12 éves srác elnyújtott fogalmazást írt volna a kedvenc videojátékáról. Egyébként kismillió szereplő van a könyvben, a kötet végén az útmutatóban majdnem kilencvenet számoltam meg, többnyire érdektelen Carlok, Fernandok, Antoniok, de nem is fontos megjegyezni őket, mert 99%-uknak lepkefingnyi jelentősége sincs a regény szempontjából, és úgysem élne tovább 5 oldalnál. Ezt leginkább egy sakktáblaként lehet a legjobban elképzelni: az orgyilkosunk van az egyik végén, a másikon az áhított cél, közben pedig sok-sok bábu, amit le kell dönteni, és amiket le is dönt unalmas egymásutánban. Amíg egy játékban az ilyen fajta questelés izgalmas, addig egy regényben iszonyú kevés a boldogsághoz. További problémám volt, hogy Mr Bowden híján van minden dramaturgiai érzéknek, a legnagyobb tragédiákat, örömöket, árulásokat olyan átéléssel adja vissza, mint egy korhadt fadarab. Persze legalább nem vádolhatjuk meg hatásvadászsággal. További „kedvenceim” a hiteltelen, erőltetett párbeszédek voltak,és amikor az átvágott torkú beszél, és a fejbelőtt fickó magyaráz mielőtt meghal. Amit a könyv adott nekem – a 8 napi akaraterő tuningoláson túl- az a kezdő olasz nyelvlecke, a kötet végig van lábjegyzetelve, tele szerintem szükségtelen és szövegidegen olasz szavakkal, ráadásul a fordításban magyarul toldalékoltak (jujj!).

Mindezek után igazán kíváncsivá tett Oliver Bowen, de hiába néztem utána, a fickó egy fantom mindössze annyit lehet megtudni róla, hogy ez az álneve, kiemelkedően fantasztikus regényíró ha-ha), reneszánsz történész és jelenleg Párizsban él.

Érdeklődve várom, hogy lesz- e magyar folytatása a könyvnek, (bár én tuti passzolom) plussz elolvashatná rajtam kívül végre valaki, jó lenne megtudni, hogy létezik- e ember a Földön 12 éves kor felett aki tudja értékelni ezt az irományt.

A könyvet nagylelkűen a FUMAX kiadó bocsájtotta rendelkezésemre. Köszönöm nekik! Azért érdekes volt :)

Suzanne Collins: Az Éhezők Viadala

2011-07-28T09:40:00.000-07:00

Vallomás: ezt a könyvet csak azért vettem meg, mert fillérekbe került. Gondoltam, ha másnak nem is, majd gyújtósnak jó lesz. Igazából, ez egy nagyon jó önigazolás volt a gyűjtögető kis lelkemnek, hogy érdemes mindenféle – akár érdektelennek tűnő- könyveket is behörcsögösködni, mert kedvencek lapulhatnak a kirakodóvásár utolsó roskadozó bódéjában is!

Disztópikus társadalom képe tárul elénk: Észak-Amerika területén totális nyomor és elnyomás alatt élnek 12 elszigetelt körzet lakói, ó felettük hatalmaskodik a Kapitólium. 74 évvel ezelőtt a körzetek fellázadtak elnyomójuk ellen, sajnos kudarcot vallottak, büntetésük azóta is minden évben: az Éhezők Viadala. Tizenkét lány és tizenkét fiú – körzetenként egy pár- abban a „megtiszteltetésben” részesül, hogy megküzdhetnek egymással utolsó vérükig. A játékszabály nagyon egyszerű: ölsz vagy megölnek, csak egy maradhat életben.Tisztára mint a Hegylakóban, csak itt élőben nézheti Panem egész akossága a showt.

A tizenkettedik körzetben találkozunk Katniss-szal, aki önként jelentkezőként kerül a Viadalba, mert nem hagyhatta alig 12 éves húgát a biztos halálba menetelni. A lánynak nem ismeretlen a túlélésért folytatott harc, mióta apja meghalt, minden nap azért kockáztatja az

életét orvvadászként, hogy legyen mit enni a családjának. A viadalon Katniss párja Peeta lesz, egy erős 17 éves srác, aki szinte nulla tapasztalattal rendelkezik gyilkolás téren (tegye fel a kezét, akinek több van…). Mentoruk az egyetlen korábbi győztes a 12. körzetből, egy Haymitch nevű folyamatos alkohol mámorban úszó fickó, elvileg neki kellene segíteni a srácoknak, már ha sikerülne eszméletnél maradnia. Szóval nem sok jót tartogat a jövő Katnissék számára, annyi szerencséjük van csupán, hogy briliáns sztájlisztot kapnak Cinna személyében, akinek emlékezetes jelmezekkel, és egy kis trükkel sikerül felhívnia a támogatók figyelmét a tizenkettedik körzet játékosaira, talán megkönnyítve így valamelyikük túlélését.

Ha túl tudunk lendülni azon az eszement baromságon, hogy egy társadalom a legnagyobb kincseit, a jövő reménységeit, a gyerekeket ó küldi mészárszékre minden évben, akkor tetszeni fog a könyv. Én azért elég nagy agymenésnek tartom ezt az alapkoncepciót - hallja Mrs Collins? Persze bejött az írónőnek a dolog, hiszen kíméletlenül sokkol az első pillanattól kezdve, magától érthetődő természetességgel tolja az arcomba a brutális tényeket, és dobjatok meg egy zsák unlike-al, de nekem nagyon bejön a dolog (Gondolom másoknak is, mert készül az első részből a film, 2012 márciusában lesz a premier).

Katniss nagyon szimpi, kidolgozott karakter: szívós, okos, vannak elvei és éppen olyan tökéletlen, mint a legtöbb földi halandó. Jól tudtam vele végig azonosulni, ami már csak azért is vicces, mert ha belegondolok, én már a tizenkettedik körzetben megdögöltem volna egy hét alatt…mert se térerő, se kaja, se kindli – nem Tittinek való vidék.

A könyvnek végig sötét a hangulata, de szerencsére ez nem párosul melankóliával, a remény aranyszárnyú fecsegő poszátája nem hagy minket sűrűn búsulni, inkább az idegeinket terheli meg sok-sok izgalommal. Katnissról beszélek még mindig különben Aki akarva akaratlanul is reményt ad a penemieknek a nagy vadászat közben, amivel nem is sejti mekkora bajt hoz magára.

Nem szoktam számokkal értékelni egy könyvet, de ha tenném, akkor azt mondanám, hogy az Éhezők Viadala kirobbant a skálámról, egy szokatlanul magas pontszámot követelve!

Harry Potter - Film kontra könyv

2011-07-27T12:42:00.000-07:00

Szerintem sok bejegyzésben olvashattátok már, hogy mekkora rajongója vagyok a sorozatnak. Életem legmeghatározóbb könyvélménye. Annak a generációnak vagyok a tagja, aki együtt nőhetett fel Harry-vel, és voltam olyan szerencsés, hogy az első részt, még a nagy hype előtt kaptam meg. Különben magamat ismerve bele sem kezdtem volna. Mivel igencsak nem szeretek egy irányba haladni a tömeggel.

Sokat gondolkoztam azon, megírjam- e egyáltalán ezt a posztot. Leginkább azért, mert én sosem írok filmekről. Nem mondom, imádok moziba járni, de messze nem vagyok olyan napra kész a filmek terén, mint a könyveknél. A Harry Potter filmeket először meg sem akartam nézni, mondván, hogy nem akarom, hogy úgy képzeljem el a szereplőket, ahogy a filmben megjelennek. Hiszen ez a veszély akaratlanul is fennállt.

A Harry Potter könyvek egy olyan világba kalauzolnak minket, ami teljesen hihető, mégis tele vannak mágusokkal, boszorkákkal, leveleket hordozó baglyokkal, üstökkel, varászpálcákkal, és mindenféle varázslatos lénnyel. Mégis talán az egyik legjobb oldala az, - a frappáns és fantasztikus történet szövésen kívül - hogy igazán bele tudjuk élni magunkat a történetbe. Hiszen a mi világunkban játszódik, csak mi muglik, "nem látunk tovább a szemünktől és nem hallunk tovább a fülünktől", ahogy a varázslók mondanák. Nem beszélve arról a cselekmény szövésről, ami Rowlingot jellemezte. Ugyanis ez a sorozat nem jöhetett volna létre anélkül, hogy az írónő az első perctől ne tudta volna, hogy mit akar. Végig bújtatta a rejtélyeket és az utalásokat a könyveiben, itt minden mindennel összefügg, és egy titokra sem tudunk rájönni idő előtt. És itt elérkeztem ahhoz a ponthoz, hogy miért is nem rajongok a Harry Potter filmekért.

Először is, aki nem olvasta a könyveket, egy csomó rejtélyes és izgalmas nyomozásból kimarad. Semmi krimis, nyomozós jellege sem lesz az egésznek. Persze a filmek miatt elvette magától még a lehetőségét is annak, hogy a könyveket a rejtélyek miatt is végig izgulja. Minden poént lelövöldöz magának, ahelyett hogy venné a fáradságot, és neki látna egy olyan zseniális sorozatnak, mint a Potter könyvek.

Persze nem mondom, amikor végül úgy döntöttem, hogy megnézem a Harry Pottert a moziban, nem bántam meg. Amikor megláttam a Roxfort kastélyt a vásznon, teljes nagyságában, olyannak amilyennek elképzeltem, könnybe lábadt a szemem, ahogy most a hetedik rész esetében is, mikor elkezdődött a Roxfort ostroma. De azt gondolom, a filmeket CSAK úgy szabadna megnézni, ha már olvastuk a könyvet.

A két utolsó részen kívül, ahol végre volt ideje kibontakozni a cselekménynek. Minden rész túl rövid, és nem a lényegre helyezi a hangsúlyt. A negyedik résztől, mindből dupla részeket kellett volna, vagy kétszer ilyen hosszúakat csinálni, hogy egy olyan embernek is át tudjuk adni az élményt, amit a könyv nyújt. Persze a teljeset úgysem lehet, hiszen a film az film, de valamivel jobban megközelíthette volna.

Így a harmadik részben egy csomó dolgot nem tudunk meg Siriusról, agyalágyult dolgokkal,- mint például egy madárka röpdösése a kastély fölött -, elvették az időt a komoly dolgokról. Nem beszélve arról, hogy csak a hetedik részben mutattak be egy igazi normális patrónust. A harmadik rész szó szerint röhejes volt filmen, míg a harmadik kötet messze az egyik legjobban eltalált Potter rész.

A negyedik rész filmben egyenesen olyan volt, mintha kiragadtak volna a könyvből jeleneteket, és egymás után rakosgatták volna. Úgy érzem, azoknak, akik nem olvasták a könyveket, be kéne tiltani a filmeket, mert a könyv nélkül azt gondolják, hogy szuper, jobb esetben, vagy azt, "hogy mi ez a katyvasz, és te jó ég most akkor mi van?!". De ha elolvasnák a könyveket, meg értenék mi is az igazi varázsa az egésznek, mi az az atmoszféra, az a ragaszkodás a szereplőkhöz, amit a film nem igazán, sőt sehogy, nem tud visszaadni. Ha valaki valami csoda folytán nem látta volna a filmeket, és a könyvet sem olvasta, mégis tervezi, hogy megteszi, könyörögve kérem, ne rontsa el az élményt magának azzal, hogy megnézi a filmeket.

Nem mondom, hogy rosszak. Van jó pár színész, aki telitalálat a szerepére. (Alan Rickman, Daniel Radcliffe, Emma Watson.) De rengeteg szereplő nem jön át, sőt sokan nem is szerepelnek. Nem rosszak a filmek, de a zseniális regények mellett sekélyesek, szinte csak a látványra mennek, és elvették azt, ami talán a legjobb a Potter könyvekben, egy saját magunk által elképzelt fantasztikus és varázslatos világot. Ami akár létezhetne is...

Kibeszélő: Górcső alatt a Szellemidéző

2011-07-26T00:37:00.000-07:00

Ismerős a dolog, amikor egy olyan barátoddal találkozol, akivel közös hobbit űzöl, beültök egy vendéglátó egységbe, vagy akárhová, ahol elég jó kávét szolgálnak fel, és órák hosszat beszélgettek, annyira belemélyültök a diskurálásba, hogy észre sem veszitek, a tulaj mindjárt mentálisan megfojt titeket, ha nem távoztok?

Katamanóval és velem valami ilyesmi szokott történni, ha találkozunk. A téma általában a könyvek, és még könyvek, aztán pedig könyvek - a változatosság kedvéért. Többnyire hasonló az ízlésünk, így nagy biztonsággal ajánlunk egymásnak regényeket, de előfordul, hogy szög egyenest más a véleményünk. Na, ebből szoktak kialakulni a legjobb és legidőrablóbb dumálások, aminek a végén úgy is egyetértünk abban, hogy Jerrico Z. Barrons egy félisten:)

Azt gondoltuk megpróbálunk prezentálni nektek egy ilyen diskurzust, hátha valami érdekes jön ki belőle. Szóval ez egy próba, első áldozatunk, amit szétcincálunk: Kelley Armstrong Sötét Erők trilógiájának első része.

Kata már írt kritikát a könyvről, amit itt olvashattok: link.

Titti: Fogadjunk megint előbb belezúgtál a borítóba minthogy olvastad volna a fülszöveget.

Katamanó: Most mit mondjak? Hazudtoljam meg a gyengém? Neked nem szoktak tetszeni a pucér női állak és a piros kövecskék? Szerintem akkor is jól néz ki. Főleg a hátlapja. Az a sok kis virág, nagyon hangulatos. Egyébként egy másik könyvnél a lábakba zúgtam bele. Pedig komolyan nem vagyok leszbikus. Neked mi bajod a borítóval? "

T: A borítóval semmi! Tényleg gyönyörű, mint a legtöbb Könyvmolyos könyv. Bár a "kis hangulatos virágok" nekem fel sem tűntek :). A borítóhoz képest viszont a sztori irtó gyenge....Most mégis, mitől is olyan különleges az alaphelyzet?"

K: Az alaphelyzet talán semmitől, mégis nagyon jó hogy végre nem csak vámpírokkal és hasonló lényekkel találkozhatunk, hanem egy csomó X-man szerű tulajdonságokkal rendelkező gyerekkel. Ráadásul egy diliházban. Így még közelebb érzem magamhoz a szereplőket :)

T: Hát ez világos, tisztára mint otthon, nem? (*itt Kata alattomosan bokán rúg az asztal alatt*). De most mégis, adott egy átlagos lány, aki bekerül egy magán elmegyógyba, mert azt hiszi szellemeket lát, ott találkozik pár érdekes arccal, vagy nem is annyira érdekessel, és minden attól rejtélyes, mert "túl bonyolult" megmagyarázni. Nem bosszantott, hogy a könyv háromnegyed részéig semmi konkrétum nem derül ki?

K: Tudod, nálam vannak olyan periódusok, amikor abszolút nem izgat az ilyesmi. A könyv kifejezetten élvezetes. Csak úgy olvasatja magát. Te nem így láttad? Manapság nem igazán az a tendencia a sorozat kezdő részekben, hogy bármi is történne, sőt ebben legalább történt valami, tehát ez haladás. Sőt még Twilight klón sem volt, és nyálas andalgások sem voltak benne. De tudod mi bosszantott? A nyavajgós, menstruáció nélküli hősnő. Na engem aztán nem érdekel, hogy mikor jön meg neki, nem különösebben foglalkoztatnak az emberek menstruációs ciklusai."

T: Najah, elég gáz volt, én a "spontán hajfestés az iskolai lány budi mosdójában" résznél kaptam hülyét...Hagyjuk már! Különben, vagy legyen jól megírva a semmi történés, vagy ha közepesen van megírva, mint ez a könyv is, akkor legyen pörgős a sztori. Lehet, hogy kinőttem a young adult-ból

K: Hát figyelj, én még nem vagyok olyan öreg, mint Te. (*Titti leönt kávéval*) De nem hiszem, hogy ez lenne a gond, mivel a Vámpírakadémiát közösen is nagyon szeretjük. Az is kőkemény YA. De nekem az a fura, hogy úgy érzed nem volt benne semmi történés, hiszen nyomoztak, izgultunk, szellemeket láttak, megtudtuk a főszereplő srác igazi kilétét, sorolhatnám. Te ebből egyiket sem tartottad elég izgalmasnak? A megírás szerintem nem az író hibája. Tele volt tipikus Könyvmolyos nüanszokkal.

T: Hát marha nagy nyomozás volt! Igazából, ha mindez nem 400 oldalon írják le, hanem 100-on semmi bajom nem lenne, de így hiába haladtam gyorsan a könyvvel, eléggé unatkoztam. Végig olyan érzésem volt, még az utolsó oldalon is, hogy egy rendes kötet 3 fejezetén vagyok túl. Annak teljesen rendben lett volna. Kicsit azaz érzésem, hogy gazdasági megfontolásokból lett a könyvből trilógia, így háromszor lehet eladni, és még trendi is.

K: Hát nehezen tudok vitatkozni a könyv hosszával. Biztos keményen benne van a marketing fogás is persze, hiszen miből élünk. De mégis én végigizgultam a könyvet. Persze mondhatnám, hogy a nyaraláson bármilyen könyv tetszene. De tavaly Gena Showalter könyvét a kukába kívántam, komolyan. Ez meg tetszett. Nem mondom, hogy a körmömet rágom a folytatásért de akkor sem volt rossz. Tudod mi volt a nagyobb gondom? A karakterek. Valahogy senki sem maradt meg jobban. Arra emlékszem, hogy volt egy langaléta és egy ferdeszemű. De azért ez nem sok, és jellemi tulajdonság sem maradt meg.

T: Hehe, valamiben végre egyetértünk! Nem izzadt le az írónő túlságosan, amikor a karaktereket kidolgozta. Nem mondom, alapirányok és ötletek elmentek ebben a kategóriában, de valamivel többet várnék, főleg ilyen hype után. Az volt a funny, hogy Simont, mint Korea és Svédország összetalálkozásának gyümölcsét, baromira nem bírtam vizualizálni, főleg nem mint jó pasit. Bezzeg Dereket, a mogorva csávót simán a helyes kategóriába állította az agyam, hiába minden leírás az ellenkezőjéről. :)

K: Na látod, nem tudunk mi igazán vitatkozni. :D Mert én is így éreztem. Derek volt az arrogáns szereplő, aki nekem mindig bejön. Míg a másik abszolúte semmilyen, nem is beszélve arról, hogy nem tetszenek nekem a ferde szeműek külsőre. Inkább a langaléta erős legények.
Különben mi a véleményed, a következő rész jobban fog neked tetszeni?

T: Azért figyeled, hogy megint HP-zünk és a pasikról beszélünk? :D Különben szépen lassan meggyőzlek, hogy ez a könyv firhangban sincs a 10ponttól, amit adtál neki :P De a folytatást elolvasnám további fikázásra, persze csak ha kölcsönadod:)

K: Nem HP-k vagyunk, csak végtelenül szerény, intellektusuk csúcsán lévő csodás lények:D :D :D Igazad van egyébként, szép lassan meggyőzöl. Tényleg nagyon jó hangulatban lehettem, ma már csak nyolc pontot adnék neki, de annyit akkor is megér. A könyv folytatása természetesen meglesz. Már csak azért is mert olyan szép a többi borító is.

Közös utóirat: Jerrico Barrons for President !:))))))